tájékoztatják az Élő Buddha egészségi állapotáról. Mihelyt megöregedett
a Bogdo emberi teste és Buddha lelke arra törekszik, hogy vándorolni
menjen, a tibeti templomokban külön templomi szolgálatok kezdődnek,
amelyeken asztrológiai eszközökkel megkísérlik a jövő meghatározását.
Ezek a ritusok megjelölik azokat a különösen jámbor lámákat, akik
fölfödözhetik, hol óhajt Buddha lelke újra inkarnálódni. Az így
megtalált jámbor lámáknak az a feladatuk, hogy az egész országot
beutazzák és figyelgessenek. Gyakran maga az Isten adja meg nekik a
szükséges jelt. Néha fehér farkas jelenik meg valamelyik szegény
juhpásztor jurtájának a közelében, vagy kétfejű bárány születik avagy
meteor hull le az égből. Vannak lámák, akik a szent Tangri Nor-tóból
halakat fognak ki és ezeknek pikkelyeiről olvassák le az új Bogdo khán
nevét. Mások kövek repedéseiből tudják meg, hol kell az új Buddhát
keresniök. Ismét mások szűk hegyszorulatok magányába vonulnak vissza,
hogy a hegyi szellemek hangjára figyeljenek, akik megmondják nekik az
istenektől újonnan kiválasztottnak a nevét. Ha az új Bogdót megtalálták,
családjáról titokban minden tudnivalót összegyűjtenek és a tudós Tashi
Láma elé terjesztik, akinek Erdeni, «a tudás nagy drágaköve» a neve és
aki Rama rúnái szerint fölülvizsgálja a választást. Ha jóváhagyja, akkor
titkos levelet küld a Dalai Lámának, aki «a hegyek szellemének»
templomában külön áldozatot mutat be és nagy pecsétjét ráütve a Tashi
Láma levelére, megerősíti a választást.
– Ha az öreg Élő Buddha még életben van, akkor utódjának nevét szigorú
titokban tartják. Ha ellenben Buddha lelke már elhagyta Bogdo khán
testét, akkor Tibetből külön követség jelenik meg az új Élő Buddhával.
Ugyanez az eljárás Mongolország valamennyi lámai kolostorának Gheghenjei
és Hutuktui választásánál is. Ebben az esetben azonban a választás
megerősítésének joga az Élő Buddhát illeti meg. A választásról minden
alakiság elintézése után csak jelentést küldenek Lasszába.
NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET. A mostani Élő Buddha életéből.
Külső Mongolország mostani Bogdo khánja tibeti ember. Szegény családból
származik, amely Szakkia Kure közelében, nyugati Tibetben él. Kora
ifjúságában viharos, voltaképpen teljesen lelketlen természetűnek
mutatkozott. Mindig Mongolország és Dzsingisz khán utódai
függetlenségének és dicsőségének gondolata lelkesítette. Ez kezdettől
fogva nagy befolyást biztosított neki Mongolország lámáira, fejedelmeire
és khánjaira, de az orosz kormányra is, amely állandóan magának
iparkodott őt megnyerni. Nem félt a kínai Mandzsu-dinasztia ellen való
föllépéstől és ebben mindig segítették Oroszország, Tibet, a burjétok és
a kirgizek, akik pénzt, fegyvert, katonát és diplomáciai segítséget
adtak neki. A kínai császárok az Élő Istennel nem óhajtottak nyílt
háborút, mert el akarták kerülni a kínai buddhisták tiltakozásának
kihívását. Egyszer Bogdo khánhoz doktort küldtek, aki ügyes méregkeverő
volt. Az Élő Buddha azonban rögtön megértette, hogy mit jelent ez a
gyógyászati figyelem és mert ismerte az ázsiai mérgek erejét, azonnal
körútra indult a mongol kolostorokba és Tibetbe. Képviselőjéül egy
Hubilgánt hagyott hátra, aki megbarátkozott a kínai doktorral és
megtudta tőle odajövetelének igazi célját. Kevéssel ezután a kínai
valami ismeretlen ok következtében meghalt. Az Élő Buddha tehát
visszatérhetett fővárosába.
Egy másik alkalommal is veszedelemben volt az Élő Isten. Akkor volt ez,
amikor Lassza úgy látta, hogy Bogdo khán Tibettől nagyon is független
politikát folytat. A Dalai Láma tárgyalni kezdett több khánnal és
fejedelemmel, akiket meg is nyert annak a tervnek, hogy siettetni kell
Buddha lelkének egy más emberi alakba való átköltözését. Az illető
fejedelmek Urgába jöttek, ahol a Bogdo khán tisztelettel és nagy örömmel
fogadta őket. Nagy lakomát rendezett számukra és az összeesküvők már azt
hitték, hogy teljesíthetik a Dalai Láma parancsát. De a lakoma
végeztével egészen mást éreztek. Már a következő éjjel meghaltak.
Holttesteiket az Élő Buddha nagy dísszel és tisztelettel elküldette
családjaiknak.
A Bogdo khán a fejedelmek és khánok minden gondolatát, minden mozdulatát
ismeri és ismer minden ellene tervezett összeesküvést is. Az ellenséget
rendszerint a legbarátságosabban meghívják Urgába, ahonnan sohasem tér
többé vissza a lakóhelyére.
A kínai kormány egykor elhatározta, hogy az Élő Buddhák szakadatlan
sorának meg kell szűnnie. Az urgai főpappal megszakítván a nyílt
viszályt, céljának elérésére ezt eszelte ki: Peking fölszólította Dolo
Nor Pandita Gheghenjét és Utai Hutuktuját, a kínai lamaisták fejét,
akiknek egyike sem ismeri el az Élő Buddha fennhatóságát, hogy jőjjenek
a fővárosba. Ezek azután régi buddhista könyvek áttanulmányozása után
kisütötték, hogy a mostani Bogdo khán az utolsó Élő Buddha, mert Buddha
lelkének ama része, amely a Bogdo khánban lakozik, csak harmincegyszer
születhetik újra emberi testben. Undur Gheghen ideje óta pedig a mostani
Bogdo khán a harmincegyedik inkarnált Buddha. Vele tehát tulajdonképpen
ki kell halnia az urgai főpapok dinasztiájának. A Bogdo khán értesülvén
e döntésről, régi tibeti kéziratokból kiderítette, hogy a tibeti főpapok
egyike nős volt, fia ennek következtében természetesen inkarnált Buddha
volt. A Bogdo khán tehát megnősült és most fia van, aki nagyon derék és
energikus fiatal ember. Dzsingisz khán vallási trónja tehát az ő
elhúnytával nem marad árván. A kínai császárok dinasztiája letűnt a
politikai színpadról, de az Élő Buddha továbbra is a pánázsiai gondolat
középpontja marad.
Az új kínai kormány 1920-ban a saját palotájában fogságban tartotta az
Élő Buddhát. De 1921 elején Ungern báró átkelt a szent Bogdo-Olon és
hátba kapta a palotát. Tibeti lovasok lenyilazták a kínai őröket. Azután
a mongolok behatoltak a palotába és ellopták az «Istenüket», aki erre
azonnal kiáltványt intézett egész Mongolországhoz és az ázsiai népek és
törzsek reménységeit életre keltette.
A Bogdo khán palotájában egy láma drága szőnyeggel letakart kosarat
mutatott nekem, amelyben a Dalai Láma és a Tashi Láma bulláit,
Oroszország és Kína császárjainak dekrétumait és Mongolország,
Oroszország, Kína és Tibet szerződéseit őrzik. Ugyanabban a kosárban egy
vörösrézlap van a Világ Királyának titokzatos jeleivel, valamint az Élő
Buddha legutolsó látomásának följegyzése.
NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET. Az Élő Buddha látomása 1921. május 17-én.
«Imádkoztam és láttam, ami a nép szeme előtt el van rejtve. Hegyekkel
körített tágas síkság terült el előttem. Egy öreg láma nehéz kövekkel
megtöltött kosarat vitt. Alig tudott egyet lépni. Ekkor északról fehér
ruhába öltözött lovas jelent meg fehér lovon. Odalovagolt a lámához és
így szólt hozzá:
– Add ide a kosaradat. Segítek majd Kureba elvinni.
A láma átadta neki súlyos terhét, de a lovas nem tudta fölemelni a
nyergébe, úgy, hogy megint az öreg lámának kellett a vállára vennie és a
nagy súly alatt meggörnyedve kellett folytatnia az útját. Ekkor egy
második lovas jött északról. Ennek fekete volt a ruhája és fekete lovon
ült. Ő is odament a lámához és ezt mondta:
– De ostoba vagy! Minek cipeled ezeket a köveket, mikor pedig szanaszét
hevernek mindenfelé?
E szavakkal lovának szügyével ellökte a lámát úgy, hogy a sok kő mind a
földre hullott. A kő a földet érintvén, gyémánt lett. Erre mindhárman
rárohantak, hogy ismét fölszedjék, de egyikük sem tudta a földtől
elmozdítani. Az öreg láma kétségbeesve kiáltozta:
– Ó istenek! Egész életemben cipeltem ezt a súlyos terhet és most,
amikor már csak csekély utam volt hátra, elvesztettem. Segítsetek nagy,
jó istenek!
Hirtelen egy reszkető öreg ember bukkant föl. Minden nehézség nélkül
valamennyi gyémántot visszatette a kosárba, letörölte róluk a port,
vállára vette a terhet és útnak indult, miközben így szólt a lámához:
– Pihend ki magadat kissé. Én éppen most értem célhoz a terhemmel és
örülök, hogy neked a tiéddel segíthetek,
Ketten tovább mentek és nemsokára eltűntek a szem elől. Ezalatt a
lovasok harcolni kezdtek egymással. Egész nap és utána egész éjjel
harcoltak. Amikor a nap fölkelt, nem volt ott egyikük sem, se élve, se
halva. Semmi nyomuk sem maradt.
Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu khán a nagy és bölcs Buddhával
beszélgetve, akit a jó és gonosz démonok vettek körül! Bölcs Lámák,
Hutuktuk, Kampok, Marambák, szent Gheghenek adjatok feleletet
látomásomra!»
Ezt az én jelenlétemben 1921 május 17-én írták le az Élő Buddha
diktálása szerint. Nem tudom, mit feleltek a Hutuktuk és Gheghenek, az
igazmondók, a bűvészek és a jövőbe látó papok. De nem nyilvánvaló-e a
felelet, ha az ember elgondolkozik Ázsia jelenlegi helyzetén?
Az ébredő Ázsia tele van talánnyal, de tele van felelettel is a
kérdésekre, amelyeket az emberiség sorsa vet föl. A titokzatos
főpapoknak, élő isteneknek, Mahatmáknak és Karma borzasztó könyve
olvasóinak e nagy kontinense fölébred és sok százmillió emberi élet
oceánját óriási hullámok csapkodják.
ÖTÖDIK RÉSZ. A MISZTÉRIUMOK MISZTÉRIUMA. A VILÁG KIRÁLYA.
NEGYVENHATODIK FEJEZET. A földalatti királyság.
– Álljon meg! – mondta öreg mongol vezetőm, amikor egyszer a Tzagan Luk
közelében levő pusztaságon mentünk át. – Álljon meg!
Lecsúszott a tevéjéről, amely lefeküdt anélkül, hogy gazdája ezt
megkívánta volna. A mongol a kezét imára arca elé tette és egyre a szent
mondást ismételgette: Om! Mani padme Hom! A többi mongol is azonnal
megállította a tevéjét és imádkozni kezdett.
– Mi történt?
Ezen gondolkodtam, amikor a gyönge, zöld fűről föltekintettem a
felhőtlen égre és a lenyugvó nap álmodozó, lágy sugaraira. A mongolok jó
ideig imádkoztak, azután csöndesen beszélgettek egymással, szorosabbra
húzták a málhástevék szíját és folytatták az utat.
– Látta, – kérdezte a mongol, – hogy tevéink milyen ijedten mozgatták a
fülüket? Hogy a pusztán a ménes milyen figyelmesen hallgatódzott és hogy
a juhok és a marhák mennyire összekuporodva feküdtek a földön?
Észrevette, hogy a madarak abbahagyták a repülést, a marmoták lefeküdtek
ott, ahol éppen voltak és a kutyák nem ugattak többé? Gyönge szél fújt
és messziről ének zenéjét hozta magával, amely az emberek, állatok és
madarak szívébe hatolt. A föld és az ég megszűnt lélekzeni. Elállt a
szél és megállt a nap. Ilyen pillanatban a farkas, amely a juhot
kerülgeti, fekve marad ott, ahol van, a fölriasztott antilopnyáj
hirtelen abbahagyja rohanó futását, a juhpásztor kezéből kihull a kés,
amellyel el akarta vágni a juh gégéjét és a vérszomjas menyét abbahagyja
a gyanútlan szalga belopását. Minden élőlényt önkéntelenül imahangulat
fog el és végzetét várja. Éppen ebben a pillanatban is így volt. Ez
történik mindig, ha a Világ Királya földalatti palotájában imádkozik és
a föld népeinek sorsát kutatja.
Így szólt hozzám az öreg mongol, egy egyszerű, darabos juhpásztor.
Mongolország csupasz és rettenetes hegyeivel, meg határtalan
pusztaságaival, amelyeket a mongol nemzetség eleinek csontjai födnek,
szülte a misztériumot. Népe, amelyet a természet viharos szenvedélyei
megrémítenek vagy halálszerű békéje elaltat, érzi a misztériumot. Vörös
és sárga lámái megőrzik a misztériumot és mesékkel díszítik. Lassza és
Urga főpapjai a misztérium birtokában vannak.
Közép-Ázsián való keresztülutazásomkor hallottam először a «misztériumok
misztériumáról». Nem adhatok neki más nevet. Eleinte nem sokat törődtem
vele és nem tartottam olyan fontosnak, mint később, amikor a létezésére
valló nem egy szórványos ködszerű és gyakran ellentmondó utalást
elemeztem és gyűjtöttem.
Az Amyl folyó partján beszélték nekem öreg emberek, hogy egy régi
legenda szerint bizonyos mongol törzs, hogy ne kelljen Dzsingisz khán
követeléseit teljesítenie, a földalatti országba menekült. Egy szojot,
aki a Nogan Kul tó környékéről származott, megmutatta nekem a füstölő
kaput, amely állítólag Agharti királyság egyik bejárata. Ezen a kapun át
régente egy vadász jutott be a királyságba. Visszatérvén, mesélni
kezdte, amit ott látott. Erre a lámák kivágták a nyelvét, hogy
megakadályozzák őt a misztériumok misztériumának elárulásában. Amikor
megöregedett, visszament a barlang bejáratához és a régi emlékektől
vonzva, eltűnt a földalatti királyságban.
Erről a kérdésről tisztább fölvilágosítást kaptam Jelyb Djamszraptól,
Narabancsi Kure Hutuktujától. A világ hatalmas királyának a földalatti
királyságból inkább világi módon fölfogott eljövetele történetét mondta
el nekem, beszélt a megjelenéséről, a csodáiról és jóslásairól. Csak
akkor kezdtem megérteni, hogy ebben a legendában, akár hipnózis, akár
tömegvízió, nem csak misztérium van elrejtve, hanem reális és hatalmas
erő is, amely Ázsia politikai életének fejlődését befolyásolni képes.
Ettől kezdve kérdezősködni kezdtem.
Hultun Beyli fejedelem legkedvesebb Gelongja és a fejedelem maga
egyet-mást elmondtak nekem a földalatti királyságról.
– Minden a világon – mondta a Gelong, – állandó változás és átmenet
állapotában van – a népek, a tudomány, a vallások, a törvények és az
erkölcsök. Hány nagy császárság és fényes kultúra pusztult már el! Az,
ami egyedül változatlan marad, a gonoszság, a gonosz szellemek
szerszáma. Több, mint hatvanezer évvel ezelőtt egy szent egész
embertörzzsel eltűnt a föld alatt, hogy sohase mutatkozzék többé a föld
felületén. De azóta sokan fölkeresték ezt a királyságot, Szakkia Mouni,
Undur Gheghen, Paszpa, Baber khán és mások; de senkisem tudja, hol van
az a királyság. Némelyek azt mondják, hogy Afganisztánban, mások hogy
Indiában. Ott védve van a nép a gonosztól. Határain belül nincs bűntett.
Ott a tudomány nyugodtan fejlődött, semmit sem fenyeget ott rombolás. A
földalatti nép elérte a legnagyobb tudást. A földalatti ország most nagy
királyság. Sok milliónyi ember tartozik hozzája. Uralkodója a Világ
Királya. Ez ismeri a világ minden erejét és olvasni tud az emberiség
lelkében, meg sorsának nagy könyvében. Láthatatlanul kormányozza azt a
nyolcszáz millió embert, aki a föld felületén lakik. Alá vannak vetve
minden parancsának.
Hultun Beyli fejedelem hozzáfűzte:
– Ez a királyság Agharti. Kiterjed a világ valamennyi földalatti útjára.
Hallottam, amikor egy Kínából való tudós láma elmondta a Bogdo khánnak,
hogy Amerika földalatti barlangjaiban e kontinens egykori népe lakik. A
földalatti népeket és a föld alatt levő helyiségeket olyan uralkodók
kormányozzák, akik alattvalói a Világ Királyának. Ebben nincs semmi
nagyon megcsodálni való. Hiszen tudja, hogy azelőtt a Kelet és a Nyugat
két legnagyobb Óceánjában két kontinens volt és mindkettő eltűnt a víz
alatt. Ezeknek népe most a földalatti királysághoz tartozik. A
földalatti barlangokban különös fény van és ennek köszönhető, hogy ott
megterem a búza és mindenféle növény és az emberek betegségtől mentes,
hosszú életet élhetnek. Sok különböző nép és törzs van ott. És öreg
buddhista brahmán Nepálból, teljesítve az istenek akaratát, fölkereste
Dzsingisz khán egyik régi királyságát, Sziámot. Ott egy halásszal
találkozott, aki megparancsolta neki, hogy üljön a csónakjára és evezzen
vele ki a tengerre. Harmadnap szigethez értek, amelyen a brahmán olyan
embereket talált, akiknek két nyelvük volt és ezért két különböző
nyelven tudtak beszélni. Ezek az emberek egész különös állatokat
mutattak neki: egyszemű, tizenhat lábú teknősbékát, óriási kígyót, igen
ízletes hússal, madarat, amelynek foga volt, úgy, hogy halat tudott
fogni a sziget lakóinak. Ezek az emberek elmondták neki, hogy a
földalatti királyságból jöttek föl, amelynek egyes részeit le is írták
neki.
A turgut-láma, aki Urgából velem utazott Pekingbe, újabb részletekkel
szolgált.
– Agharti fővárosát városok veszik körül, amelyekben főpapok és a
tudomány emberei laknak. Ezek a városok Lasszára emlékeztetnek, ahol a
Dalai Láma palotája, a Potala, egy templomokkal és kolostorokkal teli
hegynek a csúcsa. A Világ Királyának trónusát sok millió inkarnált isten
veszi körül. Ezek a szent Panditák. Magát a palotát a Gorok palotái
szegélyezik, akik urai a föld, a pokol és az ég minden látható és
láthatatlan erejének és mindent meg tudnak tenni az ember életéért és
haláláért. Ha a mi őrült emberiségünk háborút indítana a földalatti
királyság ellen, ez planétánk egész fölületét a levegőbe tudná röpíteni
és kietlen pusztasággá tudná változtatni. Agharti lakói tengereket
kiszáríthatnak, kontinenseket tengerré változtathatnak és hegyeket
pusztai homokká morzsolhatnak szét. A Világ Királyának parancsára fű és
bokor nő, öreg és gyönge emberek ismét fiatalokká és erősekké lesznek és
életre kelnek a halottak. A földalatti királyság lakói nekünk idegen
kocsikon rohannak át a mi planétánk belsejének szűk hasadékain. Nehány
indiai brahman és tibeti Dalai Láma ama fárasztó kísérletben, hogy olyan
hegycsúcsokon jusson föl, amelyeket ember lába még nem érintett,
fölírásokat talált a sziklákon és a hóban láb- és kocsinyomot fedezett
fel. Az áldott Szakkia Mouni egy hegycsúcson kőtáblákat talált és a
rajta levő szavakat csak aggkorában tudta megérteni. Erre azután
előrehatolt Agharti királyságba, ahonnan magával hozta a világra a szent
tudás egyes töredékeit, amelyek megmaradtak az emlékezetében. Aghartiban
csodálatos kristályokból épült palotákban laknak a jámbor emberek
láthatatlan uralkodói, a Világ Királya vagy Brahytma, aki beszélni tud
Istennel, ahogyan én beszélek most önnel és két segédje, Mahytma, aki
ismeri minden jövőbeli esemény célját és Mahynga, aki uralkodik az
események okain.
A szent Panditák a világot és erejét tanulmányozzák. Közülök a
legtudósabbak néha összejönnek és futárokat küldenek olyan helyekre,
ahová emberi szem még nem hatolt. Ezt az eljárást leírta egy Tashi Láma,
aki nyolcszázötven évvel ezelőtt élt. Az eljárás a következő: A
legelőkelőbb Panditák félkézzel befödik a szemüket, a másikat fiatal
emberek koponyájára teszik, akiket így mélyen elaltatnak. Azután az
alvók testét fű főzetjével megmossák, minden fájdalom iránt érzéketlenné
és az acélnál keményebbé teszik, mágikus kendőkbe csavarják és
összekötözik őket. Ezután a nagy Istenhez imádkoznak. A megkövesedett
ifjak nyílt és éber szemmel feküsznek. Mindent, ami körülöttük történik
látnak, hallanak és megtartanak emlékezetükben. Most egy Goro lép
hozzájuk, aki hosszan, erősen nézi őket. Testük erre lassan fölemelkedik
a földről és eltűnik a levegőben. A Goro ülve marad és mereven abba az
irányba néz, amelybe a futárokat elküldte. Láthatatlan fonalak kötik
össze velük az akaratát. Közülök nehányan a csillagok alatt mozognak és
megfigyelik az ottani eseményeket, a csillagvilág ismeretlen lakósságát,
életét és törvényeit. Hallják, hogy mit beszélnek a csillagemberek,
olvassák könyveiket, megértik sorsukat és bajukat, erényeiket és
bűneiket, jámborságukat és rosszaságukat. Más futárok a lángokkal
érintkeznek és látják, hogy támad-e vad láng, amely örökké harcol, a
planéták mélyén megolvasztja és szétzúzza az ércet, fölforralja a
gejzerok és meleg források vizét, sziklákat tör össze és a hegyek
lyukain át lávafolyamokat önt a földre. Ismét mások a végtelenül
kicsiny, átlátszó levegő teremtményekkel rohannak tova és behatolnak
létük misztériumába és életük céljába. Vannak, akik a tengerek mélyére
merülnek és megfigyelik a fehér vízlények királyságát, amelyek kellemes
meleget terjesztenek az egész földön és uralkodnak a szeleken, a
hullámokon és a viharokon… Erdeni Dzuban volt egyszer egy Pandita
Hutuktu, aki Aghartiból jött. Amikor haldoklott, arról az időről
beszélt, amikor a Goro akarata szerint Keleten egy vörös csillagon élt,
a jégfödte oceánon kóborolt és a föld mélyében viharos tüzek közt
lebegett.
Ezeket az elbeszéléseket hallottam a fejedelmek mongol jurtáiban és a
lámai kolostorokban. Mindezt ünnepies hangon mondták el, olyan hangon,
amely lehetetlenné tette az ellenvetést.
Misztérium!
NEGYVENHETEDIK FEJEZET. A Világ Királya az Isten színe előtt.
Urgában tartózkodásom alatt is azon voltam, hogy megkaphassam a Világ
Királyáról szóló legenda megfejtését. Természetes, hogy erről az Élő
Buddha mondhatott volna legtöbbet. Megkíséreltem tehát, hogy tőle tudjak
meg valamit. Egyszer beszélgetés közben megemlítettem a Világ Királya
nevet. Erre az öreg főpap élesen felém fordította a fejét és mozdulatlan
vak szemét rám irányította. Akaratom ellenére elhallgattam. Sokáig
hallgattunk. Majd olyan módon folytatta a társalgást a főpap, hogy
megértettem, hogy erről a dologról nem óhajt beszélni. Szavaim
hatásaként bámulat és félelem ült a jelenlevők arcára. Különösen állt ez
Bogdo khán könyvtárának őrére. Mindenki érthetőnek fogja találni, hogy
ez csak fokozhatta buzgalmamat.
A Bogdo Hutuktu dolgozószobájából távozván, a könyvtárossal találkoztam,
aki előttem ment el. Megkértem, mutassa meg az Élő Buddha könyvtárát,
ami nagyon közönséges fogásra adott alkalmat.
– Kedves láma, – mondám, – egyszer éppen abban az órában lovagoltam át a
pusztaságon, amikor a Világ Királya az Istennel beszélt. Éreztem e
pillanatnak mély hatású fenségességét.
Az öreg láma, csodálkozásomra, nagyon nyugodtan így felelt:
– Nincs rendjén, hogy a buddhisták és a mi sárga tanunk ezt rejtegeti.
Bűnös szívünknek és romlott életünknek akkora vigasz a tudat a
legszentebb és leghatalmasabb emberről, az áldott királyságról és a
szent tudomány nagy templomáról, hogy bűn eltitkolása az emberiség
előtt… Hallgassa meg, amit mondok. A Világ Királya egész éven át Agharti
Panditáinak és Goroinak munkáját intézi. Csak néha megy el abba a
barlangtemplomba, ahol fekete kőkoporsóban elődjének bebalzsamozott
teste fekszik. Ez a barlang mindig sötét. Ha azonban belép a Világ
Királya, akkor falain lángsávok jelennek meg és a koporsó födeléből
lángnyelvek csapnak ki. A legöregebb Goro födött fővel és letakart
arccal, kezét a mellén összefonva, áll a Világ Királya előtt. Ez a Goro
sohasem leplezi le az arcát, mert feje csak csupasz koponya, élő szemmel
és beszélő nyelvvel. Összeköttetésben van minden meghalt ember lelkével.
– A Világ Királya egyideig imádkozik. Azután odamegy a koporsóhoz és
kinyujtja a karját. A lángok erre még nagyobb fénnyel égnek. A falon a
tűzsávok eltűnnek, meg visszajönnek. Ezek a megszakítások a
vatannan-ábécé (a Világ Királya földalatti birodalmának nyelve)
titokzatos jegyeit mutatják. A koporsóból alig fölismerhető fénysugár
átlátszó szalagjai áramlanak ki, amelyeket a Világ Királya elődjének
gondolatai teremtenek meg. A Világ Királya ilyen módon nemsokára
fényárban úszik. A falakra tüzes betűk leírják Isten kívánságait és
parancsait. A Világ Királya ebben a pillanatban érintkezésben van
mindazoknak a férfiaknak a gondolataival, akik az emberiség sorsát és
életét befolyásolják, a királyokkal, cárokkal, khánokkal, harcos
vezérekkel, főpapokkal, a tudomány embereivel és más jelentékeny
személyiségekkel. Megismeri gondolataikat és terveiket. Ha ezek az
Istennek tetszenek, akkor a Világ Királya támogatja, ha azonban nem
tetszenek az Istennek, akkor a király meghiúsítja azokat. Ezt a hatalmat
Agharti az Om titokzatos tudományától kapta, amellyel mindannyian
imádságunkat kezdjük. Om egy régi szentnek, az első Goronak a neve, aki
háromszázharmincezer évvel ezelőtt élt. Ő volt az első ember, aki Istent
ismerte és aki az emberiséget megtanította a hitre, a reménységre és a
harcra a gonosz ellen. Erre az Isten hatalmat adott neki mindazokon az
erőkön, amelyek a látható világon uralkodnak.