nagy tanácsát, megítéli a nagy emberek cselekedeteit és gondolatait és
támogatja vagy megsemmisíti. Mahytma és Mahynga meg tudják állapítani e
cselekedeteknek és gondolatoknak az okait, amelyek a világon uralkodnak.
Erre a Világ Királya elmegy a nagy templomba, ahol egymagában imádkozik.
Az oltáron tűz jelenik meg, amely fokozatosan elterjed a közelben levő
oltárokhoz. Az égő lángokon át Isten arca válik láthatóvá. A Világ
Királya Istennek mély tisztelettel jelentést tesz az Isten tanácsának
döntéseiről és határozatairól és átveszi a Mindenható isteni parancsait.
Amikor a Világ Királya a templomból kilép, isteni fényben sugárzik az
arca.
NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET. Valóság vagy vallási képzelet?
– Látta már valaki a Világ Királyát? – kérdeztem.
– Ó igen, – felelte a láma. – Sziámban és Indiában a régi buddhizmus
szent ünnepein ötször jelent meg a Világ Királya. Fehér elefántoktól
vont pompás kocsiban ült, amely arannyal, drágakövekkel és a legfinomabb
remekművekkel volt ékesítve. Fehér köpeny volt rajta és vörös tiarát
viselt, lelógó gyémántfonalakkal, amelyek elfödték az arcát. Arany
almával, amelyen egy bárány alakja pihent, megáldotta a népet, mire a
vakok ismét láttak, a némák beszéltek, a süketek hallottak, a nyomorékok
szabadon mozogtak és ahová a Világ Királyának szeme tekintett, ott új
életre keltek a halottak. Erdeni Dzuban is megjelent a Világ Királya
ötszáznegyven évvel ezelőtt. Volt továbbá a régi Szakkia kolostorban is
és Narabancsi Kureban.
Az Élő Buddhák és a Tashi Lámák egyike egyszer üzenetet kapott tőle,
amely ismeretlen jelekkel arany táblára volt írva. E jeleket senki sem
tudta elolvasni. Erre a Tashi Láma bement a templomba, fejére tette az
arany táblát és imádkozni kezdett. Ilyen módon elérte azt, hogy a világ
királyának gondolatai behatoltak az ő agyába és a Tashi Láma, anélkül,
hogy elolvasta volna a titokzatos fölírást, megértette és teljesíthette
a király üzenetét.
– Hány ember járhatott már Aghartiban? – kérdeztem a lámát.
– Nagyon sok, – volt a felelet. – De mindannyi titokban tartotta, amit
látott. Az oletok földúlván Lasszát, egyik csapatukkal a délnyugati
hegyek közt Agharti határterületére nyomultak. Itt az oletok megismertek
néhány csekélyebb jelentőségű titokzatos tudományt és elhozták magukkal
a föld felszínére. Ez az alapja annak, hogy az oletok és kalmukok oly
ügyes varázslók és jósok. A keleti területekről is behatolt néhány
fekete törzs Aghartiba és több évszázadon keresztül ott lakott. Később
kiutasították őket a királyságból és visszatértek a földre. Ekkor már
ismerték azt a titkot, hogyan lehet kártyából, füvekből és a kéz
vonalaiból jósolni. Ezek az emberek a cigányok… Valahol Ázsia északi
részében van egy most kihaló törzs, amely szintén Aghartiból jött.
Különösen ahhoz ért, hogyan lehet a halottak lelkeit visszahívni, amikor
a levegőben lebegnek.
A láma hallgatott, majd mintha csak a gondolatomra akart volna felelni,
így folytatta:
– Aghartiban a tudós Panditák kőtáblákra leírják a mi planétánk és a
többi világok minden tudományát. Ezt a tudós kínai buddhisták tudják.
Ezeknek a tudománya a legfejlettebb és a legtisztább. Kínának száz
bölcse minden száz évben egyszer a tengerpart egy titkos helyén
találkozik. A tenger mélyéről száz örökké élő teknősbéka jön elő és a
kínaiak ezeknek páncéljára ráírják, hogyan fejlődött az isteni tudomány
a száz év alatt.
E sorok leírása közben, önkéntelenül eszembe jut az, amit egykor Peking
égi templomában beszélt el nekem egy öreg kínai. Azt mondta, hogy a
teknősbéka élelem és levegő nélkül háromezer évnél tovább tud élni és
hogy ezért az ég kék templomának oszlopai teknősbékákon nyugszanak, mert
ez megvédi a fát a rothadás ellen.
– Lassza és Urga főpapjai többször küldtek követeket a Világ Királyához,
– mondta a láma-könyvtáros, – de ezek nem tudtak rátalálni. Csak egy
bizonyos tibeti vezér akadt az oletokkal vívott csata után egy
barlangra, amelyen ez a fölírás volt: «Ez Agharti kapuja». A barlangból
jó külsejű ember lépett ki, aki titokzatos fölírással ellátott
aranytáblát adott át a tibetinek és ezt mondta: «Ha eljön az ideje, a
Világ Királya minden népnek megjelenik, hogy a világ jó embereit a
rosszak ellen vezesse. De ez az idő még nincs itt. A legrosszabb emberek
még nem születtek meg».
Ungern báró Dchiang Dchün kétszer kiküldte Poulzig herceget, hogy
keresse föl a Világ Királyát. Az első útról a herceg a lasszai Dalai
Láma levelével tért vissza. Amikor a báró másodszor is kiküldte, nem
tért vissza.
NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET. A Világ Királyának jóslata 1890-ben.
Narabancsi Hutuktuja, amikor 1921 elején a kolostorában fölkerestem, ezt
beszélte el nekem:
– A Világ Királya, amikor harminc évvel ezelőtt a mi kolostorunkban
megjelent, az Istentől kegyelt lámák előtt, a következő fél évszázadra
ezt jósolta:
«Az emberek egyre jobban meg fognak feledkezni a lelkükről és inkább
testi jóvoltukkal fognak törődni. A földön a legnagyobb bűn és
romlottság fog uralkodni. Az ember olyan lesz, mint a vadállat és
testvérének vérét és életét fogja szomjazni. Elhomályosodik a Félhold és
követői szegénységben és végtelen háborúban el fognak sülyedni.
Meghódítóit napszúrás éri és nem tudnak előbbre jutni. Kétszer éri őket
a legsúlyosabb balsiker, ami a többi nép szemében gyalázatuk lesz.
Királyoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, koronái lehullanak… Egy, kettő,
három, négy, öt, hat, hét, nyolc… Rettenetes csata lesz valamennyi nép
közt. Vértől vörös lesz a tenger… A földet és a tengerfenéket csontok
fogják befödni… Királyságok föloszlanak… Egész népek kihalnak… És előbb
soha nem látott éhség, betegség és bűn fog uralkodni. Istennek és az
ember isteni lelkének ellenségei fognak föllépni. Aki másnak a kezét
megfogja, elpusztul. Föl fognak kelni az elfeledettek és üldözöttek és
az egész világ figyelmét magukra fogják terelni. Köd lesz és vihar.
Csupasz hegyeket hirtelen erdők fognak beborítani. Földrengések lesznek…
Rabszolgaláncukat és megaláztatásukat éhséggel, betegséggel és halállal
fogják milliók fölcserélni. A régi utakat egyik helyről a másikra
vándorló tömegek fogják ellepni. Tűz pusztítja el a legnagyobb és
legszebb városokat… Egy, kettő, három… Az apa a fia, a testvér a
testvére, az anya a leánya ellen fog támadni. Nyomában bűn, gonosztett
és testnek, léleknek pusztulása fog járni… Családok széttépődnek… Hit és
szeretet eltűnik… Tízezer ember közül csak egy marad meg, aki meztelen
lesz és eszeveszett és erőtlen és nem fogja tudni, hogyan építsen házat
és hogyan szerezzen élelmet… Üvölteni fog, mint a dühöngő farkas,
halottakat fog felfalni, a saját húsába fog harapni és harcra fogja
kihívni az Istent… Kiürül az egész föld. Isten elfordul tőle és éjjel és
halál lesz rajta. Akkor majd egy népet, egy most ismeretlen népet
küldök, amely erős kézzel kitépi az őrület és bűn dudváját és harcra
vezeti a gonoszok ellen azokat, akik hűek maradtak az emberiség
szelleméhez. Ez a nép a nemzetek halálával megtisztult földön új életet
fog alapítani. Az ötvenedik évben három nagy királyság fog feltűnni és
hetvenegy évig fog szerencsésen fönnállani. Utána tizennyolc évig háború
és rombolás lesz. Aztán Agharti népei földalatti üregeikből a föld
fölszínére jönnek…»
*
Amikor később Kelet-Mongolországon át Pekingbe utaztam, gyakran ezt
gondoltam:
– És mi lesz, ha? Mi lesz, ha különböző színű, hitű és törzsű egész
népek megkezdik a vándorlást nyugat felé?
Most, mialatt e zárósorokat leírom, szemem önkéntelenül Ázsia szíve felé
tekint, amely köré vándorlásaim nyomai fonódnak. A Gobi kavargó haván és
röpülő homokfelhőin át visszatér Narabancsi Hutuktujának arcához, aki
finom kezével a szemhatárra mutatva, nyugodt hangon így vallotta be
legbensőbb gondolatait:
– Karakorum közelében és Ubsza Nor partján óriási, sokszínű tábort,
méneseket meg gulyákat és a vezetők kék jurtáit látom. Fölöttük
Dzsingisz khánnak, Tibet, Sziám, Afganisztán királyainak és indiai
fejedelmeknek régi lobogóit, valamennyi lámai főpap szent jelvényét, az
oletok khánjainak ismert és az észak-mongol törzsek egyszerű jeleit
látom. Nem hallom az izgatott tömeg lármáját. Az énekesek nem éneklik a
hegyek, síkságok és puszták egyhangú dalait. A fiatal lovasok nem
mulatnak gyors lovaik versenyfutásán… Itt öreg embereknek, nőknek és
gyermekeknek számtalan tömege áll és túlnan, északon és nyugaton,
ameddig csak ellát a szem, vörös az ég, mint a láng. Ott a tűz pattogása
és ropogása és vad harci lárma hallható. Ki vezeti ezeket a harcosokat,
akik a pirosló ég alatt a maguk és mások vérét ontják? Ki vezeti a
fegyvertelen öreg embereket és nők e tömegeit? Szigorú rendet, a célok
mély, vallásos megértését, nyugalmat és kitartást látok… A népek új nagy
vándorlását látom, a mongolok utolsó hadmenetét…
Karma a történelem új lapjára fordíthatott!
És mi történnék, ha a Világ Királya velük lenne?
De a misztériumok e legnagyobb misztériuma mély hallgatásba burkolódzik.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Hogy e rendkívüli, mély hatású látomásról másoktól is
legyen bizonyítványom, az illető urakat megkértem, foglalják
jegyzőkönyvbe és igazol ják a látottakat. Ezt megtették és nyilatkozatuk
a birtokomban van.]
TARTALOM.
ELSŐ RÉSZ. =Élet és halál közt.=
I. Be az erdőségbe 7
II. Útitársam titka 11
III. Küzdelem a létért 16
IV. A halász 19
V. A veszedelmes szomszéd 20
VI. Egy folyó erjedésben 23
VII. Szovjet-Szibérián keresztül 26
VIII. Három nap ellenségek közt 28
IX. A Szajanok területén 33
X. Csata a Szeybi mellett 39
XI. A vörös elvtársak sorompója 45
XII. Az örök béke országában 49
XIII. Miszteriumok, csodák és új ütközet 55
XIV. Az ördögfolyó 61
XV. Kísértetek útja 65
XVI. A titokzatos Tibetben 69
MÁSODIK RÉSZ. =A démonok országa.=
XVII. A titokzatos Mongolország 79
XVIII. A titokzatos bosszuló láma 88
XIX. A vad csaharok 94
XX. Jagisztai démona 96
XXI. A halál helye 104
XXII. Gyilkosok közt 106
XXIII. Vulkánon 111
XXIV. Rettenetes bűntett 118
XXV. Nyugtalan napok 121
XXVI. Fehér hunghucok bandája 132
XXVII. Misztérium egy kis templomban 135
XXVIII. Közel a halálhoz 138
HARMADIK RÉSZ. =Ázsia vonagló szíve.=
XXIX. A nagy hódítók országútján 147
XXX. Elfogva! 157
XXXI. Az urga 159
XXXII. Egy öreg jövendőmondó 165
XXXIII. «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni» 168
XXXIV. A háború borzalmai 172
XXXV. Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a hatvanezer szerzetes
városában 175
XXXVI. A keresztes vitézek és tengeri rablók fia 180
XXXVII. Ungern báró tisztjei közt 189
XXXVIII. Buddha előtt 193
XXXIX. A nyeregfejű ember 201
NEGYEDIK RÉSZ. =Az élő Buddha.=
XL. Az ezer örömök szerencsét adó kertjében 207
XLI. Évszázadok pora 213
XLII. A csodák könyve 216
XLIII. Az Élő Buddha születése 218
XLIV. A mostani Élő Buddha életéből 220
XLV. Az Élő Buddha látomása 1921 május 17-én 222
ÖTÖDIK RÉSZ. =A misztériumok misztériuma. A világ királya.=
XLVI. A földalatti királyság 227
XLVII. A Világ Királya az Isten színe előtt 232
XLVIII. Valóság vagy vallási képzelet? 234
XLIX. A Világ Királyának jóslata 1890-ben 236
[Illustration]