Ő azt felelé, hogy István gróf teljes jóváhagyását adta a tervhez.
Kénytelen voltam megölelni és megcsókolni a derék hölgyet.
– Önnek bűbájos hatalommal kell bírnia atyja felett.
– Csak egy szavamba került az egész, felelt ő vidoran, de e vidor arcz
kifejezését meghazudtolák azok a méla nagy szemek, a melyek úgy nem
értenek a mosolygáshoz.
Kiváncsi voltam megtudni, minő szóval vehette rá a grófot e hirtelen
határozatra.
Egyszerű az; tudtára adá István grófnak egész tervezett kivánatát s azt
tevé hozzá, hogy ha ebben megegyez, akkor ő – lemond Tarnóczy iránti
szerelméről.
– És lemondott? kérdezé Irén.
– Kolostorba fog menni.
És e szónál mind a két hölgy kénytelen volt elhallgatni, hogy megsirassa
azt a szenvedő nőt, a kinek egész élete nem volt egyéb, mint áldozat.
Olyan lassan, mint a csendes sírás, hallgatott el oda künn is az eső és
a zivatar; még egy pár csepp, még egy sohaj és elaludt a vihar
mindenütt; künn az utczán, s benn a szívekben. Vajjon minő álmai voltak?