– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A brenóczi kastélyban egy hét alatt minden megváltozott.
Az esett bőrök eltüntek a márvány-corridorokról, s pompás veres és arany
szőnyegek takarták el a rajtok esett csorbákat, az udvarról eltüntek a
véres tócsák és posványok, a trágyagödrök helyén zöld pázsit és kőbe
rakott aloe-bokrok díszlettek, a folyosók bejárását gazdag repkények
folyták be, mik közől fehér galambok repkedtek elő; a vakablakok szines
üvegen át vetettek fényt a termekbe, miknek ódon boltozataival új divatú
szőnyegek és ragyogó csillárok tagadtatták meg éveik számát.
A lépcsőkön ezüst vállzsinóros, kék egyenruhás inasok szaladgáltak alá s
fel, a konyhában a szurtos szakácsné helyett fehér gyolcsruhás úr
parancsolt, fehér tányérsipkával felkenve szakácsnak; az istállóban négy
délczeg almásszürke röhögött a zabra s a tágas kocsiszínben ezüsttől
ragyogó batárd csillogott újdonat újan.
A folyosó egy része téli kertté volt átidomítva, telve a legpompásabb
dísznövényzettel, egy kertésznek egyéb dolga sem volt, mint arra
felügyelni; az úri termekben görnyedt minden asztal az ezüst
virágtartók, borhűtők és egyéb látványra kirakott edények súlyától; a
sok kés, villa és kanál csak úgy halomra öntve állt egy üveg chiffonier
alatt, hogy káprázott a szeme, a ki reá nézett. Minden ezüstneműn a
nagyságos árendás úr czimere a fatalis gólyával és ékesen összefont
névelőbetü, az ötágú nemesi korona alatt.
És – mindez csak hazugság, világbolondítás, szemfényvesztő kápra.
A mit itt látunk, az semmi sem való. A bársony szőnyegek, az aranyozás
mind papiros, a repkénynek, mely oly szépen zöldül az oszlopokon,
nincsen töve, most szedték az erdőn, egy hét mulva száraz lesz, s
kidobják; a szép márványszobrok a kertben fazekas művek, a zöld pázsit
most van rakva, a mi pedig valóban értékes tárgy, az nem tulajdona a
mutogatónak, az csak kölcsön, csak bérbe van véve: a nagyságos árendás
úr csak haszonbérbe vette ezt a dicsőséget.
Bérben van a szakács; lakoma végeztével összeszedi üstjeit és lombikjait
és szalad. Bérben van a négy paripa és sujtásos kocsis és az ezüstös
hintó; mikor vége lesz az ünnepélynek, egyik a másikat befogja és együtt
elszaladnak; elszalad a téli kert is kertészestül együtt, mert ők is
csak bérben vannak itt határozott időre; még az inasok is árendában
vannak, a mint a legutolsó vendég után becsapták az ajtót, vetik le
harisnyájukat, ezüstös frakkjaikat, csapják a földhöz, s szalad ki merre
lát. Még az ezüst serlegek, medenczék, kések és kanalak is futnak
hazafelé, a mint az ebédet végezték s otthon a bécsi ötvös kivakarja
belőlök a czímert és nevet, miket árendába vésett oda.
Igy áll a dolog Krénfy úr házánál.
A nagy pompa, a nagy sütés, főzés, zajos előkészületek között azért ő
ott jár mindenütt és perlekedik az emberekkel óra hosszat két-három
krajczárért, nézi a támadó tortákat, a páczban álló vad sülteket, a
spékelt fogasokat, az illatos ananászokat, mik, óh fájdalom, nem voltak
bérbe kaphatók és a mellett titkon szobájában egy kis czibere levest
ebédel, abból sem mer enni eleget, s felszedi a morzsákat az asztaláról
és elteszi a kenyérhajat vacsorára.