III. A GAZDA ÉS VENDÉGEI.

Ezen a világon minden attól függ: hogy tudja az ember bolondítani

egymást.

– Ismertem olyan embereket, a kiknek vagyona felért egy kis

herczegséggel, de a kik nem tudták azt eléggé kimutatni, örökké

falujokban ültek s nagy ritkán jöttek be a fővárosba, bemutatni a tiz

esztendő előtti divatot, akkor is a legócskább vendégfogadóba szálltak,

beérték a legszerényebb szobával, hová őket a pinczér utasította,

szinházban most is csak a parterre váltottak jegyet, miként juratus

korukban, egy csézán eljártak, a míg el nem szakad, s ruhát soha sem

varrattak mással, mint a zsellér falusi szabóval, ki contóban rótta le a

haszonbért; az ilyenek azután mikor hirtelen megszorultak, mert roppant

jövedelmeiket tán lelkiismeretesen kifizetett fekvő birtokba verték,

futhattak fűhöz fához száz bankó forintért a nélkül, hogy valaki mert

volna nekik adni.

A másik pedig első gavallérja a fővárosnak, felesége divathölgy,

szeretői még inkább; valamennyi előkelő clubban ő a tón-adó,

esztendőnként négyszer is változtatja előfogatait, ma broughamban,

holnap calessben, délelőtt phaetonban, délután batárban látjuk

kocsikázni; páholyt tart mind a két szinházban, palotában lakik, melynek

bejáratát bundás kapus őrzi; és ennek tárva nyitva van mindenki ládája,

erszénye, hitele korlátlan, aláirása készpénz; csak a nevét kell mondani

és mosolyognak előtte bankárok, tőzsérek, nemzeti bank és

takarékpénztárak örülnek, ha váltóit láthatják; – pedig ha megkérdené

valaki, hol van hát az a birtok, a mit ez a név képvisel? Szétnéznének

az emberek a levegőbe és nem találnák azt sehol.

Ismertem olyan embereket, a kik tudományos ismeretek gyűjtésében

megőszültek, a kik félre búttak egy oduba, hogy ott lelkök minden erejét

egy kedvencz szakma kimivelésére fordítsák; orvosokat, kik mély

tudománynyal hatoltak be a természet örök titkaiba, kik jóltevői voltak

a szenvedő emberiségnek, s tapasztalataikban egy századot érő kincseket

birnak; lángeszű teremtő lelkeket, kik tiz remekművet hajitanak tűzbe,

mig egyet kiadni bátorságuk támad és ezekről mit sem tud a világ, nem is

mernének ők előállani, de ha előállnának is, szerényen, vonakodva, a

hogy szokták, ki hallgatna rájok? Azután ismertem másforma

egyéniségeket, kik a kávéházakban végezték tanulmányaikat; megvitatták,

a miket hirlapokban olvastak, csináltak magoknak közönséget maguknál

együgyűbb emberekből, valami úton-módon közlönyre tettek szert és most

nagy embereknek tartatnak és itélnek elevenek és halottak fölött.

Ismertem orvost, a kit rendes akadémiai tagnak választottak, a miért egy

másik rendes akadémiai tagnak a tyukszemét operálta – (és még az is

kétséges, hogy szerencsésen operálta-e); ismertem irodalmi

tekintélyeket, a kiknek érdemeik egy pár merészen elkötött plagiumon túl

nem terjedtek; és ime ezek mind nagy férfiak, mind rendkivüli emberek, a

kiknek arczképeit kőbe, fába és szappanba metszik s az utókorra bizzák,

hogy szép tulajdonaikat fedezze fel.

Ismertem derék, jószívű embereket, kik valódi mintaképei az erényeknek,

mind magán-, mind közéletökben a jóság és bölcseség munkáit mivelték,

kik egy, erejöknek megfelelő körnek, egy megyének vagy egy városnak,

vagy tán egy intézetnek, vagy csak egy családnak jóltevő nemtői voltak

és a kiket, midőn megholtak, szépen elfeledtek, vagy tán még akkor sem

emlegettek, mikor még életben voltak: mert lételök megszokott volt már

az emberek előtt, s jóságukban épen úgy nem találtak semmi rendkivülit,

minthogy nyáron meleg, télen pedig hideg van.

Nem ez e hírszerzés mestersége, jámbor felebarátaim! Kürtölni kell

mindent! Kürtöld, a mid van, kürtöld, a mit tudsz, kürtöld a mit adsz;

és ha ez nem elég, kürtöld azt is, a mid nincs, és a mit nem tudsz, és a

mit nem adtál. A hol nem látják, ott légy fösvény, – ott pazarolj, a hol

látatja van; magadról beszélj és beszéltess, a hol lehet; szólj hozzá

mindenhez, akár érted, akár nem; ha hallgatsz, azt hiszik az emberek:

tudatlan vagy; ha beszélsz, azt hiszik: ők a tudatlanok. Ne adakozzál

ott, a hol zaj nincsen; a mit áldoztál, minden hirlapban kürtöltesd, s

ha megvettél egy jótékony albumot, külön ívre ird a nevedet; hagyd

meghalni a rongyos koldust kapud előtt, cselédedet koplaltasd; hanem ha

jó alkalom nyilik, indítványozz nagyszerű hangversenyeket, ezüst

sorsjátékot, filléres adót, éhséggel küzködők, tűzvízkárvallottak, árvák

és betegek javára: ez neked mibe sem kerül. És ez az út a hírhez.

A régi jó táblabirák: Regény · 第 18 / 64 题