Ezen a világon minden attól függ: hogy tudja az ember bolondítani
egymást.
– Ismertem olyan embereket, a kiknek vagyona felért egy kis
herczegséggel, de a kik nem tudták azt eléggé kimutatni, örökké
falujokban ültek s nagy ritkán jöttek be a fővárosba, bemutatni a tiz
esztendő előtti divatot, akkor is a legócskább vendégfogadóba szálltak,
beérték a legszerényebb szobával, hová őket a pinczér utasította,
szinházban most is csak a parterre váltottak jegyet, miként juratus
korukban, egy csézán eljártak, a míg el nem szakad, s ruhát soha sem
varrattak mással, mint a zsellér falusi szabóval, ki contóban rótta le a
haszonbért; az ilyenek azután mikor hirtelen megszorultak, mert roppant
jövedelmeiket tán lelkiismeretesen kifizetett fekvő birtokba verték,
futhattak fűhöz fához száz bankó forintért a nélkül, hogy valaki mert
volna nekik adni.
A másik pedig első gavallérja a fővárosnak, felesége divathölgy,
szeretői még inkább; valamennyi előkelő clubban ő a tón-adó,
esztendőnként négyszer is változtatja előfogatait, ma broughamban,
holnap calessben, délelőtt phaetonban, délután batárban látjuk
kocsikázni; páholyt tart mind a két szinházban, palotában lakik, melynek
bejáratát bundás kapus őrzi; és ennek tárva nyitva van mindenki ládája,
erszénye, hitele korlátlan, aláirása készpénz; csak a nevét kell mondani
és mosolyognak előtte bankárok, tőzsérek, nemzeti bank és
takarékpénztárak örülnek, ha váltóit láthatják; – pedig ha megkérdené
valaki, hol van hát az a birtok, a mit ez a név képvisel? Szétnéznének
az emberek a levegőbe és nem találnák azt sehol.
Ismertem olyan embereket, a kik tudományos ismeretek gyűjtésében
megőszültek, a kik félre búttak egy oduba, hogy ott lelkök minden erejét
egy kedvencz szakma kimivelésére fordítsák; orvosokat, kik mély
tudománynyal hatoltak be a természet örök titkaiba, kik jóltevői voltak
a szenvedő emberiségnek, s tapasztalataikban egy századot érő kincseket
birnak; lángeszű teremtő lelkeket, kik tiz remekművet hajitanak tűzbe,
mig egyet kiadni bátorságuk támad és ezekről mit sem tud a világ, nem is
mernének ők előállani, de ha előállnának is, szerényen, vonakodva, a
hogy szokták, ki hallgatna rájok? Azután ismertem másforma
egyéniségeket, kik a kávéházakban végezték tanulmányaikat; megvitatták,
a miket hirlapokban olvastak, csináltak magoknak közönséget maguknál
együgyűbb emberekből, valami úton-módon közlönyre tettek szert és most
nagy embereknek tartatnak és itélnek elevenek és halottak fölött.
Ismertem orvost, a kit rendes akadémiai tagnak választottak, a miért egy
másik rendes akadémiai tagnak a tyukszemét operálta – (és még az is
kétséges, hogy szerencsésen operálta-e); ismertem irodalmi
tekintélyeket, a kiknek érdemeik egy pár merészen elkötött plagiumon túl
nem terjedtek; és ime ezek mind nagy férfiak, mind rendkivüli emberek, a
kiknek arczképeit kőbe, fába és szappanba metszik s az utókorra bizzák,
hogy szép tulajdonaikat fedezze fel.
Ismertem derék, jószívű embereket, kik valódi mintaképei az erényeknek,
mind magán-, mind közéletökben a jóság és bölcseség munkáit mivelték,
kik egy, erejöknek megfelelő körnek, egy megyének vagy egy városnak,
vagy tán egy intézetnek, vagy csak egy családnak jóltevő nemtői voltak
és a kiket, midőn megholtak, szépen elfeledtek, vagy tán még akkor sem
emlegettek, mikor még életben voltak: mert lételök megszokott volt már
az emberek előtt, s jóságukban épen úgy nem találtak semmi rendkivülit,
minthogy nyáron meleg, télen pedig hideg van.
Nem ez e hírszerzés mestersége, jámbor felebarátaim! Kürtölni kell
mindent! Kürtöld, a mid van, kürtöld, a mit tudsz, kürtöld a mit adsz;
és ha ez nem elég, kürtöld azt is, a mid nincs, és a mit nem tudsz, és a
mit nem adtál. A hol nem látják, ott légy fösvény, – ott pazarolj, a hol
látatja van; magadról beszélj és beszéltess, a hol lehet; szólj hozzá
mindenhez, akár érted, akár nem; ha hallgatsz, azt hiszik az emberek:
tudatlan vagy; ha beszélsz, azt hiszik: ők a tudatlanok. Ne adakozzál
ott, a hol zaj nincsen; a mit áldoztál, minden hirlapban kürtöltesd, s
ha megvettél egy jótékony albumot, külön ívre ird a nevedet; hagyd
meghalni a rongyos koldust kapud előtt, cselédedet koplaltasd; hanem ha
jó alkalom nyilik, indítványozz nagyszerű hangversenyeket, ezüst
sorsjátékot, filléres adót, éhséggel küzködők, tűzvízkárvallottak, árvák
és betegek javára: ez neked mibe sem kerül. És ez az út a hírhez.