komolyan? mikor űzesz bolondot belőlem?
– Nincs ennél könnyebb. Soha se hallgasd, mit beszélek, hanem nézd, mit
teszek? Ha parlamenti férfiú akarsz lenni, mindig azt kutasd, mit nem
mondott az ellenség? Azonban az ily makrapipás Demosthenes, mint én
vagyok, csak akkor tudja meg, mit beszélt, a midőn szavát a gyorsírók
feljegyzették. Most pedig megérkeztünk szállásod elé, adjon az Isten
neked csendes és nyugodalmas jó éjszakát.
Belépvén szállására a fiatal báró, a külső szobában találá Varjas
Andoriás uramat, a ki épen azon nehéz mesterséget gyakorlá, miként
csípheti le magát az ember, ha egyedül, társ nélkül iszik.
A jó kedv már megvolt s ha korábban, mint várta, nem háborgatják, a
többi is okvetlenül bekövetkezik. De karbunkulus módjára csillámlott a
szeme, a midőn urának őszi felső kabátját leölteni segíté.
– Mi lelte kendet?
– Engem? semmi. Hanem mikor szégyenszemre leszállítottak a bakról, utána
iramodtam a rozsdás fiákerlónak s láttam, hogy az én méltóságos uram a
Nádor-utcza végén száll le egy gyönyörűséges nagy ház kapuja előtt.
– Hogyan? huszár és kémkedik!
– Az ilyen ispionságért nem akasztják fel az embert. Akkor, örömömben
bort hoztam a korcsmából s arra ittam: adja Isten, hogy farsangra
idehagyjuk ezt a nagy bolond várost s mutassuk meg Csikszéknek, milyen
friss menyecskét szereztünk az országgyűlés alatt!
A kivánat nem volt rossz, de ha a góbénak több is volt szabad, mint más
cselédnek, a bárót ezen hivatlan bizalmaskodás mégis boszantotta.
– Bolond kend Varjas Andoriás és az is marad. Igya meg, a mi
palaczkjában még van és menjen feküdni.
VIII.
(Aláirás egy tánczvigalomra, mely létre sem jő; a nagy világ hiú
szédelgéseibe merült uracsot megemlékeztetik a csendes, egyszerű s
boldog otthonra.)
Három vagy négy hét mulva, hétfőn, Dorozsmayné rendes nagyobb elfogadási
napján, az urak szivarozó szobájában ketten üldögéltek. Arthur gróf s
egy másik, kit már láthattunk itt, de csak most nevezzük meg először:
Porczogh Viktor báró.
– Valóban hiszed, hogy ez az erdélyi mokány fiú veszedelmes?
– Úgy mutatkozik. Keresztapja, a ki itt bemutatta, erősen pártfogolja.
Az özvegy részeden van, de a leány könnyen ingadozhatik. Meg kell
buktatnunk e hivatlan tolakodót.
– Megbuktatni! – felelé Arthur gróf. – De hogy? mert én uri emberhez
méltólag csak két eszközt ismerek: pénz és párbaj.
– A párbajt vessük ki számításunkból. Mi nem verekszünk, hogy pedig egy
vívómestert béreljünk fel, a ki belekössön, ez rút, piszkos dolog.
– Marad a pénz.
– Igen a pénz. Századunkban legkényelmesebb mód, pénz dolgában tönkre
tenni ellenségünket. Jelen esetben még sokat sem kell koczkáztatnunk,
mert a báró nevetségesen szegény. Kérdezősködtem erdélyi ismerőseimtől,
minő faj ez a Gencsy báróság? Azt felelték: idősb Gencsy Pál télen
báránybőr ködmönben jár vadászni, de csak pecsenyére valót lő. Nyáron
leveti kabátját és ingujjban ebédel. Állítják, három fiú, kilencz leány
van a háznál. Végre ráadásul bizonyos Zsuzsi néni, a kinek kezében a
kormány rúdja fekszik.
– Pompás család. És valóban bárók?
– E tekintetben nincs kétség.
– Tehát pénzügyileg buktatjuk meg, – nevetett Arthur gróf. – Parbleu!
nem messze kell mennünk, ha példát akarunk keresni.
– Tervem van. Tisztességes és rangunkhoz méltó. Bele másztatjuk, s egy
pár hónap mulva biróilag lefoglalják képviselői napidíját. Az ilyen
ember aztán végkép lehetetlen minden lányos háznál.
– Hogy viszed bele?
– Mindjárt meglátod. Menj a leánykák szobájába; szólítsd meg a bárót s
hívd ide egy bizalmas szóra.
E küldetés semmi nehézséggel sem járt s nehány percz mulva Arthur gróf
karöltve vezeti be a fiatal bárót.
– Ülj le, – mondá neki. – Ez itt Porczogh Viktor báró, legjobb barátom,
s beszédünk lesz veled.
Porczogh báró papirlapot nyitott ki, mely hasonlított azon aláirási
ívekhez, mikkel a pesti embert úton-útszélen üldözik.
Pál báró zavartan és bizalmatlanul nézett. Eddig Arthur gróf nem tegezte
őt. Ha találkozott vele a lefolyt héten a Nádor-utczai háznál vagy nem
szólott hozzá, vagy úgy beszélt, hogy az «ön» vagy «te» megszólítást
kikerülte. Tud így a magyar ember beszélni, ha akar.
– Ime, – kezdé Porczogh báró. – Aláirási ív olyan válogatott és «comme
il faut» tánczvigalomra, a milyen még nem volt. Húszan vagyunk és 200
meghívójegynél többet ki nem adunk. Megmutatjuk Pestnek, kik vagyunk? és
hányan vagyunk? A ki ide bejut, az szemen szedett crème, a ki kimarad,
örökre a második osztályba sülyed. Természetes, hogy Dorozsmayné ő
nagyságát ki nem hagyhatjuk. Benne lesz a főrendiház színe, holmi
főispánság vagy miniszterség ide nem elég ajánlólevél. Lásd 19-en már
aláírtuk, a 20-dik hely számodra van hagyva.
– Értem, 19 egy hián 20.
– Vigyen el az ördög közmondásoddal. Lásd, mi ragad rád, ha azzal a
csizmadia-czéhmesterrel, Bogárdy Zoltánnal kompanistáskodol. Itt a
helyed, írd alá.
– Igen szívesen s köszönöm, hogy ki nem feledtetek. Természetesen
ismernem kell azon összeget, a mire kötelezem magamat.
– Az összeg itt nem határoz. Párisból hozatunk szakácsot, Nápolyból
czukrászt, Londonból cselédséget. Minden költség pontosan előre
kiszámítva; egy részvény ára pedig potomság 1200 forint.
– Hogyan? 1200 forint? Sajnálom barátom, ez változtat a dolgon. Ez oly
összeg nekem, minőt én eddig egy lélegzetre soha ki nem mondtam.
– Csak nem utasítod vissza e kitüntetést? Ki akarnád magadat zárni a
legfelsőbb osztályból?
– Oh a mi a megtiszteltetést illeti, nem vagyok érzéketlen iránta, de
ezen összeg fölülmulja erőmet.
– Soha ilyet, – kiálta föl Arthur gróf. – Van-e ára annak, hogy az
ország első gentleman-jei közé számíttassunk? Azt hiszed, nem kapunk
Pesten tízszer ennyi embert, a ki ha csak pénzről volna szó, 10,000
forintot is fizetne, csak velünk tánczolhasson?
– Legkevésbbé sem kétkedem. Én azonban képviselői díjamból élek s csak
rendkívüli kiadásaimra kaptam otthon 500 forintot.
– Ha csak ez a baj, szerzünk mi neked embert, a ki annyit ad kölcsön,
mennyit parancsolsz.
– Becsületemre fogadtam fel, hogy adósságot nem csinálok.
– Oh özönvíz előtti ember, – nevetett Porczogh báró. – Ez még nem tudja,
hogy három dologban nincs becsületszó: primo: hogy többé nem kártyázunk;
secundo: bizonyos szoknya után nem futkosunk; tertio: soha váltót alá
nem irunk. Benne van ez minden kifogástalan dandy codex-ében. Hanc
veniam damus petimusque vicissim.
– Ne kisértsetek; nincs pénzem.
– Ez nem mentség, – felelt Arthur gróf. – Holnap hozzád küldöm udvari
zsidómat, Kohn Fülöp urat, a kinek azon gyengéje van, hogy mentől többet
parancsolsz, annál készebb és alázatosabb.
– Nem kétkedem Kohn Fülöp úr előzékenységében; de majd másként beszélne,
ha a lejárati napon nem fizethetnék.
– Micsoda? más hangon? Látom, sejtelmed sincs róla, ki ez a Kohn Fülöp?
Olyan sajátszerű ficzkó, hogyha a lejárati napon fizetni is akarnál,
térden csúszva kér, hogy könyörülj rajta és prolongálj.
– Elhiszem, jó kamat fejében.
– Kamat? Barátom, ez oly aljas szó, melyet született úr soha ajkára sem
vesz. Jól gondold meg, mit teszesz: mert nem tudom, minő figurát
játszhatol aztán itt, a Dorozsmayné házánál, ha elmondják rólad, hogy
fösvénységből kizártad magad ez előkelők társaságából. Ez a borzasztóan
millionaire kisasszony nem értené, hogy jár valaki a házhoz, s
pénzkérdés miatt lemond azon élvezetről, hogy tánczoljon vele.
Pál báró el volt határozva, hogy az ívet semmi áron alá nem írja s csak
arról gondolkodott, hogy illendő módot találjon a menekvésre.
Ekkor azonban megtoppan a háta mögött egy pár recsegős csizma s Bogárdy
Zoltánt látja közeledni, a ki téntába mártott tollat hoz és mondja:
– Patvarba az ilyen félénk gyerkőczczel; itt a toll, írd alá.
– Hogyan? te is kisértesz?
– Ird alá; a többit pedig bizd rám.
De mily csodálatos változás? Arthur gróf és barátja, egyszerre mintha
kicserélték volna őket, oly természetesnek találták, hogy a kinek nincs
pénze, nem kötelezheti magát. De Bogárdy Zoltán annál kevésbbé tágított.
Karon ragadta fiatal barátját, az asztalhoz vezeté s az ívet aláiratá
vele.
Szegény Pál báró most már egészen elveszté szeme fényét; csak azt tudta:
asztal mellett ül, perczeg valami a kezében s végre ott feketéllett a
fehéren: b. Gencsy Pál s. k.
– Amazok átvették az ívet; hideg köszönetet mormogtak, s minden jó
kedvüket elvesztve, visszatértek a társalkodási szobákba.
Ekkor felkelt székéről az ifjú s megragadva barátja kezét, mondá:
– Zoltán! el vagyok veszve!
– Ezerkétszáz forintért?
– Nagy összeg ez nekem.
– Igen, ha Kohn Fülöp adná. Holnap eljönne hozzád. Már tudná, hogy
aláírtad az ívet s diktálná a föltételeket. 1200 forintért 2000 forint
egy hónapi határidőre! A második hónap végén 4000 forint, s biróilag
lefoglaltatná képviselői napidíjadat. De ne gondolj ezzel. Nem láttad,
mily hosszú orral kotródtak el innen? Mihelyt nem sikerült téged Kohn
Fülöp körmei közé játszani, nem gondolnak többé tánczvigalmukkal sem.
Száz ürügyet találnak a visszavonulásra. Azt mondják, jókor van még s
nincs együtt a társaság. Egymásután kitörlik a neveket s a lapot
széttépik.
– És ha nem tépnék?
– Akkor fizetsz; de nem Kohn Fülöp, hanem én leszek bankárod.
– Zsuzsi néni exkommunikál.
– Gyerek! azt mondom neked, ne félj, míg engem látsz. Azonban eltelt az
idő, oszolnak a vendégek, menjünk szép csendesen mi is haza.
Otthon az ifjú bárót kellemes meglepetés érte. Levél érkezett hazulról s
a vastag lúdtollal, jól ismert vonásokkal irott czímről látta, hogy
Zsuzsi néninek akadtak fontos közleni valói. Élénk kiváncsisággal törte
fel tehát a pecsétet és olvasni kezdett.
«Gencs, nov. 20.
Kedves fiam, Pál! Még nem kaptam leveledet s az csúnya volna tőled, ha
nem tudnám, mennyi dolgod van az országgyűlésen? Mi pedig reggelinél,
ebédnél, uzsoránál, vacsoránál mindig rólad beszélünk, miként tüntetted
ki magad az ülésekben s miként veszed hasznát a sok iskolának, a mit
kitanultál s a mi annyi költségünkbe került.
A lányok egésségesek. Klárit a küküllői alispán megkérte. Özvegy ember,
nem nagyon sok gyermeke van s az idén erdejében annyi makk termett, hogy
1500 forintot kapott a brassói hentesektől. Képzelheted, hogy a fényes
ajánlatot örömmel fogadtuk.
A dió s aszalt szilva, a mit holmid közé dugtam, úgy-e jól esett? Csak
ropogtasd Zsuzsi nénéd ajándékát, legalább van otthon vacsorád s nem
kényszerülsz a drága és utálatos vendéglőkbe menni. Ha fehérruhád
kilyukad, vagy elrongyolódik, küld haza, kifoltozzuk. Lelkére kötöttem
Varjas Andoriásnak, hogy ingeden mindig gomb legyen. Van czérnája fehér
és fekete. A fejős tehenek most rosszul tejelnek, de szép agarad a Rabló
visszakerült kóborlásaiból s a lányok olyan jól tartják, mintha magad
volnál. Jolán húgod gyapot paplant köt számodra, de Pál napra nem lesz
kész. Még csak 16 koczka van, pedig 178 kell.
Most a szebeni kék virágos tányérokról eszünk; kiméljük az új service-t,
mert a cselédek nagyon törik. A len olyan vastag az idén, hogy csak
törölközőket szőhet belőle a takács, de a kertben annyi a hernyótojás az
almafán, hogy nem győzzük pusztítani.
Tegnap itt voltak Marialakyék. Keresztlányom Zsuzsika megnőtt mint a
lödéczi lajtorja. Már nem jár sem rövid ruhában, sem fodros nadrágban,
de rossz kedve volt, mert szorította az új czipője. Igazán szép leány s
miután egyetlen gyermek és szép puszta néz rá, soha se feledd, hogy őt
néztem ki neked feleségül.
Apád szüretkor meghűtötte magát s nagyon köhögött. De főztem neki
árvacsalán, utilapú és cziczkafarkból czukros bonbonokat, azóta jobban
van. Csak ne színá mindig azt a borzasztó erős bethlen-szentmiklósi
dohányt!
Úgy-e nehéz munka a haza javára gyűléseket tartani? De ne szavazz valami
új adóra, mert a régiekben is fülig úszunk. Azt azonban nem bánnám, ha
vasutat indítványoznál Csikszeredától Gencsig, mert igen nehéz innen
külön kocsit küldeni, ha só, riskása, sáfrány kell a házhoz. Küldök jó
reczeptet, melylyel szennyes kesztyűidet kimoshatod, de mielőtt
hordanád, akaszd ki kötélre a folyosón, mert eleinte förtelmes büdös
szaga van.
A majorosné hat cziczája, mihelyt megnő, muffot csináltatunk bőréből a
két kis leánynak; de a szolgabiró, a kit tavaly választottak, gyönyörű
szép zongorát vett a feleségének. Bele is került neki a hozatallal
együtt 37 forintjába!
Hordatjuk a «Marosvásárhelyi közlöny»-t. Félre rakom a számokat, hogy ha
nyáron haza jösz, olvashasd. Borzasztó benne, mint vágták le a tolvajok
a gelenczei zsidónak a fülét, de mikor erre járt a miniszter, a mi
tiszteletesünk olyan szép köszöntő verset írt hozzá, hogy az itteni
iskolás gyerekeknek könyv nélkül meg kellett tanulni.
Édes Pál fiam! ne nagyon nézegesd te azokat a pesti selyem ruhás
fehérnépeket. Lám innen egy fiatal Mikes addig sétálgatott a promenádon
egy selyem ruhás fekete fátyolos uri nővel, kiről azt gondolta grófné,
pedig a theatromban játszik amolyan nyelves szobalányokat. Jobb lesz
tehát, ha gyűlés után haza mégysz, hozatsz Varjas Andoriással ebédet,
este pedig fél kilenczkor imádkozol és lefekszel, mert a hiábavaló
csavargás minden gonosznak kútforrása. Mihelyt fagy, küldök sonkát meg
füstös kolbászt. Most pedig bezárom soraimat és az én Istenem oltalmába
ajánlja Palikáját az őt kimondhatlanul szerető
_Zsuzsi nénije._
U. I. Fel kell bontanom levelemet, mert elfeledtem megírni, el ne
hanyagold a flótázást, mert a mai világban követelik a fiatal embertől,
hogy muzsikális legyen. Aztán oly szép az, ha valaki az udvarra szóló
ablakban flótázik, oda lenn pedig könyhullatások között hallgatják.
Aztán meg ha francziául tudsz is, nem árt, ha néha a német gramatikába
bepillantasz.
_Zs. n._»
Pál báró feszült figyelemmel olvasta ezen hosszú s az idegenre nézve
érdektelen levelet. Olyan világosan meg volt írva benne: ki ő otthon? és
hozzá gondolta, mi lett itten? Közepette a főváros zajának, midőn
már-már be volt sodorva a nagy világ veszedelmeinek örvényébe, oly
megnyugtatólag hatott rá a falusi csend, boldogság és egyszerűség.
Tán unalmat és boszankodást érezve, félreveté a levelet? Tán nevetett az
elfogultság és korlátoltság ily kézzelfogható bizonyítéka fölött? Nem.
Még egyszer átolvasá, s miután minden semmiség érdekelte őt, szemébe
igaz könyek lopóztak. Bajos volt ugyan a sorokban érzékeny s könyet
facsaró ömlengéseket fölfedezni. Ő azonban minden betűből csak azt
olvasta, hogy a kiket otthon hagyott, végtelenül szeretik őt, s
meggyőződve vannak, hogy a mit hazulról hall, hittel és szent érdekkel
fogja olvasni, elkezdve a majorosné hat cziczájától a szolgabiróné remek
zongorájáig.
A naiv hit, ezen minden kétkedést kizáró bizalom és ártatlan föltevés
gyüleszté szemébe a könyeket. Egy egészen más csalárd világból tekintett
vissza az elhagyott atyai házra, az ott fölmerült köznapiságokra, s
mégis tapasztalnia kellett, hogy egyedül ama távol otthon azon szent
hajlék, melyhez tartozik, s a hova ezer csalódások után is mindenkor
mint biztos révbe vissza is térhet.
Eszébe sem jutott, hogy még ma nem is vacsorált, s hogy erejét felülmuló
pénzbeli kötelezettséget vállalt, hanem lefeküdt és aludt világos
virradtig.
IX.
(Szokatlan ünnepélyes szertartással végbement leánykérés; a roham sikert
igér, de még semmi sem bizonyos.)
Nincs Budapesten szebb, uriasabb, tisztább, vidámabb és barátságosabb
lakás, mint a József-tér. A Dunapart csak téli szállás, mert nyáron a
nyugatra hajló nap forró katlanná fűti a szobákat, még a fal s a bútor
is megmelegszik. Itt pedig üde levegő ömlik be a térről s az ablakról
letekinteni, annyi, mint a művészileg gondozott virág- és
bokorültetvények színét, zamatját és frisseségét folytonosan élvezni.
Ily házban tartá uri residentiáját özvegy Bendeffy Károly grófné, kit
már láttunk a Dorozsmay-háznál. Ő volt azon leereszkedő, a ki helyet
foglalt a pamlagon, olyan házban, a hol a látogatókat be sem jelentik.
Mert hiába! vagyoni tekintetben erősen kezdtek a grófi koronának ágai
bomladozni s Bogárdy Zoltán ez egyszer nem túlzott, a midőn az általános
árverés közeledtére példálózgatott. Tehát a Nádor-utczai házban őrzött
négy millió igen alkalmas eszköz lett volna kimenekülni azon nyomasztó
adósságból, miket Arthur grófnak korábbi s az utóbbi három év alatt újra
megkettőzött pazarlásai, a kamat-kamatjainak felhalmazódása, fenyegető
arányban felszaporítottak.
Reggel féltizenkét órára járt az idő, tehát Arthur gróf remélheté, hogy
anyja, legalább fia számára, már látható állapotban lesz.
Leküldé tehát komornyikját az első emeletre. Ez kérdést tett a
szobaleánynál, ez felkeresé a komornát, a ki aztán a grófné legbensőbb
szentélyéből meghozá a szót, hogy a méltóságos grófné az ifjú grófot
szívesen látja.
Ezen vett engedély alapján csakhamar belépett Arthur gróf a grófné
kisebb elfogadó-szobájába, s anyját reggeli pongyolában találta,
kedvencz karszékében, a midőn épen új czigarettre gyújtott.
– Mamám, – kezdé az ifjú gróf közvetlenül a tiszteletteljes kézcsók
után. – A mit Porczogh báró érdekemben kitalált, nem sikerült. Az a vad
báró nem akart beugrani a verembe; később közbejött a mi örökös
guignon-unk, kit te monsieur Pockharti-nak nevezesz, ennek jött kedve
pénzt kölcsönözni barátjának, s így tervünk füstbe ment. Kohn Fülöp
megmenekedett a legrosszabb üzlettől, mihez életében fogott, mi pedig az
aláirási ívet közös megegyezéssel széttéptük.
– És most?
– Én állok elé új tervvel. Sikerül, vagy végkép megbuktam.
– Nekem is lesz szerepem benne?
– Ha oly szíves volnál és elvállalnád, saját elnökséged és anyai
auctoritásod zászlója alatt.
– Semmit sem igérek, míg nem tudom, miről van szó? Azt akarod, nagy
pompával, mint boldog anya menjek a Nádor-utczába, rohanjam meg a kis
kövér ténsasszonyt, s megkérjem számodra a négy milliót?
– Mamám, te szívemben olvastál. De, hogy még nagyobb szelet csináljunk,
menj oda fényes assistentiával. Szólíts föl valakit barátnéid közül:
mentül menydörgőbben aristokratikus lesz neve, annál többet igér. Talán
jó volna meghívni nagysaárfeöldi Saárfeöldi Lukréczia grófnét, tán
megteszi e szívességet.
– Valószinűleg. Sőt fölteszem róla, hogy gúnyból és megvetésből az
alsóbb osztályok iránt, azon tréfát követi el, hogy családi brillantjait
is magára rakja. És a másik?
– Louise.
– Melyik Louise? Burghammer herczegnő?
– Igen, és miért ne?
– Ha gondolod, hogy szívesen jő, akkor meglesz a teljes háromság. Itt
van most a herczegnő Pesten?
– Ha az udvar Budán, vagy Gödöllőn időz, az osztrák delegatió pedig az
akadémia palotájában ülésez, Burghammer herczeg és neje nem
hiányozhatnak.
– Szép, hogy az én fiam így érti a politika követelményeit. Más
közvetlenebb forrásból nem tudod, hogy a herczegnő csakugyan itt van?
– Mamám, te benned a szent inquisitio legfogasabb procuratora veszett
el! Nem elég, ha igérem, hogy eljő, szívesen jő és segítségünkre lesz?
– Csak azért szóltam, mert mi asszonyok bizonyos dolgokban másként
vélekedünk, mint a férfiak. Ezelőtt három évvel nagyon udvaroltál a
herczegnőnek s kevésbe múlt, hogy bele nem házasodtál Bogfalvába. Azt is
tudom, hogy Louise csak szerelmi csalódásból ment férjhez a 68 éves
herczeghez s megütötte fülemet, hogy régi imádottadat itt és Bécsben is
meg-meglátogattad.
– Mamám…
– Ne félj, nem teszek indiskret kérdést. De nem találod merész
föltevésnek, hogy az egykor hűtlenül elhagyott Louise mai napon mellém
mint statista szegődjék azért, hogy egykori udvarlóját pénzházasságra
segítse?
– Mamám…
– Asszonyi észnek mindig veszedelmes járása van. Hátha azt várja tőled,
hogy tűrj békével addig, míg ő herczegségét a «vértolulás az agy felé»
másuva szólítja, s az özvegy azon helyzetbe jő, hogy némely elfeledett
dolgokat feleleveníthet?
– Kérlek, mamám, hidd el nekem, Louise bölcs asszony; igen jól ismeri a
nagy világ folyását s nem lázad fel, ha adósságtisztázási szempontból
házasodni akarok.
– Legyen. Megegyeztünk.
– Nem tehetek egyebet. Várni a herczeg halálára, annyi, mint remélni,
hogy hitelezőnk életunottságból agyonlövi magát. A herczeg öreg s ha
télen beteges is, nyáron visszafürdi magát Gasteinban. Aztán ki tudja,
mi lesz végrendeletében? s ezen kételyem elhatározó.
– Értelek; egy kicsit szerelmes is vagy abba a félpolgár leányba?
– Először úgy fogtam fel a vállalatot, mint üzletet, mint előnyös
pénzügyi operatiot. Később megdöbbenve vettem észre, hogy tervemből
«caprice» lett, most már forma szerint szerelmes vagyok az aranyos
pipiskébe.
– Persze, hogy szép is a gyermek. Ez néha a legsiralmasabb mesalliancet
is kimenti.
– Ne nevess ki mamám, mert oly szép e leány, minő csak te lehettél a
magad idejében.
– Oh engem az ily köznapi bókokkal el nem tántorítasz. Mert ha te engem
csak pénzügyi agentiával bízasz meg, anyai kötelességem segítségedre
lenni. Ha megbukom, oly szerencsétlenség, mely már államokon és
császárságokon is megesett. De már az minden bevett szokást felforgató
reform, ha az anyának kell a szerelembe esett fiú dolgát támogatni.
Othello és Romeo a dolog ezen részét magánúton hozták tisztába.
– Imádott szellemdús mamám, te csak szójátékkal küzdesz ellenem. Mint
családanya csak a pénzkérdésre tekintesz, az ügy regényes oldalát pedig
kizárólag rám hárítod.
– Félek, hogy szerelmi pörödben nem jó rendet tartasz. Még nem nyerted
meg ügyedet az első forumon, a leány előtt s már is appellálsz a
legfelsőbb törvényszékre, a szülőkre.
– Milyen jól ismeri az én mamám a pörrendtartás szabályait.
– A gyakorlat, fiam, – felelt sóhajjal a grófné. – Ismerek valakit, a
kinek ügyeit néha tanulmányoznom kellett. A legfőbb akadály, véleményem
szerint, az a bizonyos Bogárdy.
– Mondd anyám, Pockharti, oly jól áll neked, ha a zsíros magyar nevet
uri hölgyhöz méltókép ejted ki.
[Illustration: – Először úgy fogtam fel a vállalatot.]
– Azt mondják, ezen embernek elhatározó befolyása van. Még azt is
suttogják, hogy az özvegy kezére áhítozik.
– Ezt eddig nem hallottam s nem is hiszem.
– A hír meggondolást követel, mert ez esetben a négy milliónak fele
veszendőbe megy.
– Mindez a házassági szerződés kötésének pillanatára marad. Ügyvédünk
szemes ember, s tőlem is kap utasítást. Tehát számítok rád. Ma este?
– Ily sietve?
– Annál hamarabb esünk át rajta. Írj nagysaárfeöldy Saárfeöldy Lukréczia
grófnénak, én pedig megyek Louise herczegnő lakására. Burghammer úr ezen
órában az osztrák delegatióban szavazza a közös budgetet s neje
bátrabban adhat audientiát. Kérlek, tartsd meg pontosan a hat órát.
Ilyenkor a leányok a szomszéd szobában szimfoniáznak. Jöjjetek
egyszerre, külön kocsikon, galonnirozott cselédséggel s ha Dorozsmayné
asszonyom ő nagysága ennyi fény és dicsőség láttára lábaidhoz nem rogy,
akkor egy paránya sincs benne az emberi gyengeségnek.
És csakugyan minden így történt.
Mert tény, hogy az előkelő osztálynak bizonyos része tökéletesen meg van
győződve, csak egész nagyságában kell magát mutatnia s a középsorsúak
föltétlenül meghódolnak.
Tehát este pontban hat órakor szokatlan mozgalom támad a Dorozsmay-ház
udvarában s a kapu alatt. Grófnék látogatása ugyan szokott tünemény volt
itt, de minden feltünés nélkül jöttek-mentek. Most azonban díszhintó,
paszománttal rakott cselédség, uszályos ruha, teljes toilette, mintha az
udvarhoz mennének estélyre.
Bogárdy Zoltán, a ki a háziasszonynyal még egyedül volt, az ablakból
nézte a szörnyű maskarádát. Esztike és barátnéi szokott szobájukban
mulatoztak. Arthur gróf itt volt korábban, de ekkor már eltávozott.
Beléptek s Bendeffy grófné szertartásos meghajlással közeledett a
háziasszonyhoz, s bemutatá kisérőit.
– Barátném Saárfeöldi Lukréczia grófné.
Azután a másikat.
– Barátném Louise, Burghammer herczegnő, a kit ön asszonyom, mint
Hohenmark herczegkisasszonyt, korábbi időkből ismert.
Nem tagadjuk, hogy az egykori kisvárosi menyecske, később vagyonos, mai
napon dúsgazdag özvegy, a legnagyobb zavarba jött. Alig tudott nehány
régen betanult szólásformához jutni, rettegvén, hogyha nem is ügyetlen,
de ily ünnepélyes alkalommal a nagy világ köreiben meg nem szokott
nyilatkozatot tehet.