«… ez a hadtest, akárhol vezetik is a jövőben az ellenség ellen, mindig,
mindenütt kiválóan fog verekedni és mindig csak uj dicsőséget fog
szerezni zászlóinak…»
*
A csöndes estén, vacsora után az országúton sétálgat, villanylámpa a
kezében, egy kis fényfolt reszket előtte a földön, a hogy beszéd közben
meg-megáll. Nagy csönd van a fronton, alszanak a katonái. Ma künn járt
köztük, cserkesz lovasokat látott a frontunk előtt ólálkodni, de nem
jöttek lőtávolba. Azt mondja: igazságos akar lenni, bár természetesnek
találja, hogy engem a hadtestben főként a honfitársaim érdekelnek, de
minden dicséretet megérdemelnek a hozzá beosztott egyéb ezredek is, a
sziléziaiak, morvák, lengyelek. Ő maga magyar állampolgár, erdélyi szász
családból származik és tökéletesen megtanult magyarul. Mikor nyugalom
van a frontján, kimegy az árkokba és naphosszat diskurál a honvédekkel,
folyton kérdezgeti, tanulmányozza őket.
Azt mondja:
– Végtelenül szeretem bennük, hogy legszívesebben a családjukról
beszélnek. Hiszen sok minden egyébről is kell beszélnie egy tábornoknak
a közlegényeivel… tudjuk, milyen fontosak az ő őszinte véleményeik az
ellátásról, az ételről, italról, az ő kicsiny, de reám nézve nagyon
értékes tapasztalataik a háborúról… okosan, egyszerüen és nagyon nyiltan
beszélnek, mindig mindent megmondanak, a mint belemelegszenek a
diskurzusba. De mikor áttérek a családjukra, szinte érzem, a hogy a
hosszú lövészárokban álló sor egyszerre csupa apává változik, ennél a
témánál mind közelebb jönnek, melegen és hálásan néznek az emberre és
valami megható gondolatával a revánsnak, elkezdenek kérdezősködni az én
családom felől… Mikor aztán megmondom nekik, hogy bizony én se láttam az
enyéimet tizenöt hónap óta, nagy-szerénykedve még ők vigasztalnak engem.
Még egyszer visszatér a nehéz tüzérségre:
– Azt tartom, – mondja – hogy a nehéz tüzérség bombázását a
lövészárokban kiállani, el nem szaladni, lelkileg bele tönkre nem menni,
ez többé már nem bátorság vagy gyávaság kérdése. A ki látta, mikor a
nehéz gránátok százai egyszerűen felszántják az ellenség egész
lövészárok-rendszerét, és a ki, mint én, tudja, hogy a németek és a mi
katonáink ebben a gránát-zuhatagban se mennek el a helyükről, annak arra
a konklúzióra kell jutni, hogy itt az emberi értelmesség a legfontosabb
tulajdonság. A török katona szívósságának egyik legerősebb eleme az a
híres fatalizmus, a melyről annyit hallottunk, de ez így is van. A mi
embereink szívóssága kétségtelenül az intelligenciájukban gyökerezik. Mi
ezzel védekeztünk az orosz nehéz tüzérség ellen. Ezt a hadititkot
elárulhatjuk nekik, csinálják utánunk, ha tudják.
Ezeket a szavait már csöndes kis zene kíséri, alul a faluban
szájharmonikán muzsikálnak a katonák. Ez is egészen váratlan dolog volt
a háborúban, ennek a rongyos kis hangszernek ez a világraszóló
népszerűsége. A világháború hangszere a szájharmonika lett, nem a
trombita vagy a hegedű, ezen szórakozik a mi hadseregünk, épp úgy, mint
az egész német és franczia legénység. A tábori postacsomagokban százával
jön hazulról. Ezt kérik mind.
Mintha bogarak énekelnének kórusban, olyan halk-vékonyan, krajczárosan,
de mégis valami kis ünnepélyességgel szól.
– Öt hónap óta először pihennek – mondja Arz tábornok.
Kelet-Galiczia, október.
A kassai hadtest szerepe Breszt-Litovszk elfoglalásánál: magyar
történelem. Nem mulaszthatom el felhasználni ezt a kitünő alkalmat,
amikor itt együtt találom ennek az eseménynek a vezetőit és tanúit. Arz
tábornok vezérkari főnöke, Huber ezredes, szíves volt itt, az irodájában
rendelkezésemre bocsátani a Breszt-Litovszk elfoglalására vonatkozó
összes terveket, térképrajzokat, parancsokat és jelentéseket. Az adatok
e tömegéből (a melyben báró Gayer von Ehrenberg vezérkari százados
igazít el) a vár megvívásának rendkívül érdekes, hiteles története
bontakozik ki, sok olyan részlettel, a mit eddig nem tudtunk.
*
Augusztus második felében érkezett Breszt-Litovszk alá a hatodik
hadtest, a hol észak és dél felől német csapatok közé ékelve a vár előtt
húzódó záróvonalba helyezkedett el: északon Gorbov, délen Dobrynka volt
a határa. Ezt a vonalat erősen ki kellett építeni, mert a XIII. orosz
hadsereg erős támadásától lehetett tartani. Huszadikán már készen volt a
vonal. Óriási nehézségekkel dolgoztak katonáink, a vonalnak egy őserdőn
kellett keresztülhúzódnia. Hatalmas fákat döntöttek le, embervastagságú
gyökereket kellett átfűrészelni, hogy árkot áshassanak. A rengetegben
mindössze húsz lépésnyi teret tudtak az árkok előtt a kilövés czéljaira
csinálni. Az erdő oly sűrű és vad, hogy az egyik ezredparancsnok
végigmegy rajta, s mire a végén kijön belőle, le van vetkőzve, az ágak a
szó szoros értelmében letépték róla a ruhát. Repülők szállnak az erődök
felé és pontos fényképeket hoznak.
Huszonegyedikén jön a rövid parancs: «támadás intézendő a vár ellen.» A
hadtest szomszédai, a németek, a terv szerint mozdulatlanul maradnak
helyükön.
Rövid ellenállás után a hadtest 22-ikén elérkezik az orosz előállásokig
és felállítja nehéz tüzérségét a legerősebb orosz támpont (158) ellen.
Ez a 158-as iszonyuan meg volt erősítve. Elől erős földművei voltak, a
mely előtt szögesdróttal átfont egész kidöntött fák és erős ágak százai
hevertek. Ez előtt az akadály előtt különös robbanó-aknarendszer volt a
föld alá rejtve.
Ezek villamos vezetékek végére alkalmazott robbanóanyagok voltak, a
melyek mint rettenetes kezek kiterjesztett ujjai várták a támadókat.
Ugyanezt a rendszert találták később az erődök előtt is, 100–200 méterre
az állásoktól, kilométernyi területeken. Ezt a pontot nem lehetett
szembetámadni, ezt meg kellett kerülni. A jobbszárny azonban oldalozó
tüzet kapott és megakadt, nem tudott előre jutni.
Huszonharmadikán katonáink, folyton ásóval dolgozva, lassan és egyenként
mégis az állás közelébe fnrakodtak. Az orosz ezeket a dolgozó bakákat
tüzérséggel erősen lőtte.
Ismét rövid parancs jön: «Huszonnegyedikén az előállások elveendők.» A
Hadfy-honvédek kapják a feladatot: az ellenség hátába kerülni és
Malaszevicy felé nyomulni. A Kestranek-hadosztály feladata: Dobryn
fölött az erdőt megtisztítani, egy majort elfoglalni és a 158-ast
megtámadni.
Huszonharmadikán a kassai és a beszterczebányai honvédezred megveri az
ellenséget, 350 foglyot hoz be és elérkezik a 158-as állás oldalába. Az
orosz most megmozdul: Kobilany erődből kirohan a honvédek ellen.
A honvédek a kirohanó tömeget maguk elé eresztik és összelövik, miközben
Kestranek ezredei keservesen és vérezve nyomulnak a 158-as felé. A
kettős nyomás alatt az orosz éjszaka megszökik a 158-as állásból, a
mieink elhelyezkednek benne, most már két-három kilométerre állnak a
leghatalmasabb orosz vár erőd-öve előtt. Két erőd néz velük
farkasszemet: északon Koroszcyn, délen Kobilany. A kettő közt egy
«útzáró támpont», messziről nézve olyan, mint egy elegáns nyárilak
terraszos kertje. Mind a két erőd teljesen modern és nagyszerüen
felkészülve várja a támadást, a következő védő-fegyverzettel. Legkívül
földalatti robbanó-aknák sora fogadja a[** format]
támadót. Aztán meredeken emelkedik a mező és nyolcz-tíz sor
szögesdrót-sövény van egymás mögött. Ezután mély árok következik, a
melynek fenekén a szem elől elrejtve tizenkét-tizenöt sor szögesdrót.
[Illustration: AZ ERŐDÖK VÉDŐMŰVEI]
sövény vonul. Az árokból ismét meredek és síma kaptató emelkedik a
beton-fedezékekig. Itt háromméteres betonréteg alatt három réteg vasuti
sín gerendázata védi az orosz katonát. Mialatt mi lőjjük őket, ők a
beton és az aczélsín-rétegek alatt várnak. Mikor támadás jön, felmennek
a betonsánczba és onnan lőnek puskával, géppuskával le az árok
drótsövényei közé.
Ezt kellett a kassai hadtest katonáinak megostromolni és elfoglalni.
Huszonötödikén parancs: «Támadás kezdete ma délután négy óra harmincz
percz.»
Délután négy óra harmincz perczkor elindulnak a rajvonalak. A főtámadás
Kobilany erőd ellen megy. Erős tüzérségi előkészítés után rögtön előre
ment a gyalogság. Este hét órakor a Hadfy-honvédek négyszáz lépésnyire
állnak az erődtől, a Kestranek-hadosztály nyolczszáz lépésnyire áll.
Jelentés jön: «Werke dicht besetzt.» (Az erődök tele vannak oroszszal.)
Ujabb jelentés: «Igen erős ellenséges gyalogsági tűz.» Ez azt jelenti,
hogy a betonfal mögül minden puska és minden géppuska szakadatlanul
szól. Arz tábornok azt szeretné, hogy a csapatok várjanak éjszakáig a
fedezékeikben, akkor nagyon lassan és óvatosan kuszszanak előre,
robbantsák fel a drótakadályokat és csak úgy menjenek rohamra. A kassai
hadtest ezredei ennek nem tettek eleget, az írott jelentések, a melyek
megvannak a hadtest levéltárában, jelentik Arz tábornoknak, hogy a
csapatokat nem lehet visszatartani. Kobilany-Nadbuzne helységbe, a mely
lobogó lánggal ég, a kassai honvédezred elsőnek rohan be a kiadott
várakozási parancs ellenére, s példáját követi a beszterczebányai
honvédezred. Tíz percz alatt harminczöt földalatti akna robban fel.
Az aknákon áthaladva a dróthoz értek. El voltak látva drótvágó ollóval,
de a honvédek többségén annyira uralkodott az előrerohanás láza, hogy
mint parancsnokaik jelentéseikben írták: «… könnyelműen eldobálták
drótvágó ollóikat, hogy e lassúnak látszó munka helyett ásóval és
puskaagygyal verjék szét a drótsövényeket.»
Ennek a harcznak legforróbb két órája e napon este nyolcztól tízig
tombolt. Két álló óra hosszant harczoltak a honvédek a drótszövevény
közt. A vezérkari tisztek azt mondják nekem, hogy katonailag ez a mondat
majdnem lehetetlenül hangzik és mégis úgy volt: a honvédek két álló óra
hosszant harczoltak a drótszövevény közt. Az este sötétjében a
világítást ehhez az extázisban vívott harczhoz maga Breszt-Litovszk
szolgáltatta: a város vadúl lobogó tűzzel égett, a környéken minden falu
égett, a meddig a szem látott, úgy hogy a világítópisztolyokból kilőtt
kis csillagok «szomoruan pislogtak az egész harczteret beragyogó vörös
izzásban.» Mikor a honvédek átvágták magukat a betonig, az orosz
elmenekült Kobilany erődből és felrobbantotta a «Kapitalkoffert.» (Így
hívják az erőd homlokán a leginkább előreugró részt, a mely arra
szolgál, hogy jobbra-balra oldaltűzzel boríthassa el a támadókat.)
A miskolczi honvédezred rohama közben eljutott egy vizesárokig. A
munkácsi honvédezred pedig a 141-es ponttól délre berohant az erődök
közé épített állásba, az intervallum-ba és kézitusában vette el az
orosztól. A 141-es pontot a 20-ik gyalogezred vette be rohammal.
Kobilany erődben egy orosz műszaki katona ijedtében elvágta a villamos
vezetéket, s ezzel megakadályozta azt, hogy a hátrább fekvő VII. számú
műből az oroszok légberöpíthessék Kobilanyt mindenestől: oroszszal,
magyarral együtt. Ezt az orosz katonát, a villamos művek gépészét
elfogtuk. Azt vallotta, hogy a támadást éjjelre várták és az volt a
parancs, hogy ha az erőd a végét érzi, a csapatok meneküljenek hátra,
mert a VII. számú műből villamos vezetékkel felrobbantják Kobilanyt. A
honvédek azonban már este nyolcz és tíz közt értek el az erőd faláig, és
most az orosz védősereg megrémült arra a gondolatra, hogy talán őket nem
is értesítve röpítik levegőbe hátulról az erődöt. Ezért aztán ő elvágta
azt a kábelt, a mely hátulról az ekrazithoz szolgált.
Az erődben honvédeink egy hatalmas gőzgépet zsákmányoltak, a mely nagy
árkok ásására való.
Ezután a Hadfy-honvéddivizió és a Kestranekdivizió tovább rohant, az
erődök vonalán túl. Hajnali három órakor a honvédek egy zászlóalja a vár
magjának déli részéhez ért, ott hidat épített és megkezdte az átkelést.
A Kestranek katonái eloltottak egy égő hidat és a még ízzó gerendákon
átrohantak. Ugyancsak hajnali három órakor Pogány Kálmán honvédfőhadnagy
az átvonulást meg nem várva, átúszott a Bug folyón és elsőnek érkezett
Breszt-Litovszk várába. Molnár Dezső tábornok, brigadéros, a ki
Breszt-Litovszk első állomásparancsnoka volt, közölte velem, hogy
honvédei a maguk-építette hídon a királyt és a hazát éltetve, kibontott
zászlóval, énekelve elsőknek vonultak be a lánggal égő várba és városba
napfölkelte idején. Báró Gayer százados közlése szerint a csapatok
igazán tüzön-vizen keresztül rohantak be a várba, mert «a ki a
parázszsal ízzó hídra nem fért el, türelmetlenségében a folyóba vetette
magát és úgy úszott át a túlsó partra.»
Huszonhatodikán reggel ezekkel az előretolt zászlóaljainkkal egyidőben a
német előörsök is megjelentek a citadellában és Breszt-Litovszk
városában.
A győzelmes éjszakán egyik robbanás a másik után dördült el a
véges-végig felgyujtott, lángoló városban. Egyetlen utcza volt, a mely
nem égett: ebben lakhatott az az orosz parancsnokság, a mely utolsónak
hagyta el a várost. Mint már a haditudósítók (a kik a rohamhoz érkeztek
és a csapatokkal együtt mentek be az égő Bresztbe) jelentették, egyetlen
élő ember, egy öreg zsidó várta a mieinket a városban. De az orosz
bosszút a bevonulás után még sokáig érezte a hatodik hadtest. Az oroszok
azokban a jobb épületekben, a melyekről feltehető volt, hogy a mieink
kvártélynak fogják használni, óraművel összekötött robbanóanyagokat
helyeztek el, a melyek még napok multán is felrobbantak. A hadtest
parancsnoksága jegyzőkönyvet vett fel erről a harczmodorról, többek közt
egy óraművel összekötött olyan dinamitaknáról, a mely nyolcz nappal a
vár elfoglalása után robbant fel, s a melynek ez a nyolczszor-huszonnégy
órára beállított óraszerkezete épen megmaradt. Az ily módon orvul
felrobbantott épületek közt egy kórház is volt, mely tény szintén írott
jegyzőkönyvbe van foglalva.
Huszonhatodikán, csütörtökön reggel volt ez a bevonulás, ugyanaznap
délben Höfer altábornagy a következő jelentést adta ki:
«Breszt-Litovszk elesett. Arz tábornok magyar honvédsége tegnap bevette
a vártól délnyugatra fekvő Kobilanyt. Ezzel áttörte a külső övezetet és
hátbatámadta a legközelebb fekvő erődöt. – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –