Az oroszok estefelé a völgyből megtámadtak egy hegyet, a melynek a
völgyre néző lejtőjén, de fönn, a hegygerincz közelében vannak a mi
árkaink. A hó olyan magas, hogy a gyalogosok számára lapáttal kell utat
vágni. Ilyen úton haladva fölfelé, az ember úgy érzi, hogy mély árokban
megy, mert ágaskodni kell, ha jobbra vagy balra ki akar nézni a
hómezőre. Meredekebb helyeken lépcső van vágva és keményre taposva a
hóba. Így lehet feljutni a mi árkainkhoz, de ugyanilyen az a lejtő is, a
min az ellenség a másik oldalon támadott. Felülről jól lehetett látni,
hogy az oroszok hat, egymás mögött szabályos távolságba rendezett
rajvonalban törtettek felfelé. Minden első sorbeli orosz katona mögött
tehát még öt jött. Ennek az értelme az, hogy az első, vagy az első és
második katona a halálnak van szánva. Ezek törik a hóban az utat a saját
testükkel, ezek gázolnak előre és hegynek fölfelé, hol mellig, hol
vállig érő szűz hóban, és a másik három már abban a vájatban jön, a mit
az első kettő a testével csinált. A mi tisztjeink nyugodt czélzásra,
hidegvérre intették a stájereket, a kik az árkokban voltak. A sötétedő
estében egészen tisztán voltak láthatók a fehér alapon fölfelé törtető
sötét figurák, és így a kitünően czélzó stájerek az első sort egyszerűen
leszedegették. Itt nem volt sortűz, itt lesben álló vadászok ráértek
néha kétszer-háromszor újra czélbavenni az egyszer elhibázott
szerencsétlen oroszt.
Most a második és a harmadik sor törte tovább havat. Ezek azonban sűrűbb
vonalra szorultak, s ekkor a mi árkainkban megszólaltak a gépfegyverek.
A gépfegyverek kezelői azt mondják, hogy az oroszok alig-alig lőttek,
hiszen lövöldözés közben a hóban kellett felfelé bukdácsolniok, úgy hogy
a géppuskások nyugodt lassusággal, jól czélozva a legszélső baloldalon
álló orosztól a legszélső jobbon állóig végigöntözték golyóval a
rajvonalat, úgy hogy az első három sor egy szálig mind a hóba bukott.
Ezután a maradék három sort, a melynek egy része már visszafelé kezdett
bukdácsolni, a legsűrűbb gépfegyver és puskatűz alá vették és addig
lőtték, a míg minden el nem csöndesedett, a míg mozgó alakot a lejtőn
többé nem lehetett látni. Nagyon kevesen menekülhettek csak vissza, a
völgybe.
Tisztjeink katonailag az ilyen támadást egyszerűen nem értik. Nem
magyarázható másképpen, mint egy kegyetlen parancscsal, a mely ezt a
támadást «minden áron» rendelte el, sürgönyileg valahonnan, a hol ennek
a terepnek a nehézségét nem ismerve rendelkezik egy kiméletlen tábornok.
A hat rajvonalat egy bátor szibériai hadosztály századai alkották.
Másnap behozott foglyok, a kik jelenlétemben vallottak, pontosan
elmondták ennek a támadásnak ezt a történetét és azt, hogy abból a három
ezredből, a mely támadott, összesen hatszáz és egynéhány ember jött
vissza. Ezt a számot körülbelül negyven fogoly vallomásából állítottuk
össze, a foglyok különböző századokhoz tartoztak, külön-külön kerültek
kihallgatás alá és a legbecsületesebben mondták meg a számokat, egy-egy
századnál alig volt öt-hat embernyi különbség. Ugyanekkor vezérkari
tisztek reggel a lejtőn kilenczszázhetvenhárom halottat számoltak össze
az erdőszélig. A völgyben erdő van, oda nem láttak be. Azt mondták:
– Ez a lejtő most meg van erősítve. Ezer halottnál nincs jobb fizikai és
lélektani akadály…
A támadás ideje alatt ennek a hadosztálynak más irányokból jövő részeit
három oldalról vettük ellentámadás alá, ott egyik csoportunk
ezerkilencz, a másik ezerötszáz oroszt fogott el. A látott és
feltételezett halottak, a sebesülések rendes arányszáma és a behozott
foglyok száma összegezve kiadja azt a veszteséget, a mit ezek az újabb
foglyok jelentettek.
Így «omlott össze» az egyik támadás.