esete. – Mi történt 1904. évi deczember 13-án? – Az alkotmányszegés
lényege. – Kik a vétkesek?)
Mondja ki a Ház határozatban:
Perczel Dezső házelnöknek s gróf Tisza István miniszterelnöknek 1904-ik
évi november hó 18-án s deczember hó 13-án együttesen elkövetett
cselekményét és ennek foganatositására irányuló intézkedéseiket
kárhoztatja és elitéli.
Indokaim a következők:
Az 1905. évi január hó 4-én királyi trónbeszéddel feloszlatott
1901–1905-iki országgyülés folyamata alatt a képviselőháznak mult 1904.
évi november 18-án tartott esti ülésében szokatlan és szomoru esemény
történt. Ez esemény a képviselőház házszabályainak, a tanácskozási
rendnek s a képviselők szólásszabadságának erőszakos megsértése. Ehhez
szintén szokatlan, sőt példátlan események kapcsolódtak, ugymint a
képviselőház jegyzőkönyvének és naplójának hibás, hézagos, a történteket
hiven fel nem tüntető, tárgyilag tehát kétségtelenül hamis tartalommal
lett elkészitése és a mi szintoly sulyos, a képviselőháznak 1904. évi
deczember 13-ra összehivott ülésén a képviselők nyilvános és szokott
tanácskozási termében karhatalmi szolgálatra hivatott teremszolgáknak
nagy tömegben való elhelyezkedése, melylyel a törvényhozás tagjai, a
nemzet választott képviselői esetleg ugy személyes szabadságukban, mint
közjogi függetlenségükben sulyosan megsértettek.
Ez eseményeket az alkotmány szentsége és sérthetetlensége okából s a
népképviselet becsületének s ugy a nemzet, mint a király előtt mindig
megőrzendő tekintélyének érdekében meg kell itélni. A kölcsönös
elhallgatásnak itt nincs helye. E dolgokra a feledés fátyolát boritani
sulyos könnyelmüség volna. Erőszakosságra hajlandó s a nemzeti jogokat
nem tisztelő kormányról emlékezik már a történet s ily kormányok
támadhatnak jövőben is. Oly példát, melyre támaszkodhatnának, nem szabad
nekik nyujtani s az előfordult eseményekkel szemben akként kell
intézkedni, hogy az intézkedés tanulságos, de egyuttal elijesztő legyen
azokra nézve, kik a nemzeti jogok ellen könnyelmü vagy bünös kezüket
valamikor fölemelni merészelnék. Meg kell vizsgálni ennélfogva azokat a
kérdéseket, hogy
mi történt?
kik és mi módon követték el az alkotmánysértő cselekedeteket?
a cselekvők felelősségét miként állapitják meg a törvény, a törvényerejü
szokás s az alkotmánynak senki által kétségbe nem vonható alapelvei? S
végezetül
minő megtorlás gyakoroltassék azok ellen, a kiket a komoly és higgadt
megfontolás vétkeseknek talál?
A törvényhozásnak tiszte saját hatáskörében büntetni is, kegyelmezni is,
de tisztének teljesitése csonka lenne, ha a nemzet nem láthatná tisztán,
mi az, a miért büntetett s a miért netalán megkegyelmezett?
Az emlitett november 18-án két ülést tartott a képviselőház. Az első
délelőtt 10 órától kezdve délután 2 óráig folyt le s a második délután 4
órától kezdve esti 9 óra és 45 perczig, miként a naplók, a köztudat s az
ülésen jelen volt képviselők igazolják. Mind a két ülés tárgyalásai
közben nagy és folytonos izgatottság uralkodott már maga a tárgyalás
alatt álló kérdés miatt is s az izgatottságot természetszerüleg fokozta,
hogy a kormány erőltetett kivánságára, bár némi megszakitással, reggeli
tiz órától esti csaknem tiz óráig tartott az ülés és tanácskozás. A
pártok csaknem ellenséges indulattal álltak egymással szemközt főleg
azért, mert két-három nap óta már az hirlett, hogy a kormány a
képviselőház elnökével egyetértve, sőt összebeszélve, váratlanul s
meglepetéssel, sőt erőszakosan akarja a Ház tanácskozási rendjét
gyökeresen megváltoztatni s a képviselők szólási szabadságát
megbénitani. E hir pedig hitelre talált annálfogva, mert a Daniel Gábor
és társai által benyujtott határozati javaslat tartalma kétségtelenül a
tanácskozási rend gyökeres változtatására s a szólási szabadság
megbénitására irányult.
Esti 9 óra már elmult, a mikor a kormány elnöke, Tisza István gróf
szólásra jelentkezett. Beszéde alatt még zajosabb, zavarosabb s
izgatottabb lett a képviselőház. A zajban nem lehetett a beszédet
hallani, csak egyes szavakat érthettek meg a legfigyelmesebb hallgatók
is. Mikor és miként végződött a beszéd: ezt a miniszterelnök közvetlen
közelében levő néhány képviselőn kivül senki biztosan nem tudhatta. De
teljesen bizonyos az, hogy egy pillanatban a kormány háta mögött ülő
képviselők egy része Perczel Dezső képviselőházi elnöknek
zsebkendő-lobogtatásával való intésére hirtelen felállott s indulatos és
zajos hangon e szót kiáltotta: szavazzunk! Maga a képviselőházi elnök is
elnöki székében felállott, személye körül s személyének érintésével is
az elnöki emelvényen levő jegyzők közbeléptével némi dulakodás látszott,
az elnöki emelvényre jobbról-balról több képviselő rohant fel, az egész
tanácskozó teremben óriási zaj támadt, a képviselők felálltak s a
legfeljebb 5 perczig tartó e jelenet után a képviselőházi elnök
szokatlan gyorsasággal elnöki helyéről eltávozott s a tanácskozó termet
is rögtön elhagyta. Hogy e jelenet alatt ki mit mondott s ki mit
cselekedett: ezt azokban a pillanatokban az óriási zaj és zavarodás
miatt s a képviselők nagy részében felzaklatott indulat miatt senki
biztosan meg nem határozhatta. Maguk a gyorsirók se tudtak jegyezni
semmit, annál kevésbbé tehették ezt a jegyzők s az egyes képviselők.
A következő napon a hirlapok közléseiből s leginkább a később készült
naplóból s az ülési jegyzőkönyvből értesültek arról a képviselők, hogy
állitólag sulyos közjogi természetü s következéseiben mérhetetlen
fontosságu törvényhozási cselekmény hajtatott végre, a mennyiben a napló
és a jegyzőkönyv szerint Perczel Dezső elnök a Daniel Gábor-féle
határozati javaslatot el-, vagy el nem fogadás végett szavazásra
kitüzte, a szavazást megtörténtnek s a javaslatot elfogadottnak
jelentette ki s egy ugyanazon napon november 18-án kelt királyi
leirattal az országgyülést elnapoltnak s az ülési jegyzőkönyvet
hitelesitettnek nyilvánitotta s az ülést nyomban bezárta.
Feltétlenül bizonyos, hogy se a napló, se a jegyzőkönyv hiven nem adja
elő a megtörtént dolgokat s feltétlenül bizonyos, hogy ez oknál fogva
tárgyilag mind a két okirat hamis. Hogy mikor, miként, mi czélból és kik
készitették az okiratokat, ez is a komoly birálat egyik tárgya.
E kérdés fontossága azonban alig jöhet figyelembe ama kiszámithatatlan s
megmérhetetlen veszély mellett, a mely az ekként elkövetett cselekmény s
az ily elnöki eljárás mellett az alkotmányt és a nemzet összes jogait s
minden szabadságát fenyegeti.
Ily eljárás mellett s ily cselekménynyel akármily kisebbség, ha az elnök
bünösen vele összejátszik és egyetért, gyökeresen megváltoztathatja, sőt
el is törülheti az alkotmányt, meghamisithatja vagy meg is semmisitheti
a népképviseleti jogokat, értéktelenné teheti a legbecsesebb
szabadságokat. Ily eljárás mellett s ily cselekménynyel sulyosan
megtámadható a királyság intézménye s a trón biztossága is s ha ez
megtorlatlanul marad: megszünik a törvény tekintélye, vak merényletekre
érzi magát feljogositva a nemzet ellen forralt minden cselszövény s
megszünik a törvényhozás rendje, nyugalma és üdvös munkássága.
Ugyane veszély állhat elő akkor is, ha az elnök ily eljárásra, ily
cselekményre a többséggel vagy a többségre támaszkodó kormánynyal
játszik össze. A többség csak ugy érvényesülhet alkotmányosan s a
törvényhozási határozatok megalkotásában cselekvő szerepe törvényesen
csak ugy lehet, ha az elnök a házszabályokat, a tanácskozási rendet s az
alkotmányos élet által szentesitett törvényerejü szokást mind önmaga
szigoru hűséggel megtartja, mind pedig a többséget elnöki hatalmával
azok szigoru megtartására vezeti és irányitja. E nélkül minden ugy
mondott határozat csak kisebb vagy nagyobb számu képviselők
magántermészetü nyilatkozata s a törvény alaki parancsainak
megszegésével se alkotmányos többség nem támadhat, se törvényhozási
határozat nem hozható.
November 18-án az elnök a törvénytelenségek egész hosszu sorát követte
el s az alkotmányt sok sulyos esetben sértette meg.
A tárgyalás napirendjén egy házszabályi bizottság alakitását javasló
inditvány volt. Tárgyalása már több nap óta folyt. A tárgyalás folyamán
több szónok több inditványnyal állott elő és ezek közt Daniel Gábor
képviselő is maga és társai nevében határozati javaslatot adott be, mely
elfogadtatás esetén az eddigi tanácskozási rendet gyökeresen felforgatta
s a képviselők szólásszabadságát sulyosan korlátolta, képviselői
függetlenségét pedig mértéktelen módon megsértette, sőt megsemmisitette
volna. A tárgyalás szokott törvényes módon folyt s szólásra a
képviselőház jegyzőinél még többen fel voltak jegyezve s az erre
szolgáló följegyzési lapok szokott helyen, az elnöki emelvényen
kifüggesztve. A szólni jelentkezők közt volt Benyovszky Sándor is, kinek
a képviselőház külön határozattal engedte meg a felszólalást.
Ez volt a tanácskozás állapota, a mikor Perczel Dezső elnök önkényüleg a
következő jogsértéseket követte el:
1. Benyovszky Sándor gróf képviselőt meggátolta jogos és szabályszerü
felszólalásában.
2. A szólásra már jogosan jelentkezett s valósággal feliratkozott
szónokok, ugymint Bedőházy János, Holló Lajos, Zboray Miklós, Egry Béla,
Nagy Sándor, Sebess Dénes, Vertán Endre és Marjay Péter képviselők jogos
és hivatásszerü felszólalását erőszakkal meggátolta.
3. Az inditványozóknak kellő alakban benyujtott inditványukhoz
záróbeszéd tartását biztositja a szabály és törvényerejü szokás s ennek
daczára az elnök az inditványozókat a záróbeszéd megtartására fel nem
hivta s annak megtartását egyenesen meggátolta.
4. A vitát be nem zárta s bezártnak ki nem jelentette.
5. A szavazásra kitüzött kérdés helyes szövege és feltevése iránt a
képviselőházat meg nem kérdezte s az e tárgyban való felszólalást
önkényesen meggátolta.
6. A tárgyalás alatt levő javaslat s az ebben beadott inditványok
feletti szavazás sorrendjét meg nem határozta, se e sorrend
meghatározása iránt a képviselőházhoz kérdést nem intézett, sőt az ez
irányban támadható felszólalásokat lehetetlenné tette.
7. Hogy az elnök a szavazásra felhivta a képviselőket: senki sem
hallotta, a zsebkendővel való integetést pedig azokon kivül, a kik a
merényletes cselekményre titkon összebeszéltek, senki nem értette, de
mint szokatlan és törvénytelen jeladást, elfogadni sem volt jogositva
senki.
8. Az állitólagos szavazásnál észrevehető többség egyáltalán nem
jelentkezett. Szemtanuk szerint szándékos szavazás végett a képviselők
harmadrésze is alig állott fel. Ellenben a kérdést nem hallva, a viharos
jelenetek alatt álló helyzetben volt csaknem minden képviselő.
Ellenpróba nem volt. A szavazók összeszámitása meg nem történt. S
mindennek daczára az elnök a Daniel-féle javaslatot elfogadottnak
jelentette ki.
Mindezen önkényes, törvénytelen s alkotmányszegő eljárásnak és
cselekményeknek valóságát magának az elnöknek közremüködésével készült
napló, mely a november 18-iki 520-ik számu esti országos ülésről szól,
teljesen bizonyitja.
9. Ez a napló is vétkes cselekedet eredménye. Nagy része nem a rendes
gyorsirói jegyzetekből készült, hanem különösen utolsó részét, melyben
éppen a merényletes eljárásról van szó, köztudat szerint maga az elnök
bizonyos Peregrinyi gyorsiró segitségével készitette, holott ez a
gyorsiró jelen sem volt a gyorsirók hivatalos helyén. E részletet,
valamint az eljárást hütlenül feltüntető jegyzőkönyv készitésének
történetét földeriteni a vizsgálat vagy legalább a házszabályok szerinti
birálat lesz hivatva.
10. Hasonlóan sulyos, de ezeknél még vakmerőbb és még veszélyesebb
sérelem esett az alkotmányon a mult évi deczember hó 13-án.
Királyi leirattal ugyanis az elnapolt országgyülés deczember hó 13-án
délelőtti 10 órakor ujra megnyittatott. S a mikor a képviselők az ülés
megkezdése előtt néhány perczczel összesereglettek s a képviselők
tanácstermében megjelentek: e teremben több mint 20 karhatalmi férfiut
találtak katonai rendben elhelyezkedve, még pedig csapatonként a
főbejáratoknál, azután a képviselők padsora előtt, végre az elnöki
emelvényen s annak mindkét oldali feljáró lépcsőzetén.
Erről előzőleg a képviselők nem tudtak semmit, a karhatalmi erők
elhelyezkedése tehát bennük méltán nagy meglepetést, sőt sulyos
megbotránkozást keltett és pedig annál inkább, mert a hirlapok korábbi
közlései szerint a karhatalmi erők hivatása egyes képviselők erőszakos
eltávolitása s ekként a képviselők egyéni és személyes szabadságának még
közvetlen testi erőszakkal is eszközlendő korlátozása lett vagy lehetett
volna.
A képviselők, ha gyávaságot elkövetni s meghunyászkodással a nemzeti
önérzetet meggyalázni nem akarták, ezt egyetlen szempillantásig se
türhették.
Az országháza s benne a képviselők tanácskozási terme a nemzet
tulajdona. A nemzet ide küldi szabadon választott képviselőit, hogy azok
itt az ország közszükségei fölött szabadon tanácskozzanak s a nemzet
jövendője és becsülete fölött őrködjenek. E magasztos tisztüket igazán
csak akkor teljesithetik, ha teljesen szabadon teljesithetik s ha semmi
erkölcsi, hatósági vagy karhatalmi nyomás, beavatkozás vagy fenyegetés
nem nehezedik rájuk. S éppen ezért a képviselők számára önmaguk által
rendelt tanácskozó helyiségbe országos ülés és tanácskozás alatt senki
be nem léphet, csak maguk a nemzet képviselői és csak azok, a kiknek
maga a képviselőház ezt előzetesen megengedi.
Századok óta gondosan őrzik tanácskozó termüket a nemzet választott
képviselői. Ősi alkotmányos és törvényerejü szokás szerint még a király
is, a mikor esküt tesz s a mikor megkoronázzák, a mikor tehát az
országgyülés szine előtt meg kell jelennie, oda csak az országgyülés
előzetes tudtával s meghivására vonulhat be. A főrendiház üzeneteit
korábban egy főrendi követ szokta a képviselőház elé nyujtani s még az
ily főrendi üzenethordó követ is csak a képviselőház előzetes tudtával
és engedelmével léphetett országos ülés alatt a tanácskozó terembe.
S ime, a deczember 13-iki országos ülésben a csendőrségből és
honvédségből kiválogatott harhatalmi erőkkel volt megrakva a
képviselőház!
Maga az elnök s maguk a kormány tagjai képviselőházon kivüli
nyilatkozataikban akként törekedtek védelmezni az eljárást, hogy azok a
karhatalmi erők nem csendőrök s nem a fegyveres hatalom tagjai, hanem
csupán teremszolgák voltak. De ez a védelem nem komoly. A képviselőházi
elnök és háznagy rendelkezhetik csak teremszolgák elhelyezése,
szolgálata, felfogadása és elbocsátása iránt, de létszámuk tekintetében
is kizárólag csupán a képviselőház előzetes tudtával és megegyezésével.
A házszabályok világos rendelkezései s a soha meg nem szakadt
törvényerejü szokás erre nézve semmi kétséget nem engednek.
A merénylet tervezői azzal is mentegetődznek, hogy törvény szerint a
karhatalmat joga van az elnöknek a szükséghez képest alkalmazni. Ez a
mentegetődzés is hiu. A tanácskozó teremben országos ülés alatt nincs
helye karhatalmi beavatkozásnak. Ott a rend és nyugalom fentartása csak
a házszabályokban meghatározott módon történhetik. Szükség esetén az
elnök, ha másként a kellő rend és nyugalom be nem következik, bezárja az
ülést s ott hagyja székét. Karhatalom s esetleg nemzetőrség fölött az
elnök csak akkor rendelkezhetik, ha a képviselőház sérthetetlenségét s a
képviselők szabadságát kivülről fenyegeti megtámadás. De nem is okos ez
a mentegetődzés. Hiszen november 18-ika óta nem is volt országos ülés s
az elnapolás után deczember 13-án lett volna az első ülés s ezen már az
ülés előtt elhelyezkedtek a karhatalmi erők. Tehát oly időben
helyezkedtek el, a mikor huszonnégy napi szünet után az első ülés lett
volna, de még az se kezdődött meg; a mikor még tehát sejteni se
lehetett, hogy a tanácskozási rend megzavartatnék. Ha tehát rendzavarás
nem történt, de egyáltalán addig nem is történhetett: miért kellett
karhatalmi erőt alkalmazni? Mi ellen és ki ellen?
Más czélja nem lehetett az elnöknek, mint a képviselők fenyegetése s
akarva, nem akarva, a képviselőház függetlenségének megsértése.
A miniszterelnök, Tisza István gróf és társai főleg képviselőházon
kivüli beszédeikben még két mentségre hivatkoznak. Az egyik az, hogy a
házszabály nem törvény s a házszabálysértés nem törvénysértés. De ez a
mentség elvileg még rosszabb, mint maga a vétkes cselekmény. A
házszabály alakilag nem törvény ugyan, hanem igenis törvényerejü szokás
és törvényerejü szabályrendelet, még pedig alkotmányunk és törvényeink
értelmében a legfontosabb. Hiszen a házszabályok megsértésével semmiféle
törvény alkotmányos módon egyáltalán nem alkotható. De még alakilag is
épp oly kötelező ereje és joghatálya van, mint minden törvénynek, a mint
ez a Hármas Könyv Előbeszédének 8. cz. 1. §-a és 11. cz. 5. §-a és az
1869. évi IV. t.-cz. 19. §-a szerint kétségtelen.
A másik mentség, a melyre hivatkoznak, a salus publica: – mint mondják,
az obstrukczió meggátlása. Azonban eltekintve attól, hogy az 1904-ik év
a törvények alkotásában a leggyümölcsözőbb évek közt is első helyen áll,
ledérség nélkül tehát ez év eleje óta obstrukczióról beszélni se lehet;
– és eltekintve attól, hogy az obstrukczió biztosan csak ugy gátolható
meg, ha annak valódi okai megszüntettetnek; a salus publica az államnak
a törvények végrehajtására hivatott köztisztviselői által a törvények
megsértésére s az alkotmány megszegésére se ok, se mentség soha nem
lehet, hiszen éppen a törvények hű megtartása s az alkotmány tisztelete
a legfőbb salus publica. Fönnálló törvényekkel s törvényerejü szokással
szemben a salus publica felismerésére csupán a törvényhozó hatalom a
maga egészében illetékes, senki más.
A kik megszegték az alkotmányt, azzal is védekeztek, hogy ezt csak
egyszer, csak egyetlenegyszer cselekedték. E védekezés nem jóhiszemü s
tartalmára nézve valótlan és erkölcstelen is, mert a ki az
alkotmánysértés álláspontjára helyezkedik s azon megmarad: az folyton és
következetesen sérti az alkolmányt, folyton és következetesen megtöri a
jogfolytonosságot.
A meglepett, sőt megbotránkozott képviselők hiven és nyomban
teljesitették hazafi-kötelességüket. Tanakodás nélkül kereken felhivták
a karhatalmi egyéneket, hogy mint idegenek s jogtalanul betolakodók:
hagyják el az országos tanácskozás termét. A mikor pedig az ismételt
felhivásra se távoztak: erővel eltávolitották őket. S egyuttal az
alkotmányszegő elnök által használt széket és elnöki emelvényt nyomban
megsemmisitették. Intő például jövendőre s nemes tanulságul mindenkorra
s minden nemzedék számára. A pillanatnyi késedelem is ártalmas lett
volna nemzetünkre. A ki elkövette azt, hogy a képviselőház tudta s
előzetes beleegyezése nélkül karhatalmi erőt ültetett orvul és
alattomban az országos ülés tanácskozó termébe: az, ha nyomban meg nem
torolják, elkövetheti azt is, hogy fegyveres erőt ültet oda. Hova lesz
akkor a szólásszabadság? Hova a törvényhozás szabadsága és
függetlensége? Hova az alkotmány szentsége és üdvös volta? – Ha
egyrészről szent és sérthetetlen fenségben és magasságban ül trónusán a
királyi felség s felségét a nemzet hűségén felül a törvények minden
szigora védelmezi s másrészről karhatalmi erők fenyegető jelenlétével
árnyékolják be s alacsonyitják le a nép előtt saját választott
képviselőinek törvényhozó gyülekezetét; minő erkölcsi hatást gyakorol e
látvány mindenfelé? Hova lesz akkor a király és nemzet egymás mellett
élő egyenlő joga és erkölcsi hatalma? De hova lesz a nemzet becsülete?
Igy áll a tény. Ugy kezdődött s ugy folyt le, a miként előadtuk. Benső
természetét s alkotmányjogi fontosságát hiven vázoltuk. S most
másodsorban ki kell terjeszkednünk arra a kérdésre: kik és mily
részességgel s a felelősség mily mértékével követték el azt a tényt?
A november 18-iki alkotmányszegés fő tettese Perczel Dezső,
képviselőházi elnök. A deczember 13-iki alkotmányszegés fő tettese
ugyanő és vele együttesen Csávosy Béla háznagy. Bármiként nevezzék a
karhatalmi erőül szolgáló egyéneket: ezeket a képviselőház tudta nélkül
elfogadni s a képviselők tanácskozó termében elhelyezni oly cselekmény,
a melyért első sorban a képviselőház elnöke és háznagya felelős. Ha más
cselekedte volna is: az ő alkotmányos tisztük volt ezt meggátolni s a
képviselőháznak előre bejelenteni.
De a legsulyosabb felelősség terheli Tisza István gróf miniszterelnököt
is, a ki köztudat szerint ugy a képviselőházban, mint azonkivül ismételt
alkalommal a cselekvőkkel és cselekményekkel való teljes egyetértését
nyilvánitotta és a ki szintén köztudat szerint e merényletre a
cselekvőket rábirta. A november 18-iki merényletben való részességét
egyébként maga a napló is teljesen bizonyitja.
Sulyos felelősség terheli Nyiri Sándor honvédelmi minisztert is, a ki a
karhatalmi erőkül szolgáló egyéneket a csendőrség és a honvédség
állományából az elnök és a háznagy rendelkezésére bocsátotta, noha
valószinüleg nyiltan tudta, hogy ez egyének mi czélra fognak
felhasználtatni.
A képviselőház elnöke s háznagya képviselők; elnöki és háznagyi tisztük
válhatatlanul összefügg képviselői minőségükkel. A mit tettek, e
minőségükben tették, azért őket a biróságok utján való
felelősségrevonástól mentelmi joguk megvédi. A mit tettek s a miként
részben a naplót és jegyzőkönyvet megszerkesztették, ez ugyan a
büntetőtörvények rendelkezéseibe sulyosan ütközik, de a törvényhozás
méltósága és tekintélye s egyuttal függetlensége még sem engedi, hogy
rájuk nézve a mentelmi jog idevonatkozó különös törvény hiányában nem
létezőnek tekintessék.
Gróf Tisza István és Nyiri Sándor miniszterek felelősségrevonását
világosan szabályozzák a törvények s alaki törvényes ok nincs is, mely
az illetékes biróság elé állitásukat akadályozná. Azonban kétségtelen,
hogy ők az alkotmányszegő cselekményekben csak részesek és cselekvőknek
csak másodsorban s nem első sorban tekintendők, minthogy a házelnök és a
háznagy elhatározása és cselekvése nélkül az alkotmányszegés ily alakban
létre nem jöhetett.
Az alkotmányszegés részleteinek ezen ténybeli és jogi állapotában tehát
a két miniszter vád alá helyezését se inditványozhatjuk.
Azonban a mentelmi jog nem föltétlen s a képviselői minőségben kimondott
szóért s elkövetett cselekményért csak a királyi hatalom s az állami
biróságok s hatóságok beavatkozása ellen nyujt menedéket, de
érintetlenül s épségben hagyja magának a képviselőháznak biráló- és
itélő-jogát. E jog csakugy sujthat, mínt föl is menthet.
Ebben az esetben sujtó itéletre van szükség. A mit a képviselőházi elnök
cselekedett, arra nincs példa a törvényhozó testületek történetében. Az
elnököt a nemzet választottainak közbizalma emeli magas tisztségére
azért, hogy a tanácskozások rendjét biztositsa, a házszabályok
szentségét minden irányból jöhető támadás ellen megvédje s ekként a
törvények alkotásának módját szabadnak, alkotmányosnak és tisztának
megőrizze. Az elnök a nemzet legelső választott tisztviselője s a nemzet
akaratából a legmagasabb méltóság. Perczel Dezső elnök minderről
megfeledkezett s elvakult kormányférfiakkal s másokkal is összejátszva
és szövetkezve, megsértette a törvényeket.
1905. évi április hó 12.
Beadja:
_Eötvös Károly s. k._
_Nagy-Kőrös városa orsz. gyül. képviselője_.
III. INDOKOLÓ BESZÉD.
(Az inditvány czélja. – Az inditvány ellen tehető kifogások. – Egyik
országgyülés a másiknak ténye fölött mondhat-e itéletet? – Időmulás. –
Miért áll még a Tisza-kormány? – Perczel Dezső nyugdija. – Az
országgyülésnek oly fenségesnek kell lenni, mint a királynak.)