határozott igéretet, hanem a tárgyalásra bejelentett összes egyéb
kormányjavaslatokat visszavonta, hogy az uj házszabálykészitésnek
törvénybe ütköző alaki akadálya ne legyen. A törvény ugyanis ugy
rendelkezik, hogy házszabály csak akkor alkotható, ha már a napirenden
levő mindenféle javaslat előbb letárgyaltatott és szőnyegen egy sincs.
Ezt 1848 óta minden országgyülés szigoruan megtartotta.
Ellenben az elnök Perczel Dezső kijelentette, hogy ő a maga részéről a
Daniel-féle javaslat tárgyalása közben házszabályszerüen fog eljárni. Az
ellenzék részéről hangosan kérdezték: »hát elnöktársai?« Erre az elnök
nem felelt semmit.
A nagy és ocsmány alkotmányszegés titkon el volt már határozva s
harmadnap mulva be is következett. Az ellenzék minden lehető rosszat
sejtett ugyan, de semmi bizonyost nem tudhatott.
* * *
Ime ez a hirhedt Daniel-féle házszabály-javaslat.
Minden rendelkezése szokatlan és ártalmas a mi viszonyaink közt, de
különösen sértők, veszedelmesek, ingerlőn boszantók s az alkotmányos
szabad tanácskozás s a parlamenti rendes életmüködés teljes
megsemmisitésére s ezzel az alkotmány megszüntetésére teljesen
alkalmasak különösen a következő rendelkezések:
hogy az elnöki előterjesztések tárgyában a képviselőház legfölebb két
szónok meghallgatása után egyszerü szavazással dönt s még arról sincs
intézkedés, hogy legalább az egyik szónok az ellenzék soraiból jusson
szóhoz;
hogy a törvényjavaslatok előzetes tárgyalásával megbizott
szakbizottságnak záros határidő tüzhető ki jelentésének beadására;
minthogy pedig a szakbizottságokból az ellenzék férfiai a többség és a
kormány kénye szerint amugy is kizárhatók, tehát nagyon kényes és nagyon
fontos ügyekben megtörténhetik, hogy egyrészről az előkészitő és
tájékoztató tanácskozás és tárgyalás végképen elmarad, másrészről pedig
az ellenzék épen nem nyer értesülést előzetesen a fenforgó nagy
kérdésekről;
hogy ötven képviselő irásbeli inditványára a törvényjavaslatok
letárgyalására szánt időt a többség kiszabhatja akár a javaslatok
tárgyalása közben, akár azok tárgyalásának megkezdése előtt. Ez a nemzet
törvényhozási jogának egyenes megsemmisitésére vezethet, mert e szerint
alkothatók törvények a nélkül,
hogy azokhoz a nemzet képviselői hozzászólhatnának; hogy az elnök az
egyes képviselőket a Házból kitilthatja, erőhatalommal kivezettetheti,
hosszabb időre, sőt az országgyülés egész idejére a mentelmi bizottság
segédkezésével kizárhatja s napidijától megfoszthatja. Ily esetben a
választókerületek képviseletlenek maradnak s az országgyülés csonka
leend. A Daniel-féle javaslatban semmi óvrendszabály vagy orvoslási mód
nincs e boszantó következmény ellen.
A mikor beszédemet november 15-én tartottam, mindezt még egész
határozottan nem tudtam, mert hiszen beszédem befejezte után
terjesztette elő Daniel képviselő a neve alatt ismert javaslatot. De
sejtettem részint a szállongó hirek után, részint a márcziusi
házszabálymódositó javaslat alapján.
Hogy beszédem oly keserü és szavaim oly erősek: ezek után egészen
természetes.
II. A BESZÉD.
1.
(Az obstrukczió története. – Az 1903-iki obstrukczió valódi okai. – Gróf
Tisza módszere. – Az 1889-iki és 1901-iki nagy viták. – Az 1898-iki
obstrukczió. – Gróf Tisza javaslatának birálata.)
Tisztelt Ház! Mióta ez áldástalan kérdés szőnyegre jött, mióta e kérdés
felett tanácskozunk, mindennap habozva gondoltam e tárgyra, akár jöttem
a képviselőházba, akár nem – igen sokszor ide sem jöttem – meg voltam
arról győződve, hogy komoly férfiaknak, komoly érvekkel ebben a
kérdésben nem érdemes már felszólalni.
Abban a habozásban, mely rajtam erőt vett, nem tudtam magamat
elhatározni, hogy ebben a kérdésben én is felszólaljak. Nem is sokat
gondolkoztam felette, nem tartottam érdemesnek, nem is készültem rá,
eszméimet se rendeztem. Azonban azok után, a mikről a mai lapokban
értesültem, az után, a mi tegnap a szabadelvüpárt értekezletén történt
és a miniszterelnök ur mai felszólalása után hallgatnom gyávaság volna
és hitványság. Elhatároztam, hogy felszólalok és megkisértem, hogy a
tisztelt miniszterelnök ur által ugynevezett fogalomzavarba némi rendet,
némi tisztaságot, némi világosságot hozzak, mert az a gyalázatos játék a
szavakkal és eszmékkel, a mely a tisztelt miniszterelnök ur részéről és
sajtója részéről hetek óta, hónapok óta folyik, a nemzetnek az az
ocsmány félrevezetése, az ellenzéknek az az undoritó, gyalázatos
vádolása, gyanusitása, melyet a miniszterelnök ur rendszerré tett,
lehetetlen, hogy az ellenzék férfiait, hogy minden józaneszü embert ki
ne szólitson a harczra e módszer ellen. (Élénk helyeslés a bal- és
szélsőbaloldalon.)
Két története van az obstrukczió kérdésének. Az egyik, az ujabb történet
ez évből, a másik a mult, az általános történet, a melyről a tisztelt
miniszterelnök ur itt a Házban tudtommal keveset szólt, de a melyet a
Házon kivül a maga gyüléseiben vagy gyülekezeteiben per longum et latum
tárgyalt, még pedig akként, hogy az ő parlamenti és történeti
felfogásában egyetlen igaz szót én nem találtam. Álljon elő akárki,
álljon elő az akadémiától kezdve a legutolsó asztaltársaságig és a
parlamentnek és a nemzetnek történetét merészelje velünk szemközt ugy
adni elő, a mint ő asztaltársaságaiban tette, majd megtalálja rá a
feleletet a tudományban, az irodalomban, a hazafiak lelkiismeretében és
a parlamentnek kötelességükhöz hű tagjaiban. (Élénk helyeslés a
baloldalon.)
A tisztelt miniszterelnök ur képes volt a tiszteletreméltó nagy pártot,
a melyet én láttam nagy dolgokban is, saját pártját vakká, siketté,
bolonddá tenni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert hogy
250–260 képviselő közt, midőn azzal a tervvel előállott tegnap, a mely
az ő márczius 5-iki javaslata, 250–260 férfi, honfitársunk közt egyetlen
ember ne akadna, a ki óvó szavát az ellen felemelje, ez a sülyedtségnek
akkora foka, a melyet én vén ember létemre sohasem láttam. (Élénk
éljenzés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.)
Magam is voltam a többség tagja, mikor nem olyan vezérünk volt, mint
gróf Tisza István. Maga Deák Ferencz volt a vezér, ő adott elő terveket,
javaslatokat; hetekig, hónapokig vitattuk azokat becsülettel, komolyan,
a haza sorsa és jövendője iránt honfi-aggodalommal; pedig ő volt a
vezérünk. És mégis hetekig tartott, mig végre előjöttünk a Házban vagy a
bizottságban, vagy az osztályokban a javaslatokkal. Tanu rá abból az
időből gróf Apponyi Albert is, hogyan folytak akkor a tanácskozások az
értekezleteken, pedig Deák Ferencz vezetett akkor bennünket. És most
előáll gróf Tisza István olyan javaslattal, a melylyel a jelent
megmételyezi, jövendőnket megrontja és becsületünket ebben a
parlamentben örökre semmivé teszi. (Ugy van! Ugy van! a bal- és
szélsőbaloldalon.) Tudja, hogy bizottság elé nem fogja terjeszteni
javaslatát, tudja, hogy az osztályok elől elzárja azt, pedig Isten,
világ, a józan ész és saját törvényeink szerint minden képviselőnek
igazán ott kellene szeme közé nézni a kérdésnek. Tudja azt a párt is és
elhangzik az inditvány, de egyetlen kérdés, aggodalom, birálat, a
honfigondnak egyetlen szava nem nyilatkozik meg. (Felkiáltások:
Szégyen!)
(Okolicsányi László: Szentiványi felszólalt!)
De nem ebben a dologban. Szentiványi nagy vétket követett el, mert abban
a rettentő órában még talált a tisztelt miniszterelnökben dicsérni
valót. Ilyen helyzetben lehetetlen becsületes hazafinak hallgatni. Azért
szólalok fel.
Két története van ennek az obstrukcziónak. 1903-ban, mondja a
miniszterelnök ur és mondja általában a világ, obstrukczió volt ebben a
Házban. Elitélik azt az obstrukcziót. Jól van, ahhoz nem szólok; kiki
vélekedjék a maga itélőtehetsége és a maga jóindulata vagy rosszindulata
szerint arról. De a tisztelt miniszterelnök ur sohasem lát egyebet, mint
mindig csak az obstrukcziót. Mint a részeg kappanról beszélik, csak a
körülte huzott krétavonalat látja s azt hiszi, az gátolja őt a mozgás
szabadságában. (Élénk derültség, éljenzés és taps a bal- és a
szélsőbaloldalon.) Sohasem lát egyebet, mint hogy az obstrukczió a
többség akaratának nyilvánulását gátolja, sohasem lát egyebet, mint hogy
az obstrukcziót olyan férfiak is kezelik, – én is, más is – mint Polónyi
és Lengyel és ezzel telelármázza saját pártját, telelármázza hirlapjait,
telelármázza az országot, hogy hogyan bizzuk mi az ország sorsát
Polónyira és Lengyelre, ugy mint tegnap este is mondta… és miért nem
bizzuk inkább az ország sorsát gróf Tisza Isvánra.
Bocsánatot kérek, annak az obstrukcziónak másik oldala is van, a
minthogy a gyémántjegecznek is sok oldala van, pedig az mindenütt mégis
gyémánt. És a miniszterelnök ur az obstrukcziónak többi, igazi,
valóságos részleteiről nem beszélt. Mik voltak azok? Nézzük csak meg.
Előállt egy kormány, ő előtte a harmadik, előállt oly javaslatokkal, a
melyekkel az osztrák császárság hatalmát növelni akarta. Nevezzük az
osztrák császárt, ha ugy tetszik önöknek, magyar királynak. Én ugyan
minél kevesebbet nevezem igy, mert a magyar királyt sohasem látom, hanem
mindig az osztrák császárt, (Derültség a szélsőbaloldalon) tehát az
osztrák császárnak és magyar királynak hatalmát növelni akarta a
hadsereg létszámának óriási felemelésével és az azzal együtt járó óriási
anyagi terhekkel, a melyeket a mi nemzetünk, társadalmunk már-már alig
bir el. Emelni akarta a királynak és az uralkodónak hatalmát, erőit, a
mely hatalom és a mely erők igen gyakran a magyar nemzet ellen
használtattak fel és a mint tegnap a tisztelt miniszterelnök ur saját
pártjában mondta, hogy fájdalom, jöhet idő, a mikor az megint a magyar
nemzet ellen fog felhasználtatni.
Mit csinált ezzel szemben az ellenzék? Mit csinált, nem obstrukczióval,
hanem tisztességes, komoly, sőt fenséges eszmecserében, fenséges
vitában? Az ellenzék azt mondta és arra az álláspontra helyezkedett,
hogy ha a király hatalmát és erőit fokozni ti akarjátok, az osztrák
császár hatalmát ti még nagyobbá akarjátok tenni, akkor megfelelő erőt
nyujtsatok a nemzetnek is, hogy abban a harczban, a mely folyt eddig,
folyik most, a mely folyik ezentul is, de időnkint vulkánikus
kitörésekben is nyilvánulhat, hogy ebben a harczban megfelelő
erőszaporodással álljon a nemzet is a hatalommal szemben. Ha ti a
hadsereg létszámát emelni akarjátok, ne üldözzétek a magyar hadseregben
a magyar nyelvet, ne üldözzétek a magyar nemzet »Szózat«-át és
»Himnusz«-át, küszöböljétek ki szelleméből, nyelvéből, intézményeiből
mindazt, a mi német, hozzátok helyébe mindazt, a mi magyar, hogy a mit
veszitünk a létszám felemelésével és annak irtózatos költségeivel, azt
ellenértékül legalább fajunk erősödésében nyerjük meg. (Igaz! Ugy van! a
szélsőbaloldalon.) Ez volt az ellenzék álláspontja; és mert ez
álláspontjához kötelességszerüleg, hiven – gazemberek gyülekezete lett
volna, ha nem tette volna meg – kötelességszerüen mindaddig
ragaszkodott, a mig a kormány azt magáévá nem tette: ezt nevezi ő
obstrukcziónak, ezt nevezi ő annak, hogy a parlament rendje, méltósága
és tisztessége meg van támadva. Hát miért nem beszél a miniszterelnök ur
soha, az obstrukczió kérdésének erről az oldaláról, a mely pedig egyedül
fontos?
Az a kormány akkor megbukott.
Jött utána egy másik kormány és annak belépésekor oly tünetek merültek
fel, a melyek szerint itt egyes ellenzéki képviselőket pénzzel akartak
megtántoritani. Azt mondja a miniszterelnök ur valahol valamikor – nem
jegyzem fel minden szavát – hogy hogyan lehet ilyen ostoba csinyt vagy
gyerekséget emlegetni? Hát t. miniszterelnök ur, azok a férfiak, kik ezt
csinálták, látszólag és a kormány beismerése szerint, azok a férfiak
nincsenek itt, ki Amerikában, ki Ausztráliában van, azokat ide tanukként
megidézni nem lehet. De ha van ebben a Házban, ebben az országban
épelméjü ember, az ugyan el nem hiszi feltétlenül soha, hogy ebben az
alávaló dologban a kormány vagy legalább a kormány benső barátainak keze
ott nem volt; olyan épelméjü embert pedig ebben az országban eleget
talál, a ki ennek az ellenkezőjét hiszi, beszéli és tudja. (Helyeslés a
szélsőbaloldalon.)
Mikor az uj kormány beléptekor ily tünetek merültek fel a
képviselőházban és az általános nemzeti köztudatban, szégyeltük
magunkat; mélyen bántott bennünket, ellenzéket, hogy akadhat kormány, a
mely felteszi, hogy e parlamentben a nemzetet képviselő ellenzéket
pénzen lehet megvásárolni, mert erkölcsös, becsületes emberre nézve
irtózatos dolog az, hogy miniszteri széken ülő, nemzetkormányzó férfiu
felteszi, hogy a nemzet ellenzéki részén egyes emberekkel ép ugy el tud
bánni, mint talán a maga pártján egyes emberekkel. (Taps balfelől.)
Ez ellen a kormány ellen is folyt az ellenzéki harcz, még pedig két ok
miatt. Megint a katonai intézményeknél meggyalázott és eltiport nyelvünk
megmentése érdekében és olyan veszedelmes kormány eltávolitása végett,
mely ilyen üdvözlettel jött be Magyarországba! Hát obstrukczió ez? Hát
minek tartaná gróf Tisza István azt az ellenzéket, a mely összetett
kezekkel, az ő plakettjeire számitva – mint a milyennel Thaly Kálmánt
megtisztelték – tudná nézni az ily eljárást és ne akarná az ő
parlamentjének tisztességét és méltóságát megvédelmezni?
Ez volt az obstrukczió története. Miért nem emlegeti ezt a t.
miniszterelnök ur? Miért mindig az ellenzék egy-két tagjára hivatkozik
és könyvekből kiolvasott általános tantételeket, hitvány elveket
emleget? (Igaz! Ugy van! Taps balfelől.) Élő nemzet vagyunk mi;
szabadságunk, a melynek egyik intézménye a házszabály, élő dolog.
Angliába futkosni érvekért és ostoba tankönyvekből meriteni érveket az
ellen, nem engedünk, mert ezek a dolgok nem illenek össze! (Ugy van!
balfelől.) A parlament rendje, méltósága és tisztessége előttünk,
kisebbség előtt ép oly fontos, sőt még ezerszer fontosabb, mint a t.
többség előtt. Az is kétségtelen mielőttünk, hogy a többségnek az ország
érdekében érvényesülnie kell minden alkalommal, a mikor a nemzet érdekét
képviseli. Hogy ez igy van, bizonyitja 37 esztendőnek parlamenti
története Magyarországon. Ezek a házszabályok, a melyek most vannak,
lényeges rendelkezéseikben 1869-ben, sőt még előbb keletkeztek. 1869 óta
nem tudom, hogy hány kormány váltotta fel egymást, de mindegyik fenn
tudta tartani, valahányszor a nemzet érdekében való javaslatokkal jött,
ezekkel a házszabályokkal a parlamentnek rendjét, tisztességét és
méltóságát. Miért nem tudja fenntartani gróf Tisza István, ki eddig még
semmi olyannal nem jött, a minek bécsi szagát ne éreztük volna (Taps a
bal- és a szélsőbaloldalon) és a mi a parlamentben általános ájuldozást
ne idézett volna elő? Hát a házszabály az oka az obstrukcziónak, a
rendetlenségnek, ha van és a parlament tisztessége és méltósága
megtámadásának? Hát van a világon olyan rakonczátlan férfiu, a ki a
parlament méltóságát, tisztességét jobban lábbal tapodná, mint az önök
tegnapi értekezleti jelenete? (Igaz! Ugy van! balfelől.) Hát kik önök?
Hát mik önök? Nincs ott agy, sziv és lélek, a mely megmozdulna akkor,
mikor egy kisérletező, teljes életében bankban élő és bankból kilépett
ember itt az ország összes intézményeit fel akarja forgatni? (Taps a
bal- és szélsőbaloldalon.)
Én a miniszterelnök ur egyéni becsületét és tisztességét nem vonom
kétségbe, sőt elismerem; de önök az ő kisérleti és nyilvános működésében
arra, hogy ő a nemzetnek legtermészetesebb jogát is megvédje, s hiányos
jogait kivivja, sem multjában, sem tehetségében, sem politikai
jellemében, sem eddigi intézkedéseiben biztositékot nem találnak. (Taps
a bal- és szélsőbaloldalon.)
Honnan van az, hogy merényletről beszél gróf Tisza István? Ő beszél
merényletről! Hova jutott ez a Ház és hova jutott ő? Ő beszél itt
merényletről, a melyet itt az ellenzék csinál. (Derültség a bal- és
szélsőbaloldalon.) Hiszen én is ellenzék volnék, ha volnék, de már
magamban sem bizom, mert már az én korom s az én hanyatlott erőm
megfoszt engem attól, hogy kötelességemet egészen teljesitsem. Nincs
elég erőm már, ezt értem az alatt, hogy már magamban sem bizom egészen.
De én tanuja voltam, valamennyien tanui voltunk annak, hogy nehéz
időben, a midőn a szenvedélyek lángja már magasan lobogott, midőn ennek
a Háznak tagjai nem mint ellenfelek, hanem gyakran mint személyes
ellenség állottak egymással szemben, egy jó szó, egy becsületes szó, egy
nyilt kijelentés rendet csinált, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon) a
lángok elpihentek, nem lobogott a szenvedély s az egymás iránt való
kölcsönös tisztelet erénye mindig ur volt ebben a Házban. Mi ok van
tehát arra, hogy most olyan rendszer támasztassék fel, vagy nem is
támasztassék, mert ilyen még nem is volt, hanem teremtessék, a hol mi
mint ellenségek álljunk egymással szemben, a hol a szenvedély legyen az
uralkodó szó, az indulat a vezér s a nemzet jogainak és méltóságának
eltiprása a czél? (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.)
Miért ez a rendszer? Ki találta ezt ki? Mi czélja van ennek? Egy ember
találta ki, a ki ott ül a miniszterelnöki székben, de még az sem találta
ki, hanem kitalálta talán valaki más ott túl, felül, a ki neki parancsol
és a kinek alázatos szolgájává elszegődik. (Ugy van! Ugy van! a bal- és
szélsőbaloldalon.)
A legelső obstrukczió ebben a parlamentben 1872. évi február hónapban
folyt. Azt csinálta a miniszterelnök ur boldogult édes apja, akkor még
az ellenzék vezére. A második és harmadik obstrukczió gyanánt emlegetett
véderővita és az államositás elleni vita közül, lelkem mélyéből teljesen
meggyőződve állitom, egyik sem volt obstrukczió, hanem becsületes,
komoly harcz volt az ellenzék és a kormánypárt higgadt elemei részéről,
a kikkel együtt kéz-kézben harczoltunk, hogy azon ártalmas, veszedelmes
javaslatokat levegyük a napirendről.
Mit akart 1889-ben az akkori kormány? Pedig az akkori kormányra a
tisztelt miniszterelnök ur nagyon emlékezhetik. Mit akart? A nemzet
ujonczmegajánlási jogát akarta elsikkasztani; abban a 14-ik vagy
hányadik szakaszban, (felkiáltások balfelől: 14!) s annak 25-ik
szakaszában a magyar ifjuságot a katonai előmenetel, a katonai vizsgák
kényszere alatt a német nyelvre akarta kényszeriteni. (Ugy van! Ugy van!
a bal- és szélsőbaloldalon.)
Ezt nem hallgatta el az ellenzék; hiszen micsoda ellenzék lett volna az,
a mely elhallgatta volna? Harczolt, vitázott, eszméinek és szent nemzeti
szenvedélyének egész hevével ment bele a harczba. De obstrukcziót nem
csinált. Hazudik, a ki a nemzet történetében ezeket obstrukcziónak
nevezi. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És nézze meg akárki
annak a gondolom _1901_-ben folyt államositási harcznak részleteit,
nézze meg az akkori parlamenti naplók lapjait; olvassa el, volt-e a
parlamentnek magasabb és magasztosabb vitája, társalgása, eszmecseréje
és nemesebb elvi harcza, mint a milyent akkor folytatott hónapokon át az
ellenzék? Ha a tisztelt miniszterelnök ur azért nem akarja azt a
házszabályt, mert ilyen harczok folytak, akkor csak a butákat fogja
félrevezetni, nem azokat, a kik e dolgokat ismerik, mert adja a
gondviselés, hogy e parlamentben oly magasan folyó, oly nemes elvi
harczok minél többször ismétlődjenek, mint akkor. (Ugy van! Ugy van! a
szélsőbaloldalon.)
Obstrukczió volt, magam is annak tartom az 1898/99-dikit. Nem szólok
róla, mert ha elvtársaim vagy barátaim felfogásának gyöngeségét látom,
megbeszélem velük négyszemközt, de itt a parlamentben azokról nem
beszélek. Én nem helyeseltem harczot, mert nem láttam czélját és nem
helyeseltem eszközét. Én távol tartottam magam akkor a parlamenti
harcznak attól a nemétől, azt én obstrukcziónak tartottam. A 72-dikit is
annak tartom, nem vettem részt egyikben sem, a 72-dikiben nem is
vehettem volna részt; de a mi azontúl folyt itt, nemes elvi harcz, a
melyet a t. miniszterelnök ur obstrukcziónak nevez, azokban én részt
vettem, de azokról én nagyobb joggal mondhatom és mondom, hogy nem volt
obstrukczió, mint a milyen jogon ő mondja, hogy obstrukczió volt.
De mit akar a t. miniszterelnök ur? Itt hangoztatja mielőttünk, hogy ő
nem akarja a szólásszabadságot korlátozni. (Derültség a
szélsőbaloldalon.) Azt mondja a saját pártjának is. Én nem tudom, van-e
a saját pártjában is irni-olvasni tudó ember; én nem tudom. Mert ha van,
és annyi fáradságot vesz magának, hogy elolvassa azt a márcziusi
javaslatot, a melyről tegnap kijelentette, hogy ujra előterjeszti és a
hatalom és erőszak minden eszközével keresztülhajtja, meglátja, mi van
abban.
Például az elnöki előterjesztéshez két hozzászólás után többet szólni
nem szabad. Egyszerü szavazással el kell fogadni. Álljunk csak meg ennél
a dolognál. Az elnöki előterjesztésekhez nem lehet szólni. Vagyunk itt
az ellenzéken össze-vissza talán 150-en, vagy talán 160-an. Két ember
szólhat az elnöki előterjesztéshez. Ne a mostani elnökökről beszéljünk,
(Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Beszélhetünk azokról is!) ne
dicsekedjünk mostani elnökeinkkel, (Derültség a szélsőbaloldalon), hanem
próbáljunk egy kicsit könyvekből beszélni, meg versirásból, a mint a
miniszterelnök ur teszi. (Derültség a szélső baloldalon.) Jönnek majd
olyan elnökeink, a kiket nem fogunk becsülni, mert nem érdemesek arra,
hogy becsüljük. Tesz egy előterjesztést, ketten szólhatnak hozzá. A
kormánypártból szólhat az egyik, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mind
a kettő!) 160 ellenzéki ember közül tehát szólhat csak egy és akkor
további vita nélkül, egyszerü szavazással, állj fel, ülj le vezényszóra
határozat hozandó.
Ott van például a másik javaslatban, hogy jön a kormány egy javaslattal;
fél, hogy megbontja, nem az ellenzék, nem a házszabály, hanem az a
javaslat megbontja a ház rendjét, tisztességét, méltóságát. Mit csinál?
Akad 50 rossz ember, gonosz lélek, majd később, nem most, – most nem
hiszem, hogy öt akadna – (Derültség a szélsőbaloldalon), hanem akad majd
50 ember onnan, a ki azt mondja: mit vitázzunk, minek rontsuk a levegőt
két napig, miért engedjük mi az ellenzéket szóhoz jutni? Ötvenen beadnak
egy irást. És milyen irást, t. Ház? Irást arról, hogy ők unják a vitát,
pedig vita nem is volt, meg sem kezdődött és ha a tuloldalon mindazon
jogokkal élni akarnak, a melyekről ma a miniszterelnök ur beszélt, e
Házban egyetlen javaslat se éri meg azt, hogy vita alá kerüljön…! Nem
éri meg azt, hogy az ellenzék hazafias aggodalommal telt tagjai a
kérdéshez hozzászólhassanak és aggodalmaiknak adhassanak kifejezést. És
ez, szerinte, nem a szólásszabadság megszoritása, sőt ez a
szólásszabadság biztositása. (Derültség a baloldalon.)
De tovább megyek, tisztelt Ház. Nem tudom, hogy a jövőben hogyan
alakitja majd meg a bizottságot a miniszterelnök ur. Nem tudom, hogyan
alakitja meg, megteheti azt is, hogy a bizottságból, az előkészitő
stádiumokból az ellenzéket egészen kizárja. Hiszen már boldogult édes
apja idejétől kezdve, hogy az ellenzék hozzá ne szólhasson a dolgokhoz
és közvetlenül ne nyerhessen értesülést az által, hogy a minisztereket
maga elé idézi, az osztályokban való tanácskozást megszüntették, a
bizottságokat tetszés szerint állittatja össze a kormány, a bizottságok
elé odamentek a miniszterek, de a parlamentnek és a parlament minden
egyes tagjának az a joga, a mely 30–35 esztendővel ezelőtt fennállott,
hogy t. i. minden fontos kérdés az osztályokban tárgyaltassék és minden
osztály minden tagjának jogában álljon a minisztert oda idézni, hogy őt
felelősségre vonja és aggodalmának eloszlatására felhivja: az már régen,
boldogult Tisza Kálmán kormányzata óta nincsen és nem tudom, nem hiszem,
hogy gróf Tisza István kormánya ezt vissza akarja állitani.
2.
(Kell-e az előkészitő bizottságban ellenzék? – Deák Ferencz nézete. –
Milyen lesz jövőre a tanácskozás? – Az ellenzék osztályozása. – A
kőbányai vacsora. – Mit akar a kormányelnök az uj házszabálylyal elérni?
– Sehogy se mondja meg.)
De még az iránt sem vagyunk biztosak, hogy a bizottságban kellőkép
részelteti-e az ellenzéket?