ezt a tanulságot szerezte az 1904-ik év békés és sikeres törvényhozási
munkálkodásából. Az ugrai levél s a mi azután történt, legalább azt
bizonyitja, hogy a béke, melyet ő az ellenzékkel márczius 11-én kötött s
melyet az ellenzék hiven megtartott, az ő részéről nem volt se jól
meggondolt, se őszinte. Ő legalább csufosan megtörte azt.
Igaz, hogy sötét gondolatai voltak az ugynevezett obstrukczióról.
Márczius 4-iki beszédében az alkotmány elpusztulását, a nemzet állami
létének végveszélyét jövendöli meg, ha – mint mondja – az obstrukczió
tovább tart. Rémséges tünetek kápráznak szemei előtt. Nincs
költségvetési törvény, tehát az államot és társadalmat fizetési zavarok
fenyegetik. Nincs ujonczmegajánlási törvény, tehát az ujonczok hiánya
miatt behivott tartalékos legénység szenvedése leirhatatlan. Elzüllik
parlamentárizmusunk, lesülyed államunk tekintélye, szerbek és oláhok
ellenséges nemzetiségi mozgolódásokba bonyolódnak.
Igy beszélt s beszéd közben két csodálatos, sőt ijesztő kijelentést
tett.
»A törvények iránti tiszteletet rombolják le – ugymond – a küzdők.
Bennünket is arra birnak, hogy túltegyük magunkat a törvényes
intézkedésen.«
Ime az alkotmányszegés első gondolata. Vagy legalább az arra irányuló
törekvés első vakmerő vagy ha ugy tetszik, őszinte kijelentése. Az
ellenzék nem tartotta egészen komolynak a kijelentést. Nyiltan bevallom,
magam se. A kijelentés szerint a kormány és a többség tenné magát túl a
törvényen. Vajjon, hogy lehet ezt a többségről föltenni? Hát a király
hogy engedhetné meg kormányának, hogy megszegje a törvényt s ezzel
halomra döntse az alkotmányt? És miként lehetne ilyen merényletet
elkövetni oly erős, hatalmas ellenzék ébersége és erélye ellen?
De ugyane beszéd némi jelenségeit mutatja annak, hogy a különben hidegen
gondolkozó kormányelnök agyában az őrjöngő gondolkozás tünetei is
pillanatonkint ki-kitörnek. A parlament – ugymond – tehetetlen, guny
tárgya lett ellenségeink előtt. Az ellenzéknek nemzeti küzdelme,
obstrukcziós harcza valóságos tatárjárás. Elkeseredett szivvel látja a
viszonyokat. – »Most már elérkezett az utolsó idő, kéri a küzdőket,
álljanak meg az őrület utján. A magyar nemzetnek élni kell… a ki ennek
utját állja, azt össze kell tiporni!«
Ily hangon csak ránk zuhanó közvetlen és sulyos veszedelem idején szabad
beszélni kormányzó férfiunak, a kire az ország szeme néz s a kinek
feladata nem a riasztás és rettegtetés, hanem a megnyugtatás és
kiengesztelés. Mindenesetre oktalan volt oly időben, a mikor egy hét
mulva a legünnepélyesebb békekötés jött létre az ellenzékkel s a mikor a
törvényhozási időszak könnyü szerrel a törvényalkotás gyümölcseit oly
bőségesen termette.
Mi idézhette hát elő Tisza gondolkozásában ezt a háborodottságot, mely a
legszebb béke közepén fél esztendő mulva az ugrai levelet sugalmazta?
Bizonyára az a nyomás, melyet az osztrák és habsburgi hatalmaskodó erők
ránk és viszonyainkra gyakoroltak. Semmi kétségem, hogy gróf Tisza
István, a mikor kormányalakitásra vállalkozott, egyuttal vállalkozott
ama katonai és pénzügyi terhek elfogadására s ama vám- és kereskedelmi
viszonynak Ausztriával való rendezésére is, a melyre elődei, a Széll- és
Khuen-Héderváry-kormányok s utódai, a Fejérváry- és Wekerle-kormányok
vállalkoztak. Kormányzati törekvéseit jelző nyilatkozataiban ugyan nem
mondta ezt meg világosan, valamint azt se mondta meg, hogy megfelelő
ellenérték gyanánt a habsburgi politika a magyar nemzet számára semmi
nemzeti vivmányt meg nem enged. De ő jól tudta ezt, valamint bizonyosnak
tartotta azt is, hogy a parlament éber és hazafias ellenzékei azokat a
mérhetetlen s egyelőre ki sem számitható terheket a nemzet vállaira
rakni megfelelő ellenérték nélkül se könnyen, se gyorsan nem engedik.
Erős, elszánt, nagy többsége daczára is félt a Széll- és
Khuen-Héderváry-kormányok sorsától. Lemondani nem akart; mindenáron a
hatalom birtokában, sőt annak élén akart maradni, más megoldást nem
talált, tehát elvégre a házszabályok módositásának ürügyén akarta az
ellenzéket megtörni, ha mindjárt maga az alkotmány is össze lenne törve.
Igy született meg az ugrai levél eszméje.
Az ugrai levél Geszten kelt 1904-ik évi október 4-én, Tisza István gróf
akkor Biharvármegye ugrai kerületét képviselte, levelét e kerület
választóihoz intézte, innen nevezte el a közélet ugrai levélnek. A
fővárosi lapokban október 5-én jelent meg.
A levél szövege meglehetős hosszu s szépen és gondosan fogalmazott s
jelentékeny irói tehetségre vall. De nagy gyöngesége ennek is az, a mi a
kérdésben tartott egyéb fontosabb felszólalásainak. Csak egyszerüen ugy
állitja, hogy a mostani házszabályok mellett alkotmányunkat nagy veszély
fenyegeti, de állitását komolyan bebizonyitani még csak kisérletet se
tesz. Csak föltevésekből, csak lehetőségekből következtet a márczius
11-iki béke s az egész évi munkaszakon át nyugodtan folytatott sikeres
törvényhozó munkálkodás daczára. Állitásait szenvedélyes hévvel erősiti,
de azok azért a figyelő és gondolkodó agyat meg nem győzik.
Főgyöngesége mégis abban áll, hogy semmiképen meg nem mondja: miért kell
hát a házszabályokat oly kegyetlenül módositani, hogy azok, a mint a
márczius 5-iki inditványból kitünik, a parlamenti szólásszabadságot s az
ellenzéki képviselők függetlenségét s tanácskozási jogait
megsemmisitsék? Egyetlen szóval se utal arra, hogy a habsburgi és
osztrák erők fokozása s ezzel arányban a magyar nemzeti erők csökkentése
a nyilvánvaló törekvés, mely ugyan a mai ellenzék s a mai házszabályok
miatt alkotmányosan nem sikerülhet, épen ezért kell a házszabályok által
biztositott lényeges szabadságokat megnyirbálni.
A levél egyik pontja igy szól:
»Igaz, az alkotmányos rend ez idő szerint helyreállott. De a közelmult
minden tanulsága arról győz meg: minő ingatag alapon áll az egész
parlamenti életünk. Damokles kardja függ a nemzet feje felett.
Ötletszerüen összeverődő bármely kicsiny csoport megállithatja a
képviselőház egész gépezetét, gáncsot vethet a magyar nemzetnek
előretörekvő utjába, reánk zudithatja a közelmult összes veszélyeit és
megaláztatásait. Semmit el nem értünk, mig e szégyenteljes állapotot nem
orvosoltuk. Bünös könnyelmüség és kötelességeinkről való gyáva
megfeledkezés volna, ha fel nem használnók a helyreállott rend első
nyugodt időszakát arra, hogy megszerezzük a magyar alkotmányos élet
állandó biztositékait. A szólásszabadságot, a parlamenti viták utjáni
küzdelmet parancsoló végszükség nélkül nem szabad korlátoznunk. De a
magyar parlament nem lehet játékszer jelentéktelen töredékek kezében, a
magyar nemzet sorsát nem szolgáltathatjuk ki ezek szeszélyeinek.«
Ime e levéllel adta hirül jó eleve gróf Tisza István az országnak, hogy
ő mindenáron meg akarja változtatni a házszabályokat. És pedig annak
daczára, hogy, a miként beismeri, az alkotmányos rend ez idő szerint
helyreállott, ugy akarja megváltoztatni, hogy a szólásszabadságot és a
parlamenti viták utjáni küzdelmet – miként gondolatát szavakba önti –
korlátozni kell. Ezt ugyan – ugymond – parancsoló végszükség nélkül nem
szabad tenni, de levele más helyén mégis azt mondja, bünös könnyelmüség
és kötelességeinkről való gyáva megfeledkezés volna, ha a kedvező
alkalmat fel nem használnók a házszabály módositására.
A levél az összes ellenzéki pártokat nagyon meglepte, miként a dolog
természete hozta magával s miként a hirlapok akkori elmélkedéseiből
nyilván kitünik. A közönséges józan elme hihetetlennek tartotta, hogy a
kormány elnöke ily gyorsan és ily durván szegje meg azt a békét, melyet
ő maga ünnepélyesen a parlament szine előtt kötött meg márczius 11-én.
Azt meg épen nem hiszem magam se, hogy a tervezett módositás a márcziusi
inditvány borzalmas pontjai szerint legyen megint előterjesztve, hiszen
ezt a kormányelnök egyenesen visszavonta, az ellenzék pedig még soha se
volt kezesebb és jámborabb a kormány iránt, mint a márczius óta lefolyt
félesztendő alatt.
Most már azonban gyorsan fejlődtek a dolgok.
Az őszi ülésszak megkezdésekor azonnal sietett gróf Tisza István a saját
pártját, a parlamenti többséget megnyerni terveinek s rábirni a
házszabály szigoru módositására. A november 3-án tartott szabadelvüpárti
értekezleten hosszu, érdekes, támadó beszédet tartott, melyben egybek
közt igy nyilatkozik:
»A ki az én igénytelen személyiségem működését és nyilatkozatait csak a
legkisebb figyelemmel is kisérte, az rég tisztában lehetett velem, hogy
a házszabályrevizió kérdését a magyar nemzeti politika egyik olyan
kardinális fontosságu kérdésének tartom, a melynek elodázásáért a
felelősséget semmi körülmények között magamra nem vállalom. A kérdések
második csoportja a Ház rendjének, méltóságának fenntartása körül forog.
A ki oly szerencsés vagy oly szerencsétlen, hogy már körülbelül husz év
óta tagja a Háznak és visszagondolva a magyar képviselőház
atmoszférájára, hangjára, egész megjelenésére a 80-as években, azzal a
mai állapotot hasonlitja össze, az valóban megdöbben és elszomorodik. És
gondolkozhatunk egyes kérdések felett bárhogyan, de magyar ember, ha
belemélyed ezekbe a dolgokba, lehetetlen, hogy be ne lássa azt, hogy a
parlamenti hangnak ez az elfajulása, eldurvulása valósággal gyökerében
támadja meg a parlamentet, valósággal a végveszedelem csiráit rejti
magában egész nemzeti létünkre nézve. Mert mi lesz egész nemzeti
életünkből, hogyan fejlődhetik életképesen és erőteljesen a magyar
alkotmányos élet, hogyha tiszteletet, becsülést, tekintélyt, kegyeletet
nem tud ébreszteni maga iránt? Ha nem képes vonzerőt gyakorolni a haza
minden polgárára? Ha nem képes megnyerni rokonszenvét és tiszteletét
barátainknak és nem képes tekintélyt tartani és imponálni
ellenségeinkkel szemben? És mi lesz a magyar nemzet egész jövő
fejlődésével, ha a magyar parlament nem nagy eszmékért folytatott nagy
küzdelmek góczpontja lesz, a mely beragyogja fényével az egész magyar
közéletet, hanem ellenkezőleg a szellemi sivárságnak, a hang
durvaságának, a közélet elfajulásainak válik iskolájává?«
Sok igazság van gróf Tisza István kormányelnök e panaszában és
szemrehányásában. Csakhogy ez őt az utolsó években még sokkal inkább
terheli, mint az ellenzéket s mint pártjában és azon kivül másokat. Soha
senki se beszélt ridegebb és durvább hangon az ellenzékről, mint épen
gróf Tisza. Az ellenzéknek nálunk a ráerőszakolt keserü harczban, melyet
a nemzeti jogokért és érdekekért viv, sokkal inkább el lehet nézni, ha
olykor-olykor szenvedélyes szavakban tör ki, mint a kormánypártnak vagy
épen a kormány tagjainak. Az ő kezükben van a hatalom és az erőnek
nagyobb része, de erősebbnek is lenni, a hatalmat is korlátlanul élvezni
és gyakorolni s a mellett még az ellenzékkel durván, ridegen is bánni:
az emberi lelkek benső természete hozza magával, hogy ez nemcsak
ingerlő, hanem egyuttal utálatos is. Ily szemrehányással élni hát épen
gróf Tisza nem volt illetékes.
A következő napon röviden indokolta inditványát, hogy a képviselőház
alakitson és küldjön ki 21-es bizottságot, melyben az ellenzéknek néhány
tagja is részt vegyen s mely a házszabály módositása iránt dolgozzon ki
s terjeszszen a Ház elé javaslatot. Érdemleges javaslatot se gróf Tisza,
se pártja nem hozott a képviselőház elé, a márcziusi pedig vissza volt
vonva. A számitás az volt, hogy a függetlenségi pártnak Kossuth-féle
békülékeny árnyalata bemegy a bizottságba s a szigoritó módositások egy
részének legalább megnyerhető lesz s igy az ellenzék többi árnyalatai is
némileg meg lesznek bénitva.
Rögtön beláttam ezt, közöltem gondolatomat báró Bánffy Dezsővel s ő egy
budai uj-párti nyilvános lakomán nyomban kijelentette s indokolta, hogy
ellenzéki férfiu a 21-es házszabály-bizottságban nem vehet részt. Ez a
bátran és mereven kiejtett szó erősen hatott az összes ellenzéki pártok
gondolkodására s ezért megállapodtak abban valamennyien, hogy a
bizottságban nem vesznek részt, legyen a felelősség egyedül a kormányé
és kormánypárté az egész javaslatért.
Az inditvány tárgyalását a parlament a következő napon megkezdette.
Néhány napig folyt a vita, de nem nagy élénkséggel. Semmi jele nem
mutatkozott annak, hogy az ellenzéki pártok valami nagy keserüséggel és
harczias indulattal folytatják a vitát. Biztosnak látszott azonban, hogy
az inditványt el nem fogadják s a bizottságban részt nem vesznek s talán
egész hónapon keresztül folyik majd a tanácskozás, mielőtt az inditvány
fölött szavazás történhetnék. Pedig az ellenzékek most még nem is
tudják, miféle szigoritást, vitazárt vagy egyéb könyörtelen
rendszabályokat léptet majd életbe a módositás. Tisza és pártja ezt
meggondolta. S meggondolta azt is, hogy ezzel a vitával végre se lehet
elérni semmit, mert hiszen majd a kiküldendő 21-es bizottság
előterjeszti jelentését s a javaslatát s a mikor ezt az ellenzékek
meglátják: haragjuk elemi erővel tör ki s akkor a vitának se elejét, se
végét, se természetét belátni, se végeredményét kiszámitani nem lehet.
Tisza és benső hivei ennek elejét akarták venni. Azt gondolták ki, hogy
ha a Ház elnökeinek valamelyikét tervüknek sikerül megnyerni,
hevenyészetten határozati javaslatot nyujtanak be s azt a Ház elnöke a
házszabályok lábbal tiprásának segélyével valamely furfangos módon
megszavaztatja s elfogadottnak kijelenti. E határozat ugy, mint
márcziusban, egyetlenegy hosszu pontból fog állani s ebben benne lesznek
az összes módositások. Előrelátható volt, hogy a parlamentben rettenetes
vihar fog kitörni, de erre készen tartják a Ház üléseit elnapoló királyi
leiratot s majd a mikor hetek mulva ujolag megnyitják az üléseket, a
világ s az emberek addig sokat felednek, első haragjuk elpárolog s a
bevégzett tények nyomása alatt csendesebbé válnak.
Hallottuk ugyan bizonytalan kósza hirekből, hogy a kormány nagy
meglepetést, nagy kudarczot készit titkon az ellenzék részére, de a
hirek alaktalanok voltak s tartalmuk többféle. Azt se hittük, hogy az
elnökök bármelyike is valamely erőszakos és undok alkotmányszegésre
vetemedjék, a meglepetésre hát az ellenzéki pártok nem voltak
elkészülve.
Az elnököt, Perczel Dezsőt megnyerték a tervnek. Ez a férfiu nemes,
előkelő nemzetségből származott, mely jeles fiakat, kiváló közéleti
alakokat, dicsőséges hadvezetőket adott már az országnak. Ő maga is
régen képviselő, korábban vármegyéjének tisztje, a Bánffy-kormányban a
belügyek kormányzója volt. Szerény, rokonszenves alak minden párton. Se
különös nagyravágyást, se beteges hiuságot, se nagy igények támasztását
senki rajta soha észre nem vette. Erős egyéniség nem volt, nagy dolgokat
tőle senki se várt, de arra se gondolt volna soha senki, hogy alacsony
politikai cselszövényekre, alkotmánypusztitó hitvány cselekvényekre
képes lehessen.
November 14-én este a szabadelvü párt a saját körhelyiségében népes
értekezletet tartott s itt gróf Tisza István hosszu, tartalmas és heves
beszédben tárgyalta a házszabály módositásának kérdését. Beszédje
folyamán és végén egyebek közt ez inditványnyal állott elő:
»Azt hiszem, t. barátaim, a pártnak ismét ahhoz az eszközhöz kellene
nyulnia, a melyet márcziusban vett kezébe és csak azért tett le ismét a
kezéből, mert alkalmazásának szüksége akkor elesett.
Én tehát azt volnék bátor kérni, hogy határozza el a párt, miszerint
azon czélból, hogy egy, az általam már ismételten jelzett keretekre
szoritott, mérsékelt házszabályreform megvalósitható legyen és azzal a
világos körülhatárolással, hogy ezen ideiglenes házszabálymódositás
hatálya mellett csak az országnak halaszthatatlan folyóügyei, t. i. az
1905-iki költségvetés, az ezzel kapcsolatos dolgok, az indemnitás – és
azt hiszem, hozzávehetjük a Horvátországgal kötött pénzügyi egyezményt,
mert különben ex-lexbe jutunk a horvát kérdésben – és a változatlan
ujonczlétszámnak 1905-re való megszavazása, tehát csak az országnak ezen
halasztást nem türő folyóügyei és a házszabály-javaslat legyenek
elfogadhatók, hogy, mondom, ezen idő- és térbeli korlátozással a
házszabályok ideiglenes módositása vitessék keresztül.
Az inditvány tehát, a mely nézetem szerint benyujtandó volna, a maga
dispozitiv részében lényegileg egyeznék a tavaszszal benyujtott
inditványnyal; a befejező része módosulna annyiban, hogy a tavaszi az
akkori sürgős ügyekre, a mostani pedig a most előttünk álló sürgős
ügyekre szólana.
Én arra kérlek benneteket, legyetek kegyesek elhatározni egy ilyen
javaslat benyujtását és annak benyujtásával a pártelnökséget bizni meg.
T. barátaim! ugy látszik, hogy belejutunk a harcznak akutabb stádiumába.
Én azt hiszem, a ki illuziókban nem él, a ki nyitott szemmel nézi az
eseményeket, azt ez a fordulat nem lephette meg és nem is hozhatja ki
sodrából. Mi nekimentünk ennek a küzdelemnek abban az erős
meggyőződésben, hogy az ország legszentebb, legnagyobb érdekei
parancsolólag kivánják ezt és meg vagyok róla győződve, hogy fog vinni
bennünket az a tudat, hogy a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti
politikának teszszük ezzel a legnagyobb szolgálatot.«
Ez a beszéd és inditvány világositott föl engem egészen, hogy gróf Tisza
a márcziusi borzasztó javaslatot akarja a törvényhozás népképviseleti
részére ráerőszakolni. Ennek hatása alatt, figyelemmel gróf Tisza
Istvánnak november 15-én előttem történt felszólalására, határoztam el
magamat hevenyén beszédem megtartására.
Beszédem után oly zajos, hosszantartó és hatalmas helyeslés, taps és
éljenzés tört ki az ellenzéki pártok oldalán, hogy a tanácskozást
folytatni épen nem lehetett. Az elnök hát rövid időre felfüggesztette az
ülést s eltávozott helyéről.
Már beszédem alatt is, de kivált a szünet alatt gróf Tisza Istvánnal
pártjának több kiválóbb férfia félrevonult s a fölött tanácskoztak, hogy
beszédem hatása alatt, beszédem által mintegy erőszakosan felhiva s
annak ellensulyozására nem volna-e czélszerü az uj házszabályjavaslatot
nyomban benyujtani, előterjeszteni.
A javaslat Daniel Gábor-féle nevet visel történelmi sulyu
korirásainkban. Több nap óta készen volt már. Lényeges rendelkezései már
az év elején elkészültek s egyes eszméi már akkor fogalmazási alakba
öntettek. Sok tanácskozáson, százféle apróbb-nagyobb módositáson ment
keresztül, mig végleges alakjához eljuthatott. Képzelhetlen
furfangossággal készült a végből, hogy a mikor a köztanácskozások
folyamán a kormány és a többség az ellenzéket el akarja hallgattatni s a
neki kellemetlen ellenzéki szónokot a képviselőházból el akarja
távolitani s igy lehetetlenné s munkaképtelenné tenné: ezt a házelnök
segitségével nyomban teljes eredménynyel megcsinálhassa.
Abban állapodtak meg, hogy beszédem után haladéktalanul beadják a
határozati javaslatot s a beadást Daniel Gáborra bizzák.
A javaslatnak nincs kelte. Alá volt már irva néhány nap óta. Aláirták:
Daniel Gábor, Podmaniczky Frigyes, Apáthy Péter és Vojnits István. E
képviselők a szabadelvüpártnak elnökei.
Beszédem után alig nyilt meg ujra az ülés, Daniel Gábor jelentkezett
szólásra s a nagy zajban alig hallható szavakkal ennyit mondott:
– A szabadelvüpárt elnökségének megbizásából terjesztek be egy
határozati javaslatot.
S odaadta papirját Szőts Pál jegyzőnek, ki arról felolvasta a
javaslatot.
Igy szól:
A DANIEL-FÉLE HÁZSZABÁLY-MÓDOSITÁS.
_Határozati javaslat_. Tekintve, hogy a jelenleg érvényben álló
házszabályoknak égető szükséget képező reformja a képviselőház egy része
által kilátásba helyezett rendszeres obstrukczióval szemben a jelen
házszabályoknak hatályban maradása mellett meg nem valósitható,
minélfogva a 21-es bizottság megválasztása előtt ideiglenes hatálylyal
oly módositásokat kell a házszabályokon eszközölnünk, melyek az egész
munkálat sikerét biztositsák, határozza el a Ház, hogy a tárgyalás alatt
lévő inditvány feletti érdemleges határozathozatalt a jövő ülésszakra
halasztja és az elkészitendő uj házszabály életbeléptéig, legfölebb egy
évig terjedhető hatálylyal és annak világos kikötése mellett, hogy az
alábbi rendelkezések hatálya alatt csak az 1905. évi államháztartásra
vonatkozó és azzal kapcsolatos javaslatok, beleértve a
Horvát-Szlavonországokkal kötendő pénzügyi egyezményt is, és az 1905.
évi és a folyó évinél nem magasabb ujonczlétszám megállapitására és
megajánlására vonatkozó javaslatok, valamint a házszabályoknak olyan
módositása tárgyalhatók, mely a klotürt az appropriaczionális és
indemnitási törvényjavaslatok kivételével más törvényjavaslatok
érdemleges tárgyalásánál nem hozza be – a létező házszabályokat akként
egésziti ki, illetőleg módositja, hogy az elnöki előterjesztések
tárgyában a benyujtott törvényjavaslatok előzetes tárgyalását illetőleg
a Ház legfölebb két szónok meghallgatása után egyszerü szavazással dönt
és ez alkalommal a törvényjavaslat előzetes tárgyalásával megbizott
bizottságnak jelentésének beadására záros határidőt tüz ki, az egyes
javaslatok tárgyalásának megkezdésekor vagy azok tárgyalása közben 50
képviselőnek az elnökhöz irásban beadott inditványára vita nélkül,
egyszerü szavazással meghatározhatja az azok letárgyalására szánt időt,
melynek letelte után további tanácskozásnak vagy bárminő kérdés
közbevetésének helye nincs, az összes határozatok vita nélkül, egyszerü
szavazással s a 228. §. 4., valamint 230. §. 2. bekezdésének hatályon
kivüli helyezése mellett hozatnak meg s az ülés el nem oszlatható, mig a
javaslat részleteiben is le nem tárgyaltatott, a 305. §. utolsó
bekezdése hatályát veszti, minden ülés a napirendre tüzött javaslat
tárgyalásával veszi kezdetét, e tárgyalás semmiféle okból és czimen a
napirend tárgyalására szánt idő letelte előtt meg nem szakitható s a
196., 197., 204. és 206. szakaszokban körülirt teendők ezen idő letelte
után az ülés végén intézendők el. A 207. és 223. §-oknak a tárgytól való
eltérés kérésére, valamint zárt ülés megtartására vonatkozó
határozmányai hatályon kivül helyeztetnek, az elnök a 215. és 226.
paragrafusok alapján való felszólalást – ha ilyen felszólalások az idő
kihuzása czéljából történnek – egyáltalában megtilthatja, végre, a
mennyiben a 255. §-ban emlitett rendzavarás, valamint az elnök elleni
engedetlenség egyéb eseteiben azonnali intézkedés szüksége forogna fenn,
az elnök azt vagy azokat, a ki vagy a kik a rendzavarást vagy
engedetlenséget folytatják, a képviselőházból kitiltja, ezen
határozatát, valamint a Háznak a mentelmi bizottság javaslata alapján
hozott kizárási határozatait foganatositani tartozik, egyuttal az ügyet
a mentelmi bizottsághoz teszi át, melynek a 255. paragrafusban körülirt
rendszabályoknak a rendzavarókra és engedetlenekre való alkalmazását
czélzó inditványa a Ház legközelebbi ülésében a bizottság többségi s
esetleg kisebbségi előadójának meghallgatása után vita nélkül egyszerü
szavazással döntendő el, végül a kitiltás hatálya alatt álló képviselő a
kitiltás tartamára eső tiszteletdiját elveszti, az országgyülés
épületébe be nem léphet s e tilalom áthágása miatt, mint ujabb
engedetlenség, a 255. paragrafusban körülirt eljárás alá esik. Beadják:
Daniel Gábor, Podmaniczky Frigyes, Apáthy Péter, báró Vojnits István.
A határozati javaslat felolvasása után, mielőtt az ellenzék
felocsudhatott volna ámulatából, a soron levő képviselőt hivta fel az
elnök szólásra. Ennek beszéde alatt azután zárt ülés tartásában
állapodtak meg az ellenzék tagjai.
A zárt ülésen Rakovszky István, Visontai Soma, báró Kaas Ivor, Ugron
Gábor, Lengyel Zoltán, gróf Apponyi Albert s Holló Lajos szólaltak fel s
erélyesen követelték, hogy mind a szőnyegen levő bizottságkiküldési
javaslat, mind a Daniel-féle törvényesen s az életben levő házszabályok
szigoru megtartásával tárgyaltassék.
Ennek hangoztatását azért látta az ellenzék már eleve szükségesnek, mert
el volt terjedve az a hir, hogy a kormány orvul, valamiféle álnok
meglepetéssel akarja a Daniel-féle javaslatot megszavaztatni.