Volt egyszer egy király, annak az udvarában volt egy nagy magos fa. Az a
király meg akarta tudni, hogy mi a gyümölcse a fának. Kihirdette az
egész országban, hogy a ki felmász és megmondja, hogy mi a gyümölcse,
annak odaadja egyik leányát, a melyik tetszik.
Mentek oda herczegek, bárók és királyfiak, de egy se tudott felmászni.
Hát egyszer, volt egy czigánypurdé az ő udvarában, és az a czigánypurdé
mondotta az anyjának, hogy ő bizony, menjen el az anyja a királyhoz és
mondja meg a királynak, hogy ő felmász a fára.
A király nem akarta hinni és eléhívatta a czigánypurdét, és azt mondta:
– Te úgy se tudsz felmászni! Hát ha fel nem tudsz mászni, akkor a
fejedet vétetem.
S azt mondta a czigány, hogy jól van, vágja le a fejét, ha nem tud
felmászni. S mondta a királynak, hogy hagyjon neki három napi üdőt, hogy
gondolkozzék, s addig csináltatott ő pár vasmacskát a kovácscsal, s
akkor kezdett felmászni.
Ment, ment felfelé, három napot ment, és egyszer talál egy házikót a fa
oldalában. Bémënyën oda, s bent lát egy nagyon öreg asszonyt, és
köszönti, mondja:
– Jó estét öreg anyám!
Az asszony azt mondja neki:
– Jó, hogy öreg anyádnak szólítottál, merthanem, rögtön megöltelek
volna.
Akkor kérdette:
– Mi járatban vagy fiam?
Azt mondja, hogy:
– Öreg anyám, nem tudná-é megmondani, hogy mi ennek a fának a gyümölcse?
Az asszony azt mondta:
– Várj, még a fiam hazajő, majd ő megmondja neked, mert ő minden kis
likba béfúj, és azt ës kell tudja.
Ez a szélnek az anyja volt. Este, mikor jött haza a fia, valami szagot
érzett, emberszagot. Kérdi az anyjától:
– Oan emberszagot érzek. Ki van itten s mi járatban van?
Akkor az asszony azt mondja, hogy jó ember, és azt akarja tudni, hogy mi
ennek a fának a gyümölcse. Akkor mondja a szél, mert a volt a fia:
– Hát biz én minden likba béfújok, de sehol sem tudtam meg, hogy mi
ennek a fának a gyümölcse.
Akkor a czigány elszomorodott és ment tovább. Addig, a míg felment
odáig, az egyik pár vasmacskája elváslott, s aztán más párt húzott fel.
Újra ment három napot, akkor újra talált egy házat a fa oldalában. Oda
ës bément, köszönti az asszonyt:
– Jó estét öreg anyám!
Az ës úgy válaszolt, mind a más asszony, s kérdé:
– Mi járatban vagy?
A czigány megmondta, hogy annak a fának a gyümölcsét keresi. És mondja
az asszony:
– Én bizony nem tudom megmondani, de várj, hazajő a fiam, majd ő
megmondja. Ételt adott néki az asszony, mert nagyon éhes volt, és
lefektette. Aztán jött a fia, és az ës úgy tett, mind a szélanya fia,
hogy kérdi, hogy ki van itten. Az anyja megmondta, hogy jó ember, és mi
járatban van. Ez a holdnak az anyja volt. Mondja a hold akkor:
– Bizony én minden helyré békukucskálok, de hogy ennek a fának a
gyümölcse mi, azt nem tudom.
Reggel a fiú fëlëbred és kérdi az öreg asszonytól, hogy:
– Nem mondta meg a fia, hogy mi a fának a gyümölcse?
Akkor újra felvett egy pár vasmacskát, s a mást ledobta. A földön a
királynak a szolgái megkapták s bémutatták a királynak. Gondolta a
király, hogy mán jó fenn van a czigány. Ha meg ës kapja a fának a
gyümölcsét, úgy se fogja néki adni a leányát.
Akkor a fiú, a czigány, ment tovább, három nap múlva újra egy házhoz
ért. Ott ës talált egy öreg asszonyt, de csakúgy járt, mind a többivel,
pedig ez a napnak az anyja volt. Akkor ment tovább. Ment, ment, hat
napot ment, s mégse váslott el a vasmacskája. Hatodik nap este felért az
égbe. Ott az ég kapujánál talált egy nagyon vén embert. Az a vén ember
kérdi tölle:
– Úgyé el vagy fáradva?
Annak a fiú, a czigány, mondta:
– Igen bizony, el vagyok fáradva.
– Hát – felelte az öreg ember – ha el vagy fáradva, ülj le a helyembe, a
meddig visszajövök.
A czigány leült, várt egy órát, kettőt, hármat, de az öreg ember nem
jött vissza. Akkor fel próbált kelni, de nem tudott, mintha odaragadt
volna a székhez. Akkor jött hëzza egy szép leány és kérdezte:
– Nem állanál bé kocsisnak Tündér Ilonához?
Ő azt felelte, hogy:
– De béállanék én bizony, csak nem tudok innét felkelni.
– Mindjárt felkelsz te onnét, mindjárt visszaküldöm azt az öreg embert,
amelyik itt volt.
Ment gyorsan Tündér Ilonához és jelentette, hogy az öreg ember nincs a
helyén és egy mást hagyott a helyén, a pedig béállana kocsisnak ide, de
nem tud felkelni. Akkor Tündér Ilona mondta a flújtárjának:
– Menj gyorsan és hozd vissza az öreg embert.
A flújtárja futott, futott egy napig, nem érte utól. Futott újra egy
napig, s este felé utólérte. Akkor jól nyakon csípte s jól eldöngölte s
felült a hátára az öregnek s elvitte egész oda a czigányhoz. Ez, a mind
odaértek, mindjárt feltudott kelni, a czigány. S a flújtár még jól
eldöngölte az öreget s újra visszaültette a helyére.
Akkor ment a czigány Tündér Ilonához kocsisnak. Tündér Ilonának két
aranyszőrű paripája volt, s mondta a czigánynak, ha bé akarsz állani
hëzzám kocsisnak, akkor fërëdjél meg ebben a kádban. A czigány nem ës
várt soká. Levetkőzött s beléugrott a kádba. Egy fél óráig fërdëtt,
akkor Tündér Ilona poroncsolta, hogy jöön ki. S amint kijött, hát uram,
istenem, oan szép lett, hogy párját a világon nem lehetett kapni. Akkor
felöltözött, s bévezették az istállóba. Ott volt a két aranyszőrű
paripa, és mondta az a leány neki, hogy:
– Itt van ebben a házban (szobában) arany zab, és mindennap egyszer
adjál egy vékát a lovaknak.
Akkor eltünt. A czigány három napig szolgált, s jött újra az a leány
vissza, s mondta a czigánynak, hogy a ki tudja utánozni Tündér Ilonát
mindenben, azt férjéül veszi. Akkor a czigány megörült és mondta a
leánynak:
– Csak vezess bé ingemet Tündér Ilonához, úgy fogom én őt utánozni,
mintha csak ő volnék.
Akkor bément. Estefelé volt az üdő, Tündér Ilona egy más ágyat tétetett
bé a szobájába, az övéhez egy kicsit távol. Akkor kezdett levetkezni. A
mint vetkezett, tizenhat köntöse volt, a czigánynak pedig csak egy
nadrágja volt. Összehasította a nadrágját tizenhat darabra és letette
szépen egy székre, mint Tündér Ilona tette. Akkor újra ësszeállította a
nadrágját és megakarta varrni, de a nadrágja magától ragadt ëssze, és
egyik darabot a másik után tette magára. A leány, Tündér Ilona, nagyon
csudálkozott ezen.
Akkor mentek mosdani. Mán elé volt terítve két mosdótál. Tündér Ilona
tizenhat vízben mosdott, a czigány ës úgy tett, de nem volt neki
tizenhat szappanja, hanem az egy szappanja, a mi volt, azt tizenhatra
törte és úgy mosdott meg.
Akkor Tündér Ilona ment füsülődni és a czigány ës utána ment. Két tükör
volt eléterítve és füsüvel, mindennel ellátva, és kezdtek füsülődni.
Mikor Tündér Ilona egyet húzott a fején a füsüvel, akkor a czigány ës
egyet. Úgy Tündér Ilona tizenhatot húzott, ő ës tizenhatot. A czigánynak
ës hosszú volt a haja, s miután megfüsülődtek, éppen oan lett, mint
Tündér Ilona az arcza.
Tündér Ilona, mikor meglátta, nem tudta, mit csináljon örömében. Akkor
magához hívta s megölelte, megcsókolta. Akkor nagy lakodalmat csaptak, s
elküldte a czigányt, az urát, vadászni, mert mán nem volt czigány akkor.
Mielőtt elküldte volna, adott neki egy tükröt s mondta neki:
– Ha akarod látni, hogy én mit csinálok, csak nëzz bé a tükörbe és
látod.
Akkor elbócsúztak egymástól, és ment vadászni. A mint ment egy darabig,
hát látja a flújtárt előtte, hogy fut. A flújtár azt kiájtotta neki,
hogy Tündér Ilona azt mondta, hogy semmi vadat se bántson, csak két
nyúlat lőjön. Akkor ment tovább, és a mint ment, mendegélt, egy fél
óráig ment, s hát lát egy erdőt, melynek a fája tiszta aranyból volt, és
lát egy csoport állatot előtte futni, azok mind aranyszőrűek voltak, de
nyulat közöttük nem látott. Mënyën beljebb az erdőbe, újra elémegy egy
csapat vadállat, de azok között se látott nyúlat. Újra megy beljebb,
megy előtte újra egy csapat vadállat, azok közt ës csak egy nyúl volt.
Gyorsan megczélozza és lelövi.
Mënyën beljebb, hogy lőne még egy nyulat. A mint mënyën, semmi állatot
nem lát, de ő maga és eltévedett. Most nem tudta, hova menjen. Gondolt
egyet, és elévette a tükröt és belénézett. Hát látja Tündér Ilonát, hogy
mutatja a kezével, hogy jobbra menjen. Mënyën ës ő jobbra, mënyën,
mënyën egy negyed óráig se haladt el, és elémënën előtte egy csapat
nyúl. De mit csináljon ő most? Mert nem volt nagyon jó czélzó, félt,
hogy nehogy kettőt lelőjön. Várt, várt egy darabig, de nyúl mindig volt
előtte sok. Akkor megmérgelődik és közéjük lő, hát látott három nyúlat
elesni.
Sajnálta bizony ő, hogy nem tudta megtartani a feleségének a szovát, de
úgy ës hazafelé indult. És a mint ment hazafelé, útjába áll egy
nagy-nagy magos ember és kérdi tölle, hogy:
– Nem szégyelled magadat, hogy két nyulamat lelőtted?
Mert az a kettő, a kit lelőtt a három közül, a kettő az övé volt, csak
az egy volt a Tündér Ilonáé. S mondja neki:
– Gyere birkózzunk meg.
Nagyon megijedett akkor a czigány és elévette a nyilát s rëaczélzott az
emberre. Az ember ës elévette a nyilát, akart czélozni, s addig mán le
volt lőve.
Hazamënyën, és látja Tündér Ilona, hogy négy nyúlat lőtt le. Akkor
megijedëtt nagyon Tündér Ilona és mondta:
– Jaj, minek lőtted le azt a más kettőt, mert ha megtudja gazdája,
minyát megöl téged.
Akkor mondja a czigány:
– Ne bánd te aztat, mán elvégeztem a dolgot vélle.
S mondja a czigány Tündér Ilonának:
– Akarok tölled valamit kérdezni, ha megmondod.
– Hogy ne mondanám meg én neked, hiszen titok közöttünk nincsen!
Akkor kérdi a czigány:
– Mondd meg nékem azt, hogy mi annak a fának a gyümölcse?
Hát mondja Tündér Ilona:
– Csak ezt akartad töllem kérdezni? Hát hogy ne mondanám én meg! Még
adok ës belölle, hogy egyél, amennyit csak akarsz.
Akkor gyorsan eléhívott egy szolgát és mondta, hogy hozzon annak a
gyümölcséből tizet. A szolga felmászott a fára, de a fának háromféle
gyümölcse volt: arany alma, arany szilva, arany körte. Akkor hozott az
ember. Akart hozni, de nem tudta felosztani, hogy melyikből hozzon
négyet. Gondolt egyet és hozott a szilvából négyet, mert a szilva
küssebb, mind a körte és az alma, és bévitte Tündér Ilonának, Tündér
Ilona pedig odaadta az urának. Azt mondja az ura, hogy:
– Nékem egy kicsi járásom volna a földön.
Hát Tündér Ilona azt mondja:
– Ha le akarsz menni, hát lemehetsz ëppen.
Gyorsan poroncsolta, hogy csináljanak egy hintát, a melyik egész a
földig ér s beléültette az urát a hintába. A míg az ura csak egyet
gondolt, s már alatt volt a földön. A gyümölcs a zsebjében volt, a fa
mellett termett ëppen akkor. (T. i. éppen a fa mellett ért le a földre.)
Bément a királyhoz, elémutatta a gyümölcsöt. A király előre (eleinte)
nem akarta odaadni a leányt, de a mint látta, hogy oan szép, hát
odaadta, de a leány nem akart menni. Gondolta magában, hogy újra oan
csúf lesz, mind a milyen volt a czigány. A czigány megfogta a fülénél
fogva és elvitte az anyjához, az anyját pedig elhívta és mondta, hogy
jöön vélle el, el akar menni valahova. Akkor elment a fa mellé és az
anyja kérdezte, hogy mit akar. Hát egyet gondolt a czigány s mán lenn
volt a hinta. Béültette az anyját, a királyleányt, meg ő ës
belékapaszkodott a hintába. Egyet gondolt újra s mán fenn voltak. Akkor
mondta a leánynak:
– Te nem akartál engemet szeretni, azért én se szeretlek téged.
És megfogta s ledobta a földre. A leány három napig esett, s a harmadik
napon leesett a földre. Minden porczikája ësszetörött, és a királynak az
egyik szolgája megtalálta a fejét. Csak a feje maradt épen. És egyszerre
jutott a királyhoz és bémutatta. A király nagyon szomorú volt és
gondolta magában:
– Ó istenem, mért nem adtam én jó szüvel oda a leányomat a czigánynak!
És azalatt mindjárt ott termett a czigány és kérdezte a királytól:
– Mostan ideadnád a leányodat jó szüvel?
A király mondta:
– Nemcsak jószüvel odaadnám a leányomat, hanem még a fele királyságomat
ës odaadnám, ha feltámadna a leány.
Akkor a czigány hazament és mondta az anyjának, hogy mit mondott a
király. Az anyja mondta:
– Nesze, adok egy skotuját. Ebben a skotujában van oan por, hogy ha
megkened annak a fejnek az arczáját, minyátt odanő az egész teste.
A czigány gyorsan odament a királyhoz és kérte a leánynak a fejét. A
király minyátt odaadta és békente aval a porral a leány fejét. A
leánynak minyátt odanőtt a teste, és beszélgetni kezdett. A király
odaadta volna most jó szüvel a leányát, de a czigánynak nem kellett. Nem
fogadta el és mondta:
– Élj boldogul leányoddal együtt, mert nekem már van feleségem.
Akkor elhívta az anyját, s a fa mellé mentek, s a hinta mán ott volt. S
beléültek, a mint beléültek, minyátt az égben voltak. Ott Tündér Ilona
nagy örvendezéssel fogadta, nagy lakodalmat csaptak és boldogul éltek.
Az anyjának pedig csináltatott egy szép kastélyt és oda béküldte és
mondta:
– Mikor csak kivánod, hogy láss engemet, akkor küld el ezt a szolgát és
majd eljövök én a feleségemmel együtt.
Akkor hazament és nagy lakodalmat csaptak. A királyt ës meg akarták
hívni, de a czigányfiú nem engedte meg, hogy meg akarta csalni, és azért
még az egeret ës meghívták vendégül, az ës jól élt. Még én ës kaptam egy
czombot és megettem. Aztán ott hagytam őket, és máig ës lakodalmaznak,
ha meg nem haltak.
_(Tóth Istvánné, Pál Anna, Tatrang.)_