Volt egyszer egy király. Hol s hol nem volt, azt nem tudom, hogy hol
volt, annak volt egy igen szép leánya, csak egy. A felesége mikor
halálán volt, a leányának felhúzta a papucsát, hogy talál-é a lábába.
Hát talált a leánynak a papucs a lábába. Akkor, mikor halni akart meg,
odahítta a királyt s azt mondta neki, hogy csak azt szabad hogy elvegye
feleségül, a melyiknek talál az ő papucsa a lábába. A király meg kellett
hogy fogadja a feleségének, hogy azt veszi el.
Meghólt a királyné, eltőlt a gyász éve, akart a király nősülni. Most mán
találtatta a küsasszonyok lábába, de nem talált senkinek a papucs a
lábára. Most felpróbálta az ő leányának, az ő leányának talált. Most azt
mondja:
– Most te már, te kell, hogy feleségem légy, mert édes anyád meghatta,
csak azt kell hogy vegyem feleségül, a kinek talál a papucs. Én
megfogadtam néki, hogy azt veszem el s nem tudom a szovamat átolhágni.
Kezdett a leány sírni, hogy hát ő nem lehet felesége az apjának.
– No neked muszáj – azt mondta – kérj töllem, a mit kévánsz s mindent
megteszek. Hogyha oant tudsz kérni, a mit nem tudok megtenni, akkor
megengedek.
Nohát kért egy arany köntöst és egy gyémánt köntöst. Hát azt megtette az
apja, megadta neki. Most a leány sírt, hogy most már megtette az apja, ő
felesége kell lenni. De jött egy más királytól egy levél, hogy ő utazzék
oda, valami háború felett hogy szövetkezzenek ëssze. Míg a király
odajárt, addig a leány elment a jósnőhöz. Mondta neki, hogy jósolja meg
neki, hogy mit tudjon csinálni, hogy tudjon szabadulni az apjától, mit
tudjon kérni, hogy ne tudja megadni az apja. Azt mondta, kérjen egy
bolhabőr köntöst, mert azt nem tud csináltatni.
Hazajött az apja s mondta neki, még neki kell egy köntös, s ha azt meg
tudja csinálni, hát akkor lesz felesége. Hát most azt mondta:
– Miféle köntös kell neked?
– Csináltasson egy bolhabőr köntöst – azt mondta.
– Jó lesz – azt mondta a király – beszélek a szabóval.
Hát kijelentette a király mindenfelé, hogy a bolhabőrt gyűjtse össze
mindenki, mert jó pénzzel fizeti, s vigye el ehez s ehez a szabóhoz. A
szabóhoz vitték s annyit gyűjtött a szabó, hogy mind felraggatta egy
vászonra, abból kiszabott neki egy köntöst. Mikor az ës készen volt,
akkor igen menni kellett a királynak a háborúba. Azt mondta a király:
– No mikor visszajövök, légy készen, akkor megcsináljuk az eljegyzést.
A leány fogadta, mert nem volt mit csáljon. Még (ismét) elment a
jósnőhöz, hogy most mit csáljon, mert az ës készen van. A jósnő azt
mondta neki:
– Egyebet nincs mit csálj leányom, szedd ëssze a gunyádat és a te
portékádat rakd bé a kufërba, öltözzél fel parasztleánynak, piszkold bé
magadat s menj el más országba. Menj el a fejedelemhez az udvarra,
vegyenek bé téged ës valami cselédnek oda. Örökké járj piszkosan, hogy
ne tudjon apád rólad semmit megtudni, hogy merre vagy.
Elment egy más királynak a kapujához s ott üdőzött többet egy hétnél.
Könyörgött a cselédeknek, hogy jelentsék bé az asszonynak, hogy vegye bé
őt ës az udvarba valami cselédnek. Azt mondta a királyné, hogy
mindenféle cselédje van, nem szükség. Node ő mégës könyörgött, hogy
vegye bé őt ës az udvarba. Nohát nem bánja, hogyha pulykapásztornak
szegődik, hogy őrözze a pulykákat. Hát bészegődött pulykaőrzőnek.
Hát az alatt az üdő alatt, míg ő ott szolgált, akkor a királynak ës volt
egy fia. Az az apjával a háborúban volt. Mikor hazajöttek, kérte az
apját, engedje meg, hogy ő most nősüljön meg. Nem bánja az apja, azt
mondja, csináljanak egy bált, abba a bálba híják meg a jobb
küsasszonyokat, s azok közül a melyik tetszik, egyet válaszszon
feleségnek. Megcsálták a bált, s mikor az úrfi öltözködött, megmosdott,
odament a pulykaőrző s elpiszkolta a kendőt (törülközőt). Mikor az úrfi
meglátja, hogy a kendő piszkos, kezdett lármázni, hogy ki piszkolta el
az ő kendőjét. Azt mondták, a pulykaőrző. Béhítták oda, s hëzzaverte a
kendőt. Öltözött s elment bálba.
Mikor a bál megkezdődött, csak a pulykaőrző maradott a szakácsnéval
odahaza. Kezdett könyörgeni a szakácsnénak a pulykaőrző, hogy ereszsze
el őt ës, hogy nëzze meg a bált. Nem tudott kiállani a szakácsné elölle,
hát eleresztette. Csak azt mondta, rövid üdeig üljön ott, nehogy valami
bajt csáljon, jőjön hamar haza. Megköszönte s kiment. Elment az ő
szobájába és felöltözött. Felvette az arany köntösét, elment a bálba.
Mikor bément, egy sem volt oan szép küsasszony, mind ő. Az úrfi
megkedvelte, mindjárt hítta őt a tánczba. A tánczot elhagyták, leültek a
székre, kezdte az úrfi kérdeni, melyik városi. Ő azt felelte, hogy
kendütött (kendőütött)-városi. Még (míg) az úrfi még egyet fordult, ő
addig a bálból elfutott, sohult nem kapta meg az úrfi őtöt. Hazament,
mondta a szakácsnénak:
– Jaj de nagyon szép bál van! De bément egy küsasszony, s az úrfi
megkedvelte, minyát tánczba kérte őt. A tánczot elhagyták, székre ültek
ketten, kezdett vele beszélgetni, s talám őt akarja feleségül venni.
Azt mondta a szakácsné:
– Erigy, menj el te buhu. Tudsz te sokat!
Reggel kérdezte a király a fiát:
– No hogy tetszett a bál? Tetszett-é vaj egy küsasszony néked?
– Igen egy, apám, de rövid üdeig tudtam vele beszélgetni. Elfutott,
többet nem kaptam meg.
– Megkérdezted melyik városi?
– Igen, azt felelte, kendütött-városi.
– Há megkeressük merre van az a város.
Keresték, de nem találták.
Megcsálták a második bált. Akkor ës, mikor az úrfi készült, elpiszkolta
a pulykaőrző a czipőjét. Megmérgelődött, kérdezte, ki piszkolta el.
Pulykaőrző kellett, mert ő járt itt, azt mondták. Béhítta s hëzzaverte a
papucsát. Nem szóllott semmit akkor ës, kiment.
Az úrfi még elment a bálba, a szakácsnétól a pulykaőrző még elkéredzett.
Eleresztette a szakácsné. Megint kiment a szobájába, felöltözött a
gyémánt köntösébe, ő ës elment a bálba. Mikor bément, az úrfinak még
(ismét) ő tetszett meg. Tánczba kérte őt, egyet tánczoltak, még leültek
a székre. Kezdte kérdezni, melyik városi. Pulykaőrző azt mondta:
papucsütött-városi. Esmét elfutott.
Az úrfi még hazament, s a király reggel kérdezte, hogy há választott-é
küsasszonyt magának. Egyet kedvelt, azt mondta, de a még elfutott.
– Kérdezted melyik városi?
– Igen, azt mondta papucsütött-városi.
Eleget keresték, de nem találták meg azt a várost.
Megvolt a harmadik bál, megcsálták a harmadikat is. Akkor, mikor az úrfi
készült, elpiszkolta az ingét. Akkor mérgesen még béhívatta őt,
hëzzaverte még az ingét. Azt mondta neki:
– Te piszok, miánnad még szerencsém sincsen. Multkor elpiszkoltad a
kendőmet, most elpiszkoltad az ingemet!
S akkor hëzzaverte. Ő nem szóllott semmit, csak kiment s az úrfi még
elment a bálba.
Mikor elment, ő még elkéredzett a szakácsnétól, a pulykaőrző. A
szakácsné eleresztette. Megint kiment a szobájába s felvette az arany
köntösét, ő ës elment a bálba. A hogy bément, az úrfinak még
megtetszett. Őt tánczra kérte, leültek vélle, a hogy a tánczot elhatták,
a székre, kezdte kérdezni, melyik városi. Ő azt mondta: ingütött-városi.
Hát akkor az úrfi gyűrűt cserélt vélle, nehogy elszalassza, nehogy
elfusson még. Ő elvette a gyűrűt, de úgyës elfutott. Hazament, azt
mondja a szakácsnénak:
– Jaj de szép bál van. Az úrfi, egy küsasszony bément, minyátt elvitte,
tánczra kérte őt. Leült vele a székre s talám azt kéri meg feleségnek.
Azt mondja a szakácsné:
– Eleget tudsz te, te tám te tudod!
– Máskép nem tudom, de az a legszebb küsasszony – azt mondta.
Az úrfi még nem ës várta, hogy a bál elteljék, hát hazament, úgy
elbúsúlta magát, hogy még elfutott a küsasszony tölle. Reggel még
kérdezte a király őt:
– Hát már a harmadik bálban se kaptál feleséget?
– Egyet kaptam, de még elszaladt. Avval mán gyűrűt ës váltottam.
– Megkérdezted, melyik városi?
– Igen, azt mondta: ingütött-városi.
– Nohát keressük meg azt a várost.
Keresték ők eleget, de nem találták meg. Kijelentette a király, hogy
melyik küsasszonynál van a gyűrűje az úrfinak, nagy büntetésbe jő,
hogyha nem jelenti meg magát. Hát ussem (úgy sem) jelentette meg magát
egy sem. Nem kapták meg. Azt mondta a kiráy:
– Csáljunk egy bált az udvaron s tegyünk asztalt ës a vendégeknek s
akkor a melyik megtetszik, onnat válaszsz egyet.
Hát úgy tettek. Megtették az udvari bált ës, a negyedik bál az udvaron
volt. Töltöttek pulykákat az asztalra. Könyörgött a pulykaőrző a
szakácsnénak, hogy engedje meg, töltsön ő egy pulykát. A szakácsné
megszidta, hogy:
– Menj el te piszkos, mert ha megtudják, ingem még fel ës akasztnak,
hogy te csinálsz itt valamit.
– Engedje meg, hogy töltsek én meg egyet, mert a melyiket én megtöltöm,
legszebb lesz.
Aztán hatta a szakácsné, egyet megtöltött ő ës. Abba, mikor töltötte, a
gyűrűt belétette. Úgy ës volt, a sült meg legszebben. A volt a legszebb,
azt az úrfi elébe tették kisülve, hogy vágja fel azt a küsasszonyoknak.
Mikor az úrfi vágta, a gyűrűt megtalálta. Hivatta bé a szakácsnét, hogy
jöön az asztalhoz. Akkor a szakácsné mëgjedëtt, kezdette szidni a
pulykaőrzőt, hogy:
– Most mit csáltál nékem, most hogy mondjam meg, hogy te töltötted meg a
pulykát!
Azt mondta a pulykaőrző:
– Menjen csak bátran bé, ne féljen semmit!
A szakácsné bément, az úrfi nekirivalt, hogy:
– Ki töltötte meg ezt a pulykát?
A szakácsné megjedve azt mondta:
– Senki sem, én töltöttem meg.
Azt mondta az úrfi:
– Nem igaz! Mondja az igazat, mert ha nem, fejét veszem!
Akkor megijedve azt mondta a szakácsné:
– Istenem, a pulykaőrző töltött meg egyet.
– Menjen ki s mondja meg a pulykaőrzőnek, öltözzék fel abba a köntösébe,
a melyikben a bálban gyűrűt cserélt s jöön az asztalhoz!
Kiment a szakácsné. No most azt mondta a pulykaőrzőnek:
– Most mit csáltál? Azt mondta az úrfi, öltözz fel abba a köntösbe, a
melyikben a bálban voltál, mikor gyűrűt cseréltél, s te nem voltál! – s
menj az asztalhoz.
– Nem baj – azt mondta – azt ës meg tudom tenni.
Felöltözött s bément az asztalhoz. Mikor bément, csak ő tetszett meg az
úrfinak. Azt mondta az úrfi:
– Mondd meg nekem, mért ültél te ilyen piszkosan eddig az udvarban? Mért
nem tudattad meg magadat, hogy ki vagy, mert ilyen gunyája egy paraszt
leánynak nincsen.
– Elmondom én azt röviden, hogy mi okáért ültem én az udvarban
piszkosan. Azért, hogy az én anyám meghólt s csak én voltam egy leánya
apámnak. Azért ültem piszkosan, hogy az én atyám ne tudja hollétemet,
mert ha nem, hogyha megtudta volna, felesége kellett volna hogy legyek.
Azért futottam el, hogy ne legyek felesége, mert anyám, mikor meghólt,
azt hatta atyámnak, hogy akinek az ő papucsa talál, azt vegye
feleségnek. Csak nékem talált, másnak senkinek, s azért futottam el,
hogy szabaduljak tölle. Hát te, mint királyfiú, mikor mondtam, hogy
kendőütött-városi vagyok s ingütött-városi s papucsütött-városi, mért
nem gondoltad meg, hogy olyan város nincsen. Azt te nem tudtad, hogy
hëzzám verted? Úgy hát többet tudtam én, mint te!
Úgy aztán papot híttak s eljegyezték egymást. Úgy lett a pulykaőrző a
felesége a királyúrfinak.
_(Gires Ilona, Tatrang.)_