Volt egy igen-igen szegény czigány. De olyan szegény volt, hogy nem volt
mibe öltöződjék, még a szeméremtestét ës rogozsinával takarta. Annak
volt egy macskája. Nem volt mit egyenek, piliszkát csináltak, hogy ëppen
élődhessenek. Na jól van, azt mondja a macska neki:
– Úgy kéne, hogy én téged gazdaggá tegyelek, fehérnépet szerezzek neked.
De a gazda fogta a seprűt s elseprűzte, hogy:
– Mit akarsz te! Hova akarod hozni a fehérnépet, mikor látod, hogy
magunknak sincs mivel éljünk, keverttel élünk.
No de a macska mégse nyugudt, azt mondta:
– Még ës én fehérnépet szokotálok néked.
Úgy Zajzonban, a hol a Gízel életje vagyon, mintha lakott volna egy
király. No ő felkészül és el ës indul a macska, mint neki szokása
vagyon, egy este. Mikor a zajzoni hídig ér, hát kűjjel felől vannak oan
kőbányák. Ő meglátja, hogy egy nyúl ott vagyon. Azt mondja neki:
– Gyere velem – azt mondja a macska – ha többen volnátok, el ës vinnélek
vacsorára tüktököt.
– Itt küjel százan vagyunk – azt mondja.
– No eredj, híjad őket.
Elmënyën, híja őket, s elindulnak mind a százan, vélle százegyen vannak.
Mikor addig érnek, kaput nyit, bébocsátja, az egészet bérekeszti a
macska.
No aval felmënyën a király az ablakba, nëzi, hogy néki mennyi vadat
küldnek. Felmënyën a palotába (t. i. a macska) s kérdi a király, hogy
ezt ki küldte. Ő hát, hogy a gazdája oan szegény volt, hogy a
szeméremtestét rogozsinával takarta, Rogozsin királynak mondta az urát.
Ők ott ketten beszélgetnek, de nem hoznak elő semmit egymásról. Aval
hazamënën, s másnap megint elkezdi a gazdájának, hogy:
– Meg ne haragudjál, de asszonyt szerzek neked.
Aval megint elmegy, s mikor megint a zajzoni hídig ment, hát megint egy
róka állt elejébe.
– Hoa mész, macska, te komám?
Azt mondja a macska:
– Ne késleld utamat, mert várnak vacsorára. Ha többen volnátok,
elhínálak.
– Itt kűjel százan vannak.
– No eridj, hídd el őket.
Elhítta s együtt elmentek megint. Mikor odaértek, bébocsátotta őket, s
azokat ës elrekesztette. Akkor felmënën megint a palotára, s jelenti a
királynak. S kérdezte a király, hogy hát ki küldte ezeket. Akkor ës azt
felelte, Rogozsin király. Elcsudálkozott a király, hogy miféle lehet az,
hogy annak annyi majorsága vagyon, hogy százanként küldi neki. No akkor
ott beszélnek, nagy szóba erednek ők együtt, és leánykéréshez fog a
macska. Oda ës igéri a leányt, hogy oan módos (t. i. Rogozsin király).
Elmënyën haza s mondja a gazdájának:
– Ne haragudjál, hanem fogadj szót, a hogy én poroncsolom. Gyere most
velem, én téged gazdaggá teszlek, feleséget szerzek neked jót.
Mikor megint elérnek a zajzoni hídig, most ki van töltve, de akkor ott
egy nagy tófenek (így) volt. Hát azt mondja neki:
– Itt heveredjél belé, s én elmënyëk előre.
Elmënyën a királyhoz, s a királynak panaszkodni kezdi nagy szüve
szakadva:
– Né, a mint jöttünk itt s itt, négy paripával, hintóval, az erdőben
haramiákkal találkoztunk, a négy paripát s hintót elrabolták, Rogozsin
királyt pedig a gunyájától megfosztották, levetkeztették anyaszűlt
meztelenen, békeverték a tóba.
A király elborzadott, hogy mi történt vélle. Ijedtében azt se tudja mit
mondjon. Egyszeribe mondja a szolgáknak:
– Fogjatok bé négy paripát a hintóba, s igazi vőlegény gúnyával elejébe
kell menni.
Úgy ës tettek. Aval elmënyën a macska s azt mondja neki:
– Most a zajzoni hídnál mosdjál ki a mocsokból tisztára.
No odajő a kocsis, felöltöztetik űgyesen. No mikor odamennek a házhoz,
letelepednek. Ámde a czigánynak sose volt ilyen ruhája, ilyen űgyibe
való, hát nézegetni kezdi. Odamënën a macskája, de nem volt macska, mert
most mán el volt változva, s azt mondja neki:
– Te ne nézegesd magadat annyit!
Azt mondja a király:
– Tám nem szereti ezt a gunyát?
– Abbizën szereti – feleli a macska – de neki otthon mind aranyos gunyái
voltak.
Odamënën a gazdájához és esmég azt mondja:
– Te ne nézegesd magadat annyit, nehogy levetkőztessenek, s a se legyen
rajtad, a mi van.
Nohát a leánykérés, lakoma, minden megtörtént az écczoka. Másnap már
azon töri a fejét a macska, hogy az asszonyt hova vigyék. Elindul ő
előre, s mikor az Eger alá odaér, ëppen a csordát kiűzték volt, s aval
ijeszti a pásztorokat, hogy háború lesz, s mondják, hogy a marha a
Rogozsin királyé s akkor nem bántja senki.
Aval ő fut elébb, a macska, s a magos marton ezelőtt az óriások ott
tartózkodtak, s ott volt akkor egy szép vár. Azt mondja:
– Tű itt lakomáztok? Oan háború jő, hogy vesz a világ, oan csata lesz
minyátt!
Aval rejteztek egyik ës, másik ës, hogy hoa bújjanak el. S azt mondja:
– Nem jól bújtok. Van itt egy rakás szalma, az alá bújjatok el.
Ő aztán elment s meggyújtotta, s ott égtek el az óriások.
Mán jő a nász, a hintók, hozzák a királyi asszonyt. Ő elejükbe kiáll s
mondja nekik:
– Hajtsatok csak erre!
Odahajtottak, ott már fel volt tálalva minden, hogy éppen enni akartak
az óriások, hát volt étel elégséges. No ott béhajtnak, letelepednek, jól
lakomáznak ott együtt, mulatnak. No mán mikor a vígság eltelt, mindenki
eltakarodott haza a szállására hazájába. Akkor a macskája azt mondja a
gazdájájának:
– No látod, hogy én téged gazdaggá tettelek? De most én ës megérdemlem,
hogy ennyi jót vélled megtettem, hogy temettess el pappal.
De mind a macskának szokása, hogy ő oan nërávás, ő felül az üszök
farkára (t. i. a tűzben égő fahasáb végére) s ott eleresztette magát,
hogy meg van dögölve.
Hát látja Rogozsin király, hagy a macska meg van dögölve. Azt kiáltja a
király:
– Jöszte bé, te Jóska, hozd bé a vasvillát, ezt a macskát vesd ki a
trágyára!
De a macska elhallgatott, meddig a kocsis eltakarodott onnat, úgy tette
magát, mintha csakugyan meg volna dögölve. Aval bëmënen s azt mondja:
– Úgy-é, hogy én téged gazdaggá tettelek, s te azt fogadtad, hogy pappal
temettetsz el éngem? No hát én ës teszem veled még, hogy a
szeméremtestedet rogozsinával takarod!
Aval a gazdája átokkal felfogadta, hogy hűtlen nem lesz hëzza, s azt
éri, hogy csakugyan megdöglik, vaj meghal, hát pappal temetteti el.
Hogy abban a községben nem kapott papot, a ki hogy oan állatot
eltemessen, ment más községbe s hozott oláh papot, fizetett néki egy
véka pénzt, s eltemette.
_(Bálint Mihály István, Tatrang.)_