Volt egyszer egy király, annak volt három fia. A három fiú között meg
akarta osztani a birtokát az öreg király. Azt számította az öreg király,
hogy a birtokát adja a két fiának, és volt neki még három érdeke, annak
a három érdeknek olyan ereje volt, hogy a mit gondolt, mindjárt meglett.
És azt adta a legküssebb fiának. A más kettő elvette a künn való
birtokát és aval az öreg király elhagyományozta a birtokát. Az öreg
királyné elküldte a legküssebb fiát iskolába, s két hét alatt az öreg
király meghalt.
Hogy meghalt az öreg király, átvette a két nagyobb a birtokot, a
királyné elvette a legküssebb fiúnak a három érdemét. A legelső érdem
volt az aranyóra, s ezt átadta a legküssebb fiúnak. Ez a fiú elvette az
aranyórát és járt az iskolába. Többi társai ës jártak iskolába és
gondolták, hogy hogyan van néki annyi pénze, mikor hazunnat nem küldnek
sehogysem. De a királyfiú nem mondta meg, hogy hát mi az oka.
Történt egy vasárnap, hogy elment ki sétálni, s a mint sétált egy
leánynyal, a leány azt kérdi tölle:
– Honnat van kiednek annyi pénze?
A királyfiú azt mondta a leánynak, hogy:
– Nëzd meg ezt az órát. Ezt a zsebedbe teheted, mindenféle meglesz, a
mit gondolsz, unyan nagy ereje van.
Sétáltak egy erdő alatt. A mint az erdő alatt sétálnak, azt mondja a
leány neki.
– Hallja kend, feküdjünk le erre a zöld pázintos helyre.
Aval letelepedtek a zöld pázintos helyre, a királyfiú a fejét a leány
ölébe tette, s elaludt. Hogy elaludt, elvette tölle az órát, a
királyfiútól, s ott hatta aluva.
A királyfiú felébredt, elment haza, elbeszélte az édesanyjának, hogy
hogy járt ő egy leánynyal. Az édes anyja megporoncsolta a királyfiúnak,
hogy az asszonyi állattal ne társalodjék többet. Azt mondta neki:
– Hát fiam, egyet elvesztettél, még csak kettő vagyon.
– Hát csak kettő vagyon, édesanyám? Még egyiket adja ide, úgyës még
marad egy.
Az édesanyja odaadta a nyaklánczát, és elment a fiú az iskolába. Megint
az a leány meglátta, hogy méges csak unyan díszbe jár. Elszámította a
leány, hogy majd megkérdi, hogy mi annak az oka. És meg ës történt. Más
vasárnap elment a leány sétálni és találkozik ës vele, s megkérdi, hogy
mi annak az oka. De a királyfiú nagyon szerette azt a leányt, s megint
megmondta, hogy minek van unyan nagy ereje. Elmentek újra arr a helyre
sétálni, leültek arr a helyre, a hol voltak azelőtt. Abbizën a legény
elaludt, a leány elvette tölle a nyaklánczát, otthatta a királyfiút.
Megkérdette, a mikor felkelt a királyfiú, hogy vajjon merre ment. Egy
öreg ember állott mellette, azt mondta az öreg ember, a leány rég
elment.
A királyfiú sirásra kerekedettt, elment megint haza az édes anyjához, és
az öreg anyja eljedëtt, hogy mi van a fiával. Azt mondja:
– No fiam, még csak ez az egy nyakkendőd van, ha ezt ës elveszted,
mindenedet elvesztetted édes fiam. Unyan erősen ügyelj, mind a két
szemedre.
És odaadta a nyakkendőt.
A fiú megint elment az iskolába, felfogadta magába, hogy asszonyi
állattal nem beszél. A más vasárnap délután találkozik ugyanezzel a
nővel. Kezdette kérni a két elvesztett érdekét. A leány azt mondta, hogy
este visszaadja. No jó, ha visszaadja, gondolta a fiú, elvárja ő estig.
Azt mondja a leány a fiúnak:
– Gyere, menjünk arrafelé sétálni.
Mennek arrafelé, a hol azelőtt sétáltak. Letelepednek arr a helyre, ahol
azelőtt letelepedtek. Azt mondja a leány a királyfiúnak, hogy tegye az
ölébe a fejét. Azt mondja a királyfiú, hogy elsőbb (előbb) letelepíti
azt a nyakkendőt a földre. A leány azt mondja, nem bánja, terítse le. A
leány tudta, hogy már milyen ereje vagyon annak a kendőnek. Mihelyt a
királyfi az ölébe tette a fejét s lefeküdt, azonnal elaludt. Szépen
kihúzta alólla a nyakkendőt, és feltette a királyfiúnak a hátára. És
azonnal azt gondolta, hogy legyenek ëppeg a világ végén. A hogy
kigondolta, azonnal a világ végén lettek mind a ketten. A leány levette
a királyfiú hátáról a nyakkendőt, most leterítette a földre, s reája
ült. Azt gondolta, hogy ott legyen, a honnan elindultak. A hogy
kigondolta, ott ës lett, a honnan elindultak.
A királyfiú magára maradt a világ végin. Felëbredëtt egyszer a
királyfiú, mëgjedëtt, hogy ő milyen csodálatos helyt van. Megindul ő egy
úton, s a mint megyen az úton, elér egy folyóhoz. Annak a folyónak olyan
ereje volt, hogy a ki abból a vízből ivutt, minden hussa a csontról
leszakadozott. Abból ő vett egy kulacs vizet, nyakára akasztotta, s ment
tovább. No és a mint ment, mendegélt, talált egy almafát, azon voltak
unyan nagy piros almák. Azt gondolja magában, hogy szakaszt rólla vaj
kettőt-hármat. A mint zsebretette a három almát, hát lát egy táblát, ria
felírván, hogy a ki abból eszik, akármilyen beteg, egészséges lesz. És
még szakasztott hármat, azt ës bétette a zsebébe, s elindult.
Egyszer elérkezett abba a városba, a hol az a leány volt, s felöltözött
ő mind orvosi ruhába. Éppen akkor az a leány majdnem halálos beteg volt.
Meghallotta akkor a leánynak az édesanyja, hogy minyen nagy orvos
érkezett a városba, s egyszeribe küldnek utána.
– Menjetek emberek, hozzátok azt az orvost, amelyik mán megérkezett.
Elmennek az orvos után és elhozzák. Az, mihelyt bémënyën a házba az
orvos, hát megüsmerte a leányt, de a leány a királyfiút nem üsmerte meg.
Azt kérdi, mi a baj. Azt mondja, hogy nagyon fáj minden. Azt mondja az
orvos a leánynak, hogy ő nem tudja meggyógyítani addig, azt mondja, amíg
a három mirhát az asztalra nem teszi, a melyiket a királyfiútól elvett.
Azt mondja a leány, hogy:
– Itt a kócsa a ládának a zsebemben, és nyissa ki. A szögelletben van a
három mirha. Egy arany óra, egy arany nyakláncz és egy nyakkendő.
És aval kiveszi az orvos azt a három mirhát. Azt mondja a leánynak:
– No leány, itt van ez a kulacs, igyál abból.
Odaadja, iszik a leány abból a kulacsból, minden hussa a csontról
leszotyogott. Hogy látta az orvos, hogy már a leánynak vége, azt mondja
a leánynak:
– No leány, üsmersz ingem? Én vagyok az a királyfi, a kitől elvetted ezt
a három mirhát.
De megsajnálta az orvos, adott neki egy almát, s azt mondja:
– Most egészségesebb vagy?
Azt mondja a leány, most jobban van.
– No – azt mondja – én elveszem ezt a három mirhát, ezek az enyimek, és
még adok egy almát neked, holnap reggel edd meg.
Aval elbólcsuzott a királyfiú, elvitte a három mirhát. Elment vélle az
édes anyjához, és megmondta, hogy visszahozta a három mirhát. Azt mondja
a királyné a királyfiúnak:
– No fiam, szerencsés ember vagy most, viseld magad boldogul, én
elmegyek innet hazunnat, te itt maradsz.
Aval elbólcsuzott az anya, a fiától, elment hazunnat. A királyfi egyedül
maradt három hétig odahaza, s hogy az édesanyja nem jő vissza, elmegyen,
hogy felkeresse. Meg ës találta, a legnagyobb bátyjánál, de már ekkor a
padra volt téve (meghalt). Ő hát azt számította, a három mirhát zsebre
teszi, és elmegyen a világba. Elment s mái napon ës mënyën, ha meg nem
halt.
_(Csabai György, Tatrang.)_