Volt egyszer egy császár, ezelőtt ki tudja mikor, Oktáviánus császár. Az
azt hitte, hogy mán nincs isten. Mindig azt mondotta, nállánál nagyobb
isten nincsen a világon. Egyszer elment, hogy fërëdjék a fërëdőben.
Mikor levetkezett s bément a fërëdőbe, a vízparton hagyta a gunyáját s a
lovát. Míg ő ott fërëdëtt, addig az angyal odament, felöltözött a
gunyájába s felült a lovára, elment haza a császárnéhoz.
Mikor kijött a vízből, látja, hogy nincsen gunyája. No hát már most mit
tegyen csórén a császár? Nem volt mit csináljon a császár, azt gondolta
magában, elmënyën csórén ës haza. No hát nem eresztettek bé a kapun,
mert hiába mondta, hogy ő a császár, nem hitték el, mert meztelen volt.
De az angyal benn volt. A gunyájába felöltözve ëppeg olyan volt, mind a
császár. Azt mondta a császárné, hogy vegyék el a kolbácsot s verjék
meg. Verték és űzték, de nem akart elmenni, mert azt mondta, hogy ő a
császár, megmutatta a gyűrűt az ujjába. Hát az angyal béhívatta s
odaadta neki a ruháját. Azt mondta, hogy azért tette vélle, hogy mért
fuvalkodott fel. Hát azt kérdezte tölle, hogy ezentúl még fogja mondani,
hogy nincsen isten más, csak ő?
Úgy alázta meg magát, nem volt többé oan gonosz. Az angyal eltünt s ő
megint megmaradott a házba. Még máig ës él, ha meg nem halt.
_(Plockuj Mihályné, Pürkerecz.)_