Volt egyszer egy király a feleségével s egy leányával. Ez a királyleány
nagyon szelid volt. Csak az az egy volt, az anyja nagyon őrzötte, hogy
ne menjen akárhova. Egykor odament két királyleány s hivták, hogy menjen
el véllik sétálni. A királyné gondolkozott, hogy vajjon elereszsze, vagy
ne ereszsze. Az a más két királyleány erősen biztatták az anyját, hogy
jó helyré mennek s visszajőnek, de elvezették messze egy erdőbe. A mint
mennek, mendegélnek, elfáradott a királyleány. Leültek, az álom
megütötte s elaludt. Az a más kettő irigyek voltak rëa; ott hagyták
aluva s eljöttek.
Mikor megébredett, hát már este felé volt. Búsult, hogy má most ő
hazamenne. Megindult s ott az erdőben látott ő egy szép házat, s
bátorkodott, s elment ahhoz a házhoz. Ott volt egy öreg szakácsné.
Mondta az az öreg szakácsné:
– Jaj fiam, hogy bátorkodtál ide jőni, mert itt tizenkét tolvaj lakik.
Akkor tanította az az öreg szakácsné, hogy menjen bé a közepső szobába,
bújjék bé az ágy alá. S ő elment, mert bátor volt. Bénézett az első
szobába ës, hogy ott mi van. Ott látott mindenféle szép küsasszonyi
gunyát, királyi gunyát, mindent. Ott volt egy oldalszobácska ës,
bénézett oda ës, hát ott látott mind küsasszonyfejet és emberfejet.
Akkor megirtózott, kijött abból a szobából s az ágy alá bébújt. Ő
gondolta magában: Isten velem!
Akkor jöttek három királyfiforma, de csak azok a tolvajok voltak. Vittek
egy küsasszonyt, aval úgy bántak el, hogy ő egészen megijedett. Levágták
a fejét, de elsőbe levették róla a szép öltözetet. Volt egy szép arany
gyűrű, az az ujjában volt s a neve rëa volt vágva. Nem tudták kihuzni
azt a gyűrűt az ujjából s úgy levágták, hogy az ágy alá bészökött oda a
királyleány mellé. Akkor nagyon megijedett, hogy ott kapják. Akkor
mondta az egyik:
– Azt az ujjat fel kéne venni.
S mondta a másik:
– Van rëa üdő, holnap ës megkapjuk.
Akkor ettek, ittak azok a tolvajok, azután lefeküdtek s aludtak. Még
abban az ágyban ës volt egy, amiik (a melyik) alatt volt az a
királyleány. A mikor elaludt, a leány felkőlt, azt az ujjacskát elvitte,
s úgy elutazott vélle. Akkor ő hazament reggelig.
A királyné s a király nagyon megörvendett, hogy hazament az ő leányuk.
Akkor elbeszélte az ő sorsát, hogy ő hogyan járt. Akkor az édes apja, a
király, hogy hallotta, hogy a leány mit beszél, mondta, no ő csinál egy
bált s ad ételt, italt, a kik oda mennek. De azok a tolvajok béjártak a
városba, a leányokhoz, még kérték ës feleségnek. No most azt számította,
hogy csináljon ő egy olyan vendégséget. Azok a tolvajok olyan királyi
gunyában jártak, s meghítták azokat ës abb a vendégségbe. Amind az
asztalhoz ültette őket, hát ültetett egyik felől ës egy csendőrt s a más
felől ës, körbe vétette azt a tolvajt. S akkor több népet is oda
gyüjtött.
No már most ettek, ittak, mert volt mit. No most, mikor jól laktak,
akkor mondta a király az egésznek, mindegyik mondjon egy mesét el, hogy
teljék az üdő. Mondta az egyik, a mit tudott, s a más ës, a mit tudott.
No egykor rëa jött a sor a királyleányra ës, hogy mondjon. Akkor a leány
azt mondta, hogy ő nem mond mást, mert ő csak álmot mond. Kezdette
mondani itt a történetet álomnak. Mondta, hagy ő álmában azt látta,
elment a két kisasszony barátjaival az erdőbe sétálni s az ő jó barátjai
irigységből ott hagyták az erdőben. Ő elaludt, ott maradt az erdőben, s
látott egy szép pompás házat, márványköves udvara volt. De ő álmában
olyan bátor volt, hogy ő bément abba a szép szobába, ott az öreg
szakácsnét megtalálta s az az öreg szakácsné jobban megijedett, mind ő.
Most a szakácsné kérdezte:
– Hol jársz fiam?
Panaszolta, hogy eljött két barátnéjával s most este lett. A
szakácsnénak megesett a szüve.
– Menj, fiam, a közepső szobába, oda búj belé az ágy alá.
Ekkor az a két tolvaj irult-pirult, mert odabeszélt az a kisasszony. – Ő
bément a szobába s ott látott csupa emberfejet s kisasszonyfejet. Akkor
bénézett más szobába ës, s látott szép királyi gunyát s kisasszonyi
gunyát. Ekkor hallott egy jövést, de ő azt álmotta (álmában) látta, s
bébújt hamar az ágy alá. Ez alatt bévittek egy királyleányt, levették
róla a szép gunyáját, levágták a fejét, levágták az ujját a gyűrűvel. –
Most a két tolvaj nagyon elsárgodott ott az asztalnál. – Az ujj
bészökött hëzza az ágy alá a gyűrűvel. Akkor felkiájtott s kivette a
gyűrűt a zsebéből:
– Itt az ujj a gyűrűvel!
Most a király felszólott a csendőröknek, hogy kardot kell rántani s
fejét kell venni annak a két tolvajnak. Akkor, azt a kettőt hogy
eloltották, megüsmerték azt az ujjat a gyűrűvel, hogy kié. Mostan híre
futamodott, hogy hol vannak azok az elveszett küsasszonyok. No akkor
kocsira ültek s elmentek abba a szobába, az erdőbe. Ottan még a
szakácsnét ës levágtak és lófarkra kötötték, hogy mért nem tett előbb
hírt, hogy milyen rablás vagyon ott.
Im máig ës örvend a király, hogy milyen bátor küsasszonya volt. Sokan
örvendettek, hogy azokat a rablókat elpusztították a királyleány után.
No ezek máig mind élnek, ha meg nem haltak.
_(Rab Ilona, Pürkerecz.)_