Volt egyszer egy szegény disznyópásztor, annak volt egy igen szép
leánya. S kihajtják a disznyókat ők a tollóra. Abban a városban volt egy
gazdag kereskedő ember, annak ës volt egy fia s aztán eljött mán az üdő,
hogy megházasodjék. Hát ő egy écczoka azt látta álmotta, hogy menjen ki
jó reggel s talál egy szegény leányt, a ki vizet viszen a korsóval.
Kérjen vizet tölle s azt vegye nőül.
Nohát ëppen annak a szegény disznyópásztornak a leánya ment s vitte a
vizet. Megszólítja a leányt, hogy adjon neki vizet, hogy igyék. A leány
szüvesen odaadta s mondja az úrfinak, ilyen jó reggel hogy esik jól neki
a víz? Mondja:
– Azon ne csodálkozzék, kedvesem, mert az éjjel sokat mulattunk s jól
esik.
És azonnal meg ës kérte őt feleségül.
No de ő azt mondta, hogy hogy ës kéri őt, mikor ő olyan szegény leány,
tám csúfolódik vélle. De a legény csak azt mondja neki:
– Menj el haza s űzzétek el a disznyókat apáddal s kéredzz el tölle.
Mondjad apádnak, hogy valami dolgot keressz a városban s gyere az én
ruhaboltomba.
A leány úgy is tett. Elkéredzett az apjától, s rögtön elment az úrfinak
a boltjához. A legény ës rögtön bészólítja s azt mondja:
– Gyere, válaszsz magadnak egy rend gunyát, a mi a testedhez áll.
A leány választott ës magának tetőtől talpig egy rend szép gunyát s
felöltözött beléje. Oan gyönyörű szép küsasszony lett belölle, a milyent
soha életében se látott. Most azt mondja az ő kedvese:
– Vesd le azt a gunyát, hogy pakoljam bé. És adok még száz darab
aranyat, vidd haza, és tedd el szépen a ládába úgy, hogy senki semmit
róla ne tudjon. És apádnak készíts jó gazdag vacsorát.
És mikor az öreg hazaért, megérzette az öreg a finom jó vacsorát. Még
künn mosolygott a jó büzütől hogy:
– Most mán kapok jó vacsorát!
Béér az öreg a házba és mondja leányának, hogy:
– Még soha oan jóillatú vacsorát nem éreztem a házamban!
De csak akkor örvendett az öreg igazán, mikor a disznyósültet elejébe
rakja az ő leánya, és egy kulacs bort. Azt mondja:
– Leányom, én téged még máskor ës eleresztlek a városba, hogy keress
dolgot magadnak.
– De azt jól teszi apám – mondja a leány – mert ëssze volt beszélve az
ifjúval, hogy ő még két reggel elmënyën a más boltjához, mert három
boltja volt annak.
Másnap, mikor kihajtják megint a disznyókat, mondja az öreg:
– Édes leányom, menj el, hogy este még készíthess olyan jó vacsorát.
El is mënyën a leánya, nem várja, hogy kecczër (kétszer) mondják. És
ismét elment az úrfinak a más boltjához és az úrfi mán az ajtóban várta.
– Ó be jó, hogy jösz, kedvesem. Jer be és válassz magadnak még szebb
öltöző gunyát, mind a más volt. Tiszta selyemből hogy legyen.
Oant választott a leány, hogy még hétszerte inkább megszerette az ő
kedvese.
– No most mán vesd le, hogy pakoljam be és vidd haza. És adok hozzá még
kétszáz aranyat, tedd a ládádba. Ne mondj semmit az öreg apádnak, hanem
megint készíts neki jó vacsorát.
No most oan jó vacsorát készített az ő atyjának, hogy még messze volt és
örvendett már örvendett az ő leányának, hogy olyan jó vacsorát
készített. Bémënyën az öreg és kérdi az ő leányától:
– Kaptál-é fiam jó munkát? S erre a leány igennel felelt.
– No leányom – mondá – holnap reggel, ha kiüzzük a disznyókat, csak még
menj el.
El ës ment az ő leánya harmadszor ës az ifiúr harmadik ruhaboltjához.
Itt már nagyon várta az ő kedvese s mondá:
– Most válaszsz magadnak aranyszínű gúnyát, milyent még szem nem látott.
Kapja magát a leány és oant választ magának, hogy mikor felvette, úgy
megszerette az ő kedvese, hogy ki se akarta ereszteni. De mégës azt
mondja:
– Vetkezz le, hogy pakoljam bé s mesze, mostan adok háromszáz darab
aranyat, vidd haza és tedd bé a mások mellé a ládába, mert én utánad
fogok jőni, hogy menjünk el a bálba.
Hazajött a szegény disznyópásztor, megérzi a sok jó büzüt, azt mondja a
leányának:
– Máma este még tán jobb vacsoránk lesz?
Történt abban a városban egy nagy bál. Meg volt híva a kereskedőnek ës a
fia és ő kocsit rendel, elküldi a szegény disznyópásztornak a házához.
Azt mondja:
– Öltözz fel abb a gunyába, a kit néked elsőben adtam.
Azzal felülnek a kocsiba és elmennek a bálba. Olyan szép küsasszony
volt, hogy mindenkinek szeme-szája tátva maradt. Húzzák a mozsikások, és
tánczba kerekednek. Kézről kézre veszik, mind a mennyi úgy szereti, hogy
mán a kereskedőnek a fia kiveszi onnan és a kocsiba ülteti és haza
mennek. Azt mondja neki, hogy ha még majd bál fog történni, még
kétszerig vele menjen el.
Úgy ës történt, még lőn egy nagy bál. Akkor ës kocsira ül és elhajtatott
a szegény disznyópásztorhoz. Azt mondja a leánynak:
– Most mán vedd fel, a kit másodszor adtam gunyát.
Felveszi a leány és oan szép küsasszony lett belölle, hogy oant még
életébe sohase látott. S most mán elhajtnak. Bémennek a bálba s minden
vendégnek a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Most mán esznek és
vígan lakomáznak, míg a mozsikások húzni kezdik, és mindenki a szép
küsasszonynyal akarnak tánczolni.
– Megállj! – gondolja magában a kereskedőnek a fia – így nem jó ám a
dolog. Menjünk haza.
Megint kocsiba ülnek és haza mennek.
Most má megint következik a harmadik bál. Most mán azt mondja:
– Vedd fel, a kit harmadszor adtam neked, azt az aranyszínű gunyát.
Magára veszi, felöltözködik. Oan szép küsasszony lett belölle, hétszerte
szebb, mint máskor. Most mán esznek, isznak, vígan vannak, de mindennek
a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Ott volt a király fia ës, úgy
megkedvelte, hogy azt mondja:
– Én ës elvenném magamnak nőül.
Megsejti a kereskedőfiú, azonnal kocsiba ülteti és hazamennek. Azt
mondja:
– Csak légy türelemmel, mert holnap meg foglak kérni apádtól.
Haza mënyën a kereskedőfiú ës, és az apjáék azt mondják neki:
– Jó volna fiam, ha megházasodnál. Néztünk ës ki leányt a te számodra
egy nagy herczegi családból.
A mire a legény bús és szomorú volt, s azt mondta:
– Én má néztem ki leányt az én számomra.
A mire kérdik az ő szülői:
– Kit néztél ki édes fiam?
– Éppen a disznyópásztornak a leányát.
– No azt mán nem hagyjuk, hogy megvedd (elvedd).
De a legény azt mondta, hogy neki nem kell más. Hanem úgy ës
beléegyeztek, mert nagyon szerették a fiút. Azt mondták, hogy a leányt
vigyék el egy más rokonukhoz, városba.
Másnap este két jóbarátja a legénynek és a legény beállnak a
disznyópásztorhoz, köszöntik és hogylétéről tudakoznak, a mire az öreg
nagyon megijedt, hogy még ilyen nagy úr nem jött bé a házba. Mostan
széket vesz elé és leülteti őket és kérdi a jó öreg, hogy miben
fáradnak. A mire a kereskedőfiú kijelenti áperté, hogy az ő leányát
kérné nőül magának. Mire az öreg azt felelé, hogy tán csúfolódnak az ő
leányával. Melyre a legény kijelenti komolyan, hogy ő már érte jött
volna. Az alatt a leány felöltözött abba a a szép gunyába, a kit elsőben
adott. Olyan szép küsasszony lett belölle, hogy az öreg is egészen
elbámult, hogy hát ezt a leány honnan kapta.
– De sebaj, ha úgy áll a dolog, édes leányom, legyetek az egymásé.
El ës vitték. Most mán kocsiba ültették a szép leányt és elvitték egy
atyjafiához, onnét vitték a kereskedői nagy kastélyba.
Tőlt-múlt az üdő s a gazdag kereskedő meghalt, csak a fiú maradt. A
fiára maradt minden gazdagság és kereskedés. Boldogul ës éltek az ő
szeretett kedvesével, hogy mindenki irigyelte az ő jó életüket.
Egyszer útra kelt a gazdag kereskedő, hogy portékát vásároljon az ő
boltjába. Ez alatt az ő nőjére bízza a boltokat s elindul, hogy
vásároljon. Elbúcsuzott az ő nejétől, de mikor elindult, az ő nőjét
terhesen hagyta.
Ez alatt egy hunczut zsidó a kereskedőhöz ment és mondá:
– Mibe kötelezed magadat, ha én feleségeddel élek.
Azt mondá a kereskedő, hogy:
– A három boltom és a kastélyom mind a tied legyen és én neked
legaljasabb szolgád fogok lenni.
Má most meg volt kötve azzal, a mit a kereskedő mondott, és elindult a
sok szekérrel, hogy portékát vásároljon.
Ezalatt az ő nője fiat szült, és a zsidó szövetkezett a bábával, hogy ő
egy üres ládába béfekszik, a kin likak vadnak, és a bába kérje meg az
asszonyt, hogy azt a ládát vihesse bé, a hol ő hál. Ezennel a bába kéri
a kereskedőnét, hogy engedje meg, hogy a ládát vihesse bé, mivel ott sok
portékája van és az ura részeges, könnyen kivehetne belőle valamit, hogy
ide tenné be, a mit a kereskedőné szívesen meg ës engedett, No most mán
béviszik a ládát és oan helyré viszik, a hol ő mindent láthat.
Estére levetkezik a kereskedőné meztelenre, s meglátja, hogy a bal
csöcsü alatt vagyon egy sümölcsü (szemölcs).
No, gondolá a zsidó: Jó, hogy ezt megláttam.
No most mán lefeküdt a kereskedőné és első álmába elaludott. S a zsidó
kijött a ládából, elvette a fehér zsebkendőt és a jegygyűrűt, és szépen
eltakarodott.
De azonban érkezik meg a hír, hogy jő a gazdag kereskedő a sok
portékával. És a zsidó elejébe mënyën, azt mondja neki, ismeri-é ezt a
zsebruhát és ezt a jegygyűrűt, a melyen a kereskedőnek a neve volt.
Egészen megváltozott má most a képében és mondá:
– E még nem elég jegy.
Mire a zsidó azt mondta, hogy még a bal csöcse alatt van egy sümölcsü.
– No má mostan meg vagyok verve – mondá a kereskedő.
Hazament és a feleségét egy ládába bézárta és a tengeren leeresztette.
No most a tenger vitte egy dararabig, míg kifogták a halászok. Hagyjuk a
kereskedőt, hogy szolgálja a zsidót.
No má most az asszonyt a tengerből kifogták a halászok, orvost híttak és
azonnal életre hozták. S kérdi a halásztól, hogy ő hol van, mert mán
egész más országban volt. No má most megköszönte az ő jótevőinek az ő
szabadítását és elindult, hogy menjen hazafelé.
De egy mezőn kellett keresztül menjen, a hol száz tolvaj volt. No má
most ő mit tegyen, mert elfogták a tolvajok. És a tolvajok kapitányuk
megszerette. Azt mondá:
– Asszony, te itt fogsz maradni véllem!
De megengedte, hogy künn az ajtó előtt sétáljon.
Mi jutott eszébe az asszonynak? Egy faoszlopot felöltöztet, mintha ő
volna, és megindul hazafelé. A tolvajok vígan esznek, isznak, hogy az ő
kapitányuknak olyan szép asszonyt tudtak szokotálni. De az asszony már
messze elhaladt egy erdőbe.
Csodák-csodája, hát mit lát álmában? Egy öreg ősz ember odament és azt
mondja neki:
– Kelj fel, nem messze innét e fa mellett van egy forrás, kinek oly
csodás ereje van, hogy mindenféle szembetegséget meggyógyít. Itt van egy
korsó és töltsd meg, vigyed magaddal, nemsokára nagy szerencséd vár
reád.
Úgy ës tett az asszony. Felkelt s úgy találta, a mint az öreg ember
mondta. Megtalálta a forrást és merített egy korsóval, és ment, míg
elért egy nagy városba, a melyben a király lakott. És ottan a királynak
a leánya nagy szemfájós betegségben volt. A király kihirdette, hogy a ki
leányának a szemét meggyógyítja, a leányát és fele királyságát adja
neki.
Meghallja ezt az asszony és vëszën magának orvosi gunyát, jelenti a
királynak, hogy ő volna egy orvos, a ki a leányának a szemét megjavítaná
(meggyógyítaná). Erre a király nagyon megörült és jutalmul a fele
királyságát és a leánya kezét igérte.
Az asszony most a leányt egy külön szobába vezette, háromszor abból a
vízből megmosdatta és mindjárt megjavult (meggyógyult) a királyleány
szeme. A király annyira megörvendett, hogy vivátot ës lövetett, hogy
éljen a jó király. De ő ezt el nem fogadhatta, hanem azt mondá, hogy
neki van felesége, adjon a király, a mit a szüve kíván.
Most mán a király a legvitézebb huszáraiból négyszáz huszárlegényt
rendelt, s egy kocsit aranynyal. Úgy hajtottak most a városba, a hol az
ő urának a kastélya volt, a melyben egy zsidó lakott most.
A zsidó elejükbe ment és nagy alázatossággal béereszti a katonákat és az
orvost vagy tisztet, mert olyan, mind egy kapitány, olyan volt, bé az
első szobába. És a hogy kitekint az ablakból, meglátja az urát nagy
bocskorosan és rongyosan, hogy hányja a ganyét az istállóból, a lovak
alól. Kérdi a zsidótól, hogy ki volna az az ember?
A zsidó azt mondja:
– Az egy hányódó rossz szolga.
– De hogy is jutott hát a kastélyhoz? – kérdi.
A mire a zsidó mondja:
– Fogadásból nyertem.
No má most azt mondá az asszony:
– Hívja be azt a szolgát nekem.
A mire a zsidó nagyon meg volt ijedve, de mégës csak bé kellett hogy
hívja azt a szolgát.
Bémënyën a szolga és kérdi most a felesége, de ő nem ismerte:
– Jó ember, ez egykor, ez a kastély, úgy hallottam, a magáé volt. Hát
hogy került ennek a zsidónak a birtokába?
A melyre ő mondá:
– Fogadást tettem ezen kereskedő zsidóval, és azt mondta, hogy ő a
feleségemmel hál és én odaigértem a boltjaimat, a kastélyomat, minden
gazdagságomat, és én neki legaljasabb szolgája leszek. Úgy volt a
fogadásunk kikötve, s én egykor megérkeztem a portékáimmal a város
végére s elémbe jött és a zsebruhát és a jegygyűrűt, a kin a nevem volt,
megmutatta, és én mondám, hogy ez még nem elég, és ő akkor mondá, hogy a
bal csecse alatt még egy sümölcsü ës van. Akkor mán egészen hittem neki.
Akkor a felesége kibongolja az ő lájbiját s mutatja mind a kettőnek s
mondja a zsidónak:
– Hált-é velem?
Jó két pofot adott a zsidónak, s az urának ës, mire a zsidó egészen
megvallotta, hogy vele nem hált, s hogy mesterségből tette. S úgy
megharagudott az asszony, hogy felakasztatta a zsidót. Ott minden
vagyonukat kezéhez vette s boldogan élnek ma ës, ha meg nem haltak.
_(Lukács István, Pürkerecz.)_