Voltak egyszer valami vándorló legények hárman. Ők vándoroltak, elmentek
egy városba és nékik nem volt egy keréczár. Hát azt számították, hogy
menjenek és egyik egyet szerezzen bé, a másik mást.
Az első azt mondja, hogy ő megy, és kenyeret szerez. Hát ő elment. A
mind a szolgáló mënyën a kenyérszërën, kérdi tölle:
– Nincs egy kis hubeszkád, hugom?
Hát azt mondja a szolgáló:
– Álljon meg egy kicsit, leteszem a kast, visszafutok haza, és hozok én
egyet magának.
No letette a szolgáló a kast, és visszament. Addig a vándorló legény a
kast csak fëlvëllintëtte, és elment oda, a hol voltak szállva. No immán
a kenyér megvolt.
Most a második elment, a hol árulták a halakat. Volt egy cseberben egy
tíz darab pisztrang, egy öreg ember árulta egy gyermekkel. Azt mondja az
öreg embernek, hogy mit kér azért a tíz darab halért. No hát a mit kért,
megigérte, s hogy ő azt viszi a főtisztelendő úrnak, és hogy a gyermek
menjen vélle, és ott kifizetik.
Elvitték egy oan helyré, a hol egy ajtón bément, és ott letette a
halakat, aztán bément a tiszteletes úrhoz és azt mondta:
– Itt van egy gyermek, a ki meg van hibázva az eszében, és hogy
imádkozna réta, hogyha tudna segíteni réta. Itt hagynám a gyermeket a
főtisztelendő úrnál.
Hát ő ott ës hagyta a gyermeket, de a halakat a nagy pap nem látta. Ő a
halakkal elment, és a gyermek ott maradt. A gyermek hallgatott, és a pap
imádkozni kezdett. És egyszer azt mondja a gyermek, hogy:
– No mán a halakért fizessen.
Hát a nagy pap aztán látta, hogy bolond, és elkergette a gyermeket.
No immán, kenyér volt, hal volt, no immán a harmadik szokotáljon bort.
Elment a kórcsomába, és mind ott leskelődött a pincze torkában. Éppen a
szolgáló hozta ki a bort egy nagy korsóval. Azt mondja a szolgálónak,
adjon neki egy deczi pálinkát. A szolgáló leteszi a korsót a borral, és
elmënyën a pinczébe hátra, hogy hozzon neki egy deczi pálinkát. No ő
aval felvette a korsót a borral, és elment a szállásukra.
No most ettek, ittak, minden volt elég. Immán azt számították, hogy hogy
mesterkedjenek ők, hogy pénzt tudjanak faszolni. Hát a három vándorló
legény közül egynek jó ismerős volt egy nagy gazdag uraság. Azt mondja a
vándorló legény:
– Menjünk el, kérjük el a kocsiját s a lovait, s a legszebb öltöző
ruháját.
Elmentek ők oda és elbeszéli ez a legény, hogy ők el akarnak menni egy
másik városba, hát legyen szíves adja oda a hintót a lovakkal, s a
legszebb öltöző ruháját csak huszonnégy órára. Adnak száz forintot, de
csak akkor fizetik meg a pénzt, mikor visszajőnek.
No odaadta, felültek ők hárman. Az öltöző ruha bé volt pakolva egy
kocsiládába. Elindultak, a mint mentek a mezőben, találkoztak egy
sátoros czigánynyal. Azt mondja egy a három közül a sátoros czigánynak:
– Dobd el azt az üstöt a hátadról, jere ide, légy király, mert né ebbe
és ebbe a városba kell király, és most megyünk, hogy keressünk.
No a czigány eldobja az üstöt, egyszeribe levetkeztetik, de mossák
igen-igen mindennel, de úgy ës feteke volt. Felöltöztetik abba a szép
rend öltöző ruhába, felültetik a hintóba, elmennek abba a városba, a
melyikbe volt szándékuk. Elmennek egy nagy vendéglőbe, békéredznek,
kérdik a vendégfogadóst, hogy lenne-é egy tisztességes szoba a király
számára, külön.
– No igen – azt mondja a vendégfogadós.
Bévezetik a czigánykirályt egy szép terembe, ëppeg esve volt vacsorakor,
egy hat órakor. No hát viszik a királynak az ételeket, italokat, de ő
nem tudott németül, és meg volt tanítva, hogyha kérdik, hogy az étel
hogy tetszik, mondja, hogy: ja ja. Csak annyit mondjon.
No hát aztán a czigányt esve, mikor le kellett feküdni, a királyt
levetkeztetik abból a gunyából. Ott volt egy szép vetett ágy, a czigányt
mezíttelen oda lefektetik.
No hát reggel ezek felköltek hamarébb a vándorlegények, s azt mondják a
vendégfogadósnak, adjon nekik egy ezer forintot, hogy ők menjenek ki a
piaczra egyet-mást vásárolni, míg a király ő felsége felkel, aztán ő
megfogja fizetni. Egyszeribe kiolvassa a vendégfogadós nekik az ezer
forintot, felülnek a hintóba, mennek a vásárba, de többet vissza se
mentek.
Várja a vendégfogadós, hogy vissza menjenek, vagy a király ő felsége
felkeljen, de nem mentek vissza, a király se kőlt fel, mert csórén volt
az ágyban, hogy keljen fel? Egy tíz órakor nem győzték várni, elmënyën
egy inas, megnyitja az ajtót és visszahúzza magát. Elmënyën a másik, az
ës megnyitja az ajtót, hát akkor a király felemelkedik mezittelen.
Mondja a legény a vendégfogadósnak:
– Ni a király itt van, de csupa mezíttelen.
Oda mënyën a vendégfogadós, látja minyát, hogy meg van csúfolva.
Elvëszën egy kólbácsot, úgy elverte a czigányt, hogy azt a szép házat
mind összegazolta, a mint sokat ëtt volt az este a jó ételekből. No hát
ennyi volt a dolguk, az ezer forintot elvitték.
_(Id. Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_