Volt egyszer egy öreg király, annak nem volt egy gyermeke se. Mimmerén
búslódott a királynéval, mért nincs nékik vaj egy gyermekük. Hát ők
bőjtöt fogadtak, hogy bőjtölnek, hogy adjon az isten nékik vaj egy
gyermeket. Hát elmënyën a király egy pénteken a hivura, hogy hozzon
fuszujkát. Mártott a rostával fuszujkát, és gondolja magában, ha néki az
isten annyi gyermeket adna, ahány szem fuszujka van a rostában. Hát ott
hëzzafogott és a fuszujkát megolvasta. Hát talált ezeregy szemet. Mikor
bément a házba, hát volt ezeregy gyermek, és ő jettibe eldobta a rostát
és elfutott az erdőbe. Mëgjedëtt, hogy annyi gyermeke lett oan hirtelen.
No felnőttek a gyermekek, mindig kérdezték az anyjuktól, hogy há nékik
nem volt édes apjuk? Az anyjuk, mivel nem tudta, hogy merre van, azt
mondta, hogy nekik nincsen apjuk. De a legküssebb, az ezeregyedik, at
tátos volt. Mikor húsz évesek lettek a legények, azt mondta az édes
anyjának:
– Má most tudja meg, hogy mënyëk az apám után.
És elment az erdőbe, s az apját megkapta és hazavitte a palotába.
Azt mondta az apjuk:
– Most házasodjatok meg, mert elég nagyok vattok.
De azt mondta a legküssebb, a tátos:
– Mü addig nem tudunk megházasodni, míg édes apánk oan embert nem keres,
akinek ezeregy leánya van. Mü azokkal tudunk csak megházasodni.
Az apjának csáltatott vasbocskort, és adott néki vaspálczát a kezébe.
Azt mondta, addig haza ne jőön, míg nem talál oan embert, a kinek
ezeregy leánya vagyon.
Az öreg király vándorolt három évig, és oan embert nem kapott, kinek
ezeregy leánya legyen. Haza ment és azt mondta a fiának:
– Házasodjatok meg, mert egész világon oan embert nem lehet kapni, a
kinek ezeregy leánya legyen.
De még egy útra elküldte a legküssebb fia, és akkor megkapta az öreg
király, hogy vagyon egy papnak ezeregy leánya. Hazament, és mondta a
fiának:
– Most házasodjatok meg, mert megkaptam a feleségeteket.
Azzal csáltatott ezeregy kucsit és a bátyjai mind elmentek a leányok
után. Ő maga az édes apját küldte maga helyett a legküssebb leány után,
hogy ő odahaza marad, hogy csáltasson ezeregy kastélyt, míg a bátyjai
megérkeznek a fejérnépekkel, és a legküssebb leányt az édes apja hozza a
maga kucsijában.
Igy hát az ezer legény elindult ezer kucsival a feleségük után. Mikor ën
nagy kerten mentek volna keresztül, el volt zárva az út előttük, hogy
seholt el nem tudtak kerülni. A kőkerítésnek volt egy kapuja és emellett
állott egy tërpe emberke. Azt mondta a királynak:
– Addig nem tudtok menni, míg a reménységedet nékem nem adod. – Mivel a
királynak a legküssebb fia volt a reménysége. De a király ezt nem tudta,
és véletlenül odaajándékozta. És elmentek, s a paptól a leányokat
elvitték. Az öreg király a legküssebbet a maga kucsijában vitte,
mivelhogy a legküssebb fia odahaza maradt. De mikor fele úton mentek,
hát mán a legküssebb fia ment szembe, mert ő tudta, hogy az édes apja őt
az ördögnek ajánlotta. Azt mondja az édes apja:
– Hoa mégy, fiam, mert hozom a feleségedet.
Azt mondja az édes apjának:
– Vigye haza az én feleségemet. Mindegyiknek a palota készen van, kiki
szálljon bé a maga feleségével együtt. A legküssebb leányt, az én
feleségemet tartsa magánál, mert ingemet az ördögnek adott, mikor a
kapun keresztül mentek, és én mennem kell a pokolba. De onnat ës
kiszabadulok, és jól kapjam a feleségemet.
Azzal hazamentek a bátyjai, kiki a maga szobájába vitte a feleségét. De
mivelhogy soká maradt el a kicsi királyfi, az ő feleségét libapásztornak
tették ki a mezőbe.
Elmënën a kicsi királyfi az ördöghöz, mivelhogy akkor csak egy ördög
volt a világon, és béköszön hëzza:
– Jó napot, nagyapám.
Az ördög kést hajított utánna és azt mondja, néki:
– Mondjad: jó napot, édes apám.
Azt mondja a kicsi királyfi:
– Nem mondom addig, míg meg nem fërëdsz egy kád tébe (tejben).
Az ördögnek tetszett a fërëdés s azt mondta, nem bánja, ő mëgfërëdik. A
királyfi megtöltött ën nagy kádat tével, és akkor bément az ördöghöz és
azt mondta az ördögnek:
– Volt magának egy lova vaj egyszer. Meg van-é a kantárja?
Azt mondja az ördög:
– Valahol a füstön megkapja.
Elment a királyfi és csakugyan megkapta a kantárt. Aval a földhöz ütött,
és a tátos ló kijött a földből. Akkor azt mondja a lónak a királyfi:
– Fújd meg a tejet, hogy főjön a kádban.
A ló csakugyan belefújt a tébe, hogy az igazán főtt a kádban. Azt mondta
most a lónak:
– Fújd meg a tetején, hogy csak kissé legyen meleg, de alatta főjön a
kádban a té.
Akkor bément az ördöghöz és azt mondta neki, hogy mán készen van, jőjön
fërëdőre. Az ördög kiment és látta, hogy csak gyenge meleg a té, és
beleugrott a tébe, a kádba. Akkor azt mondta a királyfi a lónak:
– Fújd meg a tejet, hogy főjön igazán.
És az ördögöt megfőzte és kiszedte a csontjait és ësszetörte mozsárban
és a szélnek eresztette. Abból minden morzsából egy ördög lett, s azután
lett a nagy pokol.
Ekkor felült a tátos lóra és hazament az édesapja házához. A kis leány,
az ő felesége, őrzötte a libákat a mezőn, és ő az ostorával egy ütésre
tizet lecsapott. A kis leány sírt, hogy azért a bátyjai meg fogják ölni.
Azt mondta a királyfi:
– Ne búsulj, mert nem lesz bántásod.
Aval hazament a leánynyal. Azt mondta a bátyjainak:
– Én palotát csináltam néktek, az én feleségemet rátok bíztam, tü pedig
libapásztornak tettétek, engemet ördögnek adtatok, de onnét ës
kiszabadultam, de nektek most pusztulni kell!
Azzal a lovával elfuvatta a palotákat, hogy csak a poruk maradt a
helyén. Az öreg király pedig királyságát neki adta, és máig ës élnek, ha
meg nem haltak.
_(Fejér M. György, Pürkerecz.)_