Egyszer egy asszonynak sose lett gyermeke. Hát ő sepergetett, hát ő azt
szokotálta, hogy’ nem ád az isten néki akarmilyen gyermeket, ha minyátt
agárbőrös volna ës. Hát ő bizën elterhesedett és éppen agárkölyke lett.
De ő királyi rangban volt. Az aztán annyira nőtt, hogy mán házasságra
kivánkozott az agárfiú. Fellépett házaskorra. Azt mondja néki az anyja:
– Ó édes fiam, hogy ës gondolod, hisz néked nem ád senki leányt.
De az elment. Azt mondotta az anyjának:
– Tudom egy országban egy királynak három leányát, és egyet megkéretek.
Hát aztán, a mint hozták a kocsival, mert csakugyan megkérette, a falu
végére leült egy vén boszorkányasszony. Azt mondja a menyecskének:
– Te ifjú leány, hogy nem búsulsz? Te nem ës tudod, kinek visznek
feleségnek. Annak az agárkölyöknek, a ki a lovak mellett jár.
Hát azt mondotta a leány le a szekérből:
– Engem királyfinak kértek, s ha királyfiú lesz, úgy becsüllöm, mint
király fiát, s ha agárkölyök lesz, úgy becsüllöm, mint agár kölykét.
Aztán abbizën az anyjuk lefektette a fiatalokat, a mikor vége volt a
vendéglésnek, és az agárkölyök megölte a szép menyecskét, hogy mért
mondta neki, hogy csak úgy becsülli, mind agár kölykét. Aztán reggel a
királyné kérdi a vőlegényt:
– Hát a feleséged hol?
– Hát ott né, nëzd meg, megöltem, mert a kutyához tartott ingemët.
– Hát hogy gondolád azt meg fiam?
Azt mondta az anyjának:
– A pinczébe bétemetem, de megkérem kiedet, ne szóljon senkinek. – Ott
van éppen még két leány, ahonnét azt hozta.
Hát aztán a boszorkány azt ës megkérdezte, mikor hozta:
– Te ifjú leány, ha te tudnád, kinek hoztak, hát nem ringatnád magadat
abban a kocsiban.
A menyasszony kérdi aval az öreg asszonyt, hogy:
– Há mér ne ringassam magamat?
– Hát azért, mert annak az agárbőrű kölyöknek visznek.
– Hát ha annak visznek, akkor úgy becsüllöm, mint agár kölykét.
A vőlegény azt a menyecskét ës megölte. Aztán kérdi az anyja megint,
reggel, hogy hol a felesége. S azt mondja:
– Én megöltem, mert azt mondta, hogy én agárkölyök vagyok, amint hoztuk.
Aztán az az agárbőrös királyúrfi mind ment a harmadikhoz ës. Mondotta az
öreg asszony:
– Te királyküsasszony, ha te tudnád, kinek visznek, nem ringatnád
magadat úgy a kocsiban.
Mondja a küsasszony:
– Hogy ne legyek örömben? Mert engem egy kegyes királyfinak kértek, s én
úgy becsüllöm, mint kegyes királyfit.
Aztán azok éltek együtt. De az anyja kérdette, hogy:
– Fiam, jól aludtatok?
Mondotta a menyének az asszony, hogy:
– Fiam, az én fiam milyen?
Azt mondja:
– Szép, hogy a napra lehet nézni, de ő rëa nem.
Aztán a menyét kérdette:
– Ha oan szép, mit csinálnánk, hogy látnám meg én ës.
Mert az anyja, hogy megátkozta, mikor született, még nem látta (az
igazi) bőrét. Akkor arra tanította az anyját a menye, hogy este leveti
az agárbőrét. Aztán mondotta az anyósa a menyének:
– Tegyünk egy fazék szenet, édes fiam, és te taszítsd bele az agárbőrt,
hogy elégjen.
S úgy tettek, hogy mind elégett. De az agárbőrös megëbredëtt écczoka.
Mondta nőjének:
– No, nekem bajom van, mert az agárbőr ég.
– Vaj nem – mondta a felesége – csak olyan Ádám-bűz van.
Aztán búsult igen-igen az a király, a kinek agárbőre volt, hogy mért
égett el. Aztán az asszony terüben maradott volt, s a férje tett a
felsége tíz ujjába tíz arany gyürűt, aztán a derekára szép ezüst övet,
mert terhes volt, s a lábába selyem papucsot hagyott az ura neki. Akkor
a feleségét megölelgette s bólcsúzott el:
– Feleség, míg én a derekadat meg nem szorítom, soha meg ne szülj
semmit, mert két aranyhajú gyermek van nállad. S a tíz ujjadból a tíz
gyűrű, s a lábadból a selyem papucs fel ne bomoljék, amíg én meg nem
ölellek.
Aztán az asszony nem tudta mit csináljon egyebet, vett három háromsinges
vaspálczát, mert az ura azt ës meghatta, és háromsinges vasbocskort.
– Hogy ingemet olyan csúffá tettél és a bőrömet elégetted, soha le ne
szabaduljanak a testedről. Háromsinges vasbocskort végy, háromsinges
vaspálczát végy, mégsem találsz rëám.
No most utazott az asszony, a férjét, hogy keresse meg, hol van. Hát ő
bizën elvetődött éjjel a holdnak az anyjához. Mikor odaért, a holdnak az
anyja azt mondta annak az utazó asszonynak:
– Jaj fiam, hogy jöttél ide? A fiam összeszaggat.
A hold mikor hazament, haragudott ës az anyjára, hogy mért eresztette bé
az idegen fehernépet. A holdnak az anyja kérelte a fiát, hogy:
– Az egy utazó asszony és az ura után verdődik. Inkább, ha láttad
valahol, igazítsd meg.
A hold azt mondta az anyjának:
– Adjanak annak egy arany guzsalyt, és igazítsa a naphoz, mert én éjjel
nem látok mindenhova bé. Árnyék ës van.
A nap se látta. Adatott az anyjával egy arany orsót. Azután azt mondja a
nap, hogy menjen el a szélhez, a legjobban tudja hol van. A nagy
vasbocskor majd elváslott, míg megtalálta az urát.
A szélnek az anyja ës azt mondta, hogy a fia haragosan mënën haza, de a
szél aztán megigazította, hogy hoa menjen, hogy melyik városba menjen.
Adott neki egy arany matollát, és azt mondta, hogy az ura abban a
városban mán megházasodott, vagyon három gyermeke. A szél arra tanította
azt az asszonyt, hogy menjen el abba s abba a kapuba. Ott leültette, azt
mondta, hogy üljön a kapuba, és vegye elé az arany guzsalyt, orsót és
matollát, és hogy a leánya kijő, hogy megvegye a guzsalyt. És mondja
meg, hogy ő oda adja, de ő együtt akar hálni az apjával.
A kapuba mind ott perregtette az orsót, s kijött a leány, hogy megvegye.
Aztán meg ës mondta a leány az anyjának (t. i., hogy mit üzent a künn
ülő asszony), és az anyja azt mondta, hogy adjanak álomport az urának,
akkor nem tudja, ki fekszik mellette, nem látja azt a czigánynét. Mert
most czigányné formára volt a felesége.
Hát a szolgaleány oda adta az úrnak az álomport, és aztán megleste, hogy
mit fognak beszélni. És azt hallotta, hogy a czigányné azt mondta neki:
– Édes uram ölelj meg, mert a tíz ujjamat a tíz gyürű szorítja, s a
derekamat ës öleld meg, és a papucsomat ës húzd le a lábamról, mert fiat
szülhetnék.
De sírva mondta és az ura még se hallotta meg, álomport adtak volt neki.
Másodnap ës kiül a kapu elejébe az arany guzsalylyal. Odajő az ura
leánya, hogy megvegye.
– Igen, ha engeditek, hogy az éjjel is az apátokkal háljak.
No az anyja esmég álomport adatott az urának, s mikor az asszony
lefeküdt melléje, sírva mondta:
– Édes uram lelkem, ölelj meg, még csak egy éjem van ezen küjel, nem
tudom megszülni a gyermekemet.
A gazda s a szolga elmentek vadászni, de a szolga nagyon szomorú volt.
És azt mondja neki a gazda:
– Miért vagy te olyan szomorú?
– Hát hogyne volnék szomorú, mert ha maga hallotta volna, amit én, még
inkább búsulna.
Aztán mondotta a gazda:
– Ha meg nem mondod, meglőlek.
Akkor kérte a szolga, hogy megmondaná, de ha megmondja is, úgylehet
meglövi. Mondotta a szolga az urának:
– Itt egy czigányné árult itt háromfélét, és a királynénak kedve volt,
hogy megvegye, de a czigányné nem árulta máskép, csak hogy a királylyal
feküdjék egy ágyba.
Aztán a gazdának lebeszélte, hogy hogy történt. Hogy kérelte, hogy
ölelje meg, de álomport adtak bé neki, azért nem ëbredëtt fel. A gazda
mondta a szolgának:
– Mikor még az estét érem, és megveszik a matollát, akkor az álombort
öntsed bé a fërëdőbe.
Aztán meghallotta a király, a mint könyörgött, és megölelte a feleségét,
és az ő (öv) lepattant a derekáról, a gyürűk ës az ujjából és a papucs a
lábáról és megszülte a pár aranyhajú gyermeket.
_(Rab Kata, Pürkerecz.)_