Mikor Krisztus és Szent Péter még jártak a földön, Szent Péter gyalázta
a katonát, hogy milyen rossz a katona. No de azt mondja Krisztus urunk:
– Elváltoztatlak, hogy léssz egy koldus. És tudom, hogy a katonának csak
három krajczárja van, és menj, és kérj tölle alamizsnát.
Úgy ës lett. Szent Péter egyszerre ott termett. Koldus lett, csak egy
falába volt, és odaáll a katona elé és kér egy alamizsnát. A katona
megnëzi és azt mondja:
– Aj, csak három krajczárom van a lelkem alatt, de én egészséges ember
vagyok, ha dolgozom, szerzek. De te, félszeg, nyomorék vagy. Ne egy
krajczár!
Elveszi Péter a keréczárt, megköszöni és elmënyën Krisztus urunkhoz.
– No – azt mondja Krisztus urunk – nem kaptál-é valamit Péter?
– Igen, azt mondta, hogy nyomorék, félszeg vagyok, adott egy keréczárt.
– No menj el, és kérjed a mást ës. Most úgy tëszëm, hogy a fél szemedre
vak léssz.
Úgy ës lett. Szent Péter ott termett egyszeribe mint vak koldus. Odaáll
a katona elébe és kér egy kicsi alamizsnát.
– Isten előtt panasz ne legyen, de még egy koldusnak adtam egy
keréczárt. Te vak vagy, neked ës vetek egyet. Marad még egy, de nem baj.
Odamënyën Szent Péter megint Krisztus urunkhoz, és Krisztus urunk kérdi,
hogy adott-é még valamit a katona. Azt mondja Szent Péter, hogy adott
még egy keréczárt.
– Most ujan koldusnak hagylak, hogy egy karod sem lesz.
Ott termett megint Péter a katona előtt, kéri az alamizsnát. A katona
megcsaffargatja a fejét:
– Isten panaszként ne vegye, de volt három keréczárom. Kettőt mán
odaadtam két félszeg koldusnak, a harmadikat neked adom.
Odaadta ezt ës, de mind Péternek. S Péter visszamënyën Krisztus
urunkhoz, s mondja, hogy megadta a harmadik keréczárt ës a katona. Azt
mondja Krisztus urunk:
– Látod, milyen jószívű a katona? No most menjünk elejébe és a három
keréczárért, a mit kér, azt adunk neki.
No oda ës ment Krisztus urunk Szent Péterrel és azt mondja neki:
– A három keréczárért, hogy ujan jószívű voltál, a mit kérsz, azt adok.
A katona nagyon pipás volt, hát azt kérte, hogy az első keréczárért
adjon neki olyan pipás zacskót, hogy abból sose fogyjon el. Szent Péter
eleget súgta, hogy: Kérjél lélekidvësséget! – de a katona mégës csak a
pipás zacskót kérte.
– Hát a második keréczárért mit adjak?
Szent Péter most ës súgta: Kérjél lélekidvësséget! – de a katona
részeges volt, és azt kérte a második keréczárért, hogy ujan palaczkót
adjon, hogy abból a pálinka soha ki ne fogyjon. Megadta Krisztus urunk
azt ës a katonának.
– Hát a harmadikért mit adjak? – mondja Krisztus urunk.
Most kért egy zsákot és egy botot. Ha akarja, az ellenségei bújjanak bé,
s ha azt mondja: Üssed bot! – a bot csak üsse, verje. Szent Péter most
ës súgta, de csak azt kérte.
Mind a hármat megadta Krisztus urunk, és elmënyën egy faluba (t. i. a
katona). Szállást keres, és bémënyen a kórcsomába és kéri a
kórcsomárost, hogy engedje meg, hogy háljon ott az éjjel. Azt mondja a
kórcsomáros:
– Én szüvessen megengedem, de ide az ördögök járnak éjjel, és itt nem
tud senki meghálni, még én se tudok.
De azt mondja a katona:
– Én nem bánom, nem félek.
Béült a szobába, elévette a palaczkót és ivutt. De azalatt, míg inna,
valaki az ablak alatt azt kájcsa:
– Juj, be fázom!
Azt mondja:
– Gyere bé, ha fázol!
De egyszeribe megtőlt a szoba, és mind ördögök voltak, még a kürtőn ës
szotyogtak bé, és őt úgy odaszorították a falhoz, majd megnyuvasztották.
Kapja magát, eléveszi a zsákot:
– Bújjatok a zsákba, és a ki bé nem fér, ragadjon a zsákhoz, és üssed
bot!
No egyszeribe benn voltak az ördögök a zsákban, és a ki bé nem fért, az
a zsákhoz ragadott, és a bot ugyan ütötte őket, az ördögöket. De kérték,
hogy ereszsze el őket, mert annyi aranyat hordnak neki, a mennyi kell.
No el ës eresztette őket, és annyi aranyat hordtak bé a kórcsomába, hogy
reggel a kórcsomáros az ajtót nem tudta kinyittani. Bészól a
kórcsomáros:
– Aluszik-é vitéz úr, vaj meg ës van halva?
– Nem vagyok meghalva, de az ablakon, ha tud, adjon bé egy lapátot, hogy
hányjak ösvent.
A kórcsomáros keres egy lapátot, béadja az ablakon, ösvent hány a
katona, kinyitja az ajtót. Azt mondja a kórcsomáros:
– Hát ki hozta ezt a sok aranyat?
– Azt bizony az ördögök – felelte a katona.
Azt mondja a kórcsomáros, immán oszszák el az aranyat, de a katona azt
mondja, neki nem kell egy ës, neki van minden a mi kell, maradjon minden
a kórcsomárosnak.
Na hát mënyën a katona, találkozik egy emberrel, az a halál volt. Azt
mondja:
– Most mán meg kell halnod!
– Én nem!
– De igen!
– Én nem!
Addig osztoznak, hogy bé a zsákba, üssed bot! Egyszeribe benn volt a
halál a zsákban és ütötte a bot, de ugyan ütötte. Kéri a halál, hogy
eressze ki, mert feleje se néz többet. No, hogy megigérte, kieresztette.
Addig élt, hogy mán egy czőkbe bé lehetett volna tenni, úgy el volt
fogyva.
Hát azt számította, hogy elmënyën a pokolba, mert mán a halál se viszi
el. El is ment oda, de az ördögök mán üsmerték, féltek tölle és várat
akartak építeni. Kilenczvenkilencz kőmiest fogadtak, hogy építsék, hogy
a katona ne tudjon közél menni hëzzik. No de aval úgy bézárkódtak az
ördögök, hogy a katona nem tudott bémenni.
Ott a kilenczvenkilencz kőmiest elvitte magával a mennyországba. A
mennyország kapuját megkopogtatta. Szent Péter azt mondja:
– Ki a?
– Én vagyok, a katona. Hoztam kilenczvenkilencz lelket ide a
mennyországba.
A kilenczvenkilencz lelket béolvasták, béeresztették, de őt nem, mert
hát nem mondta akkor Krisztus urunknak, hogy adjon neki lélekidvësséget.
Megharagszik a katona, csak azt mondja Péternek: Bújj belé, üssed bot!
Panaszra ment Krisztushoz:
– Ó Péter, hát nem emlékszel, hogy milyen jószívű volt? Három krajczárja
volt, és mind a hármat neked adta. Mán meg kell néki bocsáttani.
Úgy került a katona a mennyországba, s ha meg nem halt, máig ës él.
_(Veres István, Pürkerecz.)_