Volt, hol nem volt, hetedhét országon ës túl, a hol a tetűt és a bolhát
rézpatkóval verték, volt egy gazdag ember, a kinek volt három fia. Mind
a hármat elvették katonának. Kettő jól viselte magát, de a legküssebb
nagyon korhely volt. A nagyobból kapitány lett, s a közepsőből
főhannagy, de a küssebb örökké bé volt zárva, mert nagyon korhely volt.
Ezt a két bátyja nagyon szégyenlette. Kitaláltak ők egy ördöngős helyet,
oda küldték vártára, hogy ott pusztuljon el. De ő azzal nem törődött
semmit. Kiállott posztra, húzott egy várat magának, közephelyré egy
keresztet, s rëá állott. Éjjel tizenegy órakor mán az ördögök mentek
tüzes lovakkal, tüzes szekerekkel, de ő a kereszten állott, s
meghaltolta.
– Halt, ki vagy, mert minyát meglőlek!
Az ördögök mëgjedtek és adtak neki egy zacskót, a kiből az arany sohse
fogyott ki.
No ott elvette a zacskót és elment haza és még nagyobb korhely lett
belőle. Mindegyre egy szeretejével csak kártyázott, s hogy látta (a
szeretője), hogy a pénzt semmiképen se tudja elnyerni, megrészegítette
és elvette a zacskót tölle.
No mán most nagy szomorán hazament, megint csak bézárták. A két bátyja
még jobban haragutt rëa. Kitaláltak még egy nagyobb ördöngős helyet, oda
küldték, de ő megint semmit nem törődött, hanem pipára gyújtva kiállott,
várat csinált magának, egy keresztet beléje s rëa állott. Megint, hogy
látja, hogy megint mennek az ördögök, meghaltolja. Az ördögök mëgjedtek,
megint adtak neki egy kalapot. Hogyha felteszi, ehetik s ihatik, nem
látja meg senki, hogy ki van benne.
Elveszi a kalapot, elmënyën a szeretejéhez, s mind ott ëtt vélle.
Egyszer, a mind a húst kivette a tálból, leesett, s mikor lehajolt
utána, kiesett a kalap a fejéből. A szereteje meglátja, megöleli,
kérdezi, hogy miféle kalap.
– Jaj, e ujan kalap, hogy a ki a fejébe teszi, ehetik s ihatik, mert nem
látja meg senki.
Megint jól megitatta, hogy megrészegedett a legény s a kalapot elvette.
No most mikor haza ment, megint bézárták a bátyjai s kitudtak még egy
hétszerte ördöngősebb helyet s oda küldték ki posztra.
Megint elmënën, de most ës egy várat csinált magának, beléje egy
keresztet s rëa állott. Mikor mentek az ördögök, meghallotta őköt. Az
ördögök mëgjedtek s adtak neki egy dobot. A hányat üt, annyi regement
katona jő ki belölle. S a másik felét ha üti, a katonák megint
visszamennek.
No most mán a dobot elvette, s vígan haza ment. Elment a szeretejéhez s
a dobot megütötte, annyi katona jött ki belölle, hogy a szemével nem
lepte bé. Poroncsolta, hogy a házat ágyúkkal szaggassák ëssze. Mëgjedëtt
a szereteje, megigérte, hogy a zacskót és a kalapot visszaadja. Aval
elvette a zacskót meg a kalapot, s a dobnak más végére ütött
hármat-négyet, s a katonák ismét eltűntek.
No most mán újra mulatni kezdtek, s a szereteje addig itatta, hogy úgy
megittasodott, hogy elaludt. Akkor elvette a szereteje a dobot, el a
zacskót s el a kalapot. Most mán, mikor felëbredëtt, nem volt se zacskó,
se kalap, se dob.
Megbúsúlta magát a legény, s a nagyobb bátyjának, a kapitánynak, ellopta
a lovát. Elment a nagyvilágba. Addig ment, hogy zöldet, vereset látott a
szemével, úgy megehűlt. Akkor az ördög elejébe állott ember képében, és
azt mondta neki:
– Poroncsolj nekem háromfélét, hogy megteljesítsem. Ha meg tudom
teljesíteni, akkor az életed az enyim. Ha nem tudom teljesíteni, akkor
adok neked egy ujan sapkát, hogy a világon a mit gondolsz, minden
előtted termik.
Kapja magát a katona, megcsinálják a szerződést. Legelsőbe is azt mondja
a katona:
– Én nagyon éhes vagyok. Legyen inni, enni való elég itten nékem ës, meg
a lovamnak ës.
No ezt az ördög egy szempillantatra eléteremtette. No akkor az ördög azt
mondta:
– Mi lesz a második kivánságod?
Azt mondja a katona:
– Itt alábbacska vagyon egy mély sáncz. Én a lovammal
keresztülszöktetek, s míg keresztülszöktetek, addig a lovamról a patkót
húzd le és üss új patkót rëa.
Ezt ës az ördög egy szempillantatban megteremtette.
– No most mi lesz a harmadik, mert kettőt már megteljesítettem?
De a katona semmit se törődött, csak kisirítette a bauszát és azt
mondta:
– Itt van megint egy sáncz, azon ës keresztülszöktetek. A lovam f......
egy nagyot, fogd meg, csinálj belölle egy arany patkót és azt verjed a
lábára.
No mán ezt nem tudta csinálni, és a katona megnyerte a sapkát. – De hogy
szovam ne felejtsem, megmondta az ördög, hogy a sapkát a fejéből soha le
ne tegye. – S az ördög azonnal eltűnt onnan.
Felül a katona a lovára, ment, mendegélt, elért a mezőben egy kutat, a
kibe egy sánta koldus nézegetett belé. De az az ördög volt koldus
képében. S kérdi a katona:
– Mit nëzsz, ó te koldus, ebbe a kútba?
Azt mondja a koldus:
– Egy nagy zacskó aranyat beléejtettem a kútba. Ha valaki kivenné, felét
annak adnám.
Kapja magát a katona, levetkezik tiszta csóréra, hogy ő bémënyën a
kútba. Bé ës ment, addig a koldus felöltözött a katonagunyába, feltette
a sapkát, felült a lóra és elnyargalt vélle. A katona, mikor kijött, nem
volt se ló, se gúnya. Mit csináljon ő most?
Egy kicsi tó volt, beléheverészett, mind a disznyó. Estefelé meglátja,
hogy valami kereskedők disznyókat hajtnak arrafelé s azok ës mellé
feküsznek. Mikor a kereskedők a disznyókat kiköltették a tóból, a
katonát négykézláb béhajtották a városba s egy kórcsomában szállást
kértek. A disznyókat egy kertbe rekesztették, s a katona addig abba a
szobába, a hol a kórcsomárosné lakott, bébújt az ágy alá.
De hogy szovam ne felejtsem, a kórcsomárosnénak egy szereteje volt. S a
kórcsomárosné annak jól készített, bort mézelt, malaczot ës sütött.
Mikor legjobban ennének, hazajő a kórcsomáros. Mán most a szereteje
mëgjedëtt, mert hogy szovam ne felejtsem, mëszáros volt a szereteje. Azt
mondja a kórcsomárosné bújjon bé az ágy alá, ëppen a hol a katona volt.
Azt mondja a kórcsomárosné:
– Ha uram elaluszik, csak a szoknyámat rántsd meg, s én adok enni
eleget.
Most mán, hogy elbújt, a kórcsomárosné kinyitja az ajtót. Azt kérdi (az
ura):
– Van-é, hogy mit egyem, mert nagyon éhes vagyok.
Azt mondja a felesége:
– Nincs biz itt semmi, mert nagyon beteg voltam.
– Sebaj – mond a kórcsomáros – a mit kapok, eszem, mert nagyon fáradt
vagyok.
S azzal lefeküdt s minyátt elaludt. De a katona kinyúl az ágy alól,
megrántja az asszonynak a szoknyáját, s a kórcsomárosné rögtön ad jó
süteményeket s jó borokat.
Jól ëtt s ivutt a katona, akkor elkezd fütyűlni s énekelni a katona. Azt
mondja a mészáros:
– Ne fütyűlj, s ne énekelj, mert odaadom az ingemet.
– No csak add ide.
Addig fütyűlt, hogy minden gunyáját odaadta a mészáros, csakhogy
hallgasson. Mikor mán felöltözött jól a mészáros gunyájába, kibújt az
ágy alól, nagy kopogtatva kiment, s a kórcsomárosné az ajtót bézárta,
mert azt tudta, hogy a szereteje ment ki.
No most mán a katona kereste a zsebében, hogy mit talál, s kapott
(talált) száz forintot. Reggel még elig virradott meg, s odament a
kórcsomárosnak az ablakja alá, kopogtatott:
– Aluszik-é kórcsomáros úr?
A kórcsomáros azt felelte:
– Aluszom ës, nem ës.
– No csak keljen fel, nyissa ki az ajtót, mert valamit akarnék mondani.
Kinyitja a kórcsomáros az ajtót, s bémënyën a katona, kér egy iccze
bort. Azt mondja a kórcsomárosnak:
– Itt a maga házában késértet van.
Mëgjed a kórcsomáros, azt mondja:
– Ha úgy ki tudja űzni, hogy én ës meglássam, hát a mit kér, azt adok.
No a katona ígéri, hogy ki fogja hajtani, ha ad hatszáz forintot. Csak
azt mondja, hogy van-é köleskásájuk? Egy nagy üsttel főzni kell, s mikor
leginkább főne, hát akkor egy szakácskalánt adjanak neki, s a
kórcsomáros álljon az ajtóba, hogy nëzhesse meg, ha ő a késértetet
kihajtja.
A mészáros mindent hallott. Úgy reszketett, mind a kit a hideg ráz, hogy
mi fog vélle történni.
No mán most a kása, mikor legjobban főtt volna, odaállítja a
kórcsomárost az ajtóba, az ajtót kinyitják, és a főtt kását az ágy alá a
szakácskalánnal amúgy hányja bé. Addig hányja, hogy tovább a mëszáros
nem tűrheti, csórén kifut az ágy alól. S úgy mëgjed a kórcsomáros, hogy
az ajtóban elesik, s a mëszáros máig ës fut, ha meg nem állott. Holnap
legyen a kietëk vendége.
_(Veres István, Pürkerecz.)_