Volt egyszer egy király s volt neki két fiúgyermeke. Egyik egy nyolcz
éves és egyik egy hat éves. El kellett ő menni, úgy jött a sorsa,
háborúba messze. Otthon maradt a felesége s a két fiú. S volt nekik egy
oan madaruk, hogy mindennap egy arany tojást tojt. Hát a király hosszú
időre ült ott a háborúban, nem jött vissza. Az asszony kíváncsi volt a
férfiúhoz, hát ő tartott magának egy szeretőt. Hát hogy nem jött hosszas
időre, eltartott hat-hét évet, már bizonyosra tartották, hogy odaveszett
a király. Hát ők aval aztán összebarátkoztak annyira, féltek, hogy ha
hazajő a király, hát a fiúk kivilágosítják, hogy ők hogy voltak.
No de az asszonyt az a férfiú, a ki ott tartózkodott vélle, arra vette,
hogy azt a madarat mellyeszsze meg és készítse meg, hogy megegyék.
Levágta az asszony a madarat, megmellyesztette, mindenestől bétette egy
lábosba és ott főzte. A mint főzte, hát a gyermekek künn, a mint
játszadoztak, bément a nagyobb gyermek, azt mondta az anyjának:
– Mit főz édes anyám, a lábasban?
– Azt a rossz madarat, – azt mondja a fiának.
– Jaj, édes anyám, adjon nékem egy darabocskát belölle.
No az asszony kiveszi a fejét a lábasból s odaadja a nagyobb fiának. Az
megette. Akkor bémënyën a küssebbik fiú. Az ës kérdi:
– Mit főz édes anyám a lábasban?
– Mit? Azt a rossz madarat, – azt mondja.
– Jaj édes anyám, adjon egy faláskát belölle.
Annak kivette a zuzáját a madárnak. Megette az ës, a fiú.
No este odamënyën a latra (szeretője) a királynénak. Eléteszi a
lábassal, hogy egyenek, és a fiúk az ágyban aludtak. Mëgnëzi jól a
lábasban, és hogy látja, hogy az a két darab nincs ott, hát azt kérdi,
hogy hol van. Azt mondja a királyné:
– Odaadtam a fiúknak. Egyiknek ezt, a másiknak a mást.
Hát a szereteje nem akart enni, hogy azokat mért adta oda. Ott ők ketten
osztoztak sokáig a felett. Azt mondja a szereteje a királynénak:
– Ha meg nem öljük a gyermekeket és ki nem veszszük belöllik azokat,
többé nincs barátság velünk.
No de az asszony, hogy szerette a szeretejét erőst, rëahajlott. A fiúk,
mintha ott hátul künn volnának az ereszbe (konyhában) lefeküve, és ők,
mintha itt benn. A nagyobb fiú nem aludt. A mint hallotta, mit
beszéltek, megtaszítja a küssebbet, feltaszigálja álmából. Megsuttogja
neki, hogy mit akarnak véllik. Izibe felkelnek onnét és kimentek az
életből (a házból).
Mentek, elmentek, mintha innen elmennének a Takrang vizéhez. Ott lakott
egy özvegy asszony a leányával egy kis kunyhóban. Ők abba bémentek. Hogy
sötét volt, nem volt merre menjenek. Reggelre kelnek, és onnan
megindultak és értek egy várost, mintha Barassót érnék. A nagyobb azt
mondja a küssebbnek, mikor a városhoz érnek, hogy:
– Te maradj itt künn, én bemënëk a városba, hogy valamit ha kapnék, hogy
együnk.
A nagyobb bément a városba, a küssebb ott künn maradt, a város kapuján
küjel. Este lett, setét, a nagyobb nem jött ki. Ott eltétovázta az üdőt,
a kaput bézárták. A küssebb, hogy nem jött ki a bátyja, ő onnét
megindult. Örökké jött, míg visszaért oda az özvegy asszonyhoz, a hol
megháltak. Ott lefeküdt a küssebb fiú, elaludt.
Reggel az asszony s a leány hamarébb felköltek mind a fiú, hát látják,
hogy a fiúnak a szájánál két arany van. Minden éjjel két arany lett a
fiúnak a madárnak a zuzájából. No akkor azt a két aranyat az asszony
eltette, nem mondott semmit a fiúnak, de a fiú aztán ott maradt nállik.
Más éjjel még lefeküdt, hát reggelre, mikor felkölt, az öreg asszony
esmég két aranyat kap a fiúnak a szájánál. Akkor még (ismét, újra)
eltette az asszony, nem mondta meg a fiúnak. Harmadik éjjel esmég két
aranyat kapott reggel. Azt ës eltette. Hát aztán a fiú megszerette a
leányt.
A fiú elment ki, ott keringett ide, tova, találkozott ő három ördöggel.
Azok igen-igen veszekedtek egymás között, mert maradt azoknak az
apjuktól egy ostor s egy palást s egy kalap, és mindeniknek a kalap
kellett, mert a ki feltette, ott ehetett, ihatott a legnagyobb urak
közt, nem látta senki. A palást esmég oan, hogy a ki azt felvette, azt
mondta: hipp, happ, ott legyek! – abban a perczben ott volt. Az ostor
esmég oan, hogy a kire rëasújtott, egyszeribe megholt.
Nohát ő, hogy odament, és azok veszekedtek, czivakodtak, nem tudtak
megosztozni, azt mondták neki:
– Te légy biró közöttünk, osztoztass meg.
Ő mutasztott három hegyet nekik, hogy:
– Te menj ide, te oda, te oda, a melyik hamarébb idejő, azé lesz a
kalap, a melyik másodszor, azé a palást, a melyik harmadszor, azé az
ostor.
No el ës mentek azok az ördögök. Hogy megindultak, no visszafelé
futottak ők mind a hárman. Mikor odaért volna az első, a második
kájtott:
– Vedd az ostort és sújts rëa!
A másodikra és a harmadikra ës rëasújtott. Mikor a harmadik ës odaért,
az ës meghalt. Nohát neki maradt mind a három jószág. Feltette a
kalapot, felvette a köpenyeget:
– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, a szeretőmnél!
A szeretejénél volt. Hát azok a két aranyból jól ettek-ittak éppen,
mikor ő odaért. Ő a kalapot feltette és béült közikbe, s ő ës jól evett
s ivutt, nem látták azok.
Más este megint úgy elment, a kalapot feltette s közöttük ëtt, ivutt.
No, hogy ő aztán a kalapot levette, a szereteje addig simándiskodott,
aztán ő megmondta, hogy milyen palástja ës van neki és milyen kalapja. A
fehérnép azt mondta, hogy takaródzzanak ők belé ketten, hogy úgy
háljanak. Nos, bétakaródznak ők ketten. A legény elaludt, de a leány
nem. Hát akkor azt mondja a leány:
– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, a tenger közepén, a kőszálon.
Őket odavitte hamar a tenger közepére a kőszálra. Akkor kihúzta a legény
alól a köppenyeget, és megint azt mondta:
– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, otthon az édes anyámnál.
No hát ő most mit csináljon a fiú, ő ott kellett hogy üljön (maradjon).
Szerencsére egy hajó oda talált s őt kivitte a szárazra. Hogy
kiszabadult a tenger közepéről, elment abba a városba, hogy meglássa a
bátyját.
Elment ő abba a városba, hát a bátyja akkor éjjel benn maradt a
városban, hogy a kaput bézárták. Hát akkor éjjel egy porka havacska
lett, úgy egy tenerni. Ő a kapun belűl ott virradt, és ott sétált elé,
hátra. Neki akkor éjjel a madar fejétől arany korona lett a fejébe. S
éppen abban a városban a király meghalt volt, s őt hogy ott megkapták,
hogy arany korona van a fejében, hát egyszeribe királynak tették.
Az ëcscse, hogy oda ment a városba, há ment a királyhoz panaszra, hogy
hogy megcsúfolták őt, az az özvegy asszony s a leánya. A király minyát
megüsmerte, hogy az az ő ëcscse. No aztán a király elküldött valami
katonákat, a vén asszonyt s a leányt bévitték a városba. A vén asszonyt
s a leányt ës lófarka után köttette, úgy pusztultak el.
Az alatt az üdő alatt hazajött a király a háborúból. A király az
asszonyt fërhërëszte: hol a fiúk, hol a madar? Az asszony csak azt
állította, hogy elmentek a fiúk, és el a madar, és ő nem tudja, hogy
hova. De oda kerekedtek ők ës a városba, a királyhoz törvénybe. Ott a
király azt a törvényt tette, hogy ő mindjárt megismerte az anyját, hogy:
– Mivel ingem és az ëcsémet meg akartatok ölni, hát tégedet ës meg kell
ölni.
Hát az anyját és a latrát négyfelé vágták és a városnak a négy szëgire
tették. S az apja, s az ëcscse, ott maradt vélle, s máig ës élnek, ha
meg nem holtak.
_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_