Volt egyszer, hol nem volt, még az óperenczián is túl volt, volt egy
szegény ember s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége
meghalt és ő vett egy más asszonyt feleségül. És annak az asszonynak
volt öt leánya. És a legküssebbiknek három szeme volt, a másodiknak volt
négy, a harmadiknak volt öt, a negyediknek volt hat s az ötödiknek volt
hét; egy leghátul a nyaka csigáján volt.
Volt a szegény embernek két ökröcskéje és a csás ökröt Szilajnak hítták.
Hát a fiú mindennap űzte ki az ökröket a legelőre. A mostoha anyja a
fiúnak mind korpából sütött neki kenyeret merëndébe. A fiú mind azt ëtt,
korpakenyeret, de a csás ökör megsajnálta és megszólította a fiút:
– Édes jó gazdám, te mind korpakenyérrel élsz. Van nékem a jobb
szarvamba elég éleség, csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s
a mit akarsz, azt egyél belölle.
A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát és mindjárt megterült egy asztal
magától. A fiú ëtt s itt és visszadugta az ökörnek a szarvát.
Ez így folyt napról-napra, s a fiú mind kövérebb és jobb színbe lett. A
mostoha anyja mind csudálkozott, hogy a mostoha fia a korpától hogy
lehet mind jobb színbe. És azt számította, hogy elküldi a legküssebb
leányát, hogy őrizze a fiút, hogy lássa, mit eszik. A legény este kiment
s az ökröknek ennik adott. De az ökör tátos volt, már tudta, hogy holnap
mi történik. Megmondta a fiúnak:
– Vigyázz, holnap jő a háromszemű leány velünk. Addig mind játszodj
vele, míg elalszik. De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik
szemével elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét eszel, s
neked jaj lesz.
A fiú úgy ës csinált. Addig játszadozott a leánynyal, míg a leány
elaludt s mindegyik szeme bé volt hunyva. S akkor kihúzta az ökörnek a
szarvát s ëtt jól, s megint visszadugta a helyére. Haza mentek este s
kérdette az anya a leányától:
– Evett-e valamit?
– Nem egyebet korpakenyérnél, – mondta a leány.
Elküldte másnap a fiúval a négyszeműt, hogy vizsgálja meg, hogy a fiú
mit eszik. De az ökör megint csak mondta, hogy vigyázzon és játszadozzék
megint, még a leány elalszik mind a négy szemével. A fiú úgy ës csinált.
Addig játszadozott, még egészen elaludt. Megvizsgálta, mikor aludt,
kihúzta az ökörnek a szarvát, ëtt, itt, és megint visszadugta. Este
hazament, s kérdette az anya a leányát, hogy mit látott, s az nem tudott
mondani semmit.
Másnap megint számította az anyja, hogy elküldi az ötszeműt. De az ökör
megint megmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játszodjék vele, míg mind az öt
szeme elalszik. A fiú úgy ës csált. Addig mind játszodott a leánynyal,
míg elaludt. Ett s ivutt jól, visszadugta az ökörnek a szarvát és a
korpakenyeret elészedte, kínálta a leányt ës, hogy egyék. A leánynak
volt más merëndéje ës, és abból ëtt, nem akart a korpából enni.
Hazamentek este s azt mondta anyjának, hogy nem látott egyebet, csak
korpakenyeret. – Még éngem ës kinált belölle.
Másnap elszámította az asszony, hogy küldi a hatszeműt és ugyan
rëáparancsolt, hogy ügyeljen, mit csál a fiú. Az ës csak úgy járt, mind
a többiek. Este az anyja jól elverte, mérthogy ő se látott semmit. És
elszámították este, hogy menjen el a hétszemű leány. De az ökör megint
elmondta a legénynek, hogy ügyeljen magára. Az ökör sírva mondta el,
hogy:
– Avval a hétszeművel addig játszodjál, míg mind a hét szemével
elalszik. Jól vizsgáld a szemeit, mert hanem pórul járunk!
És addig játszodott a fiú, míg a leány elaludt. Megvizsgálta a szemeit,
de egyet a nyakacsigáján nem látott meg, s avval nem aludt a leány.
Meglátta, hogy a fiú kihúzta az ökörnek a szarvát s ëtt s ivutt. Este
megmondta az anyjának, hogy a fiú mért van olyan jó színben s miért
olyan vidor. Mert a fiú oan ételeket eszik, hogy még a bárók sem
különbet, a Szilajnak a szarvából.
Az asszony betegnek tette magát és azt mondta a férjének, hogy ő addig
meg nem gyógyul, míg a Szilajnak a húsából nem ehetik. Valami nagy
nehezen ráadta magát az ember, hogy az ökröt vágják le. Az ökör a fiúnak
sírva panaszkodta el, hogy mi történik vélle, mert a fiú semmit se
tudott.
– Tudd meg édes fiam, engem holnap levágnak. Hanem ügyelj, mert mi
ketten el akarunk szökni. Holnap, mikor visznek a vágóhídra, hát kérjed
édes apádat, te vezess engem a vágóhídra. És mikor én letérgyepelek, te
ugorj a szarvam közi.
Másnap vitték az ökröt levágni. A fiú, mikor az ökör letérgyelt,
felszökött a szarva közi, s az ökör többé nem ment a földön, hanem
felemelkedett a levegőbe. Elrepűltek a fiúval, és a többi a faképnél
maradott.
Mentek az ökörrel, sokáig repűltek, és elértek nagy üdő múlva egy szép
rézerdőhöz. És a fiú megkivánta a szép rézvirágokat, és mondta az
ökörnek, hogy leszakít egyet és a kalapja mellé tűzi. Leszakított egyet
és a kalapja mellé tűzte. Az ökör azt mondta:
– Édes fiam, mért nem hagyod békén? Mert én mindjárt megint kell, hogy
szenvedjek.
Mikor kiértek a rézerdőből, eléállott egy nagy farkas.
– Hó, megálljatok! Mért bántottátok az én rézerdőmet? Most, Szilaj ökör,
velem meg kell, hogy küzsdjél.
– Nem bánom – mondta a Szilaj ökör – küzsdjünk hát egyet.
Megküzsdöttek, s a harmadik öklelésnél úgy felkapta a farkast, hogy
három ölnyég vetette a levegőben. Mire a farkas visszaesett a földre,
nyaka, lába ki voltak törve, nem bírt többet mozdulni. A fiúnak mondta
az ökör:
– Na látod, hogy én egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak? Ne
próbálj hát az erdőből szakítani.
Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép
ezüsterdőbe. Az erdő nagyon szép volt, ezüst lombokkal, virágokkal
teljes volt, s a fiú kezdett rimánkodni az ökörnek, hogy ő mégës csak
szakít egy virágot innet ës. Az ökör eleget kérte, hogy ne szakítson,
mert azért ő kell, hogy küzsdjék megint, de a fiú addig rimánkodott, még
az ökör megengedte, hogy szakaszszon egy ezüst virágot az erdőből.
Mentek tovább, kiértek az erdő széjire. Mikor kiértek, eléáll egy
oroszlán.
– Szilaj ökör, mit csengett az erdő? Valamit hallottam, bántottátok az
ezüst erdőm.
Megküzsdnek az oroszlánnal, azt úgy megöklelte, hogy az oldalán a
szarvai keresztül mentek. Mégës az oroszlán valahogy a jobb fülét
leharapta az ökörnek.
– No, – azt mondja az ökör a fiúnak – látod, most má jegyes vagyok. De
harmadszor ne próbáld, mert akkor életemet veszítem.
Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdőt. Az
erdő szép arany virágokkal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy ő
mégës csak szakít egy arany virágot. Az ökör sírva kérte a fiút:
– Ne szakíts, mert ennek az erdőnek két őre vagyon.
De nem fogadott szót a fiú, mégës csak szakított egy virágot. Az ökör a
fejét megcsafarta:
– Látom mán előre, hogy végem lesz. Hanem ha megküzsdöm a kis nyúllal,
hát a jobb szarvam elesik messze töllem, de te ügyelj és a hogy
felvetted, rögtön dugd el a zsebkendődbe, mert ott lesz néked éleség
elég.
Nohát az erdő széjire érnek, eléállít egy tigris, egy háromfejű sárkány
és egy küs feteke nyúl.
– No Szilaj ökör, most akár add meg magadat, rabszolgánk léssz, míg élsz
a fiúval együtt, akár pedig egymásután mind a hárommal meg kell, hogy
küzsdjél. Mér bántottátok az aranyerdőt!
A fiú búsulni kezdett és sírt, hogy az ökör elpusztúl, de az ökör azt
mondja:
– Ne sírj, mert ez még nem utolsó, evvel megbirkózhatom.
Másnap délkor megverekedtek és az ökör a tigrisnek nyakát
keresztülöklelte egészen. Aval elment legelni s azt mondta a fiúnak:
– Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délkor itt leszek, s ha
késztet, fújjad a furulyát s itt leszek mindjárt.
Eljő egy küs fekete nyúl, azt kérdi a fiútól, hol a Szilaj ökör. A fiú
megfújta a furulyát, de még igazi vígon, táncznótára. Azt mondja a küs
feteke nyúl:
– Hagyj békét a furulyának. Csak azt mondd meg, hogy holnap délben
véllem verekedjék meg, mert a háromfejű sárkány, az erdőnek királya
poroncsolta.
Eléjött az ökör és kérdi a fiútól:
– Mért fújtad oan táncznótára a furulyát?
– Hogyne fújnám, mikor ide jött egy küs nyúl s azt mondta, hogy veled
kell, hogy megküzsdjön.
Mondja az ökör:
– Atteszi el az én fejemet!
Megküzsdnek az ökörrel. A küs nyúl csak mind forog ott az ökör körül,
míg végre bébújt az ökör hasa alá. Úgy feldobta az ökröt, hogy az ökör
minyát kétfelé hasadt s a jobb szarva két-három ölnyire szökött el
tölle. A fiú felvette a szarvat és belédugta a zsebkendőjébe.
Mënyën tovább nagy búsan egyedül. Többiek közt elért egy szép rétre. Ott
egy forrás felett leült, kihúzta a szarvat, ëtt s ivutt, lefeküdt s
elaludt. Mikorrá felébredett, látja, hogy az egész rét teli van
nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogy tudja majd visszaűzni a szarvába,
mert azok mind onnat jöttek ki, de nem bírta eltalálni.
Hát jött egy öreg asszony, és az egy valóságos boszorkányné volt. Látja
a fiút, hogy búslakodik, s elpanaszlotta a fiú, hogy mi van a dologba,
hogy:
– Én nem tudom ezt a sok csordát béűzni a szarvba.
– Ha csak az a baj, – mondja a boszorkány – az nem nagy baj. Én béűzöm,
nem ës nagy a fizetség. Csak arra esküdjél meg, hogy soha meg nem
házasodol.
A fiú nagynehezen megesküdött és az öreg asszony egy hapra elévette a
mesterségét és béűzte. Aval elbólcsúzott az öreg asszonytól és ment
tovább.
Nemsokára elért egy malomba és ott szállást kért. A molnárnak volt egy
igen szép leánya. A fiú ës megszerette a leányt és még a leány ës meg a
fiút. A leány még inkább, mint a fiú, és kérte, hogy vegye el őt
feleségül. De a legény megmondta, hogy néki milyen esküje van, hogy
sohasem bír megházasodni.
– Ha csak az a baj, – mondta a molnárné – segítek én azon. Légy bátor,
mert semmi bajod sem lesz.
Esszekelnek a leánynyal, megesküsznek, eltelik a vendégség, lefekszik az
egész háznépe, de a molnárné feltett egy kenyeret az asztalra és egy
korsó vizet, és a vaskalánt felállította a nyelére az ajtó mellé, a
seprűt ës a nyelére az ajtó mellé. Éjfélakkor jő a boszorkány. Kiájcsa a
seprűnek:
– Nyisd ki seprű az ajtót!
Mondja a seprű:
– Nem lehet, mert a fejemen állok.
Kiájcsa a vaskalánnak:
– Vaskalán, nyisd ki az ajtót!
– Töllem sem lehet, mert a fejemen állok.
Kiájcsa a boszorkányné a házba:
– Gyere ki esküszegő, mert úgyës véged lesz!
Erre megfelelt a kenyér:
– Hát te kutya boszorkányné, nem megengedhetsz, mind én megengedek?
Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek,
megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi ként
én mind kiállok s megbocsáttok!
– Ejnye teremtette! – kiájtotta a boszorkány – itt nagyobb boszorkány
van nálamnál!
A boszorkányné erre úgy megharagudott, hogy rögtön ketté hasadott. A
fiatalok máég ës élnek, ha meg nem haltak.
_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_