Náci, a Lipótváros hisztériás és csenevész fiacskája, Ferenc páter
bibliai magyarázatait hallgatta. Keresztelő Jánosról mesélt félelmesen
gyönyörüeket a páter s a beteg képzelő-masina vágtatva megindult. Kis,
terhelt, szomoru gyermek volt ez a Náci és különös dolgok is történtek a
palotában. Jött a püspök, kápolnát csináltak a vörös szalonból és ők
reszketve letérdeltek. Apa, anya, Licu és ő, mind térdeltek lehajtott
fejjel s a püspök vizet öntött a fejükre aranyos csészéből. Sokan voltak
ott, nagyon előkelőek, orgona búgott s az emberek sírtak. Nácit
megcsókolta a püspök s nyolc éves szép, sápadt homlokocskája azóta még
sápadtabb. Náci hallgat, szenved, kínosokat álmodik s Ferenc páter
tanítja őt hittanra és a bibliára. Csudanehéz tömjénfüstben látja a
palotát, az utcát, a várost, a világot Náci. Ragyog ki a füstből a
menyország s lobog a gyehenna: Jézus szállong s körülötte apró angyalok
énekelnek. És most, hogy Keresztelő Jánosról beszélt neki Ferenc páter,
Náci reszketni kezd, mint akkor a püspök előtt. Szabó János úrra gondol
s forrón, biztosan és halálosan tudja, hogy Szabó úr az a keresztelő.
Szabó János úrra gondol Náci, Szabó úrra, akit apa ki akart dobni. A
szemüveges, a rossz ruhájú, titokzatos Szabó úrra, aki neki a nevelője.
Ahogyan bejuthatott e palotába Szabó úr, már is csoda volt. Heródes
idejében próbálta volna csak ezt egy rontó-bontó álmokat szövő
tanárjelölt. De Szabó János úr mértéke is betelt már: nem sokáig járhat
a palotába. Náci ismeri a bűnök lajstromát s e bűnök miatt gondol
áhítattal Szabó úrra. Hallgatja, hallgatja Ferenc pátert s egyre jobban
ráűl kis lelkére a biblia és istenfélelem szent köde. Nyilván okoskodik
áhítatos nagyot gondolással Náci, nyilván örökéletű a biblia. Ha volt
valamikor Keresztelő János, az itt van talán most is. Az el-el fog jönni
gyakorta még az emberek közé a prófétákkal együtt. És ez a Szabó János
úr csak ez a János lehet.
Van Szabó János úrnak egy öreg anyja, aki vak. Elsején annak küldi, ha
kikapja az apa irodájában, mind a pénzt. Ő hozzá Nácihoz annyi
szeretettel van, mint senki e házban. Még a számtan is gyönyörűség
Nácinak, mert Szabó úr csöndesen és édesen beszél a csúnya számokról.
Olyan ember az, akinek az álmokat is elmondhatjuk. Szomoru arca
megmosolyodik, de nem kacag ki bennünket. Nem a bűnökről és az
erényekről dörög keményen, mint Ferenc páter. A bibliát is máskép tudja.
Ahogyan sokkal szebb, vigasztalóbb, ahogyan Náci mindig ki tudja találni
a történet folytatását. És azt szokta mondani, legyen jó az ember, bár a
jó embert sok szomoruság éri. Utánuk jönnek az igaziak s akkor lesz szép
a világ. Ezt mondja Szabó János úr s Náci boldogan keresztet vet, bár
nem érti Szabó úr szavait. De jó szavak, szép szavak Szabó úr szavai.
Mostanában sokszor beszél haraggal a családban Szabó úrról apa:
– Egy istentelen ember az, egy rossz katolikus. Megkérdeztem s ő azt
mondta, hogy ő tiz év óta nem volt misén. De bezzeg jár szocialista
gyülésekre, megtudtam. És írt egy szamár füzetet az új nevelésről. Na,
nem fogja az ő új nevelését az én gyermekemen kipróbálni, a rongyos.
Kidobom, elsejéig várok s kidobom.
Ez éjszaka azt álmodta Náci, hogy Keresztelő Jánost elfogatta Herodes.
Borzasztó álom volt, mert Herodes arca az apa arca volt. Keresztelő
Jánosról csak azt látta először, hogy szemüveges. Sikoltott álmában
Náci: Szabó úr. Ferenc páter egy korbáccsal állott Szabó úr mellett s
valahányszor Herodes intett, rácsapott Szabó úrra. Két napig
hideglelősen járt-kelt Náci és sokat imádkozott az imákból, melyekre
Ferenc páter tanította. Szerette volna az álmát elmondani Szabó úrnak,
de már a szemébe se mert nézni. Tudta, hogy Szabó urat, ezt a jóságosan
jó Szabó urat ki fogják dobni s majd megszakadt a szomoru titoktól a
Náci kicsi szíve.
Pár nap mulva rémséges és durva dolgok történtek. Vacsoráztak s ott volt
Ferenc páter is. Apa későbben érkezett, piros volt az arca s úgy lépett,
mintha valakinek a nyakán taposna. Egy levél volt a kezében. A levelet
Licu elé tartotta, aki nagy és büszke kisasszony, majdnem tizenöt éves
és nénje Nácinak.
– Te írtad ezt, kisasszony?
Licu ijedten felállott s szó nélkül a szőnyeghez vágta magát. Anya is
elájult, apa ordított. Ferenc páter doktorért szaladt. Náci remegett
egész testében, hangosan imádkozott, mikor a nevelőnő ölébe fogta s
bevitte a szobájába. Egész éjszakán láza volt s félrebeszélt: reggel
megtudta, hogy Licut elküldték a Mártha-nővérek zárdájába. Licu levelet,
szerelmes levelet írt Szabó úrnak, Szabó úr elvitte a levelet apának s
kérte, hogy vigyázzanak a Licura. De szomoruan és jóságosan, mint ő
szokta, azt is kérte, ne essék bántódása Licunak. Ezt apától hallotta
délben, aki ismét dühöngött:
– Szerencse, hogy kis tisztesség még van ebben a Szabóban, hogy
megmutatta a levelet.
Náci behunyta a szemét s úgy gondolt Szabó János úrra. És fényesnek
látta a Szabó János fejét, mint ahogy a szenteké fényes.
Délután azonban nem jött Szabó János úr: apa kidobta Szabó urat. Két nap
mulva anya sírt: apa nyugtalanul, remegve beszélt, mint egy gyermek, aki
bajba került. De az is elmult, Náci hallgatott s nem mert kérdezni
semmit se Szabó úrról. Pedig érezte, hogy Szabó úrral történt valami.
Jött Ferenc páter a hittan-órára: Jézus csodás gyermeksége volt a lecke.
Nem hallotta Náci, mert kis beteg szíve nyugtalanul kalapált. Este
megtudta a cselédektől, hogy Szabó urat holnap temetik. Kifogták a
Dunából: azt írta egy levélben, hogy őt, Nácit csókolja. Meghal, mert
nincs kenyere s nem tud pénzt küldeni vak édesanyjának.
Náci elájult igazán, nem mint Licu, három doktor is volt az ágyánál.
Mikor először felnézett, sikoltozni kezdett, az apját látta, aki Szabó
urat kidobta. Ott állott apa Herodes-arccal s Náci lázasan kiabált:
– Apa, apa, menj, te ölted meg.
Görcs fogta el a testét Nácinak, aztán elcsöndesedett, pihegett. Tüzes
bibliai képek táncoltak a Náci szeme előtt, siránkozóan, fenyegetően,
csöndesen nyögte Náci:
– Vigyázz, apa, most Jézus fog jönni: nagyon, megbüntet téged.