Az én kis falumban a kantusos gyermekek is úgy ismerik a Tilala-tavat,
mint akár a Pókotát. A Pókotában azonban kendert szokott áztatni öt falu
népe s a Tilala-tóban álmokat áztatnak. A Tilala-tó félig kitalálás,
félig lehetetlen valóság, de mindenképpen szép, bolond, nagy tó. Úgy
keletkezett, hogy egy gazdag, falusi embernek suta, rossz beszédű fia
született egyszer. Mikor ebből a fiuból iskolás gyermek lett,
megkérdezte tőle szeretettel a tanító:
– No, Ákos, azt beszélik rólad, hogy te nem is tudsz jól beszélni. Mondj
valamit, valami okosat, értelmeset, hadd örüljünk én, az apád, az anyád
és a kis társaid.
Ákos fölfujta az ő kis buta arcát, könnyesre dagasztotta a nagy, hideg
szemeit s ezt mondta:
– Tilala, tilala, tilala, tilala, tó, tó, tó, tó.
Mindenki röhögött az iskolában a tanítón kívül s azóta a Tilala olyan
igazi szó, akár a Pókota.
Igy keletkezett a Tilala-tó, amelyről mi, gyermekek, mikor beszéltünk,
tréfásan beszéltünk.
Labdázáskor, tavasz idején, a Falurétjén, például, mondta az egyik fiu,
talán Urváry Bence:
– Tilala, tilala, tilala, tilala, tó, tó, tó, tó.
Nagy röhögés támadt erre, mert hiszen a gyermek a leggonoszabb állatok
közül való állat. Bence után jöttek azonban erősebb fantáziájú s érett,
belsejükben szomoru, sokat halló és tudó paraszt fiuk. Ezek már
másképpen beszéltek s egyenesen Urváry Bence felé fordultak a kis,
pimasz, maszatos arcaikkal:
– Miért csufolod te Bodor Ákost, mondd, miért csufolod te Bodor Ákost,
Urváry Bence?
Ezek a kiméletes fiuk voltak, de nem mindegyik fiu volt kiméletes és
olyik túlment a határon:
– No, mondd meg, Urváry Bence, ebbe a Tilala-tóba fogják dobni a Terka
gyermekét is?
Igazi gyermeki gonoszság volt e kérdés, mert az egész falu beszélte,
hogy Urváry Terkát szégyen érte. Borzasztó szenzáció volt ám ez a mi kis
falunkban, ahol régi, nemesi udvarházak embermaradékai nyomorognak, de
gőgösen. Ezek az elgázolt, elsenyvedt, elmezítlábosodott, elhullott
emberek az ő lealázottságukban mindent szigorúabban néznek. Ők, ezek, az
ő nyomorúságukban kevélykedve táplálják magukat régi, úri, nemes elődeik
emlékezeteivel. Mindenre ráviszi már őket a nyomorúság, cselédsorsra,
leányaik eladására, de megtartják az úri formát. Az úri formát, amelyhez
nekik már csak emlékeik által és révén van, ha ugyan van, egy kis közük.
Az úri formát, mely ellen titokban szabad, lehet véteni, de az egész
világ előtt: szörnyűség.
Urváry Bence sírva ment haza egy vasárnap délutánján a Falurétjéről s
utána kiabálták fiuk és leányok:
– Tilala, tilala, tilala, tilala, tó, tó, tó, tó.
– Urváry Bence, meg fogod-e mutatni Terkának, merre van a Tilala-tó?
– Urváry Bence, hallod, tilala, tilala, tilala, tó, tó, tó?
– Azt üzenjük Terkának, hogy ne menjen a Pókotára, mert a Pókota nyilt
hely. Menjen ő az Ákos tavára, a Tilala-tóra, mondd meg neki, Bence,
odamenjen.
*
A Tilala-tóról ezután, mi gyermekek, csak úgy beszéltünk, mint egy
csúfos, kiálmodott kényszerűségről. A Pókota az más, ott nyáron s ősz
felé kendert áztatnak, később pedig, mi, puskás úrfélék, odajárunk
vadruca-lesre. De mi lesz Terkával, Urváry Terkával, az Urváry Bence
nénjével? Ez bennünket, nyugtalan, rossz, gonosz gyermekeket különösen
nyugtalanított és gonoszított.
Hiszen nem beszéltek előttünk szüleink s az öregek nyiltan, de mi többet
tudtunk, mint ők. Mi tudtuk, hogy Terka nagy bajban van, azt is tudtuk,
hogy Terkát az ifju tanító csábította el. Mindehhez a sok tudáshoz,
belátáshoz csak egy kis megértés kellett volna, de hiszen mi gyermekek
és gonoszak voltunk.
Egyszer csak csendőrök jöttek váratlanul a faluba, akik névtelen
levelekben följelentéseket kaptak. A csendőrök szigorú legényekként ki-
és meghallgatták mindazokat, akik Terkáról, Urváry Terkáról, tudtak
valamit.
Erre egy új jelszó adódott ki s erről mi, gyermekek, is szomoruan
tudomást vettünk. Az új jelszó az volt, hogy Terka magyar leány, egy
oláhos faluban, tehát Terkát kimélni kell. Ezenfölül kimélni kell a
tanítót, a falut, a magyarságot, a fajtánk becsületét és a többit.
Legkevesebb szó esett eközben a Tilala-tóról, a Bodor Ákos hülye,
kitalált taváról. A Tilala-tóról, mely alapjában a legnagyobb szerepet
játszotta itt, hogy szinészi nyelven szóljunk. Vitték, vitték a kendert
áztatni a Pókotába, de az egész falu a Tilala-tóra gondolt. A csendőrök
mindenkit kihallgattak, amint az nekik kutya- és magyar-kötelességük
volt. De roppant nehezen mentek bele olyan kérdésekbe, mint például – a
Tilala-tó. A csendőrök nem akarták elismerni, hogy más tó is legyen és
nagyobb legyen, mint – a Pókota. Még minket is, gyermekeket, vallattak
és erősen vallattak a Terka miatt jött csendőrök:
– Hallottak valami olyast, mintha Urváry Terka jól lett volna a
tanítóval?
Mi gyermekek, akik mindent tudtunk, de meg voltunk bántva a csendőrök
kérdéseivel, ünnepiesen válaszoltunk:
– Mi semmit se tudunk, semmit se fogunk tudni és – vége.
Sértett bennünket a csendőrök nagy hivatalossága, bátorsága és talán
mindennél jobban a Tilala-tó megcsúfolása.
*
Eljött az ideje a Tilala-tónak, Terkának és mindennek, ami nagy dolog. A
csendőrök után birósági, szolid úri emberek jöttek, akik a Terka
gyermekét keresték. Ekkor már mi gyermekek is félelembe estünk s
különösen féltettük a tanítót, aki közben előttünk gyönyörű óriássá
fejlődött.
Csendőrség, bíróság dolgozott ezután az ügyön, az Ákos, a Tilala-tó, a
Terka és mindannyiunk ügyén. A nagy, komor valóságtól mi, gyermekek is
elszédültünk, megszelidültünk. Egyszerre csak valamennyien azt kezdtük
hirdetni, hogy a Pókota mellett van egy más tó is: a Tilala-tó.
Nagy lecke volt ez s a tanító úr nem tanított bennünket erre s ilyenre,
hogy kétféle tó van, az egyik a Pókota, ahova kendert visznek áztatni s
a másik, az Ákos tava, a Tilala-tó. A Tilala-tó, amelybe kendert nem
áztatnak, de ahova mindenki kerül, ki a Pókotába nem kerülhet.
Az lett belőle, hogy Urváry Terka belehalt a szégyenbe s eltemették,
mint falukban szokás, fehér leányként. Csak a Tilala-tó maradt meg, mert
a Pókota már két év óta kiszáradt. Akinek elölnivaló szégyene van,
jőjjön ide, a Tilala-tóba. Urváry Terka belehalt, de az élet külömb,
mint Urváry Terka, avagy én, te, ő. Az élet egy nagy Tilala-tó és
daloljunk: tilala, tilala, tilala.