_Pándyné:_ Nagy leány vagy, okos és szomorú leány, hasonlítasz is
hozzám, neked igenis el merek mondani mindent.
_Mártha:_ Igen, nagyanyó, én hallgatlak is, de borzasztókat beszélsz.
_Pándyné:_ Én újra mondom, én tudom: asszonyhóhérolók voltak mindnyájan.
Olyan emberek, akik akkor is asszonyt irtottak, a mikor jók akartak
lenni. Hogy mondjam neked: ezek öntudatlan veszedelmei az asszonynak.
Aki közéjük jött, feleségnek jött, az mind mártir volt. Mártir volt az
anyád s talán a legrégibb ősanyád is az volt. Még a meg nem született
leánygyermekek is féltek tőlük. A saját születendő gyermekeik is érezték
a veszedelmet. A Pándy-házakban ritka esemény volt, hogy leánygyermek
született. S a Pándy-leányok meghaltak rendszerint, mielőtt férjhez
mehettek volna.
_Mártha:_ Nagyanyó, adj valami innivalót, hideget, ég az egész testem és
ne beszélj ilyen borzasztókat. Engem szeret az apám, az én apám jó
ember, szeret.
_Pándyné:_ Igen, a te apád jó s elhurcol egy hosszú útra, amikor a
láztól járni se tudsz. A te apád jó, mert tizennyolc éves korodig
zárdában tartott. Minden évben kihozott két hétre, vett tömérdek
ajándékot, kedveskedett, amíg meg nem unt. Hiszen nem is mindig úgy
rossz emberek ők, hogy rosszak. Akkor a legrosszabbak ők, amikor ők
maguk is ellágyulnak a saját jóságuktól. Ha az asszonyaikra gondolnak,
az már magában egy végzet-felhő. Mondom neked, ők tudat és akarat nélkül
veszedelmei családjuk minden asszonyának. Az én fiaim már öt éves
korukban éreztetni tudták velem, hogy ők különbek, mint én, mert én
asszony vagyok. De nem ez a túlzó férfiasságuk, nem az erejük, a
szilajságuk, a vadságuk a legnagyobb bűnök. Az énjük borzasztó nagy, a
férfias elteltségük s a lágyságnak az a kétségbeejtő hiánya, mely
pusztítja s végre egészen kipusztítja a családból az asszonyt.
_Mártha:_ De, de, nagyanyó, hiszen te hetvenöt éves vagy és élsz és erős
vagy.
_Pándyné:_ Én hetvenöt éves vagyok, erős vagyok s talán épen azért
maradtam meg, hogy lássam a dolgok teljesülését. Én szenvedtem a
legtöbbet minden valaha volt Pándynék között, mert nem haltam meg
fiatalon, mint a többi. Talán azért nem tudtam meghalni, mert én az én
emberemet minden rosszaságával egyetemben szerettem. Lehet, hogy ő is
szeretett, de a Pándyak módjára. Szeretett, mert négy fiának voltam az
anyja s mert nagyon csöndes voltam. Úgy dáridózhatott, úgy járhatott
kalandok után, mintha a temetőben lennék. És néha megsajnált, egy kicsit
észrevett, egy kicsit szeretett. Akkor se beszélt hozzám komolyan,
kegyes volt, jó volt s hónapokig azután megint csak az voltam, mint az
áloé-bokrok ott künn a virágházban. És csak későn, későn láttam, hogy
voltaképen az összes Pándy-feleségek között nekem jutott a
legalacsonyabb sors. Ekkor az apádnál és a többi fiamnál akartam
kárpótlást szerezni. Hidegek, fölényesek, gőgösek s ha kellett nagyon
jók voltak. Asszonyhóhérolók, én mondom neked, gonoszabbak a
gonoszoknál. És kipusztul mellőlük, közülök az asszony.