A Pándyak összegyülekeztek, búsultak, vadultak már dél óta együtt. Olyan
kompánia volt ez, mely kacsalábon forgó, furcsa mesekastélyba inkább
illett volna. A szatmári banda húzta s akik mulattak: apa, fiúk és
unokák.
Mind Pándyak, férfiak, vér a vérből, szinte egy ember. Leghangosabb
közöttük az öreg, a nagyapa, a majdnem hetven éves. Minden víg nótához
tud valami szöveget s ez tetszik az unokáknak.
Az unokák öten vannak, tizennyolc-húsz éves, erős fiúk. Az öreg Pándy, a
négy fia s az öt unokája, tízen vannak.
Asszony, semmiféle asszony nincs a korhelyek közelében. A Pándy-ház
tulsó felében, egy kertre néző szobában halkan beszélget két nő. Az öreg
Pándyné s az egyetlen leányunoka: Pándy Mártha. Mártha ágyban fekszik,
betegen érkezett s a nagyanyja az ágyánál ül.
A családi összesereglés az öreg Pándy gondolata volt. Rosszat álmodott s
ráírt a fiaira, hogy jöjjenek azonnal az unokákkal együtt. Asszonyfélét
az egy Márthán kívül nem is hozhattak magukkal a fiuk. Egy agglegény
volt közülük, három pedig özvegy ember.
A Mártha apja háromszor is házasodott s mind a három asszonyt eltemette.
Az első feleség, mielőtt tüdővészben meghalt volna, szülte Márthát. A
második asszony fiút ajándékozott a Mártha apjának. De ez is hamarosan
kiköltözött az árnyékvilágból. A harmadik feleség már úgy halt meg, hogy
rá se ért az anyaságra.
A másik két özvegy Pándy már nem kísérletezett ennyit. Egyszer nősültek
s mert két-két fiúnál nem is akartak többet, ők hamar vigasztalódtak,
amikor feleségeik megboldogultak.
Az öreg Pándynéhoz s Márthához csak összefolyva, tompán szállt be a
tivornya-lárma. Éjfél felé járt az óra, ősz volt, szüret ideje.