2. Atyám dicsősége ’s emléke szerénységre ’s férfias magaviseletre
intett.
3. Anyámtól tanultam kegyességet ’s jótékonyságot és nem csak a’ rosz
cselekedetektől, hanem még a’ rosz gondolatoktól is tartozkodást; az
élelemben takarékosságot, melly távol van az elpuhult életmód
fényüzésétől.
4. Ősatyámtól: hogy ne menjek köz oktatóintézetbe; hanem ügyes házi
tanitót tartsak, és hogy ezen dologban a költséggel nem kell
fösvénykedni.
5. Tanitómtól: sem a’ circei játékokban a’ zöld vagy kék szinnel nem
tartani, sem a’ gladiatori bajvivásokban a’ kerek vagy hosszu
paizsokkal; hanem hogy megedzem magamat, elégedett, önmunkás, mások
dolgaíval nem törődő ’s a’ rágalmazók iránt siket legyek.
6. Diognetustól: tartózkodni a’ hiú dolgok hajhászásától; a’ varázslók
’s szemfényvesztők csevegéseinek hitelt nem adni; a’ bübájosok,
ördögüzések ’s illyesektől, a’ fürjtartástól ’s minden hasonló
dolgokkali szenvedélyes foglalatosságtól ovakodni; a’ szabadelmüséget
eltürni; a’ bölcsészettel megbarátkozni. – Tanácsára hallgattam először
Bachiust, aztán Tandasist és Marciant; irtam mint ifju beszélgetéseket;
magam kértem fekvésül faágyat és bőrt ’s a’ mi még a’ Hellen philosophus
miveltségéhez tartozik.
7. Rusticustól: hogy föleszméltem, miszerint erkölcseim javitása ’s
gondos müvelése szükséges; óvakodni minden sophisticai szenvedélytől,
minden irásbeli értekezéstől bár mi kérdés fölött, minden intő beszéd
mondásától; ’s hogy mint fásult szivü vagy bőkezű ne mutatkozzam;
megvetni a’ szónoklati ’s költészi szóczikornyát, meg azon hiuságot,
miszerint otthon togában járjak, és hogy semmi illyest ne tegyek; a’
leveleket mesterkéltség nélkül irni, a’ szerint mint a’ mellyet maga
Sinuessából az anyámnak irt; ellenségim és megsértőimnek, megbánásuk
első kijelentésére megkérlelődve nyujtani kezemet a’ kibékülésre;
irományokat pontosan olvasni, a’ nélkül hogy a’ főértelemmel
megelégedném, ’s a’ csacskáknak hamar hitelt nem adni. Nékie köszönöm
végre az Epictetusi értekezések olvasását, mellyeket könyvtárából velem
közlött.
8. Apolloniustól: szabad lenni a’ legkisebb változékonyság nélkül; semmi
egyébre legkevésbé nem ügyelni mint az észre; mindig ugyanaz lenni, a’
legkinosabb féjdalomban, gyermekének elvesztekor ’s a’ hosszadalmas
nyavalákban. Ő rajta világosan láttam, élő példában, mikép lehet
ugyanazon ember állhatatos és még is engedékeny. Benne olly tanitót
találtam, ki az oktatásnál nem kedvetlen; ’s ki előadási ügyességét
valóban csekélységnek tartotta. Tőle tanultam végre, mint lehet
barátoktól úgy nevezett szivességeket elfogadnunk, a’ nélkül hogy
becsületünket kisebbitnénk ez által, vagy pedig érzéketlenséget árulnánk
el.
9. Sextustól: kedélyességet; a’ házi dolgok atyai igazgatásának
példáját; és hogy magamat elhatározzam természet szerint élni;
mesterkéltlen magarátartást; barátim iránt figyelmes gondoskodást;
tudatlanokat ’s balvéleményüeket eltürni; ’s magamat mindenekhez
alkalmazni: mert az ő társalgása kedvesebb volt, mint minden hizelgés,
a’ nélkül hogy ugyan akkor épen azon embernél tisztelete csökkent volna.
Ő tanitott világos ’s szabályos mód szerint fölfedezni és elrendezni az
életbölcseséghez tartozó elveket; a’ haragnak és erős indulatoknak
minden nyilatkozatit elkerülni, a’ nélkül hogy ezen indulatlanság
mellett a’ valódi szeretet vonzalmait kioltanám; továbbá dicsőséget zaj,
’s tudományosságot kérkedés nélkül szerezni.
10. A’ grammaticus Alexandertől: tartózkodni a’ korholás és
szemrehányástól azok irányában, kik idegen ’s nyelvelleni vagy rosszul
hangzó kifejezéssel élnek ’s nékiek a’ felelet vagy határzat, avagy a’
tárgyalás fordulata által kifejezésökre nem czélozni, sem más jól
alkalmazott emlékeztetés által ki nem jelelni, mint kellett volna
szólniok.
11. Frontotól: azon tanulságot, hogy a’ zsarnokság, irigységet,
alattomosságot, ’s tettetést okoz ’s hogy közönségesen, az ugy nevezett
nemesek, a’ nemes érzelmektől legtávolabb vannak.
12. A’ Platonicus Alexandertől: hogy sokszor és szükségtelen ne mondjam
valakinek, sem levélben ne irjam, hogy el vagyok foglalva; és hogy ez
által illy módon, azon szin alatt, mintha sok dolgaim volnának,
kötelességimet el ne mulasszam, mellyeket a’ körülmények kortársaink
iránt kivánnak.
13. Catulustól: el nem mellőzni a’ barátnak panaszait, ha talán
oknélküliek volnának is, hanem törekedni őt szokott állapotjába vissza
helyezni; tanitóimról szivemből jót beszélni, mint Domitiusról ’s
Athenodorusról mondatik, ’s magzatimat igazán szeretni.
14. Severus testvéremtől: rokon, törvény, ’s igazság szeretetet;
megesmérni Thraseát, Helvidiust, Catot, Diont és Brutust; hogy
országomat olly törvények szerint igazgassam, mellyek előtt semmi
személyválogatás nincsen, ’s olly kormányzást kövessek, melly semmit sem
tisztel inkább mint az alattvalók szabadságát; rendesen és szilárdul
megmaradni a’ bölcseség tiszteleténél; jótékony ’s adakozó lenni;
barátimtól a’ legjobbat reményleni ’s szeretetökben bizni; azok előtt
nem titkolni neheztelésemet kík azt megérdemlik ’s velök, a’ mit akarok
vagy nem akarok, nem kitalálgattatni, hanem nékiek nyiltan ki mondani.
15. Maximustól: magamon uralkodni és semmitől magamat elcsábitani nem
hagyni; a’ vidámlelküséget minden állapotban még a’ betegségben is
megtartani; egy nyájosságból és rátartásból jól vegyitett jellemet
szerezni; zugolodás nélkül elvégezni a’ teendőket. Mindenki azt hitte
beszéde felől, hogy meggyőződésével megegyező ’s cselekedetiről, hogy
soha roszra nem czéloznak. Ő soha nem árult el csodálkozást vagy
bámulást, nem szeleskedést vagy késedelmeskedést, vagy megzavarodást,
vagy kedvetlenkedést, vagy vígságot, avagy ellenben haragot vagy
gyanakodást. Ő jótékony, engesztelhető, hazugság gyülölő volt; ’s inkább
egy javulásra nem szoruló mint egy megjobbitott embert mutatott, úgy
hogy általa senki sem vélte magát megvetettnek, sem nem merészkedett
magát nála jobbnak tartani; a’ tréfában az illedelem határai közt
maradt.
16. Atyámon megjegyzém magamnak: az ő nyájosságát és rendithetlen
szilárdságát jól meggondolt föltételiben; a’ külső tiszteltetés hiú
vágya’ megvetését; a’ munkábani serénységét és állhatatosságát;
hajlamát, mellyel mások közhasznu tanácsát kihallgatta; mint bánt
mindenekkel változás nélkül érdemök szerint; okosságát, hol kelljen
szigorúnak, hol engedékenynek lenni; óvakodását fiatalkák szerelmétől;
közjóra törekvését; mint nem kényszeritette barátit mindig vele enni ’s
vele utazni; mint találták őt mindenkor egyenlőn azok kik valami
foglalatosságuk miatt eltávoztak volt; terveinek szoros visgálatát ’s
azok megtartását; mert ő nem hagyott föl a nyomozással időnek előtte ’s
nem elégedett meg azzal, mi legelőször eszébe jutott; mint tudta
barátait megtartani, a’ nélkül hogy őket megunta vagy bolondságig
szerette volna; mindenbeni megelégedését ’s vidámságát; mint látta a’
messze jövendőt előre, ’s volt a’ legcsekélyebb dolgokról
előgondoskodással minden lárma nélkül; mint távolitott magától minden
néptapsot ’s hizelgést; mint ügyelt szünetlen az uralkodás
foglalkozásira; mint mérsékelte a’ köz költségeket, ’s türte azon vádot
nagylelkűen melly e’ miatt érte. Az istenekre nézve nem volt babonás
félelmü, az embereket illetőleg pedig felül emelkedett azon vágyon, hogy
ajándék ’s hizelgés által a’ nép kegyét keresse. Ellenben józannak,
állhatatosnak mutatkozott mindenben, soha kislelkünek ’s ujitásra
törekvőnek. Azon javakkal, mik a vidám élethez tartoznak ’s mikkel a’
sors bőségesen megáldotta, fenhejázás ’s egyszersmind visszatartózkodás
nélkül élt ’s azt, mije volt aggodalom nélkül használta, nem ohajtva
azt, miben szükölködött. Senki sem mondhatta róla hogy Sophista vagy
oktondi vagy pöffeszkedő, hanem hogy egy érett eszü, nagy tökélyü,
hizelgésen fölülemelkedett, más és saját ügyei vitelében jártas férfiu.
Ezen fölül tudta az igazi bölcseséget becsülni, a’ nélkül hogy másoknak
szemrehányást tett, vagy magát másoktól elcsábitani hagyta volna; a
társalkodásban kellemes volt és szerette a’ tréfát tulcsapongás nélkül;
testét illetőleg gondoskodása mérséklett volt, – nem mint az életökre
fösvényeké, – sem fényüző sem elhanyagolt; hanem vigyázata által véghez
vitte, hogy az orvosi tudománynak mind belső mind külső gyógyszereire
csak igen ritkán szorult Leginkább megjegyzést érdemel, hogy minden
irígység nélkül annak adta az elsőbbséget, ki valami tökélyt mutatott
akár a’ szónoklatban, akár a’ törvény akár az erkölcs tudományban, akár
pedig más esméretben; sőt segélyökre volt, hogy mindenik saját
elsőbbsége szerint tiszteltessék; és hogy az ősöknek intézkedéseihez hű
maradt mindenben, a’ nélkül hogy ezen ragaszkodást fitogtatta volna.
Kerülte a’ mi változó és állhatatlan, szeretett ugyanazon helyeken ’s
ugyanazon ügyekkel foglalkozni. Nagy főfájdalmai után mindjárt ifjui
kedvvel ’s vidámsággal ment szokott munkájához. Titka nem sok sőt kevés
volt ’s az is ritkán és ollyan, melly a’ közjót illette. Okosságot ’s
mérséklést mutatott a’ nyilvános játékok ünnepein, nagy müvek
mutatványinál ’s illyeseknél; – mind olly ember tulajdonai, ki egyedül
kötelességére nézett, nem pedig azon dicsőségre, mellyet cselekedetei
által magának szerezhetett volna. Soha idején kivül nem fürdött, nem
volt épitési szenvedélye, keveset gondolt ételeivel, ruházatának
finomságával és szinével vagy rabszolgáinak szépségével Többnyire
Loriumi vagy Lanuviumi öltözetet viselt. – Minő kimélettel bánt ama
Tusculanumi állodalmi-bérlővel midőn az bocsánatért kérte! és illyen
volt egész magaviselete Semmit sem barátságtalan, kérlelhetlen, vagy
szenvedélyes, avagy hogy azt mondhatta volna róla valaki: ez tulságos.
Sőt mindent éretten ’s mintegy időzve, meggondolva, szilárdul
megállopitva ’s következetesen cselekedett. Igy lehetett azt reá
alkalmazni, mit ama jelentés Socratesről mond: hogy ő azon dolgok nélkül
tudott el lenni és ismét velök élni, mellyek fogyatkozásánál a’ sokaság
gyengeségét, a’ velök élésnél pedig telhetlenségét árulja el. Mert azon
esetben erősen tűrni és ebben mérsékelve élvezni tudni, tökélyetes ’s
meggyőzhetlen lelkü ember tulajdona és illyen volt ő Maximus
betegségében.
17. Köszönet az isteneknek, hogy jó őseim, jó szüleim, jó testvérem, jó
tanitóm, jó háznépem, rokonim, barátim és csaknem mind jó emberek voltak
körülöttem. És hogy azok közül egyet sem bántottam meg hirtelenkedésből;
pedig olly hajlamok mellett, mellyeknél fogva bizonyos esetekben az
könnyen megtörténhetett volna. De az istenek jótéteménye az, hogy a’
körülmények illy összefolyását meggátolták, mi által bünre késztettem
volna; hogy még tovább nem neveltettem a’ nagy atyám ágyasától; hogy
ifjuságom virágát megtartottam; hogy időnek előtte nem vesztegettem
férfi erőmet, hanem még időn túl is megőriztem; hogy ugyanaz volt
uralkodóm és atyám, ki belőlem minden hiuságot kiirtani ’s azon
gondolatra tudott vezetni, hogy ellehet az ember, ha az udvarnál él is
poroszlók, pompás öltözetek, szövétnekek, szobrok ’s más illy fényűzés
nélkül; sőt szabad csaknem egészen mint magános ember, ugy élni, a’
nélkül hogy ez által kevesebb tisztelettel és méltósággal birna mint
országló az ő munkálatiban. – Az isteneknek köszönöm továbbá
testvéremet, ki magaviseletével fölbuzditott magamra gondosabban
figyelni és egyszersmind becsülése ’s gyengédségével felvidámitott;
nékiek köszönöm gyermekimet, kik nem minden észtehetség nélküliek ’s
testre nem hibásak; nékiek köszönöm azt is, hogy nem tettem nagyobb
előmenetelt az ékesszóllásban, verselésben és más illyes tudományokban,
mellyek könnyen elragadhattak volna, ha azokban jobb haladásomat
sejditem; hogy nevelőimet halasztás nélkül olly tisztségbe helyeztem,
minőt ohajtani látszottak, a’ nélkül hogy azon reménységgel tartóztattam
volna, miszerint fiatalságuk miatt az csak később történhetnék; hogy
megesmértem Apolloniust, Rusticust és Maximust; hogy élénken és sokszor
képzeltem magamnak a’ természetszerinti élet minőségét; hogy az istenek
részéről ’s a’ tőlök nyert belátás, segedelem és sugallat által mitsem
gátoltattam a’ természet szerint élni, hacsak magam hibájából ’s az
isteni serkentés ’s mondhatnám nyilatkozat elhanyagolásából, készakarva
vissza nem maradtam; hogy testem illyen életmód’ mellett illy soká
kitartott; hogy sem Benedictával sem Theodotussal érintkezésbe nem
jöttem; hogy sokszor megsértvén Rusticust, soha sem cselekedtem ollyast
ellene, mit most meg kellene bánnom; hogy azon rövid élet mellett, melly
anyámnak jutott, még is az utolsó éveket szemei előtt töltöttem el; hogy
midőn valamelly szegényen vagy szenvedőn segíteni akartam, soha sem
kellett azt válaszolnom, hogy vagyonom nem engedi; ’s hogy magam is nem
jutottam olly szükségre, miszerint másoktól kénytelenségből vegyek el
valamit. Az isteneknek köszönöm feleségemet, ki olly kellemes, nyájas és
olly egyszerü; azon szerencsét, hogy gyermekeimnek mindig ügyes
nevelőket találtam; azon adatokat, mellyekét az álombetegségek ellen,
egyebek közt a’ vérhányás és szédülélés elleni szerekről vettem, és a’
Kajétai szerről szinte úgy mint a’ Chrestaérol; hogy a’ bölcsészetre
való hajlamon mellett valamelly Sophistának kezébe nem kerültem; hogy
könyvirással, következtetések taglalatjával ’s természeti nyomozásokkal
kötelességemet el nem mulasztottam. Mind ezekhez szükséges volt az
istenek és a’ szerencse segedelme.
A’ Quádok között a’ Garan mellett.
Második könyv.
1. Reggel igy szólj magadhoz: ma kiváncsi, háladatlan, szemtelen, ravasz
’s irigy emberekkel fogok találkozni. Mind ezen hibák onnan szármoznak,
mert ők a’ jót és rosszat nem esmérik. De én esmérem a’ jónak
természetét, hogy szép, és a’ rosszét, hogy rút; esmérem a’ vétkesnek is
természét, hogy az enyimmel rokon, nem csak vérre és magra, hanem
lélekre és az isteni szikrára nézve is; meg sem kárositathatom egyiktől
is, mert a’ rosz el nem tántorithat; ’s épen illy kevéssé neheztelhetek
rokonimra ’s ellenségeskedhetem velök: mert közös működésre
teremtettünk, mint a’ lábak, kezek, szemhéjak ’s a’ fogak a’ felső és
alsó álkapczában. Tehát egymás ellen dolgozni, természet elleni volna;
pedig valaki iránt neheztelést ’s megvetést mutatni, annyi mint ellene
dolgozni.
2. Akár mi vagyok, az csak hus, lehellet és a’ kormányzó ész. Félre a
könyvekkel! Ne tétovázzál: mert az neked nem engedtetett. Hanem inkább
vessd meg testedet, mintha mindjárt meg kellene halnod; vér az és csont,
egy idegekből és erekből készült szövet. Tekintsd meg a’ te lehelletedet
is! mi az egyéb mint pára; soha sem ugyanaz; hanem majd kileheljük majd
beszivjuk. A’ harmadik a’ kormányzó ész. Gondold már most magadban: öreg
vagy; ne hagyd az észt tovább szolgaságban; és sem társaság elleni
indulatoktól vezettetni, sem jelen állapotoddal megelégedetlennek lenni,
vagy a’ jövendő előtt rettegni.
3. Az istenek munkái telvék gondviselésökkel; a’ szerencséé nincsenek a’
természetből kizárva; az az nincsenek a’ természettől igazgatott tárgyok
közösségén és egybeköttetésén kivül. Ettől szármozik minden. De ehhez
jön még a’ szükség, és az, mi a’ világ egyetemének hasznos, mellynek
része vagy. Hanem az a’ természet minden részének is jó, a’ mit az
egésznek természete magával hoz és fentartására szolgál. Fentartják
pedig a’ világot úgy az összetett mint az elemi dolgok változatai.
Elégségesek lesznek neked ezen elvek, ha egyszer elfogadtad. A’
könyvszomjat pedig oltsd ki; hogy ne zúgolódva halj meg, hanem vidámon
és igazi szivbeli hálával az istenek iránt.
4. Gondold meg mi soká halasztgatod ezt ’s hányszor nyertél alkalmat reá
az istenektől, a’ nélkül hogy használtad volna. Végre csak ugyan kell
érezned, melly világnak légy része ’s melly világkormányzónak kifolyása;
és hogy időd határa ki van szabva, ha nem használod lelked
felderitésére, el tünik az, és eltünvén többé vissza nem kerül soha.
5. Mindenkor ügyelj arra komolyan, hogy dolgaidat mint Római és mint
férfi végezd el, kitünő de nem mesterkélt maga rátartással,
emberszeretettel, szabadelmüséggel és igazsággal, s nyugtodat semmi más
aggodalom ne zavarja. Ezt pedig ugy éred el, ha minden tettedet ugy
viszed véghez, mint éltedben az utolsót, minden meggondolatlanságtól az
ész törvényei iránt ellenszenvtől, szineskedéstől, önzéstől és
sorsoddali elégedetlenségtől menten. Látod mi kevés az, minek birtokában
az ember olly kellemesen sőt istenileg tölti az életet s magok az
istenek sem kívánnak többet attól, ki ezeket megtartja.
6. Lealacsonyitod, magadat alacsonyitod le ó lélek! de majd hogy
becsületedet visszaszerezd, alig leszen alkalmad. Mindeneknek siet rövid
élete; a’ tiéd is hamar végéhez jár, azonban hogy önbecsedre nem ügyelsz
’s mások lelkében keresed boldogságodat.
7. Valljon szórakodottá tehetnek e’ a’ küldolgok; ha csak időt vész
magadnak hasznos tudományok szerzésére ’s minden tétovázást kerülsz. De
egy más tévedéstől is őrizkedjél, mert azok közül is sokan bohóskodnak
kik éltökben sokat fáradoznak minden czél nélkül, mellyre vágyaik és
képzeleteik általában irányozva volnának.
8. Alig látók azt, hogy valaki azért szerencsétlen lett, mivel nem
vigyázott arra, mi történik más lelkében; de azok kik saját lelkök
gerjedelmire nem ügyelnek, szükségkép szerencsétlenek.
9. Megemlékezzél mindig arról, mi az egésznek természete és mi a’ tiéd,
és ez melly viszonyban van amahoz; minő rész az és milly egésznek legyen
a’ része; hogy senki sem akadályozhat a’ természet szerint, mellynek
része vagy, cselekedni és beszélni.
10. Theophrastus bölcsészileg helyesen jegyzi meg a’ vétkek
összehasonlitásánál – ha csak valaki ezt a’ szokott fogalmak szerint
akarja tenni, – hogy a’ szándékosan elkövetett vétkek sulyosbak, mint
mellyeket a’ harag szül. Mert a’ boszús valami titkos félelemmel látszik
az okkosságtól eltávozni; a’ ki pedig szándékosan vétkezik, buja örömnek
adja magát és mintegy zabolátlanabb ’s elkényezettebbnek látszik. Jól
jegyzi tehát meg ő, ’s egy bölcsészhez méltólag, azt állitván: hogy
nagyobb büntetést érdemel az, ki gyönyörből vétkezik mint az, ki
fájdalomból. Valóban az első hasonlit olly emberhez, ki előbb
igaztalanságot szenved és a’ fajdalom által kénszeritetik boszúra; a’
másik ellenben önösztönéból határozza el magét igaztalanságra, valamelly
vágytól hagyván magát elragadtatni a’ cselekvésre.
11. Mintha e’ pillanatban el kellene éltedet hagynod, mindent ugy tégy
’s ugy gondolj meg. Az emberektől megválni pedig, ha csak istenek
vannak, nem ijesztő; mert ezek semmi rosznak kitenni nem fognak; ha
pedig nem léteznek, vagy az emberi dolgokkal nem gondolnak, minek olly
világban élni, melly istenek és gondviselés nélkül van. De léteznek ők
valóban és gondolnak is az emberekkel; ’s hogy az ember semmi valódi
bajba ne esnék, azt egészen önkényére hagyták. Ha még ezen kivül valami
rosz érhetné, gondoskodtak volna arról is, hogy egyedül magátol függjön
annak kikerülése. De a’ mi roszzabbá az embert nem teszi, mint tehetné
életét roszabbá? Mert ezt a’ világegyetem természete sem tudatlanságból
sem tudva, – midőn tudníllik tehetlenségből nem mellőzhette vagy
javithatta volna meg, el nem mulasztotta volna; nem is tévedett volna
sem tehetlenség sem ügyetlenségből soha annyira, hogy gonosznak és jónak
a’ jóbol és roszból egyenlő rész jusson! – A’ halál pedig és az élet,
becsület és gyalázat, fájdalom és öröm, gazdagság és szegénység ’s
minden illyes, egyenlőn juthat a’ jóknak úgy mint a’ gonoszoknak,
minthogy az ember becsét sem nem emelik sem nem csökkentik ’s igy sem
javak sem bajok.
12. Mi hamar eltünik minden! az emberek a’ világban ’s az ő hirök nevök
az időben; millyen minden érzéki, főkép az, mi kellemmel ingerel,
akadályokkal ijeszt ’s a’ képzelődés által el van hiresztelve; minő
hitvány, megvetendő, alacsony, veszendő és mulékony. Ime a’ józan
gondolkodás tárgyai: Kik azok, kiknek véleménye és beszéde a’ mi
dicsőségünkkel játékot üz? Mi a’ meghalás, ha egyedül magát fogod föl,
s’ gondolatodban azt tőle elválasztod, mit vele a’ képzelet össze köt?
Valjon vehetni e’ abban egyebet észre, mint a’ természet működését?
Pedig ki valami természetes dologtol fél, az gyermek. De ez nem csak
hogy müve a’ természetnek, hanem annak hasznos müve is. Továbbá: mikép
határos az ember az istennel? és lénye melly része által? és mikor? ’s
minő állapotban van az embernek ezen része?
13. Semmi sem nyomorúbb, mint olly ember, ki mindent mintegy köröskörül
bejár, a’ földnek gyomrát, mint a’ költő mondja, feldulja, és azt
kitalálni törekszik, mi embertársai lelkében történik, a’ nélkül hogy
által látná, miszerint nékie elegendő, magában önistenével társalogni ’s
annak méltólag szolgálni. Ezen szolgálat pedig abban áll, ha tisztán
megtartjuk az indulatok, hiuság ’s minden ellenszenvtől az istenek
igazgatása ’s az emberek tettei irányában. Mert az istenek rendeletei
tökélyökre nézve tisztelendők; az emberek cselekedetei pedig
rokonságukért méltók a’ szeretetre; s’ néha némüleg szánandók a’ jóban
és roszban való tudatlanságukért, – mi nem csekélyebb gyengeség annál,
melly tehetlenné teszen a’ fejérnek a’ feketétől való meg
különböztetésére.
14. Ha három ezer ’s meg annyi myriadokig élhetnél is még, gondold meg
egyszersmind, hogy senki sem veszt el más életet, mint mellyet valóban
él, és nem él mást, mint mellyet elveszt. Tehát a’ leghosszabb élet a’
legrövidebbel egyet ér. Mert a’ jelen mindenkinek egyenlő, ha a’ mult
nem hasonló is; és az mi elveszik úgy látszik mintha egy pillanatban
tünnék el. Nem is vesztheti el senki a’ multat vagy a’ jövőt, mert ki
foszthatna attól meg valakit, a’ mivel nem bir. Azért ezen kettőre
megemlékezzél: egyrészről, hogy minden hasonló öröktől fogva ’s mintegy
körben forog, ’s hogy semmi különbséget nem tesz, ha száz vagy kétszáz
évig avagy végtelen időkig látja is valaki azt; más részről, hogy a’
leghosszabb életü ’s a’ legkorábban elhaló egyet veszt. Mert csak a’
jelent vesztheti el valaki, minthogy egyedül az az övé; és a’ mije
valakinek nincsen, azt el sem vesztheti.
15. Minden képzelődés! Mert a’ cynicus Monimus állitásainak igazsága
világos; világos ezen állitásnak hasznos volta is, ha csak addig
terjesztetik ki, meddig igaz.
16. Lealacsonyitja az ember lelke magát leginkább akkor, ha magaviselete
által mintegy salakja és fekélye leszen a’ világnak. Pedig valami
eseményen boszankodni, meghasonlás a’ természettel, melly az ő részeiben
minden egyéb dolgok lényegét benfoglalja. – Továbbá lealacsonyitja
magát, midőn valamelly embert gyülöl, vagy vele ellenségeskedik; és
illyenek a’ haragtartók. – Harmadszor lealacsonyitja magát, ha a’
gyönyörnek vagy fájdalomnak rabja lesz. – Negyedszer, ha álnokság,
szineskedés és igaztalanság van cselekedetében vagy beszédében. –
Ötödször, ha valamelly tettét és törekvését bizonyos czélra nem
irányozza és valamit meggondolatlanul ’s következetesség nélkül tesz,
midőn még a’ legcsekélyebb dolgoknak is bizonyos czélra kell
vonatkozniok. Az okos teremtményeknek pedig az czélja, hogy a’ legrégibb
állodalom ’s a’ legtiszteletesb országalkotmány okos törvényeit
kövessék.
17. Az ember életének ideje egy pillanat; lénye mindig folyamatban;
érzelme homályos; testalkata romlandó; lelke változékony; szerencséje
kitanulhatlan; ’s hire egy meggondolatlan hang. Egy szóval mi a’ testet
illeti mind áradat, mi a’ lelket, álom és gőz; az élet folytonos háboru
’s jövevény vándorlása. Valjon mi vezérelhetné őt? Egyedül a’
philosophia. Ez abban áll hogy bennünk az istent meg nem fertőzve és
sértetlenűl megőrizzük, gyönyörön és bajon fölül emelkedve; hogy mitse
cselekedjék ok nélkül, semmit csalárdság vagy álnokságból; másra ne
szoruljan; minden eseményeket ’s viszontagságokat úgy vegyen, mint
önmagával egy kutfőböl eredőket; mindenek után pedig a’ halált vidám
lélekkel várja, mint az alkatrészek felbomlását, mikből minden élő lény
szerkesztve van. De ha magokra az egyes anyagokra semmi rémitő abban
nincs, hogy folyvást egyik a’ másikba átváltozik; miért rettegjük
mindenek elváltoztát és felbomlását? Mert hiszen ez is természetes,
pedig semmi nem rosz a’ mi természetes. –
Karnuntumban.
Harmadik könyv.
1. Nem csak azt kell meggondolni, hogy az élet naponkínt fogy ’s mindig
kevesebb marad belőle; hanem az is fontolóra veendő, hogy hosszabb élet
mellett mindenkor bizonytalan, ha elménk is egyenlő erejét megtartja e’
kötelességeink ’s azon tudománynál, melly az emberi és isteni dolgoknak
eszméjét magában foglalja. Mert ha az ész bohóvá kezd is lenni, azért a’
lehelés, az emézstés, a’ tehetség képzeletek ’s vágyakkal birni, meg nem
szünik. De azon tehetség, – miszerint önmagát igazgassa, kötelessége
minden részét átlássa, képzelmeit helyesen megbirálja ’s azon belátásra
is szert tehessen, ha valjon már most kelljen e’ életének véget vetni,
és más hasonló dolgokat fölfogjon, mellyek minden esetre ügyes észt
kivánnak, – ezen tehetség előbb kialszik. Sietni kell tehát, nem csak
mivel a’ halál minden órán közeledik, hanem azért is mivel sokszor
tetteinkbe való belátásunk ’s értelmünk elhágy halálunk előtt.
2. Az is megjegyzésre méltó, hogy azon tárgyoknak is, mellyek a’
természet terményeivel rokonak, van valami kelleme és vonzó ereje. Igy
midőn kenyeret sütnek felszakadnak némelly részek; ezek ha bár elválnak
is, ’s a’ sütőnek akarata ellen támodnak, még is kinálkozók ’s az
étvágyat valami különös módon ingerlik. Teljesen meg érvén, a’ fügék is
megrepedeznek, ’s a’ jól megérett olajgyümölcsnél még a’ rothatás
közelgése is valami szépen mutatkozik. A’ földrehajoló kalászok, az
oroszlánynak haragos serénye, a’ vadkan agyaráról lefolyó hab ’s több
más tárgyok, magán tekintve távol vannak minden szépségtől, de
összeköttetésben a’ természet müveivel, bizonyos ékeségül szolgálnak ’s
a’ nézőt elragadják. Azért ha valaki hajlammal egyszersmind a’
világegyetem eseményibe való mély belátást egyesitne, alig találna egy –
az okok ’s következmények törvényei szerint történt változást, melly
valami kedvességgel nem ajánlkoznék. Akkor nem nézné csekélyebb
gyönyörrel az állatok igazi agyarát, mintha azt a’ festő vagy szobrász
utánozva mutatja. Müvelt szeme szinte ugy nem fogja a’ léleknek és
vénülő asszonynak érettségét és szepségét ellmellőzni, mint az ífjunak
kellemeit. Van még sok olly tárgy, melly nem mindeneknek kedves, hanem
egyedül, kinek nyilt esze van a’ természethez és annak müveihez.
3. Hippocrates sok betegségeket meggyógyitott, de még is megbetegült
maga is és megholt. A’ Chaldeusok sokak halálát előre megjövendelték; de
a’ sorsnak napja reájok is följött. Alexander, Pompejus és Cajus Caesar
sok városokat egészen földultak ’s a’ csatában sok ezer lovagokat és
gyalogokat levertek; de végre ők is elvesztették az életet. Heraclitus
sok természeti nyomozásokat tett a’ világ megégése fölött: őt a’
vizkórság lepte meg ’s ebben halt el. Democritust a’ férgek, úgy
Socratest is azok emésztették meg. – Mit akarsz mind ezzel? – Te hajóra
száltál, eveztél, a’ révbe értél. Szálj ki tehát! – De ha más életbe?
Teljes minden az istenekkel, teljes ott is. – Hát ha érzéketlenségbe? –
Ugy bajon és örömön fölül emelkedel, és nem fogsz tovább ezen testnek
szolgálni, mi annál becstelenebb, minél nemesb a’ szolgáló rész: mert az
ész egy istenség, amaz por és hamu.
4. Éltednek többi részét ne töltsd másokon való gondolatokkal, ha csak
a’ közjóra valami behatással nincsenek; mert azonban más dolgodat
mulasztod el, mig azon gondolkodol, mit és miért cselekszik ez vagy
amaz? mit mond? mi ohajtása és szándéka? és hasonlókon, mi önlelked
visgálatától el von. Kerülnöd kell tehát minden haszontalant ’s
fölöslegest gondolatid sorában, mindenek előtt pedig minden kandiságot
és erkölcstelenséget; és szoktatnod magadat, csak olly képzeletekkel
foglalkodni, mellyeknél azon kérdésre: mit gondolsz most? tüstént
nyiltszivüleg felelhetsz: ezt vagy amazt; miből mindjárt ki kellene
tünni, hogy azok mind olly gondolatok, mellyek egy egyszerü, jóakaratu
’s társadalmi lényhez illenek, ki minden olly gondolatot magához
méltatlannak tart, melly bujaságra ’s általában testi élvezetre,
féltékenységre, irigységre vagy gyanakodásra ’s akármi más ollyasra
czéloz, mellynél azon vallomás, hogy az eszedben volt légyen, meg
szégyenitne. Valóban az illy ember, ki tovább nem halasztgatja, mintegy
a’ legnemesbek egyike lenni, papja és szolgája az isteneknek, ’s a’
benne lakó geniusnak szenteli magát melly őt minden fajtalanságtól
megtisztitja, minden fájdalom ellenében sérthetlenné, minden bántalmon
felülelmelkedetté, semmi bünre fel nem ingerelhetővé ’s
eltántorithatlanná teszi minden gonoszság irányában, őt a’ minden
küzdelmek legnemesbikében küzdővé avatván, – hogy semmi szenvedélytől
meg ne győzettessék, az igazság szinébe mártja, forro szeretet gerjeszt
benne az iránt, mi a sorstól osztályrésze lett, ’s olly lénnyé képzi,
melly ritkán ’s csak nagy szükségben és a’ közjóért gondol mások
beszéde, tette és eszméivel; egyedül azt teszi munkássága tárgyává, mi
önmagát illeti ’s azt fontolja meg szilárd komolysággal, mit az
egyetemes természet nékie szánt; amazt az erkölcsi törvény szerint
cselekszi; ezt pedig teljes meggyőződéséből tartja jónak Mert a’
mindeneknek ki szabott sors, melly nékie jut, hasznára szolgál nékie is.
Emlékezetében tartja mindig azt is, hogy minden okos teremtmények
rokonak, ’s hogy az emberi természethez illó, minden emberekről
gondoskodni. – Nem kell törekedni mindenek dicsérete után, hanem csak
azokénak, kik a’ természet szerint élnek; azért soha sem felejti el, mit
mivelnek mások otthon, vagy a’ házon kivűl, mit éjjel és mit nappal, ’s
minő emberekkel társalkodnak. Azért tehát azok dicséretét sem becsüli,
kik önmagokat sem becsülik.
5. Semmit se cselekedjél kedvetlenül, semmit közhaszon nélkül, semmit
meggondolatlanul, semmit indulatosságból. Ne czifrázza semmi szónoki
ékesség gondolatidat! se igen nyelves ne légy, se felettébb
foglalatoskodó. Hanem a’ benned lévő isten legyen egy élemedett
tiszteletes és politicus embernek, egy Rómainak és egy fejedelemnek
vezére, ki állapotjárol maga rendelkezett, hasonlón ahhoz, ki örömmel
vár a’ szóra, melly az életből ki szóllitsa, nem szorulván sem esküre
sem emberi tanubizonyságra. Azon isten pedig vidám legyen és független
minden szolgálattól, melly kivülről jön, ’s minden nyugalomtól, mellyet
mások adnak. Állnia kell a’ nélkül hogy tartatnék.
6. Ha az emberi életben valami jobbat talász jogszerüség,
igazságszeretet, mértékletesség és szilárdságnál, egy szóval olly
elménél, melly az ő okosságszerinti cselekvényire nézve magával, – olly
eseményekre nézve pedig, mellyek nem önhatalmától függenek, a’ sorssal
megelégszik; ha, mondom, ennél valami jobbat találsz ugy teljes
lelkedből fordulj hozzá ’s használd ezen föltalált jót. – Ha pedig
előtted semmi sem látszik jobbnak, mint a’ benned lakó isten, ki saját
vágyait magának alája veti, eszméit gondosan megvizsgálja, és magát,
mint Socrates mondja, az érzékek ostromából kiragadja, laz isteneknek
hódol, ’s az emberekről gondoskodik; ha ezzel össze hasonlitva, minden
egyebet csekélynek és méltatlannak találsz, ne is fogadj el mást; mert
mihelyt máshoz fordulsz és hajlasz, többé nem becsülheted olly kizárólag
azon sajátlagos jót, melly szoros értelemben a’ te tulajdonod. Mert épen
nem szabad ezen jóhoz, mi a gondolkozásra és cselekvésre vonatkozik,
valami idegenszerüt, mint a’ sokaság dicséretét, uralkodást,
gazdagságot, testi élvezetet hozzá kapcsolni. Minthogy mind ez, ha
először némüleg megegyezőnek látszanék is, csak hamar uralkodnék rajtad
’s magával ragadna; de mondom, te a’ jobbat válaszd és szilárdul
ragaszkodjál hozzá. A’ jobb, hasznosabb is. Ha az neked mint okos
teremtménynek hasznos, tarsd meg; de ha csak mint állati lénynek, adj
tul rajta, és igénytelenül őrizd itélő erőd józanságát, hogy szabatosan
tehesse visgálatait.
7. Ne tarts soha semmit hasznosnak, mi téged egykor hited megszegésére,
a’ szemérem megsértésére, valamelly ember gyülölése, gyanusitása ’s
elátkozására, iránta képmutatásra kényszerithetne, vagy valami olly
vágyat kelthetne, a’ mellyhez falak és függönyek szükségesek. Mert ki
saját eszét és keble istenét ’s ennek erényei szent szolgálatát
mindennek elébe teszi, nem fog az szomorujátékra tárgyat adni, nem
zúgolódni, és sem magányra sem lármás társaságra nem szorul. És mi
mindennél több, úgy fog élni, hogy a’ halált sem nem keresi sem nem
rettegi. Ha lelkét hosszabb vagy rövidebb időre tartja e’ zárva a’ test,
azzal ő nem törődik. Sőt ha már most kellene is az életet elhagynia,
olly vidáman válnék meg, mintha akarmi más munkára menne, mit illedelem
és méltósággal végezhetne. Csak attól őrizkedjél teljes életedben, hogy
lelked semmit el ne hanyagoljon, mi egy okos ’s társadalmi lény
kötelessége.
8. Egy megtisztult ’s higgadt ember elméjében semmi eves, semmi mocskos,
vagy lappangó ártalmu nem találtatik; sem életét soha bevégezetlenül nem
ragadja el a’ sors, mint azt talán valamelly szinjátszóról lehetne
mondani, hogy a’ drámának bevégzése előtt lépett légyen le a’
szinpadról. Rajta sem szolgaiság, sem büszkeség, sem másokhoz
ragaszkodás, sem azoktól való idegenkedés nincsen, megrovástól nem fél,
a’ napfényt nen kerüli.
9. Itélő tehetségedet szorgalmasan kimüveld: mert leginkább ettől függ,
hogy lelked semmi olly képzelettől el ne foglaltassék, melly a’
természettel, vagy egy okos lény tulajdonival ellenkeznék. Ez pedig azt
kivánja, hogy meggondolatlan kedvezéstől tartozkodjunk, az embereket
bizodalmasan szeressük, ’s az istenek iránt engedelmesek legyünk.
10. Félre tevén mindent, egyedül ezen kevéshez (mi eddig mondatott)
ragaszkodjál; és gondold meg egyszersmind, hogy minden csak a’ jelenben,
egy pillanatban él; mert a’ többi időt vagy elélte már, vagy még
homályban rejlik. – Csekély tehát az idő mit mindenki él, ’s csekély
zuga az a’ földnek, mellyben él. Csekély a’ leg messzebbi hir név is,
mit a’ hamar elhaló emberfiak terjesztenek, kik magokat sem ösmerik,
annál kevésbé egy régen elhunytat.
11. Az előadott üdvös intésekhez még ezen egyet add: szerezz magadnak
minden tárgyról pontos és bizonyos fogalmat, hogy lényege minőségét
leplezetlenül ’s az egészet minden oldalról megesmérd, ’s mind magát
mind a’ részeket, mellyekből szerkesztve van, ’s mellyekre viszont
felbomlik, tulajdon nevén nevezhesd. Mert semmi sem szül olly magasztos
gondolkozást, mint azon ügyesség, miszerint az életnek minden tárgyait
az igazi uton módon megvisgáljuk, ’s mindig úgy vesszük tekintetbe, hogy
mindjárt eszünkbe jusson, mellyik világgal van összeköttetésben, mi
hasznot hajt, mi becse van az egészre ’s mi az emberre nézve, a’
mennyiben ez ama felsőbb állodalom polgára, mellynek a’ többiek csak
mintegy családait képezik? – mi az, mi most képzeletemre hat? miből van
összetéve? ’s természete szerint meddig tarthat még? minő erényre van
szükségem reá nézve? talán szelidség, állhatatosság, igazságszeretet,
becsületesség, nemes egyszerüség vagy megelégedettségre ’s a’ t.? Minden
egyesnél igy kell szólni: ez az istentől jön, az pedig a’ dolgoknak
szoros összeköttetéséből és szövetségéből, avagy azoknak véletlen de
szükséges összefolyásából, amaz végre valamelly honfi, rokon vagy
társtól van, ki nem tudja, mi természete szerint való. De én tudom;
azért a társaság természetes törvényei szerint bánom velök, jótékonyan,
igazságosan; ’s egyszersmind még is tekintetbe veszem a’ közönyös dolgok
aránylagos becsét.
12. Ha jelen foglalatosságodat a’ józan ész szerint, serényen,
állhatatosan ’s jókedvvel teszed, semmi mellék tárgyra nem figyelsz,
hanem egyedül arra törekszel, hogy a’ benned lévő istent olly tisztán
megtartsd, mintha minden pillanatban vissza kellene adnod; ha mindenkor
ezt cselekszed ’s a’ nélkül hogy valamit reménylenél vagy félnél,
természetes működéseddel és bajnoki igazság – szereteteddel minden
nyilatkozatodban, mindenkor meg elégszel, úgy boldogul fogsz élni. És
nincs senki a’ ki ebben akadályozhatna.
13. Valamint az orvosok eszközeiket és késeiket a váratlan mütételre
kéznél tartják; ugy kell neked is, mindenkor készen tartani elveidet,
hogy az isteni és emberi dolgokban beláthass, és, meggondolva egymás
közti viszonyos összeköttetésöket, végezz el mindent még a’
legcsekélyebbet is. Mert sem valami emberit nem fogsz az isteninek
elmellőztével szerencsésen véghez vinni, sem megforditva.
14. Tovább ne tévelegj; különben sem a’ te elmélkedésedet nem fogod
olvasni, sem a régi Rómaiak ’s Görögök tetteit, sem a’ könyvekböl irt
kivonatokat, miket öregséged számára készitettél. Siess tehát a’ czélhoz
és a hiú reményekkel hagyj föl! mentsd meg magadat, ha valóban gondolsz
magaddal, a’ meddig lehet.
15. Nem tudják mi sokféle értelme van e’ kifejezéseknek: lopni, magot
vetni, nyugodni, és mi végre szükséges látni, nem ugyan a’ szemekkel,
hanem valami más látás által.
16. Test, lélek, ész! – a’ testé az érzékek a’ léleké a’ vágyak, az észé
áz elvek. Hogy a’ képzelettel a tárgyok képét fölfogjuk, az nekünk az
állatokkal közös. Vágyak által vezettetni, tulajdona az állatoknak, az
elpuhultnak, egy Phalarisnak és egy Neronak is. Magát az ész által arra
vezettetni, mit az illedelem kivánni látszik, azt még amaz istentagadók,
hazaárulók és gonoszak is teszik zárt ajtók mögött. Mivel a’ többi
velünk ’s a’ nevezettekkel közös, csak ez marad hátra mint a’ jó
embernek sajáta: örömmel ’s mintegy kitárt karokkal fogadni minden
eseményt és viszontagságot; a’ keblünkben lakó nemtőt be nem mocskolni,
sem képzelmek árjával meg nem zavarni, hanem derültségben megtartani, őt
mintegy istent illedelmesen követni, a’ nélkül hogy valótlant szóljon ’s
az igazság ellen cselekedjék. Ha bár senki sem hinné is nékie, hogy ő
becsületes, tiszteletes és megelégedett életet él; azért senkire sem
haragszik, és nem tér el azon utról, melly az élet czéljához vezet,
mellyhez ő csak tiszta szivvel, nyugodt elmével, elszántsággal, és
sorsáhozi vidám maga alkalmazással juthat el.
Negyedik könyv.
1. Ha az uralkodó rész bennünk az ő természetes állapotjában van, – olly
viszonyban áll az eseményekhez, hogy könnyen alkalmazza magát mindenkor
a’ lehetséghez és föladatához. Mert ez munkálódásának nem kiván semmi
különös tárgyat, hanem csak ohajtja azt is, kivételileg, a’ mi
czéljaival megegyező; azt pedig mi czéljával ellenkezik, anyagul veszi,
mellyen magát gyakorolja, hasonlón az erősb tüzhöz, midőn hatalmat vesz
azon mi bele esik ’s a’ mitől egy kis mécs elaludnék; de a’ lángoló tüz
legott magához hasonlóvá teszi mi bele esett, megemészti és tőle még
magasbra lobog.
2. Semmi tetted se legyen czél nélkül, ’s egyet se vigy véghez máskép,
mint a’ müvészet tökélyetes elvei szerint.
3. Falusi jószágokon, vizpartokon, ’s hegyeken keresnek pihenést és
magányt. Te magad is az után szokol sohajtozni. De mind ez egy
müveletlen gondolkozásra mutat; mert szabadságodban áll mindenkor, midőn
akarsz magadba vonulni ’s kipihenni. Pedig sehol sincsen az ember sem
nyugalmasabb sem csendesebb magányban, mint saját lelkében, főkép ha
benne ollyan tulajdonai vannak, mellyek szemlélete igen könnyen
megnyugtatja. A’ nyugalom alatt pedig nem értek egyebet, mint a
kedélynek öszhangzatát. Engedd magadnak sokszor ezen visszavonulást a’
magányba, ’s ujitsd meg magadat. De szükséges, hogy rövidek és
egyszerüek legyenek az elvek, hogy azok legott, mihelyt reájok gondolsz,
a’ lelket egészen megtisztitsák ’s téged azon állapotba helyeztessenek,
miszerint neheztelés nélkül vissza térj ahhoz, a mit elhagytál. – Mert
mi fölött zúgolódol? talán az emberek rosszaságán? Emlékezzél meg azon
elvre, hogy az okos lények egymásért teremtvék; hogy a’ türelem az
igazságnak egy része; hogy ők akaratjok ellen vétkeznek; és hogy minden
ellenségeskedés, gyanu, gyülölség és czivakodás után már hányan haltak
’s hamvadtak el, – és szünjél meg egyszer zugolódni! – De te azon sorson
zúgolódol, melly részedül az egésztől jutott? Ujitsd meg csak magadnak
azon elvet; vagy gondviselés van, vagy vakeset, ’s azon
bizonyitványokat, mellyekben kimutattatott, hogy a’ világ egy
állodalomhoz hasonlit, – De testi állopotod rendit meg? Gondold csak
meg, hogy eszed, midőn egyszer magába vonult ’s önerejét megesmérte,
semmi közösködésben nem áll a’ gyengén vagy erősen fölindult
érzékiséggel; egyébkint vedd fontolóra még azt, mit egykor a’ fájdalomra
és örömre nézve igaznak lenni elfogadtál. – De a’ hirvágy epeszt?
Tekints csak azon gyorsaságra, a’ mint minden feledésbe sülyed; a’ mind
két felöl határtalan idő végtelenségére; a’ dicsőség zajának hiuságára;
a’ rólunk szóló változékony ’s itélet nélküli véleményekre; ’s azon szük
körre melly hirünknek nevünknek határt tüz. Mert az egész föld egy pont
és mi kis zuga ennek a’ te lakhelyed; ’s hányan vannak azok, kik téged
dicsőitenek, és minők. Egyébiránt a’ magadba vonulást el ne felejtsd;
kiváltkép ne tétovázzál és ne erőködjél, hanem légy szabad ’s ugy
szemléld a’ dolgokat mint férfi, mint ember, mint polgár, mint halandó.
Azon igazságok között pedig mellyeket mindig szemed előtt tartasz,
különösen ezen kettő legyen: először, hogy a’ dolgok lelkedet meg nem
érintik, hanem kivüle maradnak mozdulatlanul, a’ nyugtalanságok pedig
egyedül belső képzeletedből szármoznak. Másodszor, hogy mind az, a’ mit
látsz, hamar el fog változni és mulni, ’s magad is már mennyi
változásnak voltál tanuja. Gondold meg, hogy a’ világ – változandóság;
az élet – képzelet.
4. Ha emlékező tehetségünk egymással közös, ugy eszünk is az, a’ melly
által okosak vagyunk; ha ez közös, úgy az okosság is az, melly előnkbe
irja, mit kelljen cselekedni ’s mit nem; ha ez közös, úgy a’ törvény is
az; ha ez, ugy polgárok; ha ez, ugy egy közös álladalom részesei
vagyunk; ha ez igy van, úgy a’ világ szinte egy álladalom: mert mi más
álladalmat nevezhetne akárki mellyben az egész emberi nem részt venne?
Innét tehát, ezen közös álladalomtól van ugyanazon eszünk, okosságunk ’s
törvényeink, avagy mi mástól? mert valamint földi részem egy bizonyos
földből vált ki, a’ hig rész egy más anyagból, a’ szellemi, a’ meleg és
a’ tüz mindenik saját eleme forrásából ered; (mert semmiből semmi sem
lesz, valamint a’ semmi a’ semmiségbe viszsza szál) szükségkép az
okosságnak is valahonnét kell szármoznia.
5. A’ meghalás úgy mint a’ születés természet titka: ez összetétele, az
pedig felbomlása az anyagoknak. Egy általában semmi ollyas, mit
szégyenelni kellene: mert a’ halál sem méltóságával nem ellenkezik egy
okos lénynek, sem rendeltetésünk módjával.
6. Illyen embereknek természetesen igy kell cselekedni; a’ ki ezt nem
akarja, az azt sem akarja hogy a’ figének nedve legyen. Mindenekelőtt
pedig arról emlékezzél meg, hogy mind te mind az, hamar el fogtok halni;
sőt kevés napok múlva még nevetök sem leend.
7. Félre a’ képzelettel, megszünik akkor panaszod is. Félre a’
panasszal, ’s vége leszen minden bajnak.
8. Mi az embert magánál rosszabbá nem teszi, az annak életét sem teszi
rosszabbá, az sem belsőkép sem külsőleg nem árt nékie.
9. A’ hasznosnak természete szükségkép megkivánja az illy cselekvés
módot.
10. Minden események igazságosan történnek! Gondosan megvisgálván, ugy
fogod találni; mondom, nem csak a’ szükséges természeti renddel, hanem
még az igazsággal is megegyezőknek, és mintha valami olly lénytől
volnának, ki mind érdem szerint osztaná el. Továbbá is figyelmezz erre,
és bár mit tész, a’ szerint tedd, hogy jó légy, jó a’ szónak tulajdon
értelmében. Ez minden tettednél szemed előtt legyen.
11. Ne annak tartsd a’ dolgokat, minek a’ megbántó tartja; hanem nézd
meg közelről, minők valóban.
12. Ezen kettőre mindig kész légy: az egyik, hogy csak azt tedd mit az
uralkodó és törvényadó okosság az emberek hasznára nézve parancsol; a’
másik, hogy véleményedet megváltoztasd, mihelyt azt valaki megigazitja,
vagy hamisnak lenni kimutatja. Véleményed ezen változtatásának pedig
mindig igazságos vagy közhasznu voltáróli meggyőződéseden kell nyugodni
’s nem azon, hogy gyönyörrel vagy dicsőséggel kecsegtet.
13. Nincsen e okosságod? De van. – Miért nem használod? mert ha ez
megteszi a’ magáét, úgy mit akarsz többbet.
14. Mint rész benne voltál, és ismét elveszel a’ te alkotódban, vagy
inkább az elváltózás által ismét a’ maganyagok közé fölvétetel.
15. Sok tömjén esik ugyanazon oltárra, ez előbb az utóbb; de ez
különbséget nem tesz.
16. Tiz nap mulva, ugyanazoknak, kik most majom forma állatnak néznek,
istennek fogsz látszani, ha az okosság elveihez ’s az ő tiszteletéhez
hajolsz.
17. Nem mintha ezer esztendeig fognál élni. Közel a’ halál. A’ meddig
élsz, a’ meddig engedtetik légy jó
18. Mi sok üres időt nyer az, ki nem törődik embertársa beszédei, tettei
és gondolatival, hanem egyedül azzal, mit maga tesz, hogy az legyen
igazságos és fedhetetlen, – vagy mint Agathon mondja: fekete erkölcsök
után ne nézz, egyenes vonalban fusd meg a’ pályát ’s azon ki ne
csapongj.
19. Ki útóhiréről aggódik, nem gondolja meg, hogy az, ki róla
megemlékezik, maga is csak hamar el fog halni; ugy tovább, ki ez után
következik, mig végre halandó csodálóktól terjesztett emléke teljesen ki
alszik. Feltévén pedig, hogy hirlőid halhatatlanok ’s emléked
hervadhatlan, mit nyersz vele? nem mondom halálodban, hanem életedben?
Mi egyéb a’ dicsőség, mint valamelly kiváltság dija? Azért ne idején
kivül hagyj fel azzal, mit a’ természet hatalmadba adott, azonban hogy
te folyvást mások beszéditől teszed függővé magadat.
20. Minden szép, bár mi féle legyen, magában szép és magától
határoztatik meg, a’ nélkül hogy tökélyéhez a’ dicséret szükséges volna;
azért nem is lesz a’ dicséret által sem rosszabb sem jobb. Ezt állitom
még a’ felől is, mit közönségesen szépnek neveznek, a’ természet és
müvészet munkáiban. Mi valóban szép, az tovább nem szorul semmire, épen
ugy mint az észtörvény, az igazság, a’ jóakarat ’s a’ szerénység. Mi
lesz mind ezek közül széppé; dicséret által, vagy, ócsárlás által
rosszá? avagy a’ smaragd magánál rosszabb lesz e’, ha nem dicsértetik,
ugy az arany, az elefantcsont, a’ bibor, a’ lant, a’ kés, a’ virágocska
vagy a’ fácska.
21. Ha a’ lelkek maradandók, mint foglalhatja kezdettől fogva azokat a’
lég magában? – Hát a’ föld mint zárhatja mind azoknak testét, kik olly
nagy idő óta bele temettettek? Mert valamint itt a’ bizonyos idő mulva
történni szokott változás és fölbomlás más halottaknak helyt készit;
épen ugy fognak a’ levegőbe átvitt lelkek egy idő mulva elváltozni,
szétömleni, ’s a’ maganyagok rendszerébe fölvételök után megtisztulni,
’s illy módon csinálnak helyet a’ felveendő uj jövevényeknek. Ezt
lehetne felelni, a’ lelkek maradandóságát előre feltévén. De itt nem
csak a’ testek sokaságára kell gondolni, mellyek igy eltemettetnek,
hanem azon temérdek állatokra is, mellyek naponkint általunk ’s más
állatoktól megemésztetnek. Mert mi nagy szám emésztetik meg, ’s igy
mintegy az állatok testébe temettetik el, mellyek belőlök táplálkoznak,
és még is mindnyájokat úgyan azon hely zárja, mivel elváltoznak vérré,
léggé, és tüzi anyagokká! – Innen tehát minő igazság megjegyzendő? Az
anyag és alak felbomlása.
22. Ne csapongj szét; hanem minden vágyaidban az után törekedjél a’ mi
igazságos ’s ragaszkodjál minden képzetidnél a’ fölfoghatóhoz.
23. Oh világ! mind az megegyező velem a’ mi veled megegyezik. Nekem mi
sem jön korán, mi sem későn, a’ mi neked jókor van Mind gyümölcs az
nekem, oh természet, mit a’ te Horáid hoznak. Minden tőled, minden
benned van, és minden beléd tér vissza. Az, (Aristophanes) azt mondja: o
te kedves Cecrops városa, és te nem mondanád: o te kedves isten városa.
24. Keveset foglalkozzál, mondja ama, (Democritus), ha jó kedvü akarsz
lenni. Azonban nem volna e’ jobb csak a’ szükségest tenni, t. i. azt,
mit egy természeténél fogva társadalmi lénynek az okosság parancsol, és
olly módon, mikép az azt parancsolja – Illy magaviselet nem csak olly jó
kedvet szerez, melly a’ jó cselekvényből ered, hanem ollyant is, minő a’
kevés munkából, Mert ha nagyobb részét annak mit beszélünk vagy teszünk
mint szükségtelent elhagynók, – úgy több üres időnk és kevesbb
nyúgtalanságunk lenne. Kérdezd meg azért magadat minden
foglalatosságnál: talán ez is a’ szükségtelenekhez tartozik? De nem csak
a’ szükségtelen tetteket, hanem a’ szükségtelen gondolatokat is kerülni
kell; mert ugy nem fognak fölesleges tettek következni
25. Kisértsd meg, mint folynék neked egy becsületes ember élete, ki
azzal megelégszik, miben a’ természet részesiti; és saját igazságos
tetteiben, ’s jó akaratu érzelmiben megnyugszik.
26. Azt tehát láttad? Úgy jegyezd meg ezt is: Ne nyugtalanitsd magadat.
Tágitsd ki lelkedet! – Hibázik valaki? Ő maga kárára hibázik. – Történik
veled valamí? Jól van; a’ dolgok mindenségéből kezdettől neked
rendeltetett az. Általában pedig: rövid az élet, használd a’ jelent
ildomosan ’s igazságosan Légy mértékletes és semmit se üzz tulságig.
27. Vagy egy jól rendezett világ, vagy egy óssze szórt vegyület, de még
is egy világ? – Avagy lehetne e’ benned rend, a’ világban pedig
rendetlenség? Ez ís pedig olly megegyező összehatásánál illy különböző
’s elszórt dolgoknak?
28. A’ fekete jellem, az asszonyos jellem, a’ makacs jellem, baromi és
állati, gyermekes, gondatlan és ravasz, alávaló, álnok és zsarnoki.
29. Ha a’ világban idegen az, ki a’ dolgokat benne nem esméri: úgy az is
egy idegen, ki azt nem tudja mi abban történik; szökevény ki a’
társasági rendet kerüli; vak, ki lelki szemeit bezárja; koldus ki másra
szorul ’s maga nem bir mind azzal, mi az élethez szükséges; különcz, ki
a’ közös természetnek rendét elhagyja, ’s abból magát kivonja mert az
abban előforduló események nékie nem tetszenek: mert azokat is ugyan
azon természet hozza elő, melly téged; felségsértő, ki saját lelkét az
egyetlen egy ’s minden okos teremtményekkel közös lélektől elszakasztja.
30. Amott philosophus egy, ruha nélkül ís, itt egy másik, bár könyve
nincs, ’s ott megint egy másik csak félig öltözködve. Kenyerem nincs,
úgy mond, és az okossághoz még is hű maradok. Én pedig, noha nem a’
tudományokból élek, még is nálok maradok.
31. Azon müvészetet, mellyet tanultál, szeresd, elégedjél meg vele.
Hátra lévő éltedet úgy töltsd el, hogy minden egyéb ügyeidet teljes
bizalommal az istenekre hagyd, ’s magadat senkinek zsarnoka vagy
szolgájává ne tedd.
32. Gondolj például Vespasianus idejére, ’s ezeket fogod találni mind:
házosulókat és gyermekeiket nevelőket, nyavalásokat és haldoklókat,
hadakozókat és ünneplőket, kereskedőket és földmüvelőket, hizelgőket és
büszkéket, gyanakodókat és ravaszokat, azokat kik másoknak halált
ohajtanak, a’ jelenvalóra zugólódnak, szerelmesek, kincseket gyűjtenek,
consulságra ’s királyságra vágynak. És az ő eletök sincs többé sehol. –
Menj át most Trajanus korára, ismét csak ugyan az; halállal cserélték
fel ezek is az életet. Hasonlókép tekints meg más időszakokat ’s egész
nemzeteket ’s lásd, mi sokan haltak el nagy erőködés után csak hamar ’s
anyagokká föloszlottak. De főleg azokra függeszd figyelmedet, kiket
magad is ollyanoknak esmértél, mínt kik a’ hiú dolgokra törekvés mellett
azt elmulaszták cselekedni, mi sajátlagos rendeltetésökkel megegyező
volt, ahhoz ragaszkodni ’s azzal megelégedni. Itt arra is szükséges
emlékeztetni, hogy azon gond, mit valami ügyre forditasz, ennek
sajátlagos értékétől vegye meghatárzott mértékét. Ekképen nem fogsz
kellemetlenséget érezni, csekélységekkel kelletén tul nem foglalkozván.
33. Hajdan divatos szavak most elavultak; ugy szinte az egykor
felmagasztalt emberek nevei is, Camillus, Ceso, Volesus, Leonnatus, és
csak hamar e’ nevek is Scipio és Cato; aztán Augustus maga is, Adrianus
’s Antoninus. Mert hamar eltűnik minden hasonlón egy regéhez ’s hamar
eltemettetik teljes feledékenységbe. ’S ez még azokról is áll, kik
egykor az emberek bámulatára ragyogtak Mert mások, mihelyt lelköket ki
lehelték: eltünnek esméretlenül, sem láttatva sem hallatva. – Sőt mi
volna maga a’ halhatatlan hir? Üres semmi! Mi az tehát, a’ mi után
kellene törekednünk? Ezen egy: igaz gondolkozásmód, közhasznu tettek,
minden hazugságtól tiszta beszéd ’s olly kedély, melly minden eseményt
örömmel fogad, mint valami szükségest és esméretest, mint egy elvből,
hasonló kutfőböl eredőt.
34. Hagyd magadat önkényt a’ sors vezérletére; engedd nékie, a’ melly
ügyekbe akar, magadat befonni.