Az élet keveseké, törékeny kincs, melyet senki vissza nem adhat,
mindenki elvehet, – a halál mindenkié, melyet mindenki adhat, senki el
nem vehet.
Mindenki szeret a halálnak saját lelkével összeillő arczot adni, ha róla
gondolkozik. Egyik őszen, megnyugodva, megsiratva szeretne meghalni, a
másik ifjan, fehér koszorúval homlokán. Egyik nyájas reggeli kék eget
kíván halotti ágya fölé, körül a pacsirta énekét és a tavaszvirágok
illatát, halk zokogást ágya fejénél, meleg napsugarat hidegülő arczán;
másik csaták viharai közé viszi képzeletét, kergetve és keresve a
halált, küzdve, csatázva, vihar és földrengés közepett, ott esni el a
csatakürt rivallása mellett, látni a győzelmi zászló lobogását, s
lehajolni és megcsókolni utólszor a földet és meghalni.
Ki a haláltól retteg, vagy nagyon szereti az embereket, vagy nagyon fél
az Istentől.
Elmondom tinektek, milyen halála volt Arriának.
Nő volt, – Rómában született, római polgár neje.
Rómában uralkodott azon időkben Claudius Tiberius Drusus.
Claudius Tiberius Drusus!
Minő álmaik vannak a Néroknak a halál után?
Szomjazod-e még a túlvilágon is a vért? reszket-e szíved a vágy miatt,
midőn az esti szellő az olasz égöv tűzszemű leányainak keblén árnytalan
szellemed végig fuvallja, kiknek ősanyjaik egykor oly forrón ölelték
melledet? sírsz-e, midőn a felszabadult helota sírodat mezetlen lábával
megtapodja? kinek ősapját egykor vadakkal tépetted össze?
* * *
A circusban ordított a nép.
Az imperator közmulatságot tartott.
Elefántok küzdöttek tigrisekkel; pokoli bőgés reszketteté az eget; az
óriás vadak szörnyű lábainak tombolása alatt rengett a föld, a csíkos
fenevadak föl-fölröppentek a magasba, elhajítva a bőszült elefánt
véressé tépett ormánya által.
A nép ordított és embervért akart látni.
Izmos, mezetlen férfi löketék a circus közepére, kezében széles, rövid
kard, feje födetlen, izmai vaskemények, arcza merész.
Egy szemközti kalitka csapóajtaja felvonatik s méltóságos léptekkel
mozdul ki belőle a puszták királya, az afrikai oroszlán. Hosszú, fényes
sörénye a nap fényében aranyat játszik, piros nyelve kilóg szájából,
morgása mint a távoli menydörgés, farkával a földet korbácsolja.
Szemközt állanak a férfi és az oroszlán.
Mindenik érzi, hogy méltó ellenére talált.
Az oroszlán meghajtja derekát, földnek feszíti fejét, sörénye egyik
oldaláról a másikra repül, – ordításától végig reszket a circus épülete.
– Biafora! kiáltja a férfi, lábával a földre dobbant, nagy melle
kifeszül s érczkarját fölemeli a ragyogó karddal. Egy szökés; – mindkét
királyi állat egymásra rohan, az oroszlán iszonyú körmeit a férfi
vállába csapja, ez pedig torkon ragadja őt s a földre tiporva vas
térdeivel gyomrára gázol, s míg a pusztai fenevad balkarját széttépi,
hideg vasát szívébe taszítja.
A nép tapsol. A férfi föláll, diadalmas arczczal mutatja föl a vértől
gőzölgő kardot, lábát a holt oroszlán fejére teszi. A nép tapsol, – a
gladiator leesik legyőzött ellene mellé – és meghal. A nép tapsol.
Több vért, több vért akarnak látni.
Fehérbe öltözött nők csoportjai hajtatnak a térre. A kereszténység
martyrjai, kik, mert nem akartak áldozni a bálványisteneknek, maguk
hozattak áldozatul nekik.
A martyrnők egymást sírva karolják át s szent hymnust énekelnek a
magasságban uralkodó nagy lélek dicséretére. A halál e percze nem oly
irtózatos előttük, mint édesek a túlvilág gyönyörei.
Hirtelen több rekesz nyittatik meg. Hetekig éheztetett hyenák
bocsáttatnak elő, száz fenevad, mely emberarczhoz soha nem szokott, s
melyeket tüzes vasakkal tettek dühösekké.
Halálhirdető vonítás hangzik e sírásó vadak tajtékzó szájából, vegyülve
a nép tapsaival s a vértanuk szent énekével.
Ki az, ki ott a középen leghangosabban tapsol?
Ő az, Tiberius Drusus.
A hyenák előrohannak a térre.
Tiberius kihajlik erkélyéből s úgy tapsol és palástja lobogtatásával
uszítja a vadakat.
E perczben a Tiberius mögött álló férfiak egyike, Cecina Pætus, undor és
borzalom szavával mondá mellette álló barátjának:
– Nem tudom: az emberek szánandóbbak-e, vagy az istenek, hogy engednek
egy nyomorult embert istenné válni a földön?
– Valóban, felelt rá a megszólított; csak egy taszítás kellene neki, és
ő maga is ott heverne a fenevadak között.
– E gondolatot ne hagyjuk meghülni, szólt Pætus és egy lépést tett
előre.
Barátja visszatartá.
– Megállj, hadd tegyem én; – neked nőd van otthon.
És Cecina Pætus engedte jó barátját előre menni.
Az a tapsoló tömeg közt egészen közel furakodék Tiberiushoz; most
melléje ért, – kezével elérheté: – ekkor odahajolt hozzá – és a fülébe
súgott valamit.
Az embernek, míg odáig ért, eszébe jutott, hogy sokkal hasznosabb lehet
rá nézve, ha a helyett, hogy Tiberiust megölné, fölfedi előtte, hogy itt
egy egész összeesküvés van, mely őt meg akarja ölni.
Amúgy csak egy földi istent tett volna emberré, így magából csinálhatott
félistent.
A mint Cecina Pætus meglátta, hogy barátja Tiberiusnak suttog, egyszerre
észrevevé, hogy el van árulva s hirtelen kimenekült a bámuló tömeg közül
s lakására futott.
Egy óra mulva cæsari zsoldosok állták el a római polgár házának ajtaját,
Tiberius iszonyú bosszút esküvék fejére, ki kedvencz mulatságát így
elrontotta.
Megesküvék, hogy mindazoknak, kik Pætus czimborái voltak, vére folyni
fog, s a polgárt soha még nem talált kínokkal fogja kényszeríttetni
azoknak kivallására.
Szép, fiatal neje volt a polgárnak, – Arria.
Mikor meghallá férje veszedelmét s a még nagyobb vészt, mely a hazára
jöhet, ha férje összeesküvése részeseit kivallja, hozzá sietett s egy
éles tőrt adott kezébe, hogy ölje meg magát.
A férfi, ki százszor látta szemközt a halált, ki a csatákban sokszor
fölkereste azt, bénultan álla most s az átadott tőr kihulla kezéből. Nem
volt ereje azt önszívébe döfni.
Látta körül a szép eleven világot, a mosolygó eget, az életet, zajával,
hullámzásaival, s nem volt bátorsága a sír férgeihez kebléről leszállni.
Künn Tiberius zsoldosai törték rájok az ajtót.
Ekkor Arria fölvette a tőrt, mit férje elejtett s elébb önkebelébe
döfte, úgy adta át azt neki.
– Nem fáj a halál, Pætus! – szólt és mosolygott – és meghalt.
Percz múlva mindkettőjük szívvére összeomlott.
Lelkeik együtt szálltak a Styx szomorú révéig.
Ilyen halála volt Arriának.