Jótét helyett jót ne várj. Ez arany mondatot későn tanultam meg.
Eljöttem Caraib országból, hol a kutyákat becsülik s az embereket
megeszik s jutottam olyanba, hol az embereket imádják s a kutyákat eszik
meg.
Sok napi fáradság után nagy hegyek lábához jutottunk, Tibetországba.
Láttuk Kőrösi Csoma Sándort is.
Épen Láma-választás volt. (Így híják ott a hivatalos ember-bálványt.) –
E hivatalra rendesen a legkisebb embernek kell következni.
Odaérkeztünkkel egész világ orrára borult az én törpe gazdám előtt.
Kisebb volt ő, mint a legkisebb ember az országban. Ő lett a Láma.
Engemet is körülfogtak, megtapogattak, vigyorgó, széthúzott szájjal
csamcsogtak körül s azután betettek egy ólba hizlalni. Mihelyt a
szentjános-kenyeret megláttam, mindjárt tudtam, hogy meg akarnak enni. –
A cannibálok!
Gazdám még megszabadíthatna, hanem ahhoz ő nagy szamár. Ő is fog belőlem
enni.
Ennyire jutottam! Ki hitte volna?
Miután voltam öleb, nyájőrző és nyúlfogó; voltam guerilla, művész és
tudós; voltam iparlovag és ló; voltam bálvány; most mint csemege halok
meg.
Ilyen változatos élete csakugyan nem volt még embernek soha.