Három állat terem meg minden égöv alatt: egy kétlábu, egy négylábu és
egy hatlábu.
Az egyik az ember, a másik a kutya, a harmadik a bolha, melyek
mindhárman különös ragaszkodással viseltetnek egymás iránt.
Ezen észrevételt akkor tevém, midőn oly országba hoztak bennünket, a hol
e három állaton kívül semmi élő lelket nem találni, a hol jégből vannak
a hegyek, hóból van a föld.
Elbúsulva gondolkozám róla, vajjon mi hivatás várhat reám ily szomorú
földön, hol sem kis úrfi, kit mulattatni, sem juhnyáj, melyet őrizni,
sem nyúl, melyet elfogni, sem hidalgo, melyet megmarni, sem szinpad,
melyen debutirozni, sem tudomány, melyből prælegálni kellene, nincsen. A
sors azonban minden égöv alatt kimérte az universalgeniek sorsát. Engem
itt szánkó elé fogtak; lovat csináltak kutyából. Neveztek csihipuhinak,
legalább mindig ezt a szót hallottam, a mikor az ostor pattant.
Ily nehezen semmiféle sors sem esett. Ez keserű volt. Igavonó állatnak
csakugyan nem születtem.
Úgy látszik, az itt levő embereknek sem igen tetszett a clima, mert
egyszer összebeszéltek, szert tettek egy hajóra, arra felkuporodtak mind
s elhajókáztak a tengeren. Én és gazdám is velök mentünk.