Mentünk, vándoroltunk.
Szerencsénkre kóborlásaink közben egy majomkomédiatársaságra bukkanánk,
mely bennünket nem eresztett tovább. Épen szükség volt ránk. A gazdám
majmokat játszott, én pedig kokett dámákat, pedans tudós orvosokat, egy
szóval character-szerepeket. Különösen force szerepem volt mistress
Hauvau; mintha most is látnám a tutu főkötőt, mely oly kecsesen illett
frizérozott füleimhez.
A merre jártunk, mindenütt kegyencze valék a közönségnek, özönlött a
taps és koncz minden oldalról, nemcsak a két hátulsó, hanem a két első
lábamon is tudtam járni. Három darmstadti drámairó járt utánam
városról-városra, specifice számomra irva szomorú- és vígjátékot, mint
egykor Klischnigg számára béka- és orangutang-drámákat.
Három marionett-szinház bukott meg miattunk, ugyanannyi műlovarkör és
viaszbáb-bódé. A tönkrejuttatott menageriákat, kétfejű bornyukat,
panorámákat, zongoravirtuózokat, óriás leányokat, ködfátyolképeket,
humoristicus felolvasásokat, olasz-operákat és kötéltánczosokat nem is
számítva.
Utoljára is a sok megbuktatott művész ellenünk röffent, elüldözött
bennünket, a társaság feloszlott; nekem is le kelle lépnem művészi
pályámról, melyen annyi maradandó babért arattam.