1. A görög és perzsa hagyomány szerint Zarathustra írta Irán szent
könyvét. Mégis mivel az egésznek gyüjteményjellege van és az egyes
részek nyelvi szempontból elütnek egymástól, a legtöbb szaktudós csak a
régi himnuszok – Bartholomae szerint versbe foglalt prédikációk –
szerzőjének tekinti Zarathustrát; a többi rész is az ő tanai nyomán, de
nem egészen az ő szellemében készült. Az izlám tűzzel-vassal
pusztította, mint ‚sátáni művet‘, ezért alig negyedrésze maradt reánk,
ez is több helyen megromolva, töredékesen.
2. _Megkülönböztetnek nagy és kis Avesztát._ A nagyot csak eredeti ősi
iráni nyelven őrizték meg fordítás és magyarázat nélkül és a nyilvános
istentiszteleteken kézikönyvül használták. A kis Aveszta inkább
magánájtatosságok végzésére szolgált.
A nagy Aveszta három részre oszlik. I. _Jaszna_, lithurgikus imák és
énekek könyve. Ennek legrégibb része a _Gatha-k_, 17 mély vallásosságra
valló himnusz, melyet egyenesen Zarathustrának tulajdonítanak. Szűk
látókörében kevés, de nagy eszmékre bukkanunk. Komoly lelkület mellett
hatalmas, erős érzés lobog benne. Az újabb sívár részek olvasása után
szinte fellélegzik az ember, ha egy-egy ilyen ódára talál. Tartalmuk azt
mutatja, hogy Zarathustra nagy műve, a nép lelki megújhodása még csak a
kezdet kezdetén áll. Néhány befolyásos ember állott még csak mellé, az
ellentábor igen hatalmas és a próféta többször kételkedve kérdi, vajjon
be tudja-e tölteni hivatását.
_II. Viszprat._ Nem egyéb, mint a Jaszna kiegészítő része.
_III. Videvdat (vendidat)_ a dévák, a gonosz szellemek elleni
törvénykönyv, mely a különböző tisztulási szertartásokat ismerteti
kimerítő részletességgel és hosszadalmasan.
A kis Aveszta részei: ‚Hoszbén‘, a napfelkeltekor végzendő imák; Jaszt,
az egyes szellemek és istenségek dicsőítése; Xartak–Apasztak, a
hitvallások könyve; Afrinaka, az áldások gyüjteménye stb.[160]
Az egész mű létezéséről és tartalmáról a XVIII. századig csak a régi
görög és római írók nyujtottak felvilágosítást. 1723-ban került az első
kézirata Oxfordba, hol Bodlean Librery könyvesboltjában erős láncokkal a
falhoz erősítve, mint valami érthetetlen titkos könyvet mutogatták.
Titokzatos volta ösztönözte a francia Auquetil Duperront, hogy Indiában
felkeresse a parszi doktorokat (daszkurokat) és tőlük megtanulja az ősi
iráni nyelvet. Ezek először csak hitegették, ámították, de sikerült neki
túljárni az eszükön, tényleg megtanulta az ős nyelvet, szerzett magának
becses kéziratot és lefordította az egész Avesztát.
A szöveg általános elképedést és csalódást váltott ki, mindenki felséges
ódákat, magasszárnyalású bölcseleti elmélkedéseket várt, és e helyett
unalmas litániákat, végnélküli és kicsinyes tisztulási szertartásokat
talált. Voltaire két lapot se tud elolvasni Zoroaszter útálatos művéből,
a nélkül, hogy szánalom ne fogja el az emberi természet iránt, mely
ilyen silány lim-lommal bibelődött. Mások egyenesen lehetetlennek
tartották, hogy a bölcs Zoroaszter, kit Platon annyira magasztal, ilyen
bárgyuságot firkált volna össze; a hiszékeny Auquetil bizonyára
valamilyen szélhámos áldozatává lett. Herder nyílt elméje azonban a sok
aprólékos lim-lom között fölfedezte az Avesztában rejlő igazgyöngyöket
és gúnyolta a franciákat, hogy egy párizsi lapszerkesztő hangzatos
szólamait keresik a nagy Zoroaszterben. Ő maga nem annyira tudományos
elmélyedéssel, mint inkább magasröptű képzeletének sejtelmével írja: «E
szerint a rendszer szerint az embernek, mint Isten látható képének kell
élnie és uralkodnia a szellem birodalmában, eszményi fényességben.»[161]
Az alapeszmét Herder helyesen érezte meg, de a tudományos megértés a mai
napig sem tökéletes és nincsen minden tekintetben kielégítő fordítása.