Zarathustra korát és életét mindmáig mélységes homály fedi. Elsőrangú
tudósok, köztük Darmesteter, «Kelet szentkönyvei»-ben a Zendaveszta
fordítója a vihar megszemélyesítőjének és így mitológiai alaknak tartja,
akárcsak Bacchust, Theseust vagy Heraklest.[155] Arab és szír források
szerint azonos volna Baruch-hal, Jeremiás próféta íródiákjával. Mivel
nem nyert prófétaküldetést, azért elpártolt mesterétől és idegen nép
között írta meg «sátáni művét», az Avesztát.[156] A görögök
beláthatatlan messzeségbe burkolták tanait, azért, hogy annál nagyobb
tekintélyt kölcsönözzenek neki. Szerintük a trójai háború előtt 5000,
Plátó előtt 6000 esztendővel tanított. Ezek a nagy számok azt árulják
el, hogy nem tekintették történeti személynek.
Oldenberg az összehasonlító nyelvészet alapján a védákkal méri össze és
Kr. e. 900–800 esztendőre helyezi az Aveszta régi himnuszai keletkezését
és ezzel Zarathustra életét. Az Orientalische Litteratur-Zeitung pedig
legújabban az 1000 évet tartja legvalószínűbbnek.[157]
A Zarathustra ellen szórt vádakból bizonyos, hogy nem volt perzsa, hanem
Baktriában, az iráni felföld keleti részén született, hol a magas hegyek
a sivataggal érintkeznek, hol a perzselő nyár dermesztő téllel
váltakozik és megedzi, felvértezi fiát arra, hogy vitézül védekezzék az
északról portyázó turáni törzsek ellen. A hagyomány szerint anyja
csodálatos álmokat lát és születésekor a gyermek nem sír, hanem hangosan
felnevet; ámde nevetése nem vidámsággal, hanem csodálattal és
rettegéssel tölti el a rokonságot.[158] Ez a rege szemlélteti életének
egész nagyságát és tragédiáját: leghitelesebb, legrégibb himnuszaiban a
bölcs egész emberi módon jelenik meg. Élete telve derűvel és borúval,
gonddal és vigasztalással. Egyszer aljas üldözők serege, másszor ismét
hűséges barátok veszik körül.
A nép között jártában-keltében nagy lelke már ifjú korában felháborodik
az esőcsinálók és varázslók üzelmein és megvetéssel fordul el a
néphitben kavargó garázda istenek hadától; az idegenből beözönlő
bálványokat is lelke mélyéből utálja. Ilyen lelkülettel 15 éves korában
kikéri jussát az atyjától és visszavonul a pusztába, ahol hét évet tölt
el imában és elmélkedésben. Isten megengedi, hogy kérdezze és állandóan
válaszol neki. Beavatja a végső dolgok titkaiba és a világtörténelem
törvényeibe. Zarathustra alázattal fogadja az igét és visszatérve a
társadalomba, szenvedélyes buzgalommal hirdeti az igazságot. Gyűlölettől
izzó hangon támadja a babonás tanok előcsahosait és fejedelmét nem
egyszer felszólítja, hogy hányassa őket kardélre, irtsa ki az ivadékukat
mind egy lábig. Merész szereplése dacára egyideig békés családi életet
él. Nőül veszi egyik legelőkelőbb hívének, Frasaostrának leányát. Fiát
olyan gonddal neveli, hogy később legnagyobb támasza az igazság
hirdetésében. Legkisebb lányát, Porucsisztát, szintén előkelő gazdag
ifjú veszi nőül. Az esküvőn megjelenik Visztapsza fejedelem és maga
Zarathustra ír igen szép alkalmi éneket. Mennyire telve volt a gonoszok
elleni gyűlölettel, legjobban bizonyítja az a tény, hogy még lakodalmas
énekében is átkot szór ellenük és burkoltan felszólítja a fejedelmet,
hogy hallgasson Mazda szavára, rendezzen vérfürdőt a gonoszok között és
biztosítsa ellenük a vidám falvak tartós békéjét.[159]
Ilyen hang mellett nem csoda, ha a dévaimádók üldözni és rágalmazni
kezdik. Az uralkodó ennek dacára állandóan kegyesen fogadja, az Aveszta
olvasása meggyőzi Zarathustra isteni küldetéséről, elfogadja egyszerű
tanát és terjeszti királyi hatalmával. A néphit őrei azonban mindig
jobban szitották a parazsat, föllázadtak a király ellen; elfoglalták,
kizsákmányolták a fővárost, Zarathustrát fogságba ejtették és megölték.