Lao-ce-nek ez az egyetlen műve. A könyvre is ráillik az a jellemzés,
amit szerzőjéről mondott Konfucius: «Hasonlít a mesebeli sárkányhoz,
keresztülhatol a felhőkön, világossággal és sötétséggel táplálkozik.»
Határozottan kifejezett meggyőződést alig találni benne és kevés szavát
lehet szószerinti értelemben venni. Krause negyvenkétféle fordítását
említi, de nincsen egyetlen sora sem, melyet a fordítók egyenlően
értettek volna.[143] Ő nem akar nyárspolgári, alpári lelkeknek írni;
örvend, ha ezek kinevetik és akkor van megelégedve, ha nem értik meg.
Szereti a keleti ködöt, és gondolatait ellentétekbe, paradoxonba
burkolja. Terjengős kommentárjai a mű után ezer esztendővel készülnek,
azért ezek is gyakran elhomályosítják és nem tudni, mennyi bennük az
idegen hatás.
A könyv tartalma legegyszerűbben címe szerint osztható fel. «Tao» annyi,
mint a világ nagy elve; «te» az erényt jelent; «king» klasszikus okirat.
_A tao igen sokjelentésű szó._ Eredetileg annyi, mint út. Írásjele a
‚fejt‘ és ‚menni‘ jelények csoportosítása; olyan utat jelent tehát,
melyen feje után jár az ember, mely célhoz vezet, melynek iránya és
értelme van. Először az égi pályák jelölésére használták. Az egyenlítő a
piros út, a térítő a sárga út. Lao-ce átviszi az eszmék birodalmába és
megkülönböztet nagy Tao-t és kisebb tao-kat. A nagy Tao a végső irányt
adó hatalom, mely az ég, a föld és az ember kis tao-ját létrehozza,
igazítja és fenntartja. Az európai fordítók többféleképpen próbálják
jelentményét eltalálni: voie, cause première, parole, Weltgesetz, Sinn,
Höchstes Gut… Legközelebb jár hozzá a görög «logos», a latin «ratio» és
a Spinoza-féle causa sui, natura naturans.
Bizonyára az ősvalláshoz tartozó fogalom ez, mely Kínában alapja minden
világnézetnek, etikának és vallásnak. Megtalálható mind Konfuciusnál,
mind Lao-cé-nél, de különböző módon.
_Konfuciusnál a tao_ az I-king szövegében a nagy természet mechanikus
törvénye az ember erkölcsi életére alkalmazva. Külön törvénye van az
égnek, a földnek és az ember etikai világának, de mindannyinak alapja az
égi tao, az ég járása. Ezt kell a császárnak felismernie és közölnie az
alattvalókkal a szertartások előírásával. Ezekkel gondoskodik arról,
hogy az égi erők megáldják uralkodását és népét. Kung-ce-nál az a szent
ember, ki az isteni Tao-ra alapítja minden törvényét és magatartását és
a földkereksége engedelmeskedik neki.[144]
_Lao-ce tao-ja._ Konfuciusnál a legmagasabb az égi tao és ez azt a
benyomást kelti, hogy nála ez nem egyéb, mint a személyes Isten, ki őt
egyedül ismeri, aki hivatásával megbízta és akihez nagy
megpróbáltatásokban imádsággal fordul.[145] Lao-ce szemében az ég nem
lehet végső elv. Kell lenni egy felfoghatatlannak, kimondhatatlannak,
melyet jobb kifejezés híján a «nagy Tao»-nak nevez és ez nem egyéb, mint
az égi, földi, emberi tao-k végső forrása, végső célja és minden ismeret
alapja. Semmikép se vallásos, hanem tiszta filozófiai fogalom;
istentiszteletben nem részesül, áldozatot nem mutatnak be neki és nem
imádkoznak hozzá.
_A nagy Tao először kozmológiai elv_, mindennek létforrása, minden
teremtmény anyja, mely az ég és föld előtt fennállott már. Mindent
létrehoz, de önmaga sohasem lesz jelenséggé, azért nem tapasztalható
meg. Nem zárkózik a tér és idő keretébe, azért hiába nézünk utána, nem
látjuk meg soha. Hiába hallgatódzunk a szavára, nem hallható soha. A
szobrász nincs ott a szobrában, a festő nincs a vásznában és az atya
nincsen gyermekében. Mint világelv a két őserő (Jang és Yin) ellentétét
egyenlíti ki, mert benne minden eggyé válik. Olyan az ég és föld (Jang
és Yin), mint a megszólaló fuvola. Önmagában üres, de ha törvénye
szerint beléfújnak, csodálatos hangok áramlanak ki belőle. A fuvola a
föld, a lehelet az ég, de ki adja a leheletnek a kellő erőt és
gyorsaságot. A nagy fuvolás, a nagy Tao, ki ebből a varázsfuvolából az
egész világot elővarázsolja.
_A nagy Tao a mindenség célja._ Minden létező tőle származik, minden
hozzá tér vissza, mint esténkint a gyermek anyja ölébe hajtja fáradt
fejét. Az embernek is ez a célja: egyesülés a nagy Taoval, amint ezt az
életfelfogásban láttuk.
_A nagy Tao minden megismerés alapja._ A jelenségekben nem található,
azért őt magát csak _közvetlen megéléssel_, intuicióval foghatjuk fel.
Olyan ez a felfogás, mint a jóga-gyakorlat magaslata a szamadhi, melyben
a lélek elveszti öntudatát és alámerül a tudattalan örvényébe. Szerinte
ez az intuició az emberi lélek legősibb, legegyszerűbb jelensége, melyet
nem lehet levezetni és bizonyítani. A piros és kék színt nem lehet
megmagyarázni annak, akinek sohasem volt ilyen élménye; viszont aki
látta a pirosat és kéket, megérti a mondott szóból is. Hasonlóképpen
csak az érti meg Lao-ce szavát, aki már megízlelte a nagy Táo-t.[146]
3. _Eszmetana_. A nagy Tao ős valóságában jelen vannak a dolgok fogalmi
képei (a platoni ideák) és a lélek intuiciójában ezeket is átéli, de
ezek a fogalmak ki nem mondhatók. Ilyen például a lét és a nemlét. A lét
az égnek és a földnek anyja, a nemlét pedig anyja a létnek; egymással
tulajdonképpen azonosak, csak a szavak, a jelek különböznek.
_Ismeretelmélete realisztikus._ A szemlélő lélekben a kimondhatatlan
eszmék mintájára alakulnak kimondható fogalmak is; ime ezen alapszik a
kínai realizmus. Konfucius és Lao-ce megegyeznek abban, hogy a szavak és
kimondható fogalmak a valóságot tükrözik, mert a valóság maga a nagy Tao
és a benne rejlő kimondhatatlan fogalom; az egyéni lélek kimondható
fogalmai ezek mintájára készülnek és így a szavak kimondható fogalmakat,
a fogalmak pedig valamikép valóságot jelentenek. Amíg tehát szavainkat
ellenőrizhetjük a valósággal, a Tao átélésével szerzett
tapasztalatokkal, addig használhatók ezek a szavak a valóság rendezésére
és arra, hogy a nagy Tao-hoz igazítsák életünket.
De az egyéni lélek önkényesen bánik lelki kincseivel és csapongó
képzelete olyan fogalmakat alkot, melyek nem felelnek meg az örök
eszméknek és így az egyéni vágyakozás olyan célt tűzhet maga elé, ami
nem felel meg a valóságnak. Így alkotja meg az ember a valósággal
ellentétben levő külön világot: az álmok és a vágyak világát. Így
keletkezik a vágy a kényelem, a gyönyör és az idegen vagyon után, mivel
pedig ez nem adatik meg mindenkinek, kezdődik a küzdelem, a pereskedés,
végül a lopás, a rablás és a gyilkosság, szóval minden, ami ellenkezik a
nagy Tao-val, a valóság nagy világrendjével. A rosszat tehát az olyan
oktalan vágyak teremtik, melyek önalkotta fogalmainkhoz tapadnak, ezért
nem lehet a bajokon segíteni emberi bölcseséggel és tudással, mert minél
jobban fárad az értelem, annál jobban szaporítja önkéntes fogalmait,
annál jobban eltávolodik a valóságtól. Ezért ne törődjünk tudással és
kultúrával, hanem bízzuk rá magunkat a természet folyamatára, a nélkül
hogy meg akarnók nevezni vagy tudással keretekbe foglalni. _Ez a maga
átengedés, a nemtudás és nem cselekvés_ ismét helyreállítja a jóviszonyt
a természet és az ember, az édes anya és a gyermeke, a nagy Tao és a
jelenségek között.