1. Orelli, Harles, Zottoli vallástörténetírók szerint: «minél messzebb
szállunk vissza Kína szellemtörténetében a régi időbe, annál jobban
_kimagaslik a Mindenható égi Isten_, kinek neve (Zottoli szerint magni
cœli supremus dominus) az idők folyamán változáson ment át, de a benne
való hit és az imádat fennállott még Konfucius korában is.[127]
Legrégibb neve úgy látszik Shang-Ti, legfőbb hatalmasság vagy Tao, az
igaz egyetlen létező és minden létezőnek a forrása. A legrégibb
forrásokban Jang, a későbbi pozitív teremtőerő, mint tudatosan cselekvő
személy, mint személyes Isten jelenik meg, ki jóságos és irgalmas, tehát
nem könyörtelen, mint a vak sors, mint a személytelen természeti erők
játéka. Jósága mellett szigorú és igazságos, mert nemcsak áldást hoz,
hanem csapást is küld és a gonoszokkal érezteti haragját. Ismeri az
emberi szív minden gondolatát, szívének minden titkát. Cseng király szép
imái szerint: «Járjunk tisztelettudón, mert az ég nyitott felettünk. Ne
mondjuk, hogy magasan van, messze esik tőlünk, mert körüllengi minden
cselekedetünket és mindenütt figyel minket.»[128] Nem öltözhetik emberi
alakba, emberi nyelven nem szólalhat meg, ezért a régi kínai vallás nem
is ismer pozitív kinyilatkoztatást… A legmagasabb ég csak működik
állandóan minden beszéd nélkül. Akarata örök és változhatatlan és minden
erkölcsi és természeti törvény forrása. Az ódák és az okmányok könyvében
ismételten megcsendül a tiszta monoteizmus. A föld akkor még nem volt
egyenrangú az Istennel, nem is szerepel mint felesége, mert eredetileg a
neve is hímnemű, mint az égé, csak Konfuce korában lesz kettőssé az ős
jel, hímnemű és nőnemű. _Lassanként a régi monoteizmusból deizmus alakul
ki_, az ég ura szerepét elfoglalja az ég a nappal, holddal, csillagokkal
és természetes erőivel. A személyes Isten mindinkább háttérbe szorul és
kifejlődik a _természetimádás_. Az égi jelenségeket, a föld alakulatait,
hegyet-völgyet az ősi erők megnyilvánulásának tekintik és lassanként
átlelkesítik. A személytelen erők helyére személyeket helyeznek és így
mindenütt szellemeket és isteneket fedeznek fel. Ekkép alakul ki a
természet imádásából a _szellemimádás_, midőn az égi erőket összekötik
az ősök tiszteletével és életüket valósággal békóba verik mindenféle
babonás szokással. Állandóan rettegésben kezdenek élni, vajjon eleget
tettek-e ennek vagy annak a nagy szellemnek.
Krause szerint ez a kínai vallás valóságos alakulása és az eddigi
sokféle elnevezés: animizmus, animalizmus, totemizmus, samanizmus,
asztralizmus, csak arra való, hogy a dolgok lényegét tudományosnak
látszó ködbe burkolja.
A babonás szokások annyira mentek, hogy a föld oltárán emberáldozatokat
mutattak be és a társadalmi bajokat bűbájos szertartásokkal próbálták
orvosolni. A nagy nemzeti szerencsétlenségek az örökös lázongás,
pártoskodás megingatták a gondviselő Istenbe vetett hitet.
_Kong-fu-ce tulajdonképpen a babonát akarja kiirtani a népből és
visszatérést hirdet a régi egyszerűbb, tisztább világnézethez._ Ezért
állítja össze az I-king homályos, számára is érthetetlen szimbólumait és
öreg korában annyit forgatja, hogy két bőrkötést is lekoptat róla.
Megemlíti még benne, hogy a régi bölcsek az ég nagy Urának mutattak be
áldozatot és vele együtt tisztelték őseiket. Ebben állott egész
istentiszteletük. Az égről még szó sem esett.[129] De maga Konfucius már
a természetvallás és a deizmus alapjára helyezkedik és a homályos könyv
tartalmát a következőkép értelmezi.
A természet változásainak megmagyarázására két őserőt kell felvennünk:
az eget és a földet és harmadiknak, mint a kettő legteljesebb
megjelenését, az embert. Ezt a dualista felfogást Kínának minden ortodox
bölcselője elfogadja. _Ez a híres Jang-Jin-tan._
_Jang_ a férfi teremtőerő, meleg és aktív elem, mely testet ölt a
napban, az égben, a déli égtájban és az élénkpiros színben. Személyes
vagy öntudatlan erő-e, nem dönthető el. _Jin_ a női elem, mely sötét és
hideg, megjelenik a földben, a holdban, az északi tájban és a fekete
színben. Kölcsönhatásuk hoz létre minden dolgot és benne vannak minden
jelenségben. Az ég a mindenség atyja, a föld az anyja. Az ég alkotja a
csillagokat, az évszakokat, a föld hozza a termést. A Jang és Jin örök
változásából örök törvény (Tao) szerint keletkeznek a folyamatok. Ez az
örök törvény jut kifejezésre a nap és hold rendszeres keringésében, az
eső és szél termésthozó tevékenységében, a villámlásban és
mennydörgésben, a hideg és meleg egymásutánjában.
Az ember a természet egyik része, lelkét Jangtól nyeri, testét Jin-től;
benne egyesül az ég és a föld, benne föllelhető az egész világ. A
természet rendje a legfőbb törvény (Tao), melynek minden ember minden
tette alá van vetve. De viszont az ember minden tette befolyásolja a
természet tüneményeit. A kínai úgy hiszi, hogy az égbolt beborul és
elkomorul az emberek vétkei miatt. Ezért oly nagy az aggodalmuk
napfogyatkozáskor. Ha az ember boldog akar lenni, a természet
törvényéhez kell alkalmazkodnia. Ezért az emberi tudás főfeladata a
természet megfigyelése és az emberi élettel kapcsolatba hozatala. A
kormány egyik főgondja a jó naptárkészítés, mert ez az igazi útmutató
minden cselekvésre. Az előljárók azért legyenek tudósok, mert így
ismerik az ég és föld járását, nem tévedhetnek és erősek az
emberszeretetben.[130]
A régi hagyományokból ezeket a tanokat hagyja meg Konfucius. Ha a
tanítványok saját véleményét kérdik, rendesen kitérő választ ád,
hittételekről elvből nem beszél. Az érzékfeletti világot teljesen
mellőzi. Ha faggatják az égről vagy a természet erőiről, a kérdéseket
kereken elutasítja: «Még ezt a földi életet sem ismerjük, minek
törődjünk tehát azzal, mi következik a halál után. Még az embereknek sem
tudunk eléggé szolgálni, hogyan szolgáljunk a szellemeknek; az életet
sem ismerjük, hogyan ismerhetnénk a halált.» Nem tagadja istent és a
szellemeket, hiszen az ódák és okmányok könyvében megőrzi a tiszta
monoteizmus emlékeit, de szkeptikusnak és agnosztikusnak látszik. Ő
mindenekfelett a tettek embere. Számára az a nagy kérdés: mit és hogyan
kell tenni kellő időben és kellő helyen? Vallásának lényege inkább az
ősi szertartásokban merül ki. Ezeket mindenkinek lelkére köti, mert
felismeri nagy fajfenntartó erejüket. Pontos betartásukra maga is példát
ád egész életével. Ebben is igazi kínainak bizonyul: a forma, a ritus
minden; a dogma nem számít. A régi kínai birodalomban hiányzik a
vallásra vonatkozó kifejezés. Nem volt külön fogalomjegyük se bánatra,
se bűnhődésre, sem elégtételre.