1. A jogin életmód a legeredetibb az egész indiai kultúréletben,
módszeres felépítésében páratlanul áll az egész világon. Alapítójául
tévesen Kr. e. a II. sz. élt nyelvészt, Patandzsalit emlegetik, de ő
csak a rendszer első ránk maradt tankönyvét, a jóga-szutrákat írta meg,
melyekben azonban ősi hagyományokat foglalt írásba.[57]
Nálunk indiai fakirokról szokás beszélni. A fakir szó a modern indiai
nyelvnek arabs származású jövevényszava, mely a mohamedán vallású
aszkéták jelölésére szolgál. Tulajdonképpeni értelme szegény koldus. A
hindu aszkéták neve jogin.[58] Számuk meglehetősen nagy, mert egész
Indiában otthonos az a felfogás, hogy csak bőjttel és szigorú
önsanyargatással lehet magasabb lelkierőre szert tenni. Nyomai már a
Rig-védákban is feltalálhatók, az upanisadok atman-tanának pedig
egyenesen követelménye. Brahmant, a mindenség okát és foglalatát nem
kell messze keresnünk, mert hiszen ő minden megismerésünkben az alany.
Tanuljuk meg tehát teljesen bensőnkre szegezni figyelmünket és
felidézzük önmagunkban a mindenséget. Akaratunknak és figyelmünknek ez a
szándékos erőfeszítése a jóga; a jóga-rendszer pedig a vele
összefüggésben levő tanok foglalata.[59]
2. Az indiai irodalom történetírói a rendszert a szánkja egyik ágának
tekintik és közös néven szánkja-jogának nevezik, mert azonos a világ- és
lélektanuk s a megváltás-elméletük. _A rendszer jellemző sajátságai_: 1.
A szánkja istentagadásának átváltoztatása deizmusra. 2. A révület
elmélete, az elmélyedés gyakorlata, melynek segítségével legjobban el
lehet jutni a szánkja megváltásba, a természetet és a lelket egymástól
megkülönböztető megismerésre, vagy pedig saját magunkban a brahman-atman
egységének felfedezésére és annak belátására, hogy az egész világ csak
káprázat és álom.[60] Ettől a gyakorlattól kapta a rendszer a nevét,
mert a jóga jelenti azt az erőfeszítést, mely érzékeinket elvonja a
külvilágtól, a tudatjelenségeket elfojtja és a gondolkodást a belső
világra koncentrálja. A következőkben _a két jellemző sajátsággal
foglalkozunk_.
_Az istenfogalom_ árnyékszerű, nem illik bele a rendszerbe és nincsen
benne semmiféle szerepe. Isten nem teremti, nem kormányozza a világot;
nem jutalmazza, vagy bünteti az emberek cselekedeteit. Az isteni szellem
nem olyan, mint a tiszta, megváltott emberi lélek, mert az ember egyéni
lelke a megváltás után semmiféle összeköttetésben nincs az anyagi
természettel (prakriti) és így nincsenek tudatjelenségei, nincsen tudata
sem; az isten azonban az anyag legtisztább, legnemesebb részével áll
örök, elválaszthatatlan összeköttetésben és így legmagasabb fokú a tudat
élete, legmélyebb a bölcsesége és legnagyobb a jósága. A lét körforgása
őt nem érinti, örök békében és boldogságban él, menten minden
érzelemtől, érdemtől (karma) és életcsírától, mely a többi élőlényt örök
vándorlásra kényszeríti. Jelképe a szent «Om» szótag, melynek mormolása
és átgondolása nagyon előnyös a jóga-cél, az istennel való egyesülés
elérésére.[61]
Az emberekkel szemben isten egész szerepe abban áll, hogy jóságával
segít az üdvösség útjában álló akadályokat elhárítani, de egyébként az
üdvözülés itt is teljesen az ember érdeme, sorsa természeti törvény
kényszerűségével következik tetteiből. A későbbi upanisadok
következtében Isten és a lélek viszonya bensőségesebbé válik és az
emberi szív szükséglete a jógában a szánkja-rendszer merev szabályai
fölé kerekedik. Az ember célja nem marad tisztán negatív, nem merül ki
az anyagot és szellemet megkülönböztető megismerésben, mint a
szánkja-rendszernél, hanem pozitív tényként előtérbe lép az Istennel
való egyesülés.
_A jóga-rendszer második megkülönböztető sajátsága_ _az elmélyedés, a
révület gyakorlása._ Ebben nagy szerepet játszik a gondolatok állandóan
egy tárgyra irányítása és ezáltal a megváltó, az anyagot és lelket
megkülönböztető megismerés, mint cél; mint eszköz pedig a testnek
hipnotikus, kataleptikus álomba ringatása, a tudatos élet elnyomása. A
tudatnak ötféle működését különböztetik meg: 1. az igaz megismerés, 2. a
hamis, 3. a kétes ismeret, 4. az álomban előforduló nemismerés, 5. az
emlékezetben szereplő ráismerés. Ezek önként és szabadon is
kifejlődhetnének, de zavarja őket az akarat a maga öt sebével (klesa),
helyesebben öt hajlamával, öt szokásával, melyek a következők: a
nemismerés és a belőle származó egyéni tudat, a szeretet, gyűlölet, a
világhoz való ragaszkodás. Ezektől kell tehát annak megszabadulnia, ki
az igaz megismerés fokát el akarja érni. Ez a szabadulás Patandzsali
első könyvében egyszerűen gyakorlattal és önsanyargatással, a
szenvedélyek elnyomásával történik.
3. _A későbbi könyvek a jóga nyolc tagját különböztetik meg:_ 1. a
fegyelmezettség másokkal szemben, 2. önfegyelem, 3. a kellő ülés, 4. a
helyes lélekzés, 5. az érzékszervek eltompítása, 6. a tudat
lebilincselése, 7. az elmélkedés és 8. a révület vagy elragadtatás. Az
első két tag az állandó erkölcsi magatartást szabályozza másokkal és
önmagával szemben; ez a kettő még csak előfeltétel a tulajdonképpeni
gyakorlatokhoz, melyek közül az első három tag testi gyakorlatokat,
külső önmegtagadást tanít; az utolsó három pedig szellemi gyakorlatokat,
belső aszkézist tartalmaz.
_Az elsőfokon_ másokkal szemben tanusítandó magatartás megegyezik
úgyszólván a buddhizmussal. 1. parancs: ne ölj, ne árts semmiféle
élőlénynek. Ezzel már a külső istentisztelet, a véres áldozatok ellen
foglal állást; 2. parancs: ne paráználkodjál; 3. ne orozz; 4. mondj
igazat, ne hazudj; 5. ne legyen semmiféle vagyonod.[62]
_A második tagozat_ önmagával szemben is öt erényt kíván a jogintól. 1.
teljes erkölcsi és rituális tisztaságot, 2. igénytelenséget, 3. igazi
akarataszkézist, éhség és szomjúság, hideg és meleg elviselését, 4. a
védák és szent könyvek állandó tanulmányozását vagy állandó imádkozást,
5. odaadást, maga átengedését istennek, megnyugvást az ő végzéseiben. A
parancsok maguk nemes erkölcsi felfogást tükröznek, de már a
megtartásukért ígért jutalomban sok a túlzás és szertelenség. Így pl. a
szegénység megszerzi az előbbi születések és életek szemléletét. A
véda-tanulmányozásból fejlődik ki az egység tudata azzal az istennel,
akihez szól az ének. Aki ezeket az előfeltételeket teljesítette, akinek
erkölcsi magatartása állandóan megfelel ezeknek a követelményeknek, csak
az foghat hozzá a tulajdonképpeni révületig vezető gyakorlatokhoz.
_A harmadik fok_ azt kívánja, hogy a jogin megfelelő ülőhelyzetet
foglaljon el. 84-féle helyzetet különböztetnek meg, melyeket állítólag
Siva isten 8.400,000 közül válogatott ki számukra.[63] Minden helyzet
legyen szilárd, elég kényelmes, szabadítson meg az örömtől és
fájdalomtól, a hideg és meleg érzésétől. Lényeges alkotórész
mindegyikben valamely hipnózist eredményező magatartás. Így pl. a
tatraka kis tárgy merev, rebbenésnélküli nézése addig, míg a szemek
könnyezni kezdenek. A tárgy lehet a nyelv hegye, az orr hegye, a köldök
vagy valamely fénylő pont. A lótusz-ülést ismertettük az indiai lélek
jellemzésénél.
A tetszhalált előidéző módszer a khecsari. Ebben az idejekorán felvágott
és mesterségesen meghosszabbított nyelv visszafelé hajtva elzárja a
garatot és a két szem a két szemöldök közti orrtőre mered. Ezt azonban
évekig tartó lélekzőgyakorlatok és a lélekzet mindig hosszabb
visszatartása előzi meg.
_Negyedik fokon_ következnek a lélekzőgyakorlatok: belélekzés,
kilélekzés és visszatartás. Ezekre titkos neveket használnak. Deussen
jogin barátainak élőszóval előadott magyarázata szerint a gyakorlatok
lefolyása a következő: a jobbkéz hüvelyk ujja befogja a jobb orrlyukat,
a két utolsó ujj a bal orrlyukat. A jógin hüvelykujjával kinyitja a jobb
orrlyukat és lassan mély lélekzetet vesz annyi ideig, míg négy sor
hosszú védavers elmondható (15 másodperc); ugyanannyi ideig tartja
vissza a lélekzetet mindkét orrlyukat befogva, és végül a bal orrlyukat
megnyitva, ugyancsak 15 másodpercig engedi kiáramlani a levegőt. A
gyakorlat nehezebbé, bonyolultabbá válik a kilélekzés utáni
visszatartással. A lélekző gyakorlatok eredményeként lehull a lepel,
mely elfedi szemeink előtt a belső világosságot, a purusát vagy az
atmánt, és a figyelmet alkalmassá teszi arra, hogy teljesen egy pontra
rögzíthessék.[64]
_Ötödik fok_ az öt érző és öt mozgatószerv eltompulása. Amint a csiga
bevonja szarvait, a teknősbéka a tagjait, úgy vonja be a lélek a belső
tudatba a maga érzékeit. Nem nyujt tárgyat a szemnek az egy pontra
meresztéssel, és így a szem tényleg nem lát semmit, a fül nem hall, az
orr nem érez semmit… Az ilyen külső aszketikus (3–5-ig) jóga-gyakorlatok
végeredménye a jogin-alvás, a teljes öntudatlanságba merülés.
Bekövetkezése előtt a hindu szent a test belsejében, a szívben, a
homlokürben és a garatban különböző hangokat hall. Hallomásainak
sorozata rendszerint a következő: dobpergés, tengermorajlás, távoli
mennydörgés, harangszó, kagylózúgás, távoli fuvolajáték és végül
méhdöngicsélés. Ügyes hipnotizőr ezeket nálunk is ugyanilyen sorrendben
át tudja éltetni kísérleti alanyával.
_A három testi gyakorlat után következik a három szellemi gyakorlat_,
mely tulajdonkép nem egyéb, mint egy folyamatnak hármas mozzanata. A
hatodik a tudatnak megkötése, a figyelemnek egy helyre rögzítése. Ez
főkép annak a következménye, hogy a jogin az orrára, a nyelve hegyére,
szívére vagy köldökére mereszti a két szemét. Minden pszichiáter tudja,
hogy az ilyen gyakorlat a lélekzet visszafojtása mellett milyen alkalmas
az autoszuggesztió előidézésére.
_A hetedik_ az elmélkedés, az előbbi negatív jellegű mozzanatnak pozitív
kiegészítése. Az előbbi elvonja a figyelmet az elszórakozástól, ez pedig
egy tárgyra, egy gondolatra pl. az isten valamely tulajdonságára vagy
«Om» szóra irányítja.
_Nyolcadik_ a szamádhi, a lélekzetnélküliség, a tulajdonképpeni révület.
Akkor áll be, ha az elmélkedő annyira elmerül a tárgyba, hogy saját
magáról egészen megfeledkezik. Hasonlít valamennyire ahhoz, amit a
lélektan a legmagasabb esztétikai elmélyedésről megállapít.
Hat-nyolc fokozat együttvéve még csak alacsonyabb színvonalú elmélyedés
és csak időről-időre végzett gyakorlatokat jelent, melyek még nem ölik
ki az élethez ragaszkodás csíráit és a tudatos élet gyökereit. Ezek
lassanként még magasabb fokra emelkednek, melyben megszűnik a tudat
csírája és az egész élet. Ekkor a szánkja-bölcselet szerint szétfoszlik
a tudatvilág délibábja, a csalfa játék szétfolyik, mint a hegyek ormán a
víz és kimagaslik a tiszta szellemi lélek, a purusa és ezzel a jogin
törekvés elérte célját, megkülönböztette az anyagtól a szellemet,
megváltotta önmagát.
4. _A gyakorlatok hatásai._ A figyelem óriási koncentrációja, mely
bennük érvényesül, sajátságos mellékhatásokat ér el. Nyugodtan
állíthatjuk, hogy a joginoknak sikerült az európaiakat 2500 esztendővel
megelőzni a hipnotikus-magnetikus jelenségek fölfedezésével és
gyakorolni az auto- és heteroszuggesztiót és mindazt, amit
mutatványosaink ezekkel kapcsolatban elő szoktak adni. Minden
kisműveltségű nép, de főleg az indiai nagyon hajlandó arra, hogy higyjen
a varázslatokban és mindenféle megbabonázásban. Már a Rig-védákban is
található ilyen értelmű himnusz és az egész Atharvavéda nem egyéb, mint
varázsigék gyüjteménye. Ezek segélyével lehet betegséggel megverni
valakit, ördögöt űzni, betegséget megszüntetni, feleséget, férjet
szerezni, fiúgyermek születését, hosszú életet, az állattenyésztésben
sikert elérni és az ellenséget mindenféleképpen megrontani. A buddhista
szentek éppúgy értenek a varázsláshoz, mint a brahmánok; a sivaizmus
pedig a boszorkányság valóságos rendszerét és elméletét eszelte ki. Az
époszokban és drámákban igen gyakran a fehér és fekete mágia dönt a hős
győzelme vagy kárhozata felett.[65]
A csodára éhes nép a jogin rendkívüli életétől rendkívüli tetteket vár
és tényleg a hipnotikus állapottal járó sajátságos jelenségek
kielégítették várakozását. A szutrák szerzői szerint a megszerzett nagy
koncentrációs erő a következő «hatalmakkal» ruházza fel a jogint;
megismeri a multat és jövendőt, saját halálának idejét, megérti az
állatok hangját, szemléli más ember lelkivilágát és láthatatlanná teheti
önmagát. Ha elefántra gondol, erős lesz, mint az elefánt; ha pedig a
csillagokra, akkor megismeri ezek pályáját és járását. Ha saját testére
rögzíti figyelmét, feltárul előtte egész szervezete, szűnik szomjúsága
és éhsége; megérti a természetet (prakriti) és mint ehhez tartozót, a
lelkijelenségek világát; de látja ezenfelül a tiszta, jelenségeknélküli
lelket, az atmant vagy a purusát. Ki tud bújni a testéből, átköltözni
másba, más helyre mehet tűzön, vizen és mocsáron keresztül, vagy
lebeghet szabadon a levegőben. Teljes uralmat gyakorol a természet
felett, szinte mindentudó, mindenható, abszolut tökéletes, ő a
magánvaló, ő az Isten.[66]