_Kis düledező ház egy palánkkal körülvett üres telken. A ház előtt kis
kertben, melyet derékig érő karókerítés vesz körül, ebédre terített
asztal áll két személyre. Verőfényes tavaszi vasárnap. Hátul palánk,
melynek nagy kocsikapuja van. A palánkon túl egy külvárosi utca, messze
ellátni a földekre. A kis kertben áll Juli, Lujza, Mari és Hugó.
Tizenhat évvel az ötödik kép után. Hugón rendes polgári ruha van, vastag
aranylánc, Marin tipikus terézvárosi toalett, nagy kalap._
Juli. Hát nem maradtok itt ebédre.
Mari. Nem lehet, fiam. Amióta Hugó megvette a Központ kávéházat, azóta
Hugónak mindig ott kell lenni a Központ kávéházban.
Juli. És te is ott ülsz egész nap?
Mari. Ott ülök a kassza mellett, fiam és olvasom a lapokat, meg vigyázok
a pincérekre.
Juli. És a gyerekek?
Mari. Hát, fiam, modern házaséletben csak természetes, hogy a szülők
alig látják a gyermekeket. A három lánynak ott van a kisasszony, a két
fiúnak meg a nevelő.
Lujza. Mari néni, maradjanak itt ebédre.
Mari. Nem lehet, kis lányom, majd máskor. Na jöjjön, Hugó.
Juli. Mióta magázod a Hugót?
Hugó. Én ezt jobban szeretem, nagyságos asszonyom. Amíg tegeződtünk,
könnyebben jött a veszekedés. Amióta magázódunk, úgy élünk, mint az
udvari tanácsosok. Csókolom kezét.
Juli. Isten megáldja, Hugó.
Mari. Pá, édesem. _Ölelkeznek_. Pá, kicsikém.