Fogalmazó. Kádár, maga gyönyörűt cselekedett. Kádár, maga a legszebb
jutalomban részesül. És ez olyan szép, hogy benne lesz az
olvasókönyvekben, hogy meg legyenek hatva a gyerekek, mikor tanulják.
Kádár, menjen be ezen az ajtón balfelé mutat… magára örök fényesség vár.
Öreg rendőr _nagy tisztelettel balra kibocsátja a kopottast. Mikor ez
kimegy, a bal ajtó mögül vakító fehér fény sugárzik be a szobába. Aztán
az ajtó becsukódik a kopottas ember mögött, aki szemét eltakarta a nagy
fény láttára._
Fogalmazó. Liliom.
Liliom _feláll és odamegy hozzá_.
Fogalmazó. Hallottad ezt?
Liliom. Hallottam.
Fogalmazó. Ez az ember úgy került ide, mint te. De megtisztult,
megjuhászodott és a vizsgát kiállotta. Gyönyörű szépet cselekedett.
Liliom. Megfódozta a házat. Hát aztán? Háztetőt fódozni minden cserepes
tud. Kikiáltónak menjen, a ligetbe!
Fogalmazó. Liliom, te tizenhat esztendeig fogsz égni a rózsaszínű
tűzben, amíg meg nem nő a gyermeked. Addigra belőled is kiég a büszkeség
és a dac. És amikor tizenhat éves lesz a lányod…
Liliom. A lányom?
Fogalmazó. A lányod.
Liliom _a földre néz, aztán eltakarja a szemét és sírni akarna, de
hangos és szomorú nevetésbe kezd._
Fogalmazó. Mikor tizenhat éves lesz a lányod, te is lemégy a földre egy
napra.
Liliom _csodálkozva emeli rá a szemét_. Én?
Fogalmazó. Igen, te. Olvashattad versekben és mesékben, hogy az elhaltak
néha megjelennek a földön.
Liliom. Azt hittem, ez hazugság.
Fogalmazó. Láthattad, hogy igaz. Az elhalt anyáról hallottad-e, hogy
éjjel megjelent az árváinál és betakarta őket?
Liliom. Szavaltam is.
Fogalmazó. Úgy-e, milyen szép volt ez tőle?
Liliom. Szép volt, hát szép volt.
Fogalmazó. És hallottad most Kádár Istvánt, hogy megfódozta a háztetőt.
Liliom. Hát megfódozta. Hát aztán?
Fogalmazó. Ejnye, fiam. Hát ezek mind előbb itten kiégtek, kitisztultak
a rózsaszínű tűzben, aztán visszaküldtük őket egy napra a földre, hogy
mutassák meg, mennyit haladtak.
Liliom. Hát ez olyan vizsga?
Fogalmazó. Ez olyan vizsga.
Liliom. És megmondják, mit kell csinálni?
Fogalmazó. Azt már nem.
Liliom. Hát?
Fogalmazó. Azt neked kell kitalálnod. Azért tisztulsz itt tizenhat évig.
És ha valami nagyon szépet, nagyon gyönyörűt csinálsz a gyermekeddel,
akkor…
Liliom _szomorúan mosolyogva_… Akkor? _Mindenki feláll és lehajtja a
fejét._
Fogalmazó. Most pedig el fognak téged vinni innen. Most én elbúcsúzom
tőled és tizenhat esztendő telik el, amíg újra látlak. De én elém már
csak akkor kerülsz, ha a földről visszajöttél. Hát vigyázz magadra,
valami nagyon szépet gondolj ki, mert ettől függ, hogy melyik ajtót
nyitom ki előtted. Most elmehetsz.
_Az öreg rendőr kinyitja a bal-ajtót, amelyen át ismét besugárzik a
fehér fény. Az öreg rendőr feszes haptákban áll. A fogalmazó kimegy,
méltóságteljesen. Bátran néz a fénybe._
_Szünet._
I. detektiv _Liliomhoz lép_. Erre, fiam. _A jobb-ajtóra mutat. Ő maga
elmegy, hátul._
Liliom _az öreg rendőrhöz_. Kérem szépen.
Öreg rendőr. Mit akar?
Liliom. De nem haragszik meg?
Öreg rendőr. Mit akar?
Liliom _súgva_. Egy cigarettát.
_Szünet_.
Öreg rendőr _egy kicsit habozik, aztán rosszalólag csóválja a fejét, de
előkapar a_ _zsebéből egy cigarettát, óvatosan körülnéz és titokban
odacsúsztatja Liliom kezébe_. Nesze… te haszontalan!
Liliom _rágyujt_.
_Most kitárul a jobb-ajtó, erős rózsás fény dől be rajta. Liliom
megdöbbenve egyenesedik ki, aztán ismét a foga közé kapja a cigarettát,
mindkét kezét nadrágzsebbe sülyeszti, meghajolva, lábujjhegyen lopózik
ki az ajtón, a fénybe, miközben halkan, tisztelettel mondja: «Ujjé…»_
_Az öreg rendőr katonásan masirozik ki utána._
_Függöny_