Juli. Na, fiam, hozd az ebédet. _Lujza bemegy és kihozza a levest,
leülnek az asztalhoz._
Lujza. Anyám, igaz, hogy nem dolgozunk többet a jutagyárban?
Juli. Igaz, fiam.
Lujza. Hát hol fogunk dolgozni?
Juli. Hugó bácsi beszerzett minket, fiam, egy nagy-nagy berendezési
vállalathoz, ahol semmi mást nem csinálnak, csak csupa kávéházakat. Az ő
kávéházát is onnan rendezték be. Függönyöket fogunk csinálni, tudod,
olyan nagy ablakra valót, hímzettet, aplikációval.
Lujza. Jobb lesz, mint a jutagyárban.
Juli. Nem olyan piszkos munka és jobban is fizetik. Nagy szerencse az
ilyen szegény özvegy asszonyra, mint a te anyád. Esznek.
_Most a nagy kocsikapuban megjelenik a Liliom a két detektivvel. A két
detektiv lassan tovább sétál, eltűnik és Liliom egyedül marad a kapuban.
Úgy van öltözve, mint halála napján. Sápadt, de nem öregedett meg._
_Lassan bejön és a kerítésnél megáll. Az asztalnál Juli háttal ül
feléje, Lujza pedig szemben a publikummal._
Liliom. Adjon isten jó napot.
Lujza. Jó napot.
Juli _rá se néz_. Már megint valami koldus. Mit akar, szegény ember?
Liliom. Semmit.
Juli Pénzünk nekünk nincs, szegény ember, de egy tányér levest, azt
kaphat. _Lujza bemegy a házba. Messziről gyött?_
Liliom. Messziről.
_Juli nem igen néz rá. Ha feléje néz is, csak úgy félvállról. A szemük
nem találkozik._
Juli. Fáradt?
Liliom. Nagyon fáradt vagyok.
Juli. Hát ott van a kis kertajtónál egy kő, üljön le rá, már hozza a
lányom a levest. _Lujza kiviszi Liliomnak a levest._
Liliom. Ez a lánya, asszonyság?
Juli. Ez bizony.
Liliom. Maga a lánya?
Lujza. Igen, kérem.
Liliom. Szép, egészséges lány. _Kezében a leveses tányér, a másik
kezével a lány karja után nyúl, de az elhúzza._