_Rodostó, 12. jan. 1728._
Édes nénékámnak kívánok szívesen egy csínos és takarékos új esztendőt,
és abban férfiúi állhatatos, hű és állandó egészséget. – E kettőnk
között elég kívánság; hagyjuk másokra a litánia-csinálást, amely mind
haszontalan, mind pedig a mértéken feljül való. Nem a leghosszabb
kívánság leghasznosabb, hanem a rövid és szíves kívánat.
Nénékám hát ne haragudjam? Mindennap papokkal, barátokkal vagyon ked,
akik megfelelhetnének a kérdésire: de nem, hanem jobb, ha éntőllem kérdi
meg. Felülök hát az itélőszékemben; és onnét felelek kednek. Azt kérded,
édes néném, hogy mért térdepelnek le az anglusok, mikor az Úr vacsoráját
osztogatják? Erre azt felelem, hogy ők ezt a szokást így vették volt az
atyjoktól, akik is pápisták voltanak; mivel őnálok tartott ezer
esztendeig virágjában a pápista vallás, és Henricus Octavus, aki
haragjában bévivé az országban a kálvénista vallást, eleget írt volt
ellenök; de a harag és szeretet megfordíttatá véle a palástot. 1552-ben
kiűzé a papokat és a püspököket az országból, a barátokat elszélyeszté,
a klastromokat felnyittatá és pusztán hagyatá, – és amely apáczák a
szűzeséget megúnták volt, azokat férjhez adá, – a papi jószágokot az
urak közt elosztá. A püspökségeket meghagyván, kálvénista püspökököt
tén. Hogy pedig a közönséges nép fel ne támadjon és észre ne vegye a
vallásnak teljességgel való megváltoztatását, a templombéli papi ruhákat
szokásban meghagyák, úgy a külső ceremóniákot is, – a templomban a
képeket és más egyéb állapotokot, úgymint az oltárokot, és a bérmálást
ugyanazon imádságokkal és ceremóniával, valamint szokás az
anyaszentegyházban, és valamint a nálok lévő sok szent püspökök szoktak
volt cselekedni. Mindezekre pedig a vak szeretet vivé a királyt, aki is
megszeretvén egy úrnak leányát, Bulena Annát, ezért örömest megvált
volna a királynétól; de csak oly könnyen nem lehete, mert még akkor az
anyaszentegyházzal tartott, hanem a pápától kellett arra szabadságot
nyerni. A pápa pedig arra helyes okot nem látván, halogatta az
elválasztást. – A királyt pedig mind a szeretet, mind Anna igen
sürgették az elválásra. A leánynak pedig az apja már titkon
megváltoztatta vala vallását, úgy a leány is. Ez így lévén, mind az
apja, mind a leánya foganatoson kezdének predikállani a királynak, és
jovallani, hogy álljon bosszút a pápán; mivel nem akar szabadságot adni.
Azért megváltoztatván a vallást, vigye bé a kálvénista vallást, és tegye
magát fejének a bévett vallásnak. A leány predikátornak ilyen gyakorta
való predikácziójára a király enged, és a leányt elveszi, a királynét
magától elküldi, és a kálvenista vallást béveszi. A pápa ezeket a
változásokat meghallván, hogy a nagy rosszat elkerülhesse, adott volna
szabadságot; de már késő volt; mert a régit kiűzvén, az új vallás
uralkodott az országban.
Édes néném, csak rövideden így lett Angliában a vallásnak
megváltoztatása, és így tartottak meg holmit a régi szokásban. – De az
isteni rendelés nem hadta büntetetlen, aki oka volt az ilyen
változásnak; mert idővel Annát bizonyos állapotért a király megölette.
És minthogy asszonyért kezdé az elszakadást, ugyan asszonyok által is
lett büntetése; mivel Anna után még két vagy három asszonyt vett el: de
egymásután mindeniket megöleté. Az ilyen nagy példa után lehetne,
nénékám, írni az asszonyokhoz való szeretetről, hogy amicsoda nagy
veszedelmeket okoz; de a héjával! egy auctornak tanácsát kevesen veszik
bé, aki is azt írja, hogy az asszonyokot csak a boldogságban lesz szabad
szeretni, mivel azokot a szép oldalcsontokot minden időben szerették,
szeretjük, és szeretni is fogják, és ebben a példa igen keveset használ.
Sokan írják, hogy a legelső gyilkosság a két egytestvér atyafi között
asszonyért esett. Micsoda hadakozások nem voltanak? Micsoda birodalmak
nem fordúltak fel fenékkel egy asszonyért?
Egy franczia királynak, a való, hogy a példáját nem kellene követni, aki
is egy dániai királynak a leányát elvévén feleségűl, amikor elérkezett,
úgy megszerette a leányt, hogy enni sem akart addig, amég meg nem esküdt
véle. De mihent az esküvés megvolt, abban az órában úgy megutálta, hogy
soha véle nem lakhatott. Talám még egy más királynak sem sokan követik
példáját, aki szeretvén az asszonyokot, azon is igyekezett, hogy a tíz
parancsolatot megtartsa. A többi között egy asszonyt szeretvén, hogy
mind a parancsolatot megtarthassa, mind a szeretetnek kedvezhessen,
valamikor az asszonynyal akart fekünni, az urát is az ágyban hálatta. E
nevetséges példa, noha azt tartják, hogy a szeretetben egy harmadik
mindenkor alkalmatlan. Látod-é néném, ha a pásztor ott nem lett volna, a
farkas megette volna a bárányt. Azt elmondhatni, hogy a szeretet nem
rossz, csak arra a végre igyekezzék, amelyre az isten rendelte. Azért,
hogy részegesek mennyországban nem mennek, a szőllőtőket ki nem kell
ásni. Minden jó, édes néném, mind az asszony, a férfiú, bor, ezüst,
arany, csak arra a végre éljünk ezekkel, amelyre teremtettek; az isten
semmi rosszat nem teremtett, de mí visszáélvén az ő teremtésével,
rosszra fordítjuk, és rosszunkra válik. A bor betegeseknek árt; a bort
kell-é okozni, vagy a szőllőmunkást? Egyikét sem, hanem csak magokot.
Ihon, édes néném, vége vagyon a predikácziónak, feküdjünk le. És kívánok
jó étszakát, és amellé kevés bolhát, – édes, kedves álomlátást, és
holnapra felvirradást. Ámen.