_Rodostó, 20. aug. 1727._
Ma, nénékám, visszáérkeztünk a nagy vizes vendégségből. Mert azt jó
megtudni, hogy öt mélyföldnire vagyon innét egy orvosságos forrás. A mi
herczegünk pedig mindenkor beteges lévén az unadalom miatt (mert én
egyéb nyavalyáját nem látom) az apja oda kivitte, hogy abból a forrásból
igyék, és meggyógyúljon, mint a szomjú szarvas a hideg forrásra. De,
amint észrevettem, inkább szomjúhozza a meleg forrást. De az apja
hírével nem fog olyan orvossággal élni. – Elég a, hogy minekelőtte abból
a vízből isznak, a sárban meg kell feredni. Talám írtam valaha kednek
arról. Ha hasznos, a való, hogy a természet igen közönséges orvosságot
adott. Gondolom, hogy a jeruzsálemi piscina tisztább volt még akkor is,
mikor az angyal felzavarta; mert a nem egyéb valóságos sárnál. – Énnekem
is bé kelletett mennem a herczeggel. Nem tudom belől, de azt tudom, hogy
úgy jöttünk ki, mint az olyan állatok, kik makkot esznek. Kell lenni
valami hasznának; mivel a föld népe három vagy négy napi járó földről
jön ide. Ott a sok asszony, leány, kik felkendőzik sárral magokat, és
akik olyanok, mint az ijesztők sárosan, de nem másként. Elég a, hogy ott
meg lehet látni húsz sárost, és annyi sárosinét egyszersmind. Abból a
fekete apotékából a vízre kell menni. Mi ott voltunk, – jól megittuk a
herczegünket. De azt nem poháronként kell innia, hanem fellegenként, úgy
annyira, hogy aki harmadnapig vagy negyven ejtel vizet a hasába tölthet,
annak már nincsen szüksége a Hippokrates orvosságira. A való, hogy a mi
herczegünk annyit nem ivott, de az olyan orvosságra nincsen szüksége, és
a nyavalyáját baráttánczczal kell orvosolni. Nincsen is jobb orvosság
annál; mert a mind a testnek, mind a léleknek használ; se szebb táncz
annál nincsen. – Némely historicusok ugyan azt mondják, hogy a
menyasszonytáncz vígabb – ked tudja jobban, mint én.
Azt írod hírűl nénékám, hogy a franczia királynénak még eddig nem volt
gyermeke; hanem most lett két leánya egyszersmind. A kezdet elég
bőséges. De inkább akarták volna, ha fiún kezdette volna. De az a jó
ájtatos királyné a fiúra is kiszerzi az engedelmet. Úgy is a királyok
leányinál nincsen boldogtalanabb, – ha hat közűl egyet eladnak, a
többinek valamely klastromban kell megkorodzani. De a rendes, hogy,
amely klastromban szokták a királyi leányokat tenni, ahoz a klastromhoz
nem messze két nagy klastroma vagyon a barátoknak, és mindenik
klastromban a fejdelemasszony parancsol, ő visel reájok gondot, őtőlle
függenek egészen. Aki ezeket a klastromokat fundálta, a kedvezett az
asszonyoknak. De mit mondjak? Mert azt tartják sokan, hogy amikor
asszony uralkodik az országban, az az ország abban az időben mindenkor
szerencsés. Micsoda okát adják ennek? Azt az okát, hogy rendszerént az
asszonyok a férfiak tanácsokat követik: a királyok, fejdelmek pedig az
asszonyokét. Azt látjuk, hogy az isten megrendelte azt, hogy a népit
asszony igazgassa. A hadakozásra ő adott parancsolatot, törvényt ő tett
a nép között. Egy fejdelemnek ez a két dolog a legnagyobb hívatalja.
Nézzük Angliában: mindenkor jól igazgattak a királynék. Erzsébet
királyné igen nagy királynéjok volt. Még nagyobb lett volna, ha két
dologgal meg nem homályosította volna uralkodását: Ha a nénjét, vagy
öcscse asszonyát olyan ártatlanúl meg nem ölette volna, akinek a
legnagyobb vétke a szépsége volt, – a királyné azért gyűlölte. Ez az
Erzsébet adott talám tíz fejdelemnek szót, hogy hozzájok megyen, soha
egyhez sem ment, – ugyan ó leányúl holt meg. – De, ami nevetésre való,
még a pápának is izent, hogy hozzája megyen, ha elveszi. – A második
dolog pedig a, hogy igen a vallás dolgába ártotta magát, és magát főnek
tette. És minthogy a pompát és a ceremóniát igen szerette, azért a papi
öltözeteket megtartatta, – azért is szokta volt mondani, hogy a
kálvinista vallás igen mezítelen vallás. Minden időbéli példákból
látjuk, hogy az asszonyok alkalmatosok az ország igazgatására; de a
füstölő éppen nem a kezekbe való.
Azt a kérdést teszi ked tőllem, hogy hol kezdették megvakarni a lovakot?
Azt édes néném Rómában kezdették. Én azt kérdem, hogy mikor akasztották
fel a legelső asszonyt Párisban? De, hogy akasztáson ne végezzem a
levelemet, azt írom hírűl, hogy mí ismét felszedjük a sátorfát egynehány
nap múlva, és innét három mélyföldnire táborban szállunk. – A pedig mind
arra való, hogy a herczegünk múlassa magát. De neki másféle múlatság
kellene, – bizony nekem is. Jó egészséget. Édes nénem, nem tudom mikor
írhatok, se azt nem tudom, mikor vehetem a ked levelét. E mind sok, nem
tudom: de azt tudom, hogy senki úgy nem szereti kedet, mint _ego_.