_Rodostó, 23. sept. 1725._
Az urunkkal Bercsényi úr látogatására jüttünk, aki is igen rosszúl
vagyon, és ha egy darabig elviszi is betegségét, de annyira nem viszi,
hogy abból kigyógyúljon. A lábaiból igen sok víz foly ki, amelyet a
borbélyok rosszra magyarázzák, és féltik attól a veszett gangrénától,
aki is az árvíz után ha kvártélyba száll, onnét egy compánia borbély sem
verheti ki. Az isten oltalmazzon meg minket attól. De, ha az isten azt
reánk bocsátja, Jóbot kell követnünk. Az isten mennyi szenvedéseket,
betegségeket bocsátott a szentekre, akik őtet szerették és szolgálták,
azért, hogy az ilyen rossz, mint én, megláthassa, hogy ha az olyan
szentek szenvedtenek, hát én micsoda szenvedést nem érdemlek? Ők azért
szenvedtenek, hogy példáúl legyenek, és jobban megtisztíttassanak,
valamint az arany a tűzben: énnekem pedig azért kell szenvednem, hogy
akaratom ellen is végit szakaszthassam rosszaságomnak.
Édes néném, mely jó az egészség! Aztot pedig leggyakortább mi magunk
rontjuk el; mert miért látunk a szerzetesek és a munkás emberek között
annyi egészséges öreg embereket? Ennek igen könnyű okát adni; mert se a
szerzeteseknek, se a munkásoknak az elméjek annyi változást nem szenved
– a nagyravágyás, fösvénység, irígység nem gyötri. Ezeknél pedig semmi
inkább nem rövidíti az életet. A nyughatatlanság, a gyötrődés az elmét
megrontják, és az elme az egészséget. De ne szóljunk az elméről, hanem
nézzük el, micsoda mértékletes életet élnek a szerzetesek és a munkások,
és nem kell csudálni, ha sokáig élnek; mert az ő ételek és italok
közönséges és mértékletes, csaknem mindenkoron egyaránsú étellel és
itallal élnek, gyomrokot meg nem terhelik, és ha vasárnap vagy más innep
nap egy-más munkás ember többet talál enni vagy innia, aztot más nap a
dolog és az izzadás megorvosolja. De aztot csudáljuk, ha látunk az urak
között öregeket, és ne csudáljuk, ha látunk betegeseket; mert mi lehet
nagyobb ellensége az egészségnek, mint a torkosság, mértékletlenség, és
a tunya élet? És mi rövidítheti úgy az életet, mint a részegség? Az a
sokféle savanyú és édes, az a sokféle hidegítő és melegítő micsoda
zenebonát nem csinál gyomrokban? És mindezekkel halmozva megtöltik
magokat, azután nem hogy valami járással segítenék az emésztést, de még
aztot meggátolják két óráig való déli álommal. Hát még a rettentő ital
mit csinál? amidőn nem az árvízben, hanem az árborban kell úszkálni a
szegény gyomornak, akinek lehetetlen megemészteni mind azt, amit belé
töltenek, és vetnek. Az okozza azután a sokféle rossz húmorokot vagy
nedvességeket, és a sűrű vért, és a sok nyavalyák ezekből származnak.
Ezért mondja egy példabeszéd, hogy: Az ember a fogával ás magának
vermet.
Elég a, hogy a szegény úr, nem gondolom, hogy meggyógyúljon. A szegény
Zsuzsi azért igen szomorú. Eléggé vígasztalnám, de csak fél fogra nevet,
nem is lehet másként, amennyi sok nyughatatlanságot kell szenvedni; mert
akkor látszik meg a jó feleség, amikor az ura beteg. Édes néném,
vígyázzon az egészségére ked; mert a derék állapot – és maradok ked
szolgája. Amen.