_Rodostó, 7. sept. 1725._
Édes néném, csudálja ked azt, hogy lehet írni egy kocsonyának; mert mi
csaknem egészen elolvadtunk a sátorok alatt, és csak tegnaptól fogva
kezdek helyre jönni. Oka pedig annak a, hogy tegnaptól fogvást
visszájöttünk a mi megúnt kedves városunkban, és már itt töltjük az
időt, amint lehet szegény bújdosóktól, hol szomorúan, hol kedvetlenűl.
De mireánk is az az isten visel gondot, aki a hazájokban lévőket élteti:
azokot ott meghadta, minket ide hozott: aztot mind egy kéz cselekedte.
Egy régi philosophus azt kérdette egyszer a másikától, hogy mit csinál
az isten az égben? aki is azt felelte reá, hogy egyet felmagasztal, és
mást megaláz. Okoson is mondotta volt Solon Kroesus királynak, hogy:
Nemo ante mortem beatus; mert senki nem mondhatja magát boldognak halála
előtt. Ha azok nem boldogok, kik hazájokban vannak, hát mi hogy volnánk,
kik itt szaporítjuk a levegőeget suhajtásunkkal?
Hogy pediglen ked a Konstancinápoly megvétele históriáját olvassa, az
igen szép és hasznos időtöltés. Második Mahumet császár, ki aztot
megvette, a tizenötödik saeculumnak a közepiben igen nagy hadakozó
fejdelem volt, azt is írják felőlle, hogy egynehány nyelvet tudott,
amely igen ritka a török császárok között. Aztot pedig én is olvastam,
hogy a pérai hegyen vitette által a gályáit és nagy hajóit, amely
mostanában teljes lehetetlen volna, és amelynek akkoron rettentő
munkának kelletett lenni. Az olyan munka a régi romaiakhoz illett, akik
csaknem lehetetlen munkákat vittek végbe, és amelyeket még mostanában is
csudálkozással látjuk. A mostani törökök nem hogy olyan nagy munkákat
vinnének végbe, de eszekbe sem jutna: Mahumetnek pedig szükséges volt
olyan nagy munkákhoz fogni; mert olyan görög császárral volt dolga, aki
keményen oltalmazta a városát, és meg is oltalmazta volna, ha a
mindennapi veszedelem után újabb-újabb hada lehetett volna. De a sok
ostromokban minden nap fogyott a népe, és végtire az utczákon kelletett
verekedni a törökökkel, ugyan magát is ott ölette meg. Mahumet pedig a
maga népét nem kímélette, és az ostromokkor, aki csak visszáfordúlt is,
maga ölte meg. De látván, hogy az egész népének megcsökkent volna a
szíve, és nem örömest menne ostromra, az egész táborán kikiáltatá, hogy
a várost prédára bocsátja. Erre az egész sokaság felzúdúl, és
parancsolatot nem várván ostromnak megyen. A városbéliek is hogy
megoltalmazhassák feleségeket, gyermekeket, keményen viselék magokot,
ugyanazért lőn olyan nagy vérontás a város megvételekor. Azután az egész
várost feldúlák, rablák és prédálák, és irtóztató dolgokat cselekedének
a törökök. Azt a várost Konstantinus építette vala, ugyan Konstantinus
nevű görög császár is veszté el életével együtt.
De haszinte a város megvétele históriáját olvassa is ked, de lehetetlen,
hogy le ne írjam kednek Mahumetnek egy kegyetlen cselekedetét – talán
nem teszi fel mindenik historicus. A város megvétele után egy igen szép
leányt vittek egy basának, aki is a leányt szép voltáért a császárnak
adja. A császár megszeretvén harmad napig csak a leánynyal töltötte az
időt, senki feléje nem mehetett, se semmi parancsolatot nem adott. A
vezér és a többi basák azon megütközvén, kérték a vezért, hogy menjen a
császárhoz, és jelentse meg, hogy az egész had nem tudja mire vélni
cselekedetét. A vezér megjelenti a császárnak, aki is parancsolja, hogy
hívassa eleiben a basákot – a basák eleiben gyűlnek – a császár nagy
czifrán felöltözteti a leányt, akinek is volt neve Erini – a basák
csudálni kezdék a leány szépségét, és a császár kérdé tőllök, hogy ha
nem volt-é méltó olyan szép leánynyal három napot tölteni? Mindnyájan
felkiálták, hogy igen is. A császár mondá nékik: hát miért indúltatok
fel, és mért gondoltátok, hogy elfelejtettem volna hívatalomat? De
mindjárt megmutatom néktek, hogy ha a magam gyönyörűségét szeretem is,
de azt el tudom hadni, és méltó vagyok, hogy néktek parancsoljak. Erre
felindúlván a basák ellen, a kardját kivonja, és a szegény ártatlan
leánynak a fejét elüti, és mondá azután a basáknak: aki ennek oka volt,
a megfizeti ezt nékem. Meg is fizeték; mert csakhamar a tanácsadóknak
elütteté a fejeket. De haszinte ilyen bosszút álla is a szegény
leányért, de annak nem kelletett volna maga lenni hóhérjának.
Édes néném, mintha üsmértem volna, úgy megesett a szívem annak a
leánynak halálán. És azzal minden nagy cselekedetit megmocskolta
Mahumet; mert ugyanis egy olyan ártatlan személyt, akit annakelőtte
egynehány órával szeretett, és akinek virágját elvette, ugyanannak
egyszersmind hóhérja lenni irtóztató kegyetlenség. Az ilyen
cselekedettől irtózik a természet; mivel az oktalan állatok között is
látunk háláadókat. Ha Mahumet meg nem vehette volna Konstancinápolyt,
nem lett volna a néki olyan nagy gyalázatjára, mint ezen cselekedete.
De ne szóljunk többet arról a leányhóhérról, és ne sirassuk tovább azt a
szegény leányt. Hanem az egészségre vígyázzon ked, és engemet igen igen
kell szeretni; mert én azt megérdemlem, úgy-é? édes néném. Hogy pedig
azon végezzem el levelemet, amin elkezdettem, hogy ajánljuk istennek
bújdosásunkat, és ha suhajtunk is, ne törődéssel suhajtozzunk; mert igen
sokan vannak olyanok, akik rosszabbúl vannak nálunknál. Erre azt mondja
ked, hogy a nem nagy vígasztalás, és hogy mi haszna vagyon egy
éhelhalónak abban, hogy Kolosvárt jó kenyereket sütnek? A való, de az is
való, hogy a nyughatatlansággal való vágyódás az istent megbántja: a
suhajtás enyhíti a szomorúságot; mert
Suhajtás könnyíti a nyomorúltakot.
Nagyon engeszteli szomorúságokot.
Azt tőllök nem tiltják, halljuk pogányokot,
Kik panaszolkodni nem bánják rabokot.
De úgy a suhajtás mind könnyebb, mind hasznosabb lészen, ha aztot az
istennek ajánljuk, és ha csak az ő segítségét suhajtjuk. Nincsen
könnyebb, mint jó tanácsot adni. Én olyan vagyok, mint az a pap, aki
mindenről megfeddette a híveit, és mindenkor jó tanácsot adott. Egyszer
azt mondották nékie, hogy másoknak mindenkor jó tanácsot ád, de maga nem
követi; azt felelé reá: Én csak néktek predikállok, nem magamnak. Talám
én is azt mondhatom kednek szerencsés jó étszakával együtt.