_Rodostó, 22. april. 1725._
Hol vagyon? Hol vagyon az a puskás, ki meglőtte azt a farkast, ki
megette azt a kecskét, kit apám vett a vásáron? – – Hol vagyon az az
ember, ki megtalálta azt a levelet, kit innét írtam kednek? Mit tehetek
édes néném, rólla, hogy már régen nem vette ked levelemet? Ha nem írtam,
azt nem kell csudálni, ha ked nem vette; de ha írtam, hogy veszett volna
el? De mit törődünk rajta? A mi leveleinket Bécsben is elolvashatják.
Hogyha pedig a tengerben veszett, a bizonyos, hogy a halaknak nem
zsírozza meg a fogokot. Édes néném, ha egy hét levelünk elvész, írjunk
tizenkettőt helyekben, a nem nagy fáradság, és a restséget meg nem
háborgatja. De mit írjak? Mert itt semmi hír nincsen, hanemha azt írom
meg, hogy most itt az örmény asszonyok nagy munkában vannak; mert most
vetik a gyapottat – írjunk hát a gyapottról; mert az itt nem bolondság,
desőt még nagy haszon; mert sehol nem terem annyi, mint itt, és az itt
nagy kereskedés. A mi földünkön nem gondolom, hogy megteremne; mert
meleg földet szeret. De Magyarországban csudálom, hogy meg nem
próbálják; mert ott vagyon olyan hely, ahol megteremne, és a nagy
hasznot hozna az országnak, – legalább az a pénz, akit gyapottért adnak,
megmaradna az országban.
A gyapottmag olyan nagy, mint egy borsószem, de fekete, és most kezdik
vetni. Nem nő nagyobbat másfél arasznyinál, de egy szálból három vagy
négy ág is jő ki, és azon mindeniken egy-egy gömbölű gyümölcs függ,
amely olyan, mint egy kis zöld dió, és annak a virágja sárga. Amég meg
nem érik, ha felnyitják, enyv forma materia vagyon benne; de mikor érni
kezd, abból az enyvből lészen a gyapott, és magában kinyílik, hogy a
meleg jobban megérelhesse. Amidőn pedig septemberben egészen kinyílik,
megfejéredett, és a haja megszáradott, akkor kiszedik a gyapottot a
hajából magostól. De minthogy sok magja vagyon, és a gyapott úgy jött ki
szálanként abból a magból, hogy újjal is nehéz volna a magról letépni a
gyapottot, azért itt az asszonyoknak olyan kis kerekek vagyon, amelynek
két tengelye vagyon; egyik vas, a másik fa, egyik egyfelé fordúl, a más
másfelé, úgy, hogy amidőn a gyapottat magostól köziben bocsátják, csak a
gyapott megyen által, a magról lefoszlik, és tisztán esik le másfelé, és
így könnyen választják el a magjától. Az olyan kerék nélkül egy marokni
gyapottat egy nap meg nem lehetne talám tisztítani a magjától; de a
kerékkel egy zsák gyapott kevés. Ihon már készen vagyon a gyapott, csak
fonja ked.
De édes néném, minthogy a gyapott nálunk meg nem teremne, ked más
hasznot tehetne a mi országunknak, amelyért méltó volna a ked nevét
aranynyal leírni az erdélyi históriában. Ha az isten haza viszi kedet,
miért nem lehetne kednek annyi selyme, hogy a szükségre valót nem
kellene pénzen venni? Ha kedtől meglátnák, más úri asszonyok is
követnék, és lassanként a haszonért a közönséges renden valók is
felkapnák. Idővel nálunk is elbővűlne, valamint más országokban, aholott
is csak lassanként kezdették. Ebben az országban egy görög császár bőven
megajándékozott két missionárius papot azért, hogy ők hozták messze
országról legelsőben a selyemeresztő bogárnak a tojását, aztot itt
kiköltették, felnevelték, elszaporították, és megmutatták, miképpen kell
bánni velek, és a selyemmel. Ők azt, mint okos emberek, mind megtanulták
volt. Itt hogy elszaporodott, az oloszok is felkapták a görögöktől, az
oloszoktól a spanyolok, és a francziák idővel felvették, és így
terjedett el lassanként, és így jött bé a haszon a kereskedéssel az
országban.
Nevetném, ha ked lenne az első fundátora a selyemeresztő bogaraknak
Erdélyben. Az ilyen dolgot ha valaki elkezdené, a többi is követné, és
az olyat olyannak kell elkezdeni, aki ahoz tud; mert e csak éppen azért
tetszik nehéznek, hogy nem tudnak véle bánni. Hogy is lehetne egy úri
asszonynak kedvesebb múlatsága és hasznosabb, mint mikor látná, hogy
egynehány ezer hernyó micsoda nagy serénységgel dolgozik számára. De
minthogy azok az állatok nagy ehetők, és mihent lesznek, azonnal enni
kezdenek, az ő legkedvesebb ételek az eperfának a levele. A fejér és a
veres eperfa pedig csaknem mindenütt megteremne nálunk csak kevés
fáradsággal. Énnekem pedig úgy tetszik, hogy nem kellene sajnálni a
fáradságot az olyan munkásoktól, akik egy kevés falevélért selyemmel
fizetnek nekünk.
Még előre megmondom, hogy ked nem tudná, mint kell bánni ezekkel a
selyemcsináló munkásokkal; de minthogy egyéb dolgom nincsen, leírom
kednek, hogy mit olvastam aziránt, azután úgy dolgoztassa ked őket,
amint tetszik. Legelsőben is egy tiszta házat kell számokra elkészíteni,
akin jó ablakok legyenek, ahová a verőfény bészolgálhasson, és ahová az
egerek, se más egyéb kis állatok ne mehessenek, a szél se érje. A ház
közepin négy czövekre egy gyéként kell teríteni ágy formára, vagy ha
gyékén nincsen, apró vesszőkből kell fonni olyanformát, valamint a
szilvaaszalókon vannak. A ház már megvagyon, hanem hozzuk már a világra
a munkásokat. A selyemeresztő bogaraknak a tojása igen igen apró, hogy
elig látja az ember, és amikor tojik, egy papirosra teszik, a papiroson
hagyván egynehány száz tojását, az oda szárad, és azt jó helyre elteszik
tavaszig. Azért vegyük elé a papirossat, és adjuk oda valamely kövér
leánynak, aki aztot a kebeliben tévén, a melegtől egy kevés idő múlva
ott életre kapnak. Mihent azt észre veszik, hogy mozganak, a papirosra
gyenge levelecskéket tesznek, már megmondottam, micsoda fának a levelit.
Amidőn egykevéssé nagyobbak lesznek, a fellebb megmondott ágyra kell
őket elhelyheztetni, és csak gyengén kell őket bétakarni falevéllel, a
derekaljok is falevél legyen. De legelsőben is arra kell vigyázni, hogy
ezeknek olyan dajkát kell adni, aki munkás és értelmes legyen, aki a
fiait szeresse, aki azoknak mindennap bizonyos órában fris levelet
adjon, elsőben megtisztítván az ágyat mindennap a tisztátalanságtól és a
levéltől, – e meglévén, azután kell reájok hinteni szép lassan az új
levelet. Mivel semmi úgy nem árt ezeknek az állatoknak, mint a
tisztátalanság és a nedvesség, arra vigyázzon a dajka, hogy vizes
levelet ne adjon nékik, – az esős időben szedett levelet meg kell
szárasztani, és ha látja, hogy eső leszen, még előre kell levelet
gyűjteni, és nem kell, hogy bőjtöltesse a fiait; mert ezek a kis
állatok, minthogy kevés ideig élnek, azért az időt el nem akarják
veszteni, és szűntelen esznek. Hogyha olyan nagy szükségben találnának
esni, hogy falevelök nem volna, olyankor lehet saláta- vagy
káposztalevelet nékik adni, eztet ők megeszik; mert a szükség reá viszi,
de ilyen eledeltől a selymök sem lészen olyan jó. A dajka tisztán és jó
eledellel tartván fiait, arra igen vigyázzon, hogy amidőn szép idő
vagyon, az ablakokat estig nyitva tartsa, és a házat tisztán tartsa;
mivel a tisztaság és a jó áer ezeknek igen egészséges. De egy kevessé
nézzük meg, hogy micsoda változásokon mennek által.
Ez a féreg a tojásból kikelvén igen igen kicsid és fekete. Egynehány nap
múlva fejéredni kezd, de ezt a köntöst leveti, és minthogy vastagodik,
fejérebb és zöldes ruhát vészen magára, – egy kevés nap múlva az ételt
teljességgel elhagyja, és elaluszik mintegy két napig, – azután bánkódni
és nyughatatlankodni kezd, úgy annyira, hogy a nagy erőltetésben
megveresedik, – akkoron a bőre megránczosodik, és azt leveti; no már
harmadik köntöst veszen magára! hát nem elég egy holnap alatt háromszor
változtatni a köntöst? Azután enni kezd, és akkor egészen más formájú
leszen, mint annakelőtte. – Egynehány nap jól évén, ismét mély álomban
esik, – abból felserkenvén új inget veszen magára, azaz: új bőrt. Azután
ismét egy kevés ideig a jóllakáshoz fog. De végtére mindazt, mind az
életet, mind a társaságot megúnja, és mindezektől el akarván magát
vonni, olyan kis remete házacskát kezd selyemből csinálni, amelyet nem
lehet eleget csudálni, se a teremtőt eléggé imádni. Édes néném, elúntam
már az írást is, azért félben szakasztom a mi remeténk munkáját, –
másszor leírom. – Hanem most arra kérem kedet, hogy az egészségre
vigyázzunk; mert én vagyok, aki voltam, és leszek, aki vagyok.