_Rodostó, 16. január. 1725._
Új esztendőben mi vigadjunk, és, ha lehet tőllünk, meg is házasodjunk.
De azt a lehetet elvették mitőllünk, és csak a gondolatot hadták
szabadságunkban. – De már az is unadalmas kezd lenni; mert ugyan is mi
haszna itt arról gondolkodni? A bújdosók házassága igen szomorú
házasság. De kivel? A ketek görög leányival? Távúl legyen. A bizonyos,
hogy azok nem érdemlik a feleség nevet. Csak arra valók, hogy reggeltől
fogva estig a kereveten üljenek, legkissebb gondjok a házra ne legyen,
de igen sok a köntösökre, annyira, hogy minden nagy innepre az új
köntösnek meg kell lenni, és ha egyszer elmúlnék, az urának szemében
megmondaná, hogy ha ő nem akar csináltatni, talál olyat, aki őnéki
csináltat. Ötven ezer tallér árú köves portékát adna is itt az ura a
feleségének; de abból az asszony meg nem segítené egy polturával is az
urát, ha szegénységben esnék, készebb volna száraz kenyeret enni,
mintsem egy gyöngyös nyakravalóját eladni. Ha kétszer vagy háromszor
napjában fel nem öltözhetik, akkor elúnja magát. Amicsoda selyem
materiákban és gyöngyösön látja az ember, azt gondolná, hogy mindenik
egy grófné. És az asztala is hasonlít a köntöséhez, holott egy kis
száraz halból, vagy egy kevés riskásából áll az ebédje és vacsorája.
Franczia asszony sem kell; mert annak csak a kártya és az ének az
eszében. A spanyolnék szintén úgy bujálkodnak a köntösben, valamint a
görögnék, és abban, hogy kis lábok legyen, – készebb is volna inkább
mindenét megmutatni, mintsem a lábát. Hátha még olyan kis lábok volna,
mint a khinai asszonyoknak! Ott amikor valamely leányt jovallanak
valakinek, hogy elvegye, legelőször azt kérdi, ha nagy-e a füle; mert a
legnagyobbat tartják legszebbnek, – és ha nagy-é a lába; mert ha nagyobb
volna a kis ujjomnál, már el nem vennék. Eztet pedig nem fogja ked
csudálni, mihent azt ked megtudja, hogy abban az országban a
leánygyermek, mihent másfél esztendős, mindakét lábát kitekerik, és
ezután úgy marad, és nem sokat ugrándozik azután. A való, kis lábai
lesznek, de holtig nyomorúlt lesz, és csak a házból sem mehet ki. – Azt
tartják, hogy a sánta asszonynak olyanforma mozgási vannak, amely
tetszik; de szeretem másoknak, nekem pedig, édes néném, erdélyi
feleséget adjon ked; mert nem tudok olyan országot, ahol az asszonyok
oly érdemesen viseljék a feleség nevet, mint a mi tündér országunkban. –
De, amicsoda állapotban vagyunk, aztot még csak reménleni sem lehet, –
mindenütt a nagy békesség és csendesség; nekünk pedig zavaros vízben
kellene halásznunk. Másutt nem tudunk hadakozást, csak a törököknek a
persával, ez is már egynehány esztendőtől tart. Minékünk azt kell
kívánnunk, hogy a török legyen győzedelmes, mert kenyerit eszszük. Nem
is segítik úgy a bújdosókat másutt, mint ebben az országban. Ez a nemzet
nem is olyan irtóztató, valamint a híre vagyon, – nem tudok olyan
nemzetet, aki olyan csendességben éljen, mint ez; és sohult olyan
békességes maradásunk nem lehetne, mint itt. Istennek légyen hálá!
legkissebb szerencsétlenség még közöttünk nem történt: akárhol találjunk
törökököt, mindenütt jó szívvel látnak minket; mert a török leginkább a
magyarokat szereti. Legjobbat nem kívánhatunk mindezekért nékik, mint
azt, hogy még valaha legyenek keresztények. Amen.
Hogyha pedig ezzel a kevély görögökkel volna dolgunk, itt eddig nem
lakhattunk volna. Ezek, noha keresztények, de bennünket gyűlölnek. A
pedig bizonyos, hogy legkissebb ártalmokra nem vagyunk; ők ártanának
nékünk, ha lehetne, de nem merik; mert legkissebb dologért a száz
pálczát megolvasnák rajtok, és így becsületben és tiszteletben tartat
minket a bot. Mert itt azt nem tekintik, hogy micsoda renden vagyon,
hogy ha gazdag-é, vagy régi familia? Mindezek meg nem mentik, hogy a
húsz körmiről le ne vonják, és a száz pálczát duplán meg ne kóstolja. Ki
is lakhatnék az ilyen kevély nemzetséggel, hogyha így a földig meg nem
aláznák őket.
Én leginkább azon búsúlok itt, hogy hol nyomtassam ki a ked leveleit? Ha
olyan könnyen meglehetne, amint aztot megérdemlenék, nem kellene
törődnöm; mert azt tudom, hogy mások is gyönyörűséggel olvasnák. Senkit
nem kell szemébe dícsérni, de 25 mélyföldnire meg lehet. Azért ha
megszid is ked, azt nem hallom: de azt kívánom hallani, hogy ked
egészséges, – arra is kell vígyáznunk, mert az egészségnek étel, ital,
és más egyéb fentállva is jól esik. Adjon isten jó étszakát, igen kedves
álomlátást, és holnapra felvirradást.