_Rodostó, 19. nov. 1724._
Mindenkor pírongat ked levelében, hogy meg nem írom kednek, mint töltjük
itt az időt? A nagy vigasságban csak sóhajtunk, s olyan jó kedvünk van,
hogy majd meghalunk búnkban, – mit kíván ked egyebet? Ha jó volnék,
jobban tölthetném, mert arra elég jó példát ád a mi urunk; de rossz
vagyok, és attól tartok, hogy az is ne maradjak. De talám az idő
okosabbá tészen, vagy akarom, vagy sem; a kételen való okosságnak pedig
semmi érdeme nincsen. Akkor volna valami kis érdemünk, amikor ehetnénk a
megtiltott gyümölcsből, de nem eszünk, és nem akkor, amidőn arra nem
nagy egyepetyénk vagyon. De már most, hacsak egynehány napig is okosabb
leszek; mert tegnap ide érkezett a ketek érsekje, itt fog egynehány
napot tölteni, és addig rátartjuk magunkat, valamint a kompódi
nemesasszony.
Édes néném, ez után hintót mit kelletett küldeni: a régi püspökök pedig
azért megnehezteltek volna; mivel azelőtt, főképpen a napkeleti
országokban, a püspökök közönségesen gyalog jártak, – nem szólok az
öregekről, akik szamárra vagy öszvérre ültenek. A görög
anyaszentegyházban e mindenkor így volt szokásban; mert a püspökök,
minthogy csak közönséges rendből valának, azért nem vágytanak aféle
alkalmatosságokra. Konstancinápolyban annyi gazdag patriárkák között
talám csak egy volt, akiről mondják, hogy 200 paripát tartott. Azt nem
kellett csudálni; mert a császár öcscse lévén, inkább szerette az úri,
mintsem a püspöki szokást. Csak ebből is kitetszik, mert egy kedves
kanczája lévén, amidőn megvemhezett, akkor az officiumot mondotta a
clericusival, – azt megtudván a lovászmesterétől, azonnal levetkezik,
elhagyja az officiumot, és az istállóban megyen. Azt látjuk, hogy
Konstantinus császár megparancsolta a gubernátoroknak, hogy szekereket,
vagy más egyéb útra való alkalmatosságokat rendeljenek a püspököknek,
akik a nicaeai gyűlésre mentenek; mert messze földekről kelletett oda
menni, és az öregek oda el nem mehettenek volna. De ebből látjuk, hogy a
püspökök közönségesen nem tartottanak magoknak semmi alkalmatosságot az
útazásra. A bizonyos, hogy egy alexandriai patriárkától, akik gazdagok
valának, kitölt volna egy hintó és egy ló; de mégis azt látjuk, hogy a
híres szent Athanásius gyalog járta fel a thébai pusztát. A napnyúgoti
püspökök már inkább kezdék az alkalmatosságot keresni, és lovakat
tartának, a Krisztusnak és az apostoloknak hagyván a szamáron való
járást. A való, hogy szent Márton szamárra ült, és azon kerülte meg a
dioecesisét, de e még igen eleinte volt, és még akkor a nagy renden lévő
familiák nem igen vágytanak a püspökségre; de mihent a nagy urak
gyermekei a püspöki süveget fejekbe kezdék tenni, szégyennek tartották
volna szamáron vagy öszvéren járni, hanem paripákon, és nagy sereggel
kísértették magokat, amidőn a dioecesisöket mentek látogatni,
úgyannyira, hogy a szegény plébánusok kínszeríttetének panaszt tenni,
hogy a püspökök sok késérőkkel szállva reájok, azok őket mindenekből
kieszik. De mindenkor nevetnem kell a szent Gergely panaszán, mikor
eszemben jut; mert amely diákonus viselt a siciliai jószágokra gondot,
az ennek a pápának szép öszvéreket és szamárokot küldött; a pápa azt
írja néki: énnekem szép szamárokot küldöttél, de ha szépek is azok, csak
szamárok, hanem küldj egy lovat, amelyen járhassak. A bizonyos, hogy ez
a szent pápa inkább vigyázott a zsoltár szépen való éneklésire, mintsem
a szép lóra. – Aztot olvassuk egy más szent pápa felől, a neve nem jut
eszembe, hogy Konstancinápolyban akarván menni, a hajóból Thessalonika
tájékán kiszállott, és ott valami alkalmatosságot kerestenek számára,
amelyen elvégezhesse útját. Ott egy nemes ember feleségének igen kedves
lova volt, amelyen csak az asszony járt. Az asszony a pápának oda adja a
lovát, és a pápa azon Konstancinápolyba megyen, és onnét visszaküldi a
lovat, de a ló azután soha fel nem vette az asszonyát, – aki is látván,
hogy reá nem ülhet, a pápának küldi Rómában ajándékban.
Édes néném, a való, hogy mi azt igen szép dolognak tartjuk még
mostanában is, hogy a régi püspökök olyan akaratból való szegénységben
éltenek, amely élet inkább hasonlított az apostoli élethez. Azt se
gondoljuk felőllök, hogy szegények lettenek volna; mert valamint
mostanában, úgy régenten is elég gazdag és szegény püspök volt; hanem az
a külömbség vagyon, hogy régenten a gazdag püspök is úgy viselte magát,
valamint a szegény: mostanában pedig a szegény igen megkülömböztetik a
gazdagtól. Hanem azt mondjuk, hogy régenten úgy kelletett lenni; mert
úgy volt a szokás; mostanában pedig más szokás lévén egy gazdag püspök
megsértené a püspöki méltóságát, ha külsőképen is magát nem
tiszteltetné, és csak szakadozott ruhában járna. Mit mondanának
mostanában egy tolentinumi érsek felől Spanyolországban, akinek három
vagy négyszáz ezer arany jövedelme vagyon esztendőre, ha csak egy
szolgálót tartana, aki babot főzne ebédjire, és egy szamáron kerülné meg
a dioecesisét. E ha így volt is régenten, de mostanában ha úgy
cselekednék, csudálnák, de nem követnék, és annyira nem tisztelnék,
fösvénynek is tartanák. Miért rendelték a magyarországi gazdag
püspökségeket? Azért, hogy régenten tartoztanak a török ellen felülni,
és a királynak egyik fiát eltartani. Mit mondanánk, ha a mi erdélyi
püspökünket csak egy diákonus kísérvén, szamáron menne a gyűlésben? Azt
mi szégyenlenők. Csak a bévett szokást kell követni. Aki nem jó
szándékból kezd valami szokást, megfizet érette: de aki azt a szokást
mintegy kételenségből, és jó szándékkal követi, az ellen semmit nem
mondhatni. Aztot tudom, hogy a jó püspökök nem az uraság kedviért
tartanak udvart, hanem azért, hogy szokás, és hogy a püspöki méltóság
inkább tiszteltessék.
Édes néném, most veszem észre, hogy levelet írok, és nem bízták reám,
hogy az egyházi renden lévők szokásiról írjak. Én ezt csak kednek írom,
– mégis töltsük az időt; mert innét hírt nem írhatok, hanem csak azt
írom, ami eszemben jut; mert mikor kednek írok, úgy tetszik, mintha
előttem volna ked, és keddel beszéllgetnék. Elég a, hogy a mi érsekünk
mind hintóban, mind gyalog megérdemli a tiszteletet – itt is fog maradni
egynehány napig. Én pedig elvégzem levelemet, mert ha még hosszabb lesz,
felit sem olvassa el ked. Kérem kedet, büntessen meg ked egy hosszabb
levéllel, és az egészségre igen vígyázzunk.