_Rodostó, 19. julii 1724._
Édes néném, ha lakat volna is a számon, mégis nevetnem kellene a ked
levelén, amikor azt mondja ked, hogy ha ked lett volna a felesége a
portugalliai király fiának, nem engedte volna meg ked, hogy letegye a
koronát. Megbocsásson a királyné, azt nem mondhatni együgyűségnek, hanem
nagy jó erkölcsnek, amely példa mentől ritkább, annál dicséretesebb.
A mostani spanyol király nem tette volt-é a koronát a fia fejébe,
lemondván a királyságról? Azért ki dicséri, ki nem; de azért kevesen
dicsérik, hogy a fia csakhamar meghalván, ismét felvette a királyságot.
Aztot olvassuk egy római császárról, hogy különös életet akarván élni, a
császárságot a fiának engedte; de ott nyugodalomban nem maradhatván, a
fiához megyen, hogy elvegye tőle a császárságot. Arra a végre
összegyűjtvén a nagy urakot és a hadat, előttök felmegyen a fia mellé a
thrónusban, gondolván, hogy mindenek örűlni fognak annak. És ott hosszú
beszéddel kiteszi szándékát, és a fiának a császársághoz való érdemetlen
voltát, s elvégezvén beszédét, fiát letaszítja a thrónusról, akit is
mindenek szeretvén, mindnyájan felzendűlének mellette, főképpen a hadi
rend, annyira, hogy öléssel fenyegeték a vén császárt. Aki is látván,
hogy nem úgy ment a dolog végbe, amint gondolta, és az élete is
veszedelemben forogna, nagy okosan tréfára fordítá a dolgot, és mindenek
hallatára felkiáltá: „Csak azt akarám megtudni, hogy szeretitek-e a
fiamot, és minthogy szeretitek, ide hagyom nektek.“ Nagy szégyennel
leszállván a thrónusról, visszátére a barlangjában. A portugalliai
király sokkal dicséretesebben cselekedék ennél a császárnál: a való,
hogy egy keresztény királynak jobb erkölcsűnek kell lenni, mintsem egy
pogány császárnak.
Azt jól mondja ked, hogy soha sem kell hirtelenkedni, mikor az ember
valamit akar kezdeni, és annak a végit kell megtekinteni. Jaj! édes
néném, ha mi ezt követtük volna, nem volnánk most bújdosók, de vannak
olyan dolgok, amelyeknek a mi elménkben a kimenetelek jobbaknak
tetszenek, mintsem a kezdetek; de az okosság azt hozza magával, hogy
mindenkor mindent okosan kell kezdeni, annak kimenetelét a bölcseség
urára kell hadni. De mi olyan nyomorú férgek vagyunk, hogy semmit jól el
nem végezhetünk, hogy hacsak az égből segítséget nem veszünk, és amit
ott elrendeltek felőllünk, a bizonyos, hogy aszerént kell iromtatnunk,
és az a rendelés mindenkor az úr dicsőségét tekinti, és a mi hasznunkra
fordúl, ha jól élünk véle, – de ehez is segítség kell. Ezt okozta nekünk
az Ádám almája, aki is csak könnyen engedelmeskedék a feleségének; de
jaj! ki ne szeretné az olyan szép oldalcsontot?
Édes néném, azt tudja ked, hogy a mi urunk egy darab időtől fogvást
sátorok alatt lakott, ahol mégis az egészségre való nézve jobb, mintsem
a városban, noha a mulatság mind egy; hogy pediglen tegnap
visszaköltözött a városban, fogadjuk fel, hogy ked azt nem tudja. De azt
könyv nélkül tudja ked, hogy szeretem kedet, ha az egészségre vigyázunk.